Szombaton garázsvásárt tartottunk. Kiárusítottuk, amit nem vinnénk haza, vagy ha vinnénk se férne be. Ami elment, elment, ami megmaradt azt vagy felajánljuk ennek-annak elutazás előtt vagy a kuka mellett végzi. A kibucban a tárgyaknak van egyfajta körforgása, amiben vissza-vissza térő állomás a gárázsvásár és a kuka melletti placc. Mi is begyűjtöttünk így ezt-azt, aztán használtuk, most meg így vagy úgy továbbadjuk.
Nézőpont kérdése, hogy garázsvásárt tartani nagy bolt-e vagy sem. Alapvetően minden fillér bevétel jobb, mintha elosztogatnánk vagy a kuka mellé tennénk a költözés miatt feleslegessé vált milliónyi kacatunkat. Racionálisan nézve tehát a garázsvásár nagyon is hasznos módja annak, hogy túladjunk azon, amin lehet és legalább csökkentsük a veszteségeinket. Másfelől ez alapvetően a dolgok elkótyavetyélése - eladóként nagy üzletet nem csaphatunk, potom áron lehet csak túladni még a jobb darabokon is. Amikor vevőként mások garázsvásárain “garasoskodtunk”, akkor ez nem zavart, sőt! Viszont most fordult a kocka! Mikor egy-egy értékesebb dolgunkat vitték el fillérekért a guta akart megütni - és nem csak azért, mert 39 fokos melegben asszisztáltam a családi “vagyon” széthordásához. Ennél majd csak az lesz rosszabb, amikor kiürítjük a lakást, és amit nem tudtunk addig elpasszolni, azt kénytelenek leszünk a kuka mellett közkincsé tenni.
| De ezen nem érdemes bánkódni, mert minden relatív, amit leginkább egy ide vágó családi legendával szeretnék illusztrálni: Nagymamám szülei módos gazdák lévén a falu első cséplőgépének büszke tulajdonosai voltak még az I. világháború előtt. Akkoriban ez nagy szám volt, rettenetesen drágának számított a masina, amit csak az igazán jól menő gazdaságok tudtak kitermelni. Aztán behívták a nagyapámat és csak az asszonyok maradtak otthon, akik nemigen bírtak a gazdasággal, benne a cséplőgéppel. Így hát arra jutottak a dédszüleim, hogy jobb lesz, ha túladnak a berendezésen. Nem is rossz áron váltak meg tőle, és mivel takarékos emberekről volt szó, a pénzt a kor szokásai szerint a párnacihába tették. Aztán teltek az évek és a nagy háborúnak vége lett, a dédapám is szerencsésen hazakerült, rögvest nekiállt a gazdaságot újraindítani, amihez jól jött volna a cséplőgép ára. Igen ám, de háborút követő gazdasági válság pillanatok alatt elinflálta a vagyonukat. A drága cséplőgépből mindössze egy pár papucsra futotta. | RecycleA kibucban semmi sem vész el, csak átalakul. Bevett szokás, hogy a megunt, de még valamire használható dolgokat a kuka mellé teszük, hogy ha kell valakinek vigye. És ez nem ciki, mindenki kirak és elvesz. Még azt is kirakjuk, ami szerintünk már semmire sem jó, de általában az is eltűnik a konténerek mellől, alkatrésznek, barkács anyagnak hordják el, de van, ami műalkotásként végzi a kert végében. 
A ruháknak külön gyűjtőhelye van, ezeket egy civil szervezet rendszeresen elszállítja rászorulóknak, de addig is szabadon lehet közte turkálni, ez sem ciki. A jobb cuccok általában a helyi second handben kötnek ki, ahol viszonylag olcsón lehet hétköznapi használatra, amolyan “falura jó lesz” ruhákat vásárolni. |
A kontinenseken átívelő költözés nem az a műfaj, amit tárgyi veszteségek nélkül meg lehet úszni. Szóval nem érdemes anyagiaskodni, hisz a garázsvásárnál is érheti nagyobb veszteség az embert, mint az a fentiekből látszik. Személy szerint engem sokkal jobban zavart a kiárusítás emberi vonatkozása. Azt éreztem, hogy egyfajta élve temetéssel egybekötött hulla rablás alanyaivá váltunk, ahogy a szomszédaink kezükben a hajszárítónkkal vagy a gyerek kedvenc kisautójával örömködnek a jó fogáson, miközben lebiggyedt szájjal biztosítottak minket arról, hogy azért hiányozni fogunk. Egy dolog vigasztal, hogy máskor mi is pont így csináltunk, csak akkor a mi kezünkben volt a távozók "családi aranya".
RSS Feed