Nyilván az olvasóink többségét ez a menü kevésbé hozza lázba, nekik az a fontos, hogy most mit írunk, a történetek utóélete olyan, mint a filozófiai asztalán egy tányér húsleves, amin a zsírcseppek rezegnek a betűtészta körül - csak, hogy egy emlékezetes költői képzavarral éljek, amit azzal tetéznék, hogy amit a blogon most tálalunk magunkról abból kerül ki a családi emlékezet szakácskönyve, amiből aztán életünk hátralevő részében főzhetünk. A mi szerencsénk az, hogy lesz mire emlékeznünk, mert mozgalmas éveken vagyunk túl, miközben megkockáztatom, hogy a világ egyik legunalmasabb helyén múlatjuk az időnket, ahol könnyen lehetnénk sótlanok is, de valahogy az ein gevi salátából nekünk az ízes falatok jutnak, vagy legalábbis jól fűszerezzük az elénk került dolgokat. |
|