mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Depressziós kasszasiker

8/16/2014

0 Comments

 
-200 méter – ennél mélyebbre talán nem is juthattunk volna. Ahol most vagyunk - a Jordán-völgye és a Kineret - a Föld egyik legérdekesebb geológia képződménye. A több ezer kilométeres Nagy-hasadékvölgy innen a közelből indul és a Vörös-tenger közbeiktatásával valahol Afrika déli részén ér véget.

Tudományos körökben a tengerszintnél mélyebben fekvő szárazföldeket depressziós területnek csúfolják. Ha ennél a suta elnevezésnél maradunk, akkor a Jordán-völgye, maga a pszichiátra – ennél ugyanis nincs mélyebb. Látens hipochonderként rögtön felmerült bennem, hogy ha van az oxigénhiányból fakadó hegyi betegség, akkor biztos az itteni magasabb légnyomásnak is lehetnek negatív élettani hatásai. Óvatosan feltettem a kérdést háziorvosomnak, Zsófinak, aki közölte, hogy csak egyről tud: az agyára megyek a hülyeségimmel.

Az itteni mélyföldeken mindig is éltek emberek, gondoljunk csak a Bibiliából is ismert Jerikó városára, amely 12 ezer éve háborítatlanul áll. A föld legmélyebben (-250 m) fekvő településre legfeljebb az ostromlók kürtjei jelentettek veszélyt, a földrajzi adottságok és az általam felmelegetett légsűrűsűség cseppet sem nyomasztják őket.

Amúgy biztos kasszasiker lehetne az a katasztrófa film, ami a hasadékvölgyre leselkedő veszélyekkel rémisztené a nézőket.
Picture
Nyugaton ezzel adnánk el a filmet
Már látom magam előtt a forgatókönyvet: egy mellőzött tudós megjósolja, hogy hatalmas földrengés rázza meg a térséget.
PictureAkár az arab változat posztere is lehetne
Senki sem hisz neki, de egy szép napon a sztori felkelti az érdeklődését a híres újságíró nőnek, akivel rögtön egymásba habarodnak. Hogy aztán a dübörgő szerelmüktől megnyíljon a föld. Mielőtt beütne az armageddon hőseink megmentik a világot, de legalábbis a Jordán-völgy teljes lakosságát (beleértve minket is) a hasadékon végigsöprő Vörös-tengertől.

Ez lenne a nyugatra szánt happy endes verzió. A környező arab piacra viszont azt a változatot nyomnánk, amelyben a tengerbe vész egész Izrael, ők ugyanis ennek tapsolnának.

Szerencsére egyik lehetőség sem valószínű, bár az utóbbira azért volna igény.

(Ezt a posztot még valamikor három éve az elsők között írtam. Amolyan tartalék anyagnak szántam, mondván mindig el lehet sütni. Aztán valahogy soha nem vetettem be. Most viszont talán mindennél aktuálisabb ez a kis szösszenet, hisz még tart(?) a gázai konfliktus. Gondoltam ideje leporolni és közzé tenni.)

Kapcsolódó cikkek:


  • _Bréking nyúz: Földrengés rázta meg a kibucot
  • Haverilag 6. - Szomszédom a hamasz
  • Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
0 Comments

Hétköznapok a hátországban

7/24/2014

0 Comments

 
Úgy terveztem - hogy az eseményektől függetlenül - lezárom a blogban a háborús tematikát. Ez lett volna az én egyoldalú virtuális békekötésem, vagy struccpolitikám a hátországban. Értelmetlen próbálkozás, de a lelkemnek jól esne, ha kizárhatnám a háborút a mi kis mikrovilágunkból. De nem megy.
Ülök az ügyfelemmel, családi képeket válogatunk. Krákogok, mert cefetül megfáztam a légkondiban. Két kép között kapok egy jó teát, azt szürcsölöm. Mellettünk gyerekek játszanak, az ablakból rálátni a Kineretre. Béke, csend, nyugalom. Aztán azt mondja nekem az ügyfelem:
- Ezeken a képeken a nővérem családja van. Felhívom, hogy kellenek-e neki a fotók.
Újabb korty tea, míg csörög a telefon.
- Nem kapcsolható, akkor biztosan az óvóhelyen van.
- Honnan tudod?
- A telefonom jelzi, hogy riadó van a központban.
Mellettünk továbbra is zavartalanul játszanak a gyerekek, az ablakból látszik, ahogy a Kinereten hasít egy motorcsónak. Béke, csend, nyugalom és idilli családi képek a monitoromon. Csak a torkom kapar, ha mindebbe belegondolok.

x

Karomon Lea, Ábel már előre rohant, mint mindig, ha a nővére óvodájába érünk. Az ajtóban elkap az egyik dadus, hogy Ráchel ebédnél kiborult.
- Nem szokott ilyet csinálni. Mi történhetett?
- Azt nem tudom, hogy mitől tört el a mécses, de zokogva anyát hívta. Alig lehetett lenyugtatni.
- Bántotta valaki?
- Nem, senki. Talán a közelgő utazás miatt stresszelhetett be.
Értetlenkedve bólintok, de nincs idő tovább kérdezősködni, mert Lea nyugtalan a karomban, szeretne már ő is bejutni a testvéreihez. Hisz az a rituálé, hogy ilyenkor ő is odaül még egy picit Ráchel mellé a rajzasztalhoz. Ahol az én varázslatos nagylányom csodálatos virágokat, fákat és királynőket szokott rajzolni, néha kis szívecskéket és lufikat is - mikor mihez van kedve.
Lea hozzádörgölődzik, örülnek egymásnak, elcsattan egy puszi is, de aztán Ráchel színez tovább - még ki kell használni az utolsó pillanatokat. Mint mindig, most is elmélyülten borul rá a papírra, amin szokatlan módon egy szép nagy tank körvonalazódik. Ahogy körbe nézek az asztalnál minden gyerek csendes tank rajzolásba merül. Csak Lea tartja magát a krigsz-kragszokhoz - ő még egy másik világban él.

