Mostanában nagy tréfamester a természet, ha évszakokról van szó. A kontinentális éghajlati övben a tankönyvi négy évszakból már csak nyomokban érhető tetten a tavasz. Itt Izraelben a nyár biztos és van pár hónap "valami", ami egyszerre ősz, tél és tavasz, meg egyik sem. Ez a furcsaság a kibucunk növényzetén is lemérhető. Szűkebb környezetünk olyan mint egy mini arborétum, a növények többsége nem őshonos, legfeljebb hasonló klimatikus helyekről telepítették be. De egy csomó olyan növény között élünk, amelyek akár Magyarországon is előfordulhatnának. Ezek a fajok azért rendesen megkavarodnak az itteni spéci klimatikus viszonyok közepette. Az akáciák például fittyet hánynak a helyi viszonyoknak, mint otthon novemberre ledobják a leveleiket és kopaszon várják a tavaszt, ami Izraelben legkésőbb február elején beköszönt. Más lombhullatók már akklimatizálódtak, ősszel nem vállnak meg a leveleiket, hisz olyankor még vígan fotoszintetizálhatnak, mint ahogy a napfényes izraeli télben is. De a természet rendjének ezek a fajok is engedelmeskednek, legkésőbb a friss rügyek megjelenésekor, úgy március-április-május magasságában megkopaszodnak az ágaik. Na de nem ám úgy, mint ahogy azt a kontinentális éghajlatnál megszokhattuk! Egészen fura látványt nyújt ilyenkor a kibuc: már standard harminc fok van, miközben őszi színekbe öltözik sok fa. Bokáig gázolunk a falevelek között, de már ott vannak a friss hajtások is az ágakon és némelyik fa mindeközben még virágba is borul, hogy aztán a néhány nappal később a szirmaikat mind ledobják és az izraeli nyárban is friss zöldben pompázzanak a csöpögtető rendszernek köszönhetően.

Az én szememben Eilat soha nem volt több turisztikai gyártelepnél. Abból is a gagyibb, de - mentségére szóljon - feltörekvő változat. A világ tele van ilyen és ehhez hasonló üdülővárosokkal, ahol mindent a tömegturizmusnak rendelnek alá, de valójában nincs bennük semmi egyedi és érdekes. Különböző marketingfogásokkal próbálják ugyan elhitetni a nagyérdeművel, hogy attraktívabbak, elegánsabbak, tradicionálisabbak a másik fürdőhelynél, ami a töretlen üzletmenet miatt fontos hazugság. Eilat is próbál előnyt kovácsolni abból, ami az egyetlen adottsága nevezetesen, hogy tengerparti város. Izraelben ez persze nem különösebben kivételes, de a Vörös tenger partján nincs másik zsidó település és ez már elég ahhoz, hogy megéljen belőle. 

Majd' 20 éve jártam először Eilaton, akkor sem volt valami szép város, de azért egy-két dolog miatt emlékezetes maradt számomra. Az egyik a szállodai szobánk, amiben egy irtó hangosan dohogó légkondi és egy leharcolt tévé jelentette a két csillagot. A tévén két izraeli adó mellett meglehetősen szemcsésen bejött egy jordán és egy egyiptomi csatorna is. Mit mondjak, nem sokat értettünk egyikből sem, kivéve a jordán tévé esti meséjét, mert az ottani gyerekeket estéről estére a Nagy ho-ho-horgász kalandjaival szórakoztatták, méghozzá ékes arab nyelven, amitől csak viccesebb volt a számunkra kultikus magyar rajzfilm. A "lakosztályunkon" kívül természetesen a tenger is lenyűgözött - mert hát mégiscsak egy olyan országba születtem, aminek egy ideje a Balaton a Riviéra. A Vörös-tengerben akkoriban még sokkal több élet volt, amit Cousteau kapitánytól felbuzdulva intenzív sznorkelezéssel próbáltam magamévá tenni. Ebből annyi sikerült, hogy fél nap merülés után rákvörös hátsóval vánszorogtam ki a partra. A strandon még nem éreztem, hogy rongyá égtem, ellenben a másnapi négyszáz kilométeres busz út, amit kénytelen voltam végigseggelni mélyen belém égett. Főleg azért, mert még Eilat határában felmondta a szolgálatot a busz légkondija és így már tényleg a saját levemben főttem a hátralévő 390 kilométeren.
Ezt követően átlagosan ötévente keveredtem Izrael ezen szegletébe, ami bizonyára irigylésre méltó, de valahogy egyik látogatásom sem hagyott bennