mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Depressziós kasszasiker

8/16/2014

0 Comments

 
-200 méter – ennél mélyebbre talán nem is juthattunk volna. Ahol most vagyunk - a Jordán-völgye és a Kineret - a Föld egyik legérdekesebb geológia képződménye. A több ezer kilométeres Nagy-hasadékvölgy innen a közelből indul és a Vörös-tenger közbeiktatásával valahol Afrika déli részén ér véget.

Tudományos körökben a tengerszintnél mélyebben fekvő szárazföldeket depressziós területnek csúfolják. Ha ennél a suta elnevezésnél maradunk, akkor a Jordán-völgye, maga a pszichiátra – ennél ugyanis nincs mélyebb. Látens hipochonderként rögtön felmerült bennem, hogy ha van az oxigénhiányból fakadó hegyi betegség, akkor biztos az itteni magasabb légnyomásnak is lehetnek negatív élettani hatásai. Óvatosan feltettem a kérdést háziorvosomnak, Zsófinak, aki közölte, hogy csak egyről tud: az agyára megyek a hülyeségimmel.

Az itteni mélyföldeken mindig is éltek emberek, gondoljunk csak a Bibiliából is ismert Jerikó városára, amely 12 ezer éve háborítatlanul áll. A föld legmélyebben (-250 m) fekvő településre legfeljebb az ostromlók kürtjei jelentettek veszélyt, a földrajzi adottságok és az általam felmelegetett légsűrűsűség cseppet sem nyomasztják őket.

Amúgy biztos kasszasiker lehetne az a katasztrófa film, ami a hasadékvölgyre leselkedő veszélyekkel rémisztené a nézőket.
Picture
Nyugaton ezzel adnánk el a filmet
Már látom magam előtt a forgatókönyvet: egy mellőzött tudós megjósolja, hogy hatalmas földrengés rázza meg a térséget.
PictureAkár az arab változat posztere is lehetne
Senki sem hisz neki, de egy szép napon a sztori felkelti az érdeklődését a híres újságíró nőnek, akivel rögtön egymásba habarodnak. Hogy aztán a dübörgő szerelmüktől megnyíljon a föld. Mielőtt beütne az armageddon hőseink megmentik a világot, de legalábbis a Jordán-völgy teljes lakosságát (beleértve minket is) a hasadékon végigsöprő Vörös-tengertől.

Ez lenne a nyugatra szánt happy endes verzió. A környező arab piacra viszont azt a változatot nyomnánk, amelyben a tengerbe vész egész Izrael, ők ugyanis ennek tapsolnának.

Szerencsére egyik lehetőség sem valószínű, bár az utóbbira azért volna igény.

(Ezt a posztot még valamikor három éve az elsők között írtam. Amolyan tartalék anyagnak szántam, mondván mindig el lehet sütni. Aztán valahogy soha nem vetettem be. Most viszont talán mindennél aktuálisabb ez a kis szösszenet, hisz még tart(?) a gázai konfliktus. Gondoltam ideje leporolni és közzé tenni.)

Kapcsolódó cikkek:


  • _Bréking nyúz: Földrengés rázta meg a kibucot
  • Haverilag 6. - Szomszédom a hamasz
  • Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
0 Comments

14940

8/6/2014

0 Comments

 
Több mint három éve élünk Ein Gevben és ez idő alatt sokat zengtünk arról, hogy milyen kényelmes életünk van itt. Viszont szemérmesen hallgattunk arról, hogy pontosan miből is áll ez. Most, hogy a hamarosan elköltözünk arra gondoltam, hogy sorra veszem mitől is volt könnyebb az életünket a kibucban. Kezdjük a postával, ha már a napokban adták át a felújított épületét.
Picture
Ahhoz képest, hogy alig 600-an laknak a kibucunkban van postánk. Jó, nem igazi és pláne nem teljes körű szolgáltatásokat nyújtó, de van. A kibuc alkalmaz egy embert töredék állásban, hogy napi pár órában felvegye a küldeményeket, szortírozza azokat és amikor jön a postakocsi, akkor feladja és átvegye, ami jön. Mint egyszeri felhasználónak ennél többre nincs is szükségünk. Ha valamit feladunk, akkor annak árát a központi számlánkról vonják le, vagy készpénzben is leróhatjuk.
Picture
Nem is a levelezés szempontjából fontos, hogy van helyi postás, hanem a nagyobb küldemények miatt. Mivel valódi postafiók legközelebb 15 kilométerre van tőlünk, ezért nagyon nem mindegy, hogy napközben a nekünk szánt csomagokat valaki helyben átveszi helyettünk. Ez ha nem is létkérdés, de az isten háta mögött, ahol mi élünk alapvető kényelmi funkció, mivel boltok híján nagyon sok mindent rendelünk a neten, amik így nagy biztonsággal jutnak el hozzánk. (A netes vásárlás azért is praktikus Izraelben, mert itt 75 dollárig minden kiskereskedelmi rendelés vámmentes, szemben a magyarországi 22 eurós limittel.) Ha olyan dobozt kapunk, ami nem fér be a postaládánkba, akkor kis cetli vár minket, amivel másnap reggel 7 és 8 között felvehetjük a lakásunktól mintegy 100 méterre lévő helyi postán a várva várt megrendelésünk. Kell-e mondanom, hogy ez mennyivel felhasználóbarátabb, mint az, amikor ajánlott küldeményt kell átvenni mondjuk a megközelíthetetlen Verseny utcai postai kirendeltségen.

Magyar stempli

Kevesen tudják, hogy 1859-től egészen 1914. szeptember 30-ig osztrák-magyar postahivatalok is működtek a Szentföldön. Akkoriban presztízs kérdést csináltak belőle az európai hatalmak, hogy Jeruzsálemben és más fontosabb városokban saját postát tartsanak fenn. Az Osztrák Császárság és a későbbi Osztrák-Magyar Monarchia területén amúgy is milliós zsidó közösség élt, amelynek tagjai ugyancsak ekkoriban kezdek a Szentföldre visszatérni, így biztosan volt forgalma az itteni kirendeltségeknek. A tel avivi Erec Israel Musem postatörténeti kiállítása szerint egyébként a Kineret partján, Tiberiáson is fenntartott a monarchia postahivatalt. Egészen 100 évvel ezelőttig, amikor is az első világháború betett a nemzetközi postaforgalomnak és a többi nemzeti postához hasonlóan a monarciha postásai is távoztak. 
Picture
Picture
A 14940-es irányítószámra küldött dolgokat vasárnaptól csütörtökig egy postakocsi viszi el, illetve ugyanez hozza a friss leveleket. Tapasztalataink szerint az Izraeli Posta hozza a magyar színvonalát, alapvetően megbízható, de érhetik meglepetések az embert. A lassúság és az elvesztett levek helyett itt inkább a menetrendszerű országos sztrájkok okozhatnak fejtörést. De mi mostanság mégsem emiatt szívjuk a fogunkat.
Picture
A frissen felújított ein gevi postahivatalban új postaládákat szereltek be. Bár az eddiginél több fiók van, nekünk mégsem jutott. Mondván hamarosan úgyis elköltözünk. Kicsit fájó volt, hogy a helyi postás ilyen gyorsan leírt minket…

Kapcsolódó cikkek:

  • Vihar előtt
  • Orvosi eset 2.
0 Comments

Kitáblázva

7/13/2014

0 Comments

 
Most hétvégén 77. születésnapja alkalmából ünnepli magát a kibucunk. Nincs nagy csinnadratta, hisz, nem kerek az évforduló - az elképesztő forróságban takaréklángon emlékezik a közösség. Viszont van egy kép, amit már rég szerettem volna közkincsé tenni, de most a születésnap apropóján még időszerű is.
Picture
A kibuc bejáratánál látható ez a nagy tábla rajta, hogy 1937-ben alapították a kibucot, a Kineret keleti partján az első zsidó települést. Nekem erről a tábláról azok a méretes kőoszlopok jutnak eszembe, amelyek Budapest környékén még itt-ott megtalálhatók, mint a közigazgatási határt jelölő súlyos történelmi jelölések. E tábla, ha nem is területkijelölést szolgálja, de mindenesetre emléket állít annak. Ein Gev stratégiai fontosságára utal, mivel 11 évvel Izrael Állam kikiáltása előtt jött létre, a brit és a francia mandátumterületek határán, akkoriban még gyéren lakott, de domináns arab vidéken. Nem titkoltan azzal a szándékkal telepedtek meg itt a cionista pionírok, hogy ha majd megalakult a zsidók országa, akkor Ein Gevre hivatkozva a Kineret minél nagyobb vízfelszíne Izraeli fennhatóság alá kerülhessen. A számítás bejött - az 1948-ban a brit mandátum területén létrejött Izrael legkeletibb határőr települése volt Ein Gev egészen 1967-ig, amikor is Izrael az ellenőrzése alá vonta a Kineret teljes térségét és a felette magasodó Golánt. Ezt követően Ein Gev elvesztette stratégiai jelentőségét, de mint az látszik a helyiek mind a mai napig büszkék egykori kiemelkedő határőr szerepükre. Joggal, hiszen a kibuc éveken át a tűzvonalban, gyakorlatilag szigetként állta a sarat. A táblán kívül erre már csak a csendesen rohadó légoltalmi bunkerek és megerősített lőállások emlékeztetnek, de a lényeg, hogy 1937-ben Ein Gev felkerült a térképre és mindenféle történelmi vérzivatar ellenéra a mai napig ott virít. 

Kapcsolódó cikkek:

  • 74 év
  • Politikusok, szevasztok!
  • Kis-Albánia
0 Comments

Akko és most

7/6/2014

1 Comment

 
Ha szívemre teszem a kezem, akkor Akkóhoz hasonló városból tucatnyi akad szerte a mediterráneumban. A Haifai-öböl északi végén található ősi kikötőváros a világörökség része, de én nem ezért szeretem, hanem az egyedülálló hangulata miatt.
Picture
Bevallom engem kevésbé nyűgöznek le az évezredes falak, miközben ahhoz, hogy olyan legyen Akko, amilyen hozzátartoznak az egymásra rétegződő kövek és a bennük megbúvó kultúrák. De az én fejemben mindez “csak” szemet gyönyörködtető díszletei a mai városi életnek. Mert engem jobban érdekel az, amit most látok, mint az, amit történelemkönyvek akkurátusan megörökítenek Akko gazdag múltjából.
Picture
Valahogy nekem Akko mindig a szürreális arcát mutatta meg, talán ezért is szeretem annyira. Amikor csak az ódon óvárosban sétálgattam, rendre belefutottam valami szokatlanba, valamibe, ami nem illik oda, de mégis a helyén van. Nem is tudom miért, de Akkóról egy Jancsó Miklósos jelenet ugrik be. Sok-sok évvel ezelőtt épp a lepusztultságában is gyönyörűséges karavánszerájban voltunk, ahol szolgaian követtük az idegenvezetőt, aki tempósan darálta, hogy mit kell tudni a helyről, közben meg naná, hogy siettünk, mert csoporttal mindig siet az ember… Persze lemaradtam, hogy legalább néhány pillanatig egyedül szívjam magamba a helyet, erre a semmiből előbukkant egy ifjú pár, talpig díszben, csinos zakóban, felcicomázott esküvői ruhában, akiket egy fotós és egy videós kísért. Úgy vágtak át a boltíves oszlopcsarnokkal ölelt teniszpályányi udvaron, mintha épp Miki bácsi legújabb jelenetét rögzítenék egyvégtében, ahogy azt kell. Rendezni sem lehetett volna valószerűtlenebbet, már csak a fehér ló hiányzott és néhány meztelen nő, de ez utóbbi a közel-keleten nehezen beszerezhető statisztéria.
Ló viszont tényleg akad az óvárosban, a turisták szórakoztatása miatt tartanak pár pónit, vagy valami hasonlót. Ha az ember az orra után megy - vagy követi a lócitromokat - akkor egy lepukkant udvaron találja magát, ahonnan apró istállók nyílnak, miközben pár lépéssel arrébb a turisták hömpölyögnek a bazársoron. Ahol persze szinte minden “Made in China”, de hát ezen nem érdemes meglepődni, régen sem volt ez másképp, csak akkor a Selyemúton át került ide a távol-keleti portéka, most meg a szomszédos haifai kikötőben rakodják ki hatalmas konténerhajókból, amik addig is Akko partjainál szoktak horgonyozni.

Vegyesen

A város vegyes lakosságú, nagyjából kétharmad részben zsidók lakják, akiktől elkülönülve élnek az arabok a várfallal védett óvárosban. Akkót sokáig az együttélés mintájaként emlegették, de 2008-ban  egy apró szikra elég volt, hogy egymásnak essenek a helyiek. Azóta újra csönd van, jobb a békesség, mert akkor jönnek a turisták, akikből él a város. Például Nagykanizsáról, amely Akko testvérvárosa.
De, ha már bazár, akkor van azért autentikus is! Például az itteni piacon lehet kapni Izrael talán legjobb humuszát. A kis étteremben gyakorlatilag mást sem lehet enni, mégis mindig tele van. És nem csak “gyütt-ment” turistákkal, hanem helyiekkel is, ami minden Michelin-csillagnál jobban mutatja, hogy bizony a saját készítésű csicseriborsó krém is lehet világra szólóan finom helyi specialitás.
PictureA néninél csábítóbb a pitája
Nekem azért is maratandó a kifőzde, mert itt szerettem meg a humuszt, azelőtt erős távolságtartással viszonyultam hozzá, de aztán elhozott ide egy izraeli barátom és megváltozott az életem. Jó, mondjuk azóta sem tudom nagy kanállal két pofára enni, mint a szomszéd asztalunknál tették ezt fejkendős lányok, de határozottan ráéreztem a humusz ízére.
A másik fix pontunk a shukon a pitasütöde. Ennél biztosan van jobb is, de a meglehetősen fapados látványpékség és az illatok, akkor is nagyon csábítóak. Itt tényleg az ember orra előtt áll össze a kenyérlepény, ami persze a bazárra jellemző általános higiéniai viszonyok közepette nem biztos, hogy mindenkit vásárlásra ösztönöz.