Picture
Izraeli tank gyerekrajzokkal - Kép forrása: Dosim metsaitsi FB oldala

Kapcsolódó cikkek

  • Bizonsági jelentés
  • Vörös kód
  • Lőtávolon kívül, lélekben belül
  • Kocsimesék - Bomba ajánlat
0 Comments

Az alagút vége

7/23/2014

0 Comments

 
Ha ma csak 10 perced van arra, hogy a gázai konfliktussal foglalkozz, akkor azt erre a videóra fordítsd! A 27 éves Dana Nir-Am kibucban él, két kilométerre Gázától. Elég közeli élményei vannak a Hamasz terrorjáról...
Dana könnyekkel küzdve meséli, milyen éveken át óvóhelyre rohangászni és arra eszmélni, hogy a Hamasz alagutat fúrt az otthonukig. Ott piknikezni, ahol néhány nappal később terroristák bújnak ki a földből, hogy rájuk rontsanak (Ebben a cikkben bővebben is olvashattok az esetről, és egy videót is megnézhettek a támadók megsemmisítéséről.) Miközben az is megrendíti, ha a szomszédos Gázai-övezetből gyerekek haláláról jönnek hírek. A fiatal lány nem bosszúért kiált, hanem békét szeretne a határ mindkét oldalán. Hogy végre látszódjon az alagút vége.

Kapcsolódó cikkek:

  • Haverilag 7. A leghosszabb 30 másodperc
  • Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
  • Biztonsági jelentés
  • Haverilag 3. - Élet az ígéret földjén, a terror árnyékában
  • Vörös kód
0 Comments

Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc

7/21/2014

0 Comments

 
Annyi mindenről szeretnék írni, mielőtt még hazaköltözünk, de úgy érzem hülyén venné ki magát, ha háborús helyzetben a blogunkra jellemző kedvesen súlytalan, tingli-tangli témákkal jönnék elő. Meglehet néhány nap múlva ezek is sorra kerülnek, most viszont fontosabbnak tartom, hogy a Gázai-övezetben két hete zajló izraeli offenzíva kapcsán posztoljak. Bár szerencsére a mi életünkre közvetlenül semmilyen hatással sincsenek a harcok, ettől még a történések hatása alatt állunk. A témába vágó saját élmények híján egy újabb vendégposzttal szeretném bemutatni az izraeli hétköznapok kevésbé napfényes oldalát. Blogbarátunk Kispaszti két éve napi rendszerességgel jelentkezett Tel Avivból haditudósításaival, most már újra otthon van, de továbbra is szívén viseli Izrael sorsát. Mint a Komáromi Zsidó Hitközség motorjai testvérével, Nagypasztival együtt arra kérték a városból elszármazottakat, hogy írják le háborús élményeiket. A lenti “kölcsön” írást Orna Mondschein küldte el számukra. A szerző nyugalmazott tanár, aki még gyerekként, szüleivel érkezett Izraelbe. Jelenleg Ashkelonban él, ami a Gázai övezet északi határától karnyújtásnyira fekszik. Ami egyet jelent azzal, hogy a város évek óta a Hamasz célkeresztjében van. Azért tartom különösen fontosnak Orna beszámolóját, mert penge élesen adja vissza, hogy a terror miként eszi bele magát az izraeliek hétköznapjaiba. Ha ezt a szubjektív, ám nagyon is általános nézőpontot átérzitek, akkor érthetővé válik, hogy az izraeli kormány miért esett ilyen nagy elánnal a Hamasznak.
Izrael térképe megváltozott. Az ország körzetei az északi Galil, a tengeri sáv, mellette a Somroni és Judeai hegyek, délre a Negev és a legdélebbi Eilat, ezek az ismert jelző pontok. A napokban az ország körzetei a Gázai-sávtól levő távolság szerint vannak elosztva, illetve aszerint, hány másodperce van az embernek, míg a riasztó szól, hogy védett területre sikerüljön szaladnia, mikor Gázából kilőnek egy rakétát izraeli terület felé.
A mi városunk, Ashkelon 30 másodperc messziségre van a gázai rakéták kilövésétől. Mikor a szirénák nappal vagy éjjel megszólalnak, 30 másodperc választ el minket a veszélytől. A törvény 1990 óta előírja, hogy minden azóta épült házban egyik szoba biztonsági szoba legyen, ahol a betonfalak, vasajtó és vas ablakvédő megfelelő biztonságot nyújtson.
Gázában nincsenek biztonsági szobák és nincsenek óvóhelyek. Nem azért mert ők úgy gondolták, hogy ez felesleges. Azért nincs, mert a Hamasz elkobozta a cementet meg a vas traverzeket, amelyeket Izrael szállít nekik, hogy rendes lakásokat építsenek. A Hamasz az elkobzott építőanyagokkal sok kilométeres alagutakat épített, hogy azokból tudjon Izrael ellen terrorcselekményeket végrehajtani.
