Az úgynevezett "turista paradicsomok" valahogy sosem hoztak lázba. Eilatért sem lelkesedek, de januárban még ez is elviselhető hely, családdal pedig pont három napig még érdekes is.
Az én szememben Eilat soha nem volt több turisztikai gyártelepnél. Abból is a gagyibb, de - mentségére szóljon - feltörekvő változat. A világ tele van ilyen és ehhez hasonló üdülővárosokkal, ahol mindent a tömegturizmusnak rendelnek alá, de valójában nincs bennük semmi egyedi és érdekes. Különböző marketingfogásokkal próbálják ugyan elhitetni a nagyérdeművel, hogy attraktívabbak, elegánsabbak, tradicionálisabbak a másik fürdőhelynél, ami a töretlen üzletmenet miatt fontos hazugság. Eilat is próbál előnyt kovácsolni abból, ami az egyetlen adottsága nevezetesen, hogy tengerparti város. Izraelben ez persze nem különösebben kivételes, de a Vörös tenger partján nincs másik zsidó település és ez már elég ahhoz, hogy megéljen belőle.
Majd' 20 éve jártam először Eilaton, akkor sem volt valami szép város, de azért egy-két dolog miatt emlékezetes maradt számomra. Az egyik a szállodai szobánk, amiben egy irtó hangosan dohogó légkondi és egy leharcolt tévé jelentette a két csillagot. A tévén két izraeli adó mellett meglehetősen szemcsésen bejött egy jordán és egy egyiptomi csatorna is. Mit mondjak, nem sokat értettünk egyikből sem, kivéve a jordán tévé esti meséjét, mert az ottani gyerekeket estéről estére a Nagy ho-ho-horgász kalandjaival szórakoztatták, méghozzá ékes arab nyelven, amitől csak viccesebb volt a számunkra kultikus magyar rajzfilm. A "lakosztályunkon" kívül természetesen a tenger is lenyűgözött - mert hát mégiscsak egy olyan országba születtem, aminek egy ideje a Balaton a Riviéra. A Vörös-tengerben akkoriban még sokkal több élet volt, amit Cousteau kapitánytól felbuzdulva intenzív sznorkelezéssel próbáltam magamévá tenni. Ebből annyi sikerült, hogy fél nap merülés után rákvörös hátsóval vánszorogtam ki a partra. A strandon még nem éreztem, hogy rongyá égtem, ellenben a másnapi négyszáz kilométeres busz út, amit kénytelen voltam végigseggelni mélyen belém égett. Főleg azért, mert még Eilat határában felmondta a szolgálatot a busz légkondija és így már tényleg a saját levemben főttem a hátralévő 390 kilométeren.
Ezt követően átlagosan ötévente keveredtem Izrael ezen szegletébe, ami bizonyára irigylésre méltó, de valahogy egyik látogatásom sem hagyott bennem olyan mély nyomokat, mint az első. Igaz, tanulva a hibámból később már vízálló naptejet használtam, amivel elkerülhettem a fentebb részletezett súlyos baleseteket. Ezen kívül csak egy nagyon gyors lefolyású és kegyetlen hasmenést tudok Eilat számlájára írni. És azt a felismerést, hogy az Omega Gyöngyhajú lánya valóban világsláger. Mi más lehetne, ha egyszer az eilati strandon egy nap leforgása alatt legalább ötször játszották le egy Best of 60-as évek kazetta B oldaláról?!
Ezt követően átlagosan ötévente keveredtem Izrael ezen szegletébe, ami bizonyára irigylésre méltó, de valahogy egyik látogatásom sem hagyott bennem olyan mély nyomokat, mint az első. Igaz, tanulva a hibámból később már vízálló naptejet használtam, amivel elkerülhettem a fentebb részletezett súlyos baleseteket. Ezen kívül csak egy nagyon gyors lefolyású és kegyetlen hasmenést tudok Eilat számlájára írni. És azt a felismerést, hogy az Omega Gyöngyhajú lánya valóban világsláger. Mi más lehetne, ha egyszer az eilati strandon egy nap leforgása alatt legalább ötször játszották le egy Best of 60-as évek kazetta B oldaláról?!
Visszatérve Eilathoz húsz év alatt sokat változott, de valahogy úgy sikerült, hogy alapvetően ugyanaz maradt: semmilyen. Bódésorral a promenádon, lepusztult közparkkal a centrumban és zajos reptérrel a kellős közepén. (Ezzel a kínálattal persze nincs egyedül, ugyanezzel van "megáldva" majd' minden tengerpari nyaralóhely.) Igaz ugyan, hogy mára szépen kiépült a tengerparti szállodasor és a lagúnák kialakításával tovább terjeszkedhettek az ingatlanbefektetők, de ettől még Eilat drága gagyi maradt, meg unalmas, ami azért sokat hoz a konyhára. Nem véletlen, hogy sok magyar kezdi Eilaton az izraeli pályafutását, mert itt biztosan találni munkát és a különböző letelepedési kedvezményeknek köszönhetően összességében olcsóbb életet élhetnek, mint bárhol máshol az országban. Mi is összefutottunk ismerősökkel, akik Eilaton kötöttek ki és megtalálták a számításukat, aminek csak örülni lehet a mai világban.
Szóval az élet sokaknak bejön Eilaton - legyen szó lakókról, befektetőkről, vagy turistákról. Még nekünk is - legalábbis három napra biztosan. Leginkább azért, mert nem volt gatyarohasztó meleg. Így ugyan a tengerparti tespedést kénytelenek voltunk minimalizálni, de ez nem is volt baj, mert a hűvös Jeruzsálemből eleve megfázva érkeztünk Eilatra. A nagyívű pancsolás tehát kimaradt, de három napnyi családi programot így is ki tudtunk sajtolni Elatból. A nagyon kellemes 24-25 fokban végigmentünk minden fontosabb attrakción. Megnéztük az Oceanariumot, ahol szomorúan állapítottam meg, hogy milyen pusztuláson ment át a korallvilág. Egy napot elvoltunk a Delfináriumban is, ahol a gyerekeket a homokos tengerpart, minket felnőtteket a gyönyörűséges vízi emlősök kötöttek le. A fennmaradó időnkben ellátogattunk az Eilat közelében fekvő Hai-Bar nevű szafariparkba és a lenyűgöző Timna nemzeti parkba.
Kisgyerekekkel több nem is kell és igazából ezeken kívül más nem is nagyon van, ami számukra is élvezhető látványosság. Még így is szerencse, hogy jó sorunkban (köszi Nagyi a szponzorációt!) januárban vetődtünk el Eilatra, mert ilyenkor még meg lehet maradni a szabadban. Májustól októberig nem is tudom mihez kezdtünk volna a gyerekekkel az elképesztő napsütésben és hőségben.
RSS Feed