Akkóba szerintem mindig érdemes benézni. Az egy dolog, hogy szombaton is nyitva vannak az üzletek, de még a konzumidiótáknak is érdekes lehet a vármúzeum, ha másért nem, akkor kánikulában is mindig hűvös lovagtermek miatt. A szépen restaurált erődítmény stratégiai jelentőségéről sokat elárul, hogy az elmúlt bő kétezer évben megfordult itt minden jelentősebb kis- és nagyhatalom képviselője, köztük 1217-ben a mi II. Andrásunk is, aki keresztes hadseregével innen szándékozott Jeruzsálemet meghódítani, kevés sikerrel. Akko az irodalom iránt érdeklődők számára is nyitott könyv, a világhírű Exodus regény (és az abból készült film) részben az egykor itt lévő brit börtönben játszódott.
Legutóbb két hete jártunk Akkóban és tulajdonképpen megint valami szürreális élmény miatt. A Massadai Opera Fesztivál fiók helyszíne volt az akkói vár, ahol kifejezetten gyerekeknek vitték színpadra a Varázsfuvolát (lásd fenti amatőr videónkat, ahol még a is jól hallható, hogy Ábel unatkozik). Az erősen zanzásított kamara előadást az egykori ispotály hatalmas termében adták elő. Príma akusztikával szólaltak meg az énekesek, bár az én botfülemnek úgy tűnt, hogy a társulat inkább az Izraeli Opera B-sorából került ki, de lehet, hogy csak fáradtak voltak, mert aznap már a harmadik előadást nyomták le. Méghozzá ékes héber nyelven áriáztak, ami nekem elsőre megütötte a fülemet, de valószínűleg Mozart híres operája magyarul előadva is ugyanilyen viccesen hangzik egy idegen számára. A lényeg, hogy az élmény maratandó volt, a gyerekek imádták a kosztümös előadást, mi meg örültünk, hogy fájdalommentesen egy darabka Európát csöpögtethettünk beléjük. De, hogy mégse feküdje meg a gyomrukat a klasszikus magas kultúra, az operából rögtön a shuk felé vettük az irányt, hogy egy füst alatt - pita majszolás közben - beleszagoljanak a hamisítatlan Közel-Keletbe is. Hiába, na, nem lehet elég korán hozzászoktatni őket a szürrealitáshoz!

Kapcsolódó cikkek:

  • Jeruzsálem falai
  • Túlélni Eilatot
  • A Fehér Város színe és fonákja
  • Géptemető
1 Comment