A mindennapi élet teljesen megváltozott. Akinek nem muszáj elmenni otthonról, nem megy. Tíz nap óta én is csak kétszer mentem ki a házból, elszaladtam a közeli szupermarketba bevásárolni. Munkahelyeken, ahol van, biztonsági szoba vagy óvóhely, ott próbálják folytatni a megszokott rutint, de sok nehézséggel. Sokan otthon maradnak a gyerekek mellett, sokan tartalékos katonák és behívták őket katonai szolgálatba.
Picture
Egy épülő biztonsági szoba páncél ablaka
A szomszédunk unokái, három kisfiú: a legkisebb 5, a nagyobb 11, a legidősebb 14 éves. Mikor a nagyszülőkhöz jönnek látogatóba, mindig átjönnek hozzánk, megvan az nappali szobában az ő csokoládé és más édesség kincstárjuk. Kedves barátunk, Andris elnevezte őket “csoki kommandó”-nak. A konyhai fiókból kiveszik a nylon zacskókat és megtöltik finomságokkal. A legkisebb, Ofek, nagy szakértő a számítógépes játékokban és sokszor hosszú ideig nagy lelkesedéssel játszik.
A héten, mivel a szülők munkában voltak, elhozták őket a nagyszülőkhöz. A kis Ofek rögtön átszaladt hozzánk. Takarítás közben voltam, pont a padlót mostam. Ofek leült a fotelba és nézte, hogy haladok a munkával, megkérdezte: “Orna, mi lesz, ha most elindul a riasztás, a biztonsági szobába kell szaladni és te pont felmosod a padlót? El fogok csúszni a nedves padlón és nem érek be időben, a szobába”. Megdöbbentem, hogy min jár az esze és rögtön megnyugtattam, hogy ha kell szaladni, vigyázni fogok rá. A padló megszáradt, a szőnyeg is a helyére került és Ofek bement a biztonsági szobába ahol a számítógép van. Ez a dolgozószoba ahol a számítógépek, a könyvespolcok meg az íróasztal van. Ofek leült a géphez és megkért, hogy maradjak vele, mert talán “elfelejti”, hogy kell játszani. Mikor ajánlottam neki, hogy menjük ki a csoki kincstárba azt válaszolta: “Te tudod, hogy én mit szeretek, ma te hozzál csokit ide nekem”.
Picture
Bis hundert und zwanzig a terrorban?
Az idősebb unoka, Niv is átjött. Ő hősnek próbálta mutatni magát, ami jó, mikor a riasztás volt nyugodtan bejött a biztonsági szobába. Születésnapjára megkapta anyukája régi mobilját rögtön áttelefonált a nagypapájának és közölte, hogy nálunk vannak bent a biztonsági szobában. Mikor ki lehetett menni, rögtön leült a televízióhoz a híreket követni.
Elszomorító, hogy gyerekeknek ilyen fiatal korban meg kell tanulni az önvédekezést, ahelyett, hogy a nyári vakációt élveznék, azt számolják, hogy hányszor szaladtak a védett helyekre. Fiatalabb és idősebb gyerekek Shderotban és környékén 14 éve ebben élnek. Ők 15 másodperc messzeségre vannak a gázai rakétáktól. Megtanulták, hogy mikor kimennek otthonról iskolába, vagy barátokhoz úgy tervezzék az utat, hogy az utcai védett helyiségek mellett menjenek. Megtanultak rekord gyorsasággal fürödni, mert hátha riasztás lesz.
Picture
Békeveréb
A megoldást a politikusokra hagyom. Senki se fut a csatatérre, ha nem muszáj. A mai helyzet nem hagyott más választást mivel az ország déli része megállás nélküli fenyegetés alatt van. A józan ész nem fogja fel, hogy miért kell a határ mindkét oldalán elvenni a gyerekektől a boldog gyerekkorukat és olyan életmintát elfogadni, ahol a félelem uralkodik.
Picture
Már második hete hogy itthon ülök, mindig keresek valami elfoglaltságot. 2 szekrény tartalmát kipakoltam, szortíroztam, átrendeztem, kitakarítottam. Egyik barátnőm elkezdett horgolni, a másik rendet csinált a régi számlák és iratok között, a harmadik süt-főz, mindent befagyaszt mert csak ketten vannak otthon. Senkitől se hallottam, hogy egy jó könyvet olvasott, mert nem lehet koncentrálni pedig mindegyikünk szorgalmas olvasó. Maximum az újságot átnézzük tudva, hogy a reggeli számban csak régi hírek vannak.
Picture
Akármilyen nehéz és komplikált a helyzet mindegyikünk reménykedik, hogy hamarosan a konfliktus megoldódik. Nem kell különleges fantázia ahhoz, hogy elképzeljünk egy virágzó Közel-Keletet. Az alapja megvan, de sajnos szélsőséges fanatikusok letiporják a reménység rügyeit, kivágják a gyökereit. Nekünk Izrael az egyetlen országunk, itt akarunk élni békés szomszédságban és otthont biztosítani akárhol élő zsidóknak.
(A vendégposztban látható képek nem részei az eredeti írásnak, csupán a mi illusztrációunk.)