Orvosi esetek 8. - A száguldó doki

6/19/2014

0 Comments

 
Immár öt hónapja ingázom minden munkanap kibucunk és az afulai kórház között. Irányonként közel 50 km az út, csodálatos tájakon át, helyenként lélegzetelállító kilátással. Az élményt csak az csökkenti, hogy ezt hetente ötször kell megtennem, reggel még-, délután már fáradtan. Zsófi autós élményei következnek.
Munkába jövet-menet sok minden jön velem szembe, a napi kétszer 50 perces út közben hol csendben ülök, és csak gondolataimba merülve nézek ki a fejemből, ez kevéssé érdekes. Máskor meg üvöltetem a zenét az autóban, hogy véletlenül se jusson eszembe gondolkozni, hangosan énekelek, szerencsére úgysem hallja senki. A modern technikának köszönhetően nem kell a rádiót hallgatnom, ahol minden zeneszám után 5 perc duma, és 5 perc reklám következik. Az okostelefonnak, és egy kábelnek köszönhetően azt hallgatom, amihez kedvem van.
Picture
Vezetés közben nem csak magammal vagyok elfoglalva, a környezetet is figyelemmel kísérem, így egy csomó visszatérő dolgot fedeztem fel. Utam átvezet egy Yavniel nevű vallásos falun. Ha nem indulok el otthonról időben, akkor a 7 óra 4 perckor induló iskolabusz elém kerül, s cammoghatok a busz után egészen a falu felett kanyargó szerpentin tetejéig, ahol ha szerencsém van megelőzhetem. Ilyenkor több időm van szemügyre venni azt a ránézésre 142 kilós katonafiút, aki 7 óra körül szokott sétálni. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy honnan hová tart, de nekem már hozzátartozik az utcaképhez. Ugyanezen az utcán délután két vallásos fiatalasszony (el is neveztem őket, Miriamnak és Yaelnek) menetrendszerűen negyed 4 és 4 között fel-alá gyalogolnak, gondolom ez a délutáni sportjuk. Attól függően, hogy mikor haladok át a falun, különböző irányban látom őket. Miriam és Yael biztos pontok az életemben, ha nem látom őket izgulni kezdek mi lehet velük.
Picture
Az Ein Gevtől a tó csücskébe vezető 10 km-es útszakaszon a részidőm 6 perc. Útközben általában látom a fiatalembert, aki az út baloldalán fut, szigorúan úszósapkában. Először azt hittem, hogy úszás után fut, de egész télen így láttam, nehezen tudom elhinni, hogy a „jeges” vízben úszott, bár minden megeshet. Hazafelé ugyanezen a szakaszon néhány kibucnyikot szoktam látni, egyikük minden nap jellegzetes biciklivel teszi meg ezt az irányonként 10 km-es szakaszt, fél négykor pihen meg a félút megtétele  után. Mások sétálnak, futnak, még nem jöttem rá a rendszerükre.
Picture
Izraelben (is) az a baj, hogy az emberek nem tudnak vezetni. Az csak szimplán bosszantó, ha az ember elé kerül egy jól megrakott teherautó, és a szerpentinen emiatt 3 helyett 7 perc alatt érek fel. Ilyen van. De teherautó és teherautó között is nagy különbség van, mert az üresek általában se Istent, se embert nem ismerve száguldanak. A nehezebb esetek az egyszerű személyautóban ülő egyeskék és ketteskék (gyk. férfiak és nők), akik vagy nem tudják, hogy hol található a gázpedál, telefonálnak, bámészkodnak vagy egyszerenűen csak bénák. Azt még megérteném, ha a sebességkorlátozást tartanák be (amit én csak ritkán, ha előttem megy valaki, aki igen), de nem erről van szó. A legidegesítőbb, hogy szerpentinen lefelé képtelenek vezetni. Ha látják a vigyázz, kanyar következik táblát, kényszeresen lefékeznek 10 km/óra sebességre, és a kanyarig hátralévő 200 méteres utat ezzel a sebességgel teszik meg. Amíg Poriyán dolgoztam, de néha most is, azt játszottam, hogy az előttem 200 méterrel haladó autóst úgy kell utolérnem a szerpentinen lefelé, hogy nem nyomom meg a gázpedált, csak a féket. Legtöbbször ez sikerült is. A másik probléma Izraelben, hogy rendszeresen záróvonal van azokon az útszakaszokon, amelyek teljesen jól beláthatók, miközben ott, ahol alig 100 méter látható be, szabadon lehet előzni. Lehet, hogy az útfestők összekeverték a dolgokat, de ez meglehetősen idegesítő, méghozzá annyira, hogy bevallom, időnként kénytelen vagyok ezt figyelmen kívül hagyni. Vezetési stílusom egyébként is valószínűleg sokat változott itt Izraelben. A duda rendszeres használatára már teljesen rászoktam, enélkül ugyanis képtelenség előrébb jutni. Mielőtt Afulán kezdtem volna dolgozni, elromlott a duda az autóban, még munkába állás előtt gyorsan megjavítattam, a duda ugyanis körülbelül olyan fontos tartozéka az autónak, mint a benzin.
Apropó benzin, kb. 5 naponta tankolnom kell, és Afula felé vezető útszakaszon van egy olcsóbb kút, ahol tankolni szoktam. A pitstop részidőm 4 perc, lehet, hogy később elszegődöm a Forma1-hez!
A gyönyörű tájról csak annyit, hogy volt már szerencsém duplaszivárványhoz, felhő mögül előbújó napsugarakhoz amelyek, mint egy elemlámpa világítják meg a tó vizét. A képek magukért beszélnek, és igen, giccses, de mit csináljak, tényleg így néz ki.

Az Orvosi esetek előző részei itt olvashatók

0 Comments

Szedd magad az aknamező szélén

6/13/2014

0 Comments

 
Nem is olyan képletesen szólva ilyenkor egy tányérból cseresznyézik  Izrael. Aki csak teheti elzarándokol a Golán-fennsíkra, hogy bezabáljon. Pedig Izraelben még ez is kockázatosabb, mint máshol. Na jó, fosni azért még mindig inkább a friss gyümölcstől kell.
Picture
Ki ne emlékezne a kisgazda Torgyán Józsefre, aki a dél-amerikai nyaralásait azzal próbálta leplezni, hogy csak a chilei cseresznye piacot mérte fel?! Azt nem tudom, hogy Torgyán doktor ez ügyben tiszteletét tette-e Izraelben is, azon belül körülnézett-e az ország legészakibb szegletében. Ugyanis a Golán-fennsíkon terem “az” izraeli cseresznye. Ami cseppet sem olyan, mint a méltán elhíresült magyar narancs, ami mint tudjuk kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Az izraeli cseresznye kérem szépen finom, méghozzá nagyon!

Cseresznye érlelő hűvös

A Golán-fennsíknak egészen különleges a mikroklímája. Különösen az északi, magasabban fekvő részén szinte már közép-európai az időjárás. Ha nincs is négy évszak, mint otthon, de nyaranta - különösen a vulkanikus csúcsokon - kifejezetten hűvös tud lenni még nappal is, telente a Golánt lezáró 2400 méteres Hermonon síelésre alkalmas stabil hósapka található. A csapadékosabb időjárás és a vulkáni talaj miatt rendkívül jó mezőgazdasági adottságai vannak a Golánnak.
Ez egyébként tényleg nem evidencia, mert az izraeli zöldségek és gyümölcsök zömének se íze, se bűze, alakra szépek, de néhány déligyümölcstől eltekintve felejthetőek. Egy barátunk szerint kis túlzással majdnem mindegy, hogy hagymát vagy almát eszik az ember, ízre ugyanaz. Az izraeli cseresznye viszont mindenben hozza a cseresznyére jellemző tulajdonságokat és ez üdítő. Egy apró pici baj van csak, hogy hihetetlenül drága, mivel az itteni klíma egyáltalán nem kedvez a cseresznyének, jószerével csak a már említett Golán-fennsíkon terem meg alig száz hektáron. Így aztán igazi csemegének számít.
Míg Japánban a cseresznyefa virágzáskor a fél ország kirajzik, hogy gyönyörködjön, addig Izraelben az érett piros gyümölcsért kerekednek fel az emberek. Ilyenkor szabályosan bedugulnak az utak Ein Zivan felé, ahol 25 hektáros gyümölcsösben “szedd magad” program várja mindazokat, akik a borsos belépőt kicsengetik. Ezért cserébe nem csak cseresznyével tömhetjük tele a hasunkat, de más, épp ilyenkor érő apró bogyós gyümölccsel is. Ha pedig valaki haza is akar vinni abból, amit leszedett, akkor ismét mélyen a zsebébe kell nyúlnia. De az ínyenceket ez sem zavarja, viszik, mint a cukrot a cseresznyét. Mint, ahogy az sem tartja vissza az izraelieket, hogy Ein Zivan konkrétan az szír határon fekszik, karnyújtásnyira a polgárháborútól és az aknamezőktől (lásd keretes írásunk).

Ahol túlérett bombák hullanak

Ein Zivan gyakorlatilag a szír határon fekszik, még az izraeli mobilok is automatikusan Qunetra lokációt adnak ki, ami a határ túl felén lévő szellemváros. A Golán-fennsíkot 1967 óta Izrael ellenőrzi, de csak tűzszüneti egyezmény van Szíriával, amit az ENSZ felügyel. Ez a “hideg béke” évtizedekig működött, mostanság viszont polgárháború dúl Szíriában és ennek kapcsán az izraeli határ mentén is előfordulnak fegyveres villongások a szír felkelők és kormánycsapatok között. Ilyenkor át-át lőnek izraeli területre is, ami nem túl megnyugtató, de láthatólag ez senkit sem zavart abban, hogy békésen cseresznyézzen az Izraeli Védelmi Erők fedezékében. Most, amikor Ein Zivanban jártunk is hallottunk dörrenéseket. Bennem megállt az ütő, de Zsófi megnyugtatott, hogy ugyanez volt tavaly is, majd tovább majszolt. Így rértem később fosni…
Az utóbbi évekhez hasonlóan múlt hétvégén néhány ismerős családdal együtt mi is tiszteletünket tettük a cseresznyefák között. Szokatlanul csípős idő volt a szépen gondozott ültetvénynél, ennek ellenére rengetegen voltak. A legtöbb fát már alaposan lelegelték, de azért kis keresgélés után mindenki kedvére lakmározhatott. A gyerekek nagy lelkesedéssel szedegették a piros bogyókat, ha kellett fára másztak. Érdekes módon Ábelt és Ráchelt ez jobban érdekelte, mint a gyümölcs nassolás, Lea viszont kétpofára tömte magába azt, amit a testvérei leszedtek neki. Néhány falat után úgy nézett ki, mint aki disznóvágáson járt.
Picture
A cseresznyés kert fölé az 1200 méter magas Avital hegy magasodik
A szedd magad üzleti konstrukció egyébként nem túl felhasználóbarát megoldás. Ugyan kedvünkre lakmározhatunk, de a cseresznye csömörhöz még egy termetes férfinak is elég fél-egy kiló. Hogy leöblítsük a cseresznyét jó egy óra után a málnásban kötöttünk ki, ami kevésbé volt nagy buli. Egyrészt mert alig volt érett szem, ami pedig volt, azt tüskés ágak védték. És ez nem gyerekbarát megoldás a természettől…
Szerencsére a helyet üzemeltető kibuc nem csak a gyümölcsösre alapozza a népszórakoztatást. Ein Zivanban van kisállatkert, állatsimogatóval, ha valaki akar lovagolhat is, játszótérről is gondoskodtak és persze nem csak cseresznye terem minden fán, hanem valamilyen árus is. Ha van elég pénze az embernek egész napra kiváló elfoglaltságot nyújt a hely, de akkor sem nézik ki az embert, ha hűtőládából piknikezik.