Kapcsolódó cikkek:

  • Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
  • Biztonsági jelentés
  • Haverilag 3. - Élet az ígéret földjén, a terror árnyékában
  • Vörös kód
0 Comments

Biztonsági jelentés

7/19/2014

0 Comments

 
Az elmúlt hetek, hónapok rakéta terrorja után csütörtök éjjel megkezdődött a gázai bevonulás. Ez olyan fejlemény, ami miatt távolban élő szeretteink jobban izgulnak értünk. Mindenki megnyugodhat, mi nem vagyunk igazán veszélyben.
A Hamasz rakétái sokáig csak a Gázai-övezet közvetlen környékét terrorizálták. De évről évre egyre messzebb lőttek, az elmúlt napokban már majdnem Haifánál csapódtak be rakétáik, ami 170 kilométerre van az övezettől - ezzel gyakorlatilag az izraeli lakosság döntő többsége a terror szervezet potenciális célpontjává vált. Az izraeli kormány ezért döntött a gázai bevonulás mellett - mint ahogy a civilizált világ minden kormánya így tenne saját polgárai védelmében, ha egy agresszív terror szervezet lenne a szomszédja.
Picture
Szerencsére Gázából hozzánk, Ein Gevbe még nem képesek rakétákat kilőni. Rossz hír viszont, hogy Zsófi afulai munkahelye már bizony lőtávolon belül került. Pánikra semmi ok, a földszinten dolgozik, dél felől egy nagy épület árnyékában, szóval nagyon kéne célozni, hogy kifüstöljék a patológiáról. De sajnos az elméleti esélye megvan, hogy Afulán is becsapódjon egy lövedék, ami azért nem épp megnyugtató.

Fogadókészség

A maga módján a mi kibucunk is kiveszi a részét a háborúból. Amikor Gázából nagyon lőnek, akkor Bersheva közeléből hozzánk költöztetnek egy elmeszociális otthont, hogy itt nyugodt körülmények között vészelhessék át a harcokat. A speciális igényű embereket ápolók, pedagógusok és önkéntesek kísértek el. Ez utóbbiak között nem csak izraeliek, hanem német lányok is vannak.
Zsófi elmondása szerint a kórházban mindennaposak a menekülési gyakorlatok, így ha ne adj’ Isten megszólalnának a szirénák talán kisebb volna a káosz. Egyébként ezek a gyakorlatok országszerte általánosak, minimum félévente megszólalnak próbaképp a szirénák. Ilyenkor az óvodásokat az óvóhelyekre vezetik, bár ez a feladat nem mindig sikerül szintidőn belül, viszont a gyakorlás révén a gyerekek megszokják a stresszhelyzetet és nem paráznak be baj esetén.
Picture
A piros zónán belüli sárga karika Afula, a másik Ein Gev
Mindennel együtt Zsófi reálisan nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet a volán mögött munkából jövet-menet, mintsem eltalálja egy rakéta az íróasztalánál. Már csak azért is, mert a hírekből jól ismert vaskupola (kipat barzel - כיפת ברזל) rakétavédelmi rendszer 90 százalékos pontossággal szedi le azokat a lövedékeket, amelyek vélhetően lakott területen csapódnának be. Aggodalomra tehát nem sok ok van! Akkor kezdjetek el izgulni értünk, ha Libanon és Szíria felől tömegével hullanak a rakéták, mert azok már potenciálisan ránk is eshetnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez nem valós kockázati tényező.
Alapvetően mi sem magunkat féltjük, hanem inkább azokat a barátainkat, akiknek a napi rutén részévé váltak a légiriadók, illetve azokért az ismerőseinkért szorítunk nagyon, akiket a napokban (68 ezer másik tartalékossal együtt) hívtak be a gázai események kapcsán. Na, ők tényleg veszélyben vannak.