Magyar meggy

Ein Zivanban néhány satnya meggyfa is nő, de nem ezek termése köszön vissza a szupermarketek polcain. Az errefelé is kedvelt meggybefőtt egy részét Magyarországról exportálják. Sőt, néha feltűnik a polcokon konyakos meggy bonbon is, ami igazi hungarikum.
Picture
Ott messze hátul a hófoltos Hermon sziluettje látszik
Fél nap után azért erre is rá lehet unni, ezért jóllakottan hazafelé vettük az irányt. A háromnegyed órás út megtette a hatását a bennünk felhalmozott friss gyümölccsel, mire hazaértünk kezdetét vette az újabb program: sorbanállás a wc-ért.

Kapcsolódó cikkek:

  • Tiul 1.
  • Hótakaró
  • Azért még képben vagyunk
  • Férfias játékok
  • Vihar előtt
  • Élet a gyümölcsösben
0 Comments

Turista hullám

5/13/2014

0 Comments

 
Azt azért soha nem gondoltam volna, hogy személyesen Zoltai Gusztáv is elzarándokol hozzánk. Na jó, nem pont hozzánk jött, hanem a Dohány utcai körzettel egyetemben - aminek ő az elnöke - izraeli körútjuk egyik állomásaként érkeztek Ein Gevbe, hogy hajókázzanak egyet. Ábellel elkísértük őket a Kineretre.
Picture
Zoltai Gusztáv mosolyog
Akik ismernek, azok tudják, hogy nem evezek épp egy hajóban Zoltaival, de ettől még simán vízre szálltam vele, hisz nyaralni jött és különben is néhány hete már nem ő a Mazsihisz nagy hatalmú igazgatója. Mondtam is neki, amikor az Ein Gev-i kikötőben a csoportja nagy erőkkel más irányba indult, mint kellett volna, hogy már nincs, aki vezesse őket - szúrós tekintettel, de a rá jellemző csibészes mosollyal a szája sarkában nézett rám. A megtévedt nyáj élén, Frölich Róberttel, a Dohány utcai nagy zsinagóga főrabbijával aztán megtalálta a helyes utat Zoltai és a rettenetesen imbolygó hajó felé. A fedélzeten Szalai Viktor, idegenvezető haverom rögtön közölte, hogy gond egy szál se, ha süllyedünk 30 mentőöv rendelkezésre áll, a csoport maradék része pedig Istenben és az úszótudásában bízhat. A sztori ennyiben ki is fulladt, mert természetesen a hajónk nem jutott hullámsírba, az egy órás sétahajózás meg üzemszerű unalomban telt. Aki kíváncsi volt ránk, azzal beszélgettem, aztán egy gyors délutáni imát követően búcsút intettünk egymásnak.
Picture
Ima közben Frölich Róbert, főrabbi és a Dohány utcai nagy zsinagóga delegációja
Egyébként nem sűrűn vetődnek magyarok mifelénk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy három év alatt hány magyar turista csoporttal futottam össze Ein Gevben, pedig a kibucunkban jobb napokon 10-15 busznyi külföldi is megfordul. Legutóbb pár hónapja a Hit Gyülekezetének népes zarándok csoportja hajózott ki tőlünk, őket is lelkesen elkísértük a gyerekekkel. Az a közös út is emlékezetesre sikerült, mert nem számítottunk arra, hogy egy rögtönzött Vidám vasárnapban is részünk lesz. Ki tudja, talán ezért sem háborgott akkor úgy a Kineret, mint amikor Zoltaikkal napfürdőzve szeltük a habokat, bár a magam részéről a hullámverést egy fokkal jobban bírtam, de "házigadaként" Jézus dicsőítésével sincs semmi bajom.
Picture
Amikor megérkeztünk még terítéken volt a magyar is az étteremben
Picture
Ma már leszedték a magyar szöveget, nincs kinek kedveskedni
Azért is vagyok annyira képben, hogy hány magyar jön Ein Gevbe, mert az itteni idegenforgalmi iroda kötelességtudóan értesít, ha magyar csoport hírét veszik. Az igazat megvallva jobban örülnék, ha már nem szólnának. Nem azért, mert ne találkoznék szívesen az ide vetődő honfitársainkkal (sőt!), hanem mert olyan sokan jönnének, hogy nem számítana kuriózumnak egy busznyi magyar zarándok. Izraelbe évente 10-12 ezer magyar jön, szerintem ez nagyon kevés, miközben mégiscsak itt van a zsidó-keresztény kultúrkör bölcsője, amúgy meg, ha csak lábat lógatna az ember, akkor is remek nyaralási célpont - igaz, baromi drága, de ettől Izraelt még látni kell mindenkinek! Szóval tessék Izraelbe jönni akár Jézus kedvéért, akár Siratófal miatt, vagy épp a csábító tengerpartokat kipróbálni!