X  X  X

Aki normális tálalásban szeretne friss hírekhez jutni az aktuális Izraeli helyzetről, az kattintson ide és lájkolja a Kidma facebookos oldalát. Továbbá figyelmetekbe ajánljuk a Kék-fehér valóság - mindennapok Izraelben facebookos blogstandot, ahol blogbarátaink további élménybeszámolót is olvashatjátok.

Kapcsolódó cikkek:

  • Vörös kód
  • Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
  • Lőtvolon kívül, lélekben belül
  • Vihar előtt

0 Comments

Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz

7/15/2014

7 Comments

 
Tegnap a nagylányom jóvoltából gyerekzsúron asszisztáltam, ahol az ünnepelt dédije, Rivka ült mellettem. Szokás szerint elrötyögtünk, mint két hülye magyar, majd azt mondja nekem, hogy “Te, nem furcsa, hogy mi itt nézzük a pancsoló gyerekeket, tortát majszolunk és kedélyesen smúzolunk és ugyanebben az országban mások meg az óvóhelyre rohangásznak?” Mit lehet erre mondani?! Mi ebben az abszurditásban Izrael szerencsésebb felén élünk, de persze minden relatív, seggünkben a szír polgárháborúval és egy köpésre a libanoni Hezbollahtól. Más barátaink viszont életvitelszerűen a Hamasz szomszédságában élnek, és ahogy a terroristák rakétái mind távolabbra érnek úgy kerül egyre több ismerősünk a célkeresztjükbe. Ein Gevben nem érezzük a bőrünkön a napi frászt, de fontosnak tartom, hogy hiteles képetek legyen arról, hogy milyen is Gáza környékén élni, és hogy hogyan gondolkodnak azok, akiknek jóesetben 15 másodpercük(!) van az óvóhelyre jutni. Ehhez egy régi ismerősömet, Róna Asert hívtam segítségül, aki a Gázai-övezettől alig 5 kilométerre, az izraeli Száád kibucban lakik. Aser sokak számára ismerős lehet, rendszeres megszólalója a magyar híradásoknak, ahol ő “A” magyar, akit rakétáznak. Én őt még Budapestről ismerem, együtt voltunk madrichok Szarvason, még az esküvőjén is ott voltam (jó, azon mindenki ott volt, aki él és mozog, mert olyan fontos ember volt már akkor is). Aser egyébként isteni humorú fickó, remek társaság, miközben azt hiszem egyetlen komolyabb kérdésben sem értünk egyet, mert az ő nemzeti vallásos világnézetéhez képest én - ahogy ő mondja - inkább széplelkű “ultrabalosnak” számítok. De ettől még tiszteletben tartom a véleményét, mert amit ő képvisel ugyanúgy hozzátartozik Izraelhez - pláne, hogy nem kevesen gondolkoznak úgy, mint ő szerte az országban. Jöjjön hát Aser vendégposztja, aki családjával 11 éve a Hamasz szomszédságában él: 
Picture
Aser rohamsisakban furikázik
Ákos még a múltkori (másfél éve volt a Felhőoszlop-hadművelet) felfordulás alkalmával kért tőlem némi megnyilatkozást, mostanra világossá vált, hogy a dolog nem halogatható tovább.
Gázától 5 km-re, Száád kibucban lakunk. Nem, nem Júdea, nem is Somron (a magyar médiában Ciszjoránia - a szerk.), mégis napi szinten konfliktus van arab szembe szomszédainkkal. Nem köveket vagy Molotov-koktélokat dobálnak, nem.
Konkrétan az a baj, hogy lőnek. Vaktában. Rakétákat. Hajdanában kályhacsőből barkácsolt remekeket, manapság inkább iráni exportot.
2003 óta lakunk itt, a dolog nagyjából 2000 óta tart.
2009-ig nem volt izraeli válaszcsapás - ha eltekintünk a gázai övezet zsidó lakosságának 2005-ös egyoldalú deportálásáról. Igen, deportálás. Így nevezik azt, ha egy terület lakosságát - akarata ellenére - kitelepítenek otthonából a visszatérés lehetősége nélkül.
Akkoriban megkérdezték tőlem (Kossuth rádió), hogy mit gondolok erről a "kivonulásról" (a nemzetközi média mindig remekelt, ha eufemizmusokról van szó). Azt válaszoltam, hogy bár apolitikus alkat vagyok, a megérzésem az, hogy ezzel csak szabad kezet és zöld utat és sok egyéb hasonló közhelyet adnak a terroristáknak. Mert bár addig is volt rakétázás, azért mégsem ennyi, hiszen jelen volt az izraeli katonaság, ami mégiscsak visszatartó erőt képviselt fegyverimport tekintetében.
Így legyen lottó ötösöm! Még soha egyetlen jóslatom - pláne politikai - nem vált ilyen mértékben valóra. 2005 után drámaian megnőtt a rakétatámadások száma, a Hámász nagyon gyorsan az egyetlen politikai tényezővé vált Gázában (a többi párt tagságát azóta sem látta senki). Mégis 2008 végéig kellett várni az első komolyabb beavatkozásra Izrael részéről (a "hosszantűrés" bibliai fogalmát maximálisan kimerítve). Mivel Eszter (a feleségem) épp 9-ik hónapos terhes volt, igen rosszul érintett bennünket, hogy az askeloni kórházat cakkumpakk katonai kórházzá alakították. Puff neki, mehetünk Beer Shevára vagy Rechovotra. Szerencsénk volt, szülés előtt egy héttel (január közepén) véget ért a hadművelet - sajnos nem vitték végig a koncepciót, máig ennek a levét isszuk -, és január végén, Askelonban megszülethetett a kislányunk.
Deja vu? Most ugyan nyár közepe van, de Eszter 9-ik hónapos terhes és nem tudjuk, hova mehetünk szülni, ha beüt a magzatvíz.
2008-ban még nem volt hova rohanni, ha Ceva Adom volt (riadó - itt nem sziréna van, hanem hangszóróból ez a két szó hangzik el négyszer, elég hátborzongató).
Ezt írtam tegnap.
Ma átolvastam és gondolatban összetéptem az egészet. Látom a hazai és a nemzetközi médiavisszhangot, a facebook-hozzászólásokat. Szerintem már mindent elmondtak, amit el lehet mondani pro és kontra. Nem látom, milyen újdonsággal szolgálhatok még.
Hívogatnak különféle magyar médiumok, rádió, tévé, telefonon nyilatkozom. Szólok anyuéknak, hallgassatok, ekkor és ekkor leszek adásban.
Meghallgatják. Sms anyutól: ez archív felvétel? Mondom, nem miből gondolod? Mert már 5 éve is ugyanezt mondtad...
Picture
Tévés közvetítőkocsik az út szélén
De hát mit mondhatnék, ha tényleg ugyanez ismétlődik folyton?!
Szinte már unalmas: rakéták, először csak 1-2 naponta, aztán folyamatosan nő a kilövések száma, és ugyanilyen iramban nő a rakéták hatótávolsága.
Először csak ránk lőnek, aztán főként messzebbre. Persze rólunk se feledkeznek meg, nehogy elbízzuk magunkat.
Izrael (mondjuk a kormány) először csak ráncolja a szemöldökét, aztán már fenyeget, végül (végre) meghalljuk a légierő gépeinek a zúgását és a robbanásokat, amiket nem előz meg riadó, ebből megértjük, hogy ezek "mi" vagyunk. Komolyan, megnyugtató. Kár, hogy ahogy elhallgat a Cáhál, megint jön a "cevá ádom".
Picture
Az nem egy felhőpamacs az égen, hanem egy levegőben megsemmisített hamaszos rakéta
És ez megy napokig-hetekig. Néha van földi invázió is, néha nincs. Ha van, akkor több időre van csönd utána.
De egy ponton a Hámász mindig elkezd "tűzszünetről" beszélni. Nekem ezen a ponton szokott elfogyni a cérnám. Milyen tűzszünet, ti alávaló férgek? Hát nem ti kezdtétek az egészet? Elnyomás? Ki nyom el benneteket? Izrael? De hát Izrael már 9 éve kivonult, és szabad kezet adott nektek! Nem mondom tovább, mert az egész annyira abszurd, amennyire csak egy kafkai lidércnyomás lehet. Túl sok filmet láttam az interneten erről, hogy illúzióim legyenek azzal kapcsolatban, hogy történjék bármi, BÁRMI, kit fog a világ (élén az arab világgal, persze) hibáztatni.
Kicsit bele is fáradtam, hogy folyton az önellentmondásokra hívjam föl a világ (és egyes ismerőseim, akiket gyorsuló iramban építek lefelé) figyelmét. Nem irigylem az izraeli országimázsosokat. Sziszifuszi a feladatuk; eleve kudarcra vannak ítélve. És az, hogy mégis újra meg újra megkísérlik a lehetetlent: a világ és a belső (ultrabalos) ellenzék ellenében hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy Izrael nem vérengző, fasisztoid apartheid ország, hanem egy (kissé túlságosan is) felvilágosult demokrácia, mint olyan párját ritkítja nem csak a Közel-Keleten, de szinte bármelyik világrészben.
Nem, ez túl nagy falat a Világ számára.
Mi mégsem adjuk föl, nem adhatjuk föl. Őrjítő számomra látni, hogy még most is, háború közben is napi több száz segélyszállító kamion megy, mehet be Gázába, miközben tudom, hogy az építőanyag, a műtrágya, a cukor jó részéből további rakétákat fognak készíteni szorgos kezek.

Lövik az askeloni erőművet. Tényleg ennyire sötétek vagytok?! Hát ha Izrael önhatalmúlag elzárná az áramot (ja, az áramot, vizet "természetesen" Izrael szolgáltatja Gázának), az egész civilizált világ (és a nem civilizált világ egy része is) két perc alatt a nyakába lihegne, röpködne a népirtás meg a humanitárius katasztrófa. De tényleg ennyire sötétek. Ezekkel már nem tudom, hogy lehetne tárgyalni. És főleg miről.
Izraelbe hozzák őket kórházba. De a kórházakat is lövik.
Most már be kellene fejeznem, de egyszerűen nem találok frappáns lezáró formulát. Borzasztó pesszimista vagyok, de csak azért, mert képtelen vagyok elveszíteni az optimizmusomat. Janikovszky Évát választom lezárásul: Mindenki egyetért abban, hogy ez így nem mehet tovább. Csak azt nem tudják pontosan, hogy akkor hogyan is menjen.
Száád kibucban, a gázai-övezet határán 2014. július 13-án
Róna Aser

Kapcsolódó cikkek:

  • Vörös kód
  • Lőtávolon kívül, lélekben belül
  • Haverilag 3. - Élet az ígéret földjén, a terror árnyékában
7 Comments

Nemzeti példa és tragédia

6/25/2014

3 Comments

 
A kibucban közösen nézzük a meccset, mint a fél világ, jó is ez! Az már kevésbé szívderítő, hogy a szünetben nem ostoba fociguruk mondják a frankót, hanem a híradó különkiadása megy lefújástól egészen a kezdő sípszóig. A “brékingnyúz” oka, hogy minden jel szerint a Hamasz elraboltak három tizenéves fiút. És ez nagyon nem jelent jót.
Antall József híres bonmotja, hogy "a magyar egy nép, a lengyel egy nemzet". Bár sok szó esik odahaza a “nemzeti együvé tartozásról” ezt a fennkölt szónoki fordulatót láthatólag a néhai miniszterelnök óta sem igen sikerült valódi tartalommal megtölteni. Egyszerűen nem adatott meg a modern Magyarországnak, hogy a kifejezést átélje és mindenki ugyanúgy libabőrözzön, aztán folytassa az életét úgy, ahogy előtte, egymást taposva. Izraelben sem csupa angyal él, de baj esetén reflexszerűen összezár a társadalom.
A baj pedig itt mindennapos vendég sajnos. Mint most is, amikor két hete három tizenéves izraeli fiatalt elraboltak Ciszjordániában. A fiúk a megszállt területeken egy jesivában tanultak és stoppal igyekeztek haza Gush Etzionból.
A többség a fiúkat félti és nem a telepesek mögött sorakozott fel.
De pechükre az amúgy forgalmas kereszteződésben rossz autóba szálltak be, amit a Hamasz emberrablója vezetett. Sajnos azóta nincs nyilvánosan elérhető, érdemi információ a hol- és hogylétükről, ami nagyon-nagyon rossz előjel.
Picture
Az izraeli hatóságok pár óra után hatalmas erőkkel kezdték keresni a fiatalokat, Hebronban és környékén több ezer katona végzi a kutatást, gyakorlatilag azóta is éjjel-nappal razziáznak a térségben. Az izraeli politikai vezetők szinte egymást taposva fejezik ki szolidaritásukat az elraboltak családjainak - természetesen kamerák keresztüzében teszik, hogy legyen nyoma az őszinte megrendülésüknek.
Mindeközben egymással párhuzamosan ezernyi spontán civil szolidaritási akció bontakozott ki az elraboltak és családjaik mellett. Mind közül a leglátványosabb a Siratófalnál imádkozó több tízezres tömeg volt. A közösségi médiát is elöntötték a szolidaritást kifejező fotók, grafikák, videók és egyéb posztok.
A fiúk egy jesivában tanultak és stoppal igyekeztek haza, de pechükre rossz autóba szálltak.
Ha valamiért, hát ezek miatt nagyon szerethető Izrael, könnyű azonosulni azzal az illúzióval, hogy tényleg nem hagynak magadra. Minden jóérzésű embernek felemelő látni, ahogy az izraeli nemzet ezekben a nehéz napokban viselkedik! Példaértékű.
De az éremnek van másik oldala is, amit nem olyan népszerű dolog megemlíteni. Az emberrablás mögött álló alpári gonoszság nem hirtelen jött. Évek óta mondogatják biztonsági szakemberek, hogy ez lesz a következő gyilkos fegyvere a terroristáknak, amiből Gilad Shalit esetében már ízelítőt kaphatott az ország. Az is nyilvánvaló, hogy izraeliek számára a megszállt területek nem biztonságosak, és bármennyire is népszerű közlekedési forma a stoppolás, azért belátható, hogy ellenséges területen ez nem épp életbiztosítás. Cseppet sem szeretném kárhoztatni az elrabolt fiatalokat a történtek miatt, ők aztán nem tehetnek semmiről, nyilvánvaló áldozatok.
Felemelő látni, ahogy az izraeli nemzet ezekben a nehéz napokban viselkedik!
De azok a megrendült politikusok, akik nyilvánosan szolidaritanak az elraboltak szüleivel talán némi önvizsgálatot tarthatnának. Ugyanis nem ahhoz kell politikai bátorság, hogy együtt érezzenek a bajbajutottakkal, hanem ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy ilyen előfordulhasson.
Például úgy, hogy nem támogatják a megszállt területek esztelen betelepítését, amivel mind politikailag, mind biztonsági szempontból nehezen védhető helyzetet teremtenek és tartanak fenn, immár évtizedek óta. Vagy épp azt, hogy zsidó oktatási intézmények létesüljenek Judeában és Szamáriában, ahová “törzs izraeli” területekről ingáznak a diákok. Józan ember számára nyilvánvaló, hogy ellenséges környezetbe költözni vagy ott napi szinten mozogni kockázatos. Felelőtlenség ezt figyelmen kívül hagyni és valamiféle zsidó fundamentalizmusnak engedve burkoltan vagy nyíltan támogatni, elnézni ezt csak, mert “nincs kivel békét kötni”. Helló, amikor arról megy a vaker, hogy nincs kivel békét kötni, akkor mindenki szeme előtt a Hamasz rémképe lebeg, de amikor a betelepülésről van szó, akkor meg miért bagatellizálják ugyanezt a veszélyt vagy épp heroizálják egyesek a telepesek őrültségét?
Picture
"Nem minden gyermek joga, hogy biztonságban jöhessen haza az iskolából?" - teszi fel a költői kérdést az egyik elrabolt fiú édesanyja. Én pedig azt kérdezem, hogy nem minden szülő felelőssége, hogy biztonságos helyre járassa a gyerekét?
Pont ezért mint szülő sem nagyon tudok elmenni amellett, hogy az elrabolt gyerekek családjai nem számoltak a kockázattal és vallási meggyőződésük felülírta a mindenkiben megbúvó egészséges elővigyázatosságot, amikor gyerekeiket olyan jesivába járatták, ami a területeken van. Tudom, szabadság van, megtehetik, de vajon ettől ez még helyes?
Nap, mint nap látom az elrabolt gyerekek szüleit a tévébén. Rossz nézni, ahogy a kezdeti elszántságuk két hét után kétségbeesésbe fordult. Elképzelhetetlen min mennek át most ezek az emberek, szívből drukkolok, hogy mielőbb élve visszakapják a fiaikat! Imátkozzatok értük ti is!
Bejegyzés‎Bét Sálom Zsinagóga - קהילת בית שלום‎ által
De azért én szeretném, ha ezek az emberek (és elvbarátaik) egyszer szembe néznének azokkal a szülőkkel is, akiknek a fiai és lányai Ciszjordániában ezekben a percekben is ezerszámra akcióznak (egyébként adott helyzetben nagyon helyesen) és viszik vásárra a bőrüket (valójában feleslegesen), hogy kiszabadítsák a fiúkat.
Nem ahhoz kell politikai bátorság, hogy együtt érezzenek a bajbajutottakkal, hanem ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy ilyen előfordulhasson. Például úgy, hogy nem támogatják a megszállt területek esztelen betelepítését.
Mindez csak azért, mert nem volt senki, aki időben megálljt parancsolt volna azoknak, akik önként és dalolva beköltöztek az oroszlán barlangjába.
Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy egyes jobbosok a három elrabolt fiatal apropóján milyen követeléseket fogalmaznak meg. Egészen felbátorodtak a nemzeti összefogás láttán, holott a többség a fiúkat félti és nem a telepesek mögött sorakozott fel, ami azért jelentős különbség, még ha ezt ők nem is így értelmezik.
Most itt a baj - elraboltak három fiatal izraelit. Ne csak az áldozatokért tartsunk össze, hanem azért is, hogy végre világos legyen: nem lehet büntetlenül fenntartani a megszállás mostani formáját, a terroristák bármikor készek elrabolni fiainkat, akkor meg minek kisérteni az ördögöt?! Izrael akkor lesz igazán nagy nemzet, ha szembe mer nézni ezzel és nem csak a bajban fog össze példásan, hanem képes lesz valódi áldozatot hozni, hogy ne ismétlődhessen meg a mostani szörnyű tragédia. Lehet ezt halogatni, de idővel csak rosszabb lesz, ha minden így marad. Jobb volna megelőzni a még nagyobb bajt!