Kapcsolódó cikkek:

  • Magyar imázs Izraelben 2.
  • Meccsnéző
  • Konferencia haladóknak
  • Irodalom, ami összeköt
0 Comments

Futottak még

10/29/2013

1 Comment

 
A helyi általános iskolások idén is terepfutással emlékeztek arra a néhány helybéli srácra, akik a 90-es évek közepén egy terrortámadásban halltak meg. Az eseményről tavaly már részletesen beszámoltam, lényegi különbség nem volt, mindenki ugyanúgy szedte a lábát. Viszont az idei képek akkor is ide kívánkoznak, ha egyszer már kitettem hasonlóakat. Jó az ilyesmit újra látni.
Ahogy az lenni szokott az iskolai tömegsport eseményeknél a gyerekek egyik része a legálisé lógásért cserébe még egy kis futást is bevállal, a másik része véresen komolyan veszi a versenyt. Nem volt ez másképp az idei Sussita emlékfutáson sem, ami hamisítatlan futó dzsembori volt. Kivéve azoknak, akik a kirendelt mentőautóban fejezték be a körüket… ők valószínűleg nem ilyen sportélményre vágytak.
Picture
A futás nem az a tipikus látványsport, de nem is ez a lényeg benne. Én például imádom a futóversenyek hangulatát, fotósként most is ezt próbáltam megfogni. Ami idén annyival volt nehezebb, hogy Lea végig rám volt kötve, és míg én kattintgattam, ő édesdeden aludt rajtam. Ez azért kellemes teher volt, az már kevésbé, hogy a versenypályát egy tarlón jelölték ki, ami tele volt tüskékkel. De nem ám akármilyenekkel?!  Egészen sunyi jancsiszög szerű bogáncsok lapultak a porban. A körömnyi tüskéktől néhány lépés után úgy nézett ki a talpunk, mintha cipő helyett sündisznót húztunk volna a lábunkra. Ez rendben is volna, hisz terepfutáshoz a szöges stoplis még előny is. De én nem futottam, hanem gyanútlanul bringával kerekeztem a helyszínre. Én barom… egy pillanat alatt nem csak a kerekem, de az agyam is eldurrant.

Kapcsolódó cikkek:

  • Forradalmi emlékezés
  • Yom Haacmauti futás
1 Comment

Bréking nyúz: Földrengés rázta meg a kibucot

10/18/2013

0 Comments

 
Tegnap este helyi idő szerint valamivel fél tíz előtt megremegett a föld a Kineret térségében. Ein Gevben sem volt ez másképp - enyhén megemelkedtek a bútorok, rezegtek az ablakok, nyikorogtak az ajtókeretek és himbálóztak a csillárok.
Amikor Zsófinak szóltam, hogy remeg a föld ő csak annyit kérdezett vissza, hogy ez most robbanás vagy tényleg földrengés volt, bár a maga részéről egyiket sem érezte és békésen tovább vacsorzott. Zsófi kérdése egyébként jogos volt, mert amikor a felettünk gyakorlatozó vadászgépek átlépik a hangsebességet, akkor az ezt követő hangrobbanások is hasonló hatást váltanak ki - leszámítva persze a bútorok mozgását.
A ma reggel hírek szerint a Richter-skála szerint 3.5-ös földrengés rázta meg Észak-Izraelt. A Geofizikai Intézet tájékoztatása szerint a földmozgás epicentruma valahol a Kineret mélyén volt és még a harminc kilométerrel nyugatabbra fekvő Názáretben is érezni lehetett. A tó partján fekvő Tiverián élő szemtanúk arról számoltak be, hogy a rengés 15 másodpercig tartott, ehhez képest nálunk a túlparton alig pár pillanat volt. Szökőár, személyi sérülés és anyagi kár nem történt.
A Közel-kelet ezen szeglete viszonylag jobban ki van téve a földmozgásoknak. A Kineret a 6000 kilométer hosszú Nagy-hasadékvölgy északi végén helyezkedik el.
Picture
A geológiai képződményt az afrikai és ázsia földkéreglemezek távolodása hozta létre. E folyamat napjainkban is tart, ami kisebb-nagyobb földrengésekben nyilvánul meg (bővebben erről itt). Két és fél éve, mióta Ein Gevben élünk most először volt "szerencsénk" átélni a megrázó geológiai jelenséget, szóval pánikra tényleg semmi ok.
0 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©