Kapcsolódó cikkek:

  • Gilad Shalit esete Columbo feleségével
  • Menetlevél

3 Comments

Szedd magad az aknamező szélén

6/13/2014

0 Comments

 
Nem is olyan képletesen szólva ilyenkor egy tányérból cseresznyézik  Izrael. Aki csak teheti elzarándokol a Golán-fennsíkra, hogy bezabáljon. Pedig Izraelben még ez is kockázatosabb, mint máshol. Na jó, fosni azért még mindig inkább a friss gyümölcstől kell.
Picture
Ki ne emlékezne a kisgazda Torgyán Józsefre, aki a dél-amerikai nyaralásait azzal próbálta leplezni, hogy csak a chilei cseresznye piacot mérte fel?! Azt nem tudom, hogy Torgyán doktor ez ügyben tiszteletét tette-e Izraelben is, azon belül körülnézett-e az ország legészakibb szegletében. Ugyanis a Golán-fennsíkon terem “az” izraeli cseresznye. Ami cseppet sem olyan, mint a méltán elhíresült magyar narancs, ami mint tudjuk kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Az izraeli cseresznye kérem szépen finom, méghozzá nagyon!

Cseresznye érlelő hűvös

A Golán-fennsíknak egészen különleges a mikroklímája. Különösen az északi, magasabban fekvő részén szinte már közép-európai az időjárás. Ha nincs is négy évszak, mint otthon, de nyaranta - különösen a vulkanikus csúcsokon - kifejezetten hűvös tud lenni még nappal is, telente a Golánt lezáró 2400 méteres Hermonon síelésre alkalmas stabil hósapka található. A csapadékosabb időjárás és a vulkáni talaj miatt rendkívül jó mezőgazdasági adottságai vannak a Golánnak.
Ez egyébként tényleg nem evidencia, mert az izraeli zöldségek és gyümölcsök zömének se íze, se bűze, alakra szépek, de néhány déligyümölcstől eltekintve felejthetőek. Egy barátunk szerint kis túlzással majdnem mindegy, hogy hagymát vagy almát eszik az ember, ízre ugyanaz. Az izraeli cseresznye viszont mindenben hozza a cseresznyére jellemző tulajdonságokat és ez üdítő. Egy apró pici baj van csak, hogy hihetetlenül drága, mivel az itteni klíma egyáltalán nem kedvez a cseresznyének, jószerével csak a már említett Golán-fennsíkon terem meg alig száz hektáron. Így aztán igazi csemegének számít.
Míg Japánban a cseresznyefa virágzáskor a fél ország kirajzik, hogy gyönyörködjön, addig Izraelben az érett piros gyümölcsért kerekednek fel az emberek. Ilyenkor szabályosan bedugulnak az utak Ein Zivan felé, ahol 25 hektáros gyümölcsösben “szedd magad” program várja mindazokat, akik a borsos belépőt kicsengetik. Ezért cserébe nem csak cseresznyével tömhetjük tele a hasunkat, de más, épp ilyenkor érő apró bogyós gyümölccsel is. Ha pedig valaki haza is akar vinni abból, amit leszedett, akkor ismét mélyen a zsebébe kell nyúlnia. De az ínyenceket ez sem zavarja, viszik, mint a cukrot a cseresznyét. Mint, ahogy az sem tartja vissza az izraelieket, hogy Ein Zivan konkrétan az szír határon fekszik, karnyújtásnyira a polgárháborútól és az aknamezőktől (lásd keretes írásunk).

Ahol túlérett bombák hullanak

Ein Zivan gyakorlatilag a szír határon fekszik, még az izraeli mobilok is automatikusan Qunetra lokációt adnak ki, ami a határ túl felén lévő szellemváros. A Golán-fennsíkot 1967 óta Izrael ellenőrzi, de csak tűzszüneti egyezmény van Szíriával, amit az ENSZ felügyel. Ez a “hideg béke” évtizedekig működött, mostanság viszont polgárháború dúl Szíriában és ennek kapcsán az izraeli határ mentén is előfordulnak fegyveres villongások a szír felkelők és kormánycsapatok között. Ilyenkor át-át lőnek izraeli területre is, ami nem túl megnyugtató, de láthatólag ez senkit sem zavart abban, hogy békésen cseresznyézzen az Izraeli Védelmi Erők fedezékében. Most, amikor Ein Zivanban jártunk is hallottunk dörrenéseket. Bennem megállt az ütő, de Zsófi megnyugtatott, hogy ugyanez volt tavaly is, majd tovább majszolt. Így rértem később fosni…
Az utóbbi évekhez hasonlóan múlt hétvégén néhány ismerős családdal együtt mi is tiszteletünket tettük a cseresznyefák között. Szokatlanul csípős idő volt a szépen gondozott ültetvénynél, ennek ellenére rengetegen voltak. A legtöbb fát már alaposan lelegelték, de azért kis keresgélés után mindenki kedvére lakmározhatott. A gyerekek nagy lelkesedéssel szedegették a piros bogyókat, ha kellett fára másztak. Érdekes módon Ábelt és Ráchelt ez jobban érdekelte, mint a gyümölcs nassolás, Lea viszont kétpofára tömte magába azt, amit a testvérei leszedtek neki. Néhány falat után úgy nézett ki, mint aki disznóvágáson járt.
Picture
A cseresznyés kert fölé az 1200 méter magas Avital hegy magasodik
A szedd magad üzleti konstrukció egyébként nem túl felhasználóbarát megoldás. Ugyan kedvünkre lakmározhatunk, de a cseresznye csömörhöz még egy termetes férfinak is elég fél-egy kiló. Hogy leöblítsük a cseresznyét jó egy óra után a málnásban kötöttünk ki, ami kevésbé volt nagy buli. Egyrészt mert alig volt érett szem, ami pedig volt, azt tüskés ágak védték. És ez nem gyerekbarát megoldás a természettől…
Szerencsére a helyet üzemeltető kibuc nem csak a gyümölcsösre alapozza a népszórakoztatást. Ein Zivanban van kisállatkert, állatsimogatóval, ha valaki akar lovagolhat is, játszótérről is gondoskodtak és persze nem csak cseresznye terem minden fán, hanem valamilyen árus is. Ha van elég pénze az embernek egész napra kiváló elfoglaltságot nyújt a hely, de akkor sem nézik ki az embert, ha hűtőládából piknikezik.

Magyar meggy

Ein Zivanban néhány satnya meggyfa is nő, de nem ezek termése köszön vissza a szupermarketek polcain. Az errefelé is kedvelt meggybefőtt egy részét Magyarországról exportálják. Sőt, néha feltűnik a polcokon konyakos meggy bonbon is, ami igazi hungarikum.
Picture
Ott messze hátul a hófoltos Hermon sziluettje látszik
Fél nap után azért erre is rá lehet unni, ezért jóllakottan hazafelé vettük az irányt. A háromnegyed órás út megtette a hatását a bennünk felhalmozott friss gyümölccsel, mire hazaértünk kezdetét vette az újabb program: sorbanállás a wc-ért.

Kapcsolódó cikkek:

  • Tiul 1.
  • Hótakaró
  • Azért még képben vagyunk
  • Férfias játékok
  • Vihar előtt
  • Élet a gyümölcsösben
0 Comments

Lángoktól ölelt kis országok

3/6/2014

0 Comments

 
“Hiszen ott lőnek!” - záporozott innen is, onnan is felénk, amikor kiderült, hogy Izraelbe költözünk. Az esti híradók táplálta jószándékú féltés volt ez. Ami igaz, az igaz a Közel-kelet és benne Izrael rizikósabb hely, mint a jó öreg Európa. És most tessék Ukrajnában áll a bál! Ami ott történik az egyszerre veszélyes és intő jel mind Európára, mind Izraelre nézve.
Dermesztő, ami Ukrajna körül zajlik, de még riasztóbb, hogy mi következik mindabból, ami ott történik.
Beszédes volt, ahogy néhány napja épp az izraeli miniszterelnökkel feszített a Fehér házi kandalló előtt Obama, amikor az ukrajnai orosz agresszióról faggatták az újságírók. Előtte gondolom az amerikai elnök elnyomta az “A/2-es” típusszöveget arról, hogy aszongya “Az Egyesült Államok minden körülmények között kiáll Izrael biztonsága mellett. Mint a zsidó állam stratégiai szövetségese garantáljuk a közel-kelet egyetlen demokráciájának a létezését.” - de ez a lemez valószínűleg egyetlen jelenlévő újságírót sem izgatott, bizonyára fel sem jegyezte senki, már annyiszor hallották. Most az a bréking nyúz, hogy nyomulnak az oroszok és mit tesz az elnök, hogy megakadályozza ezt Ukrajnában. Abban az Ukrajnában, aminek a létezésére - értsd legalább látszólagos függetlenségére az oroszoktól - az USA is garanciát vállalt húsz éve épp a magyar fővárosban (lásd “Budapesti memorandum”). Akkor, a Szovjetunió szétesése után, a teljes anarchiától tartó, ereje tejében lévő Amerika könnyedén nyomta le az “ukrán békát” az oroszok torkán. Ez a garanciavállalás praktikusan azt jelentette, hogy Ukrajna a térképen marad. Azóta sokat változott a világ.
Picture
Béke veréb
A legkomolyabb elemzők még néhány nappal ezelőtt is elhessegették annak a gondolatát is, hogy széteshet az ukrán tákolmány és apránként az orosz medve mancsai közé hull. De ma már látszik, hogy Obama nincs abban a helyzetben, hogy elődei garanciavállalását minden körülmények között érvényesítse. Ez intő jel Amerika minden szövetségese - így Izrael és Magyarország - számára is. Hisz, ha Ukrajnát ilyen lazán átengedik a látványosan izmozó oroszoknak, akkor mi a garancia, hogy máskor, más konfliktus zónában, más ellenfelekkel szemben, más szövetségesiével nem teszi pontosan ugyanezt Amerika?! Nem véletlen, hogy az ukrán krízis miatt a balti államok rendesen bepánikoltak és a lengyelek sem várják ölbe tett kézzel, hogy mi történik, csak a Pakssal megvásárolt magyar kormány lapít, mint szar a fűben…
Picture
Az óvóhely felé tartó óvodás a legutóbbi légvédelmi gyakorlaton
Most mindenki az oroszokra figyel, de Amerika szerepe nem kevésbé fontos. Elődeihez képest Obama adminisztráció pragmatikusan kezelte a szövetségi viszonyait. Nem is kell olyan messzire menni. Egyiptomban elengedték Mubarak véres kezét és esélyt adtak a rendkívül radikális Iszlám Testvériségnek. Akkoriban sokan széttárták a karjukat, nincs mit tenni demokratikus úton jutottak hatalomra, de aztán a kairói Tahrir téren (ami dramaturgiai funkcióját tekintve egybevág a kijevi Maidannal) az istenadta nép ismét hőzöngeni kezdett, amit az egyiptomi hadsereg jól ki is használt és egy kvázi puccsal visszaragadta magához a hatalmat. Mindezt Amerika legnagyobb megkönnyebbülésére. Ennyit ugye a demokrácia export realitásairól… Visszatérve Ukrajnához, ha ott a nyugat akár csak hallgatólagosan is elfogadja az orosz agressziót, akkor semmi garancia nincs rá, hogy mondjuk az atommal, gázzal, MOL-lal zsarolható Magyarországot egy szép napon ne engednék át az oroszoknak. Ahogy ’56-ban Kádár behívta a szovjeteket, úgy 2014-ben Orbán is így tett, amikor Pakssal az oroszok gazdasági rabszolgájává tette Magyarországot. Ilyen nagyszerű magyar államférfiak láttán nincs az a nyugati kormány, amely érdemben konfrontálódna értünk.
Picture
Szerencsére ilyen értelmű veszély Izraelt nem fenyegeti, de a nagyhatalmi játszadozásoknak mindig is kitett zsidó állam nagyon is a bőrén érzi Amerika tétovaságát. Tavaly ősszel ízelítőt kaphattunk abból, hogy az Obama adminisztráció aktuálisan hogyan értelmezi az Izrael felé tett biztonsági garanciákat. Vörös vonal ide, gáztámadás oda, amikor Putyinék bekeményítettek Szíria kérdésében már csak szájkarate maradt amerikaik részéről, nem hiányzott nekik Afganisztán és Irak után egy újabb megnyerhetetlen háború, inkább visszavonulót fújtak. Olyannyira kerüli a konfliktust Amerika, hogy még az ősellenség Iránnal is egyezkedni kezdett, ami nem csak Izraelben verte ki a biztosítékot, de a szaudiaknál is, akik ugyancsak Amerika tradicionális szövetségesének számítanak a térségben és cseppet sincs ínyükre a passzív amerikai asszisztenciával zajló iráni expanzió.
Picture
A véres szíriai polgárháború azóta csak eszkalálódott, az iráni atomprogram legfeljebb takaréklángon van, Izrael biztonsági helyzete pedig fikarcnyit sem javult. Igaz, Izraelben legalább szárazon tartják a puskaport, mert tudják, hogy baj esetén csak magukra számíthatnak. Ehhez képest Ukrajna maga a lőporos hordó, Magyarország az időzített bomba. Az oroszok pedig újra vidáman játszanak a tűzzel. Amerika meg csak néz, néz, mint egykor Néró a lángoló Rómát…

Kapcsolódó cikkek:

  • Vihar előtt
  • Vörös kód
  • Lőtávolon kívül, lélekben belül
  • Kis-Albánia
0 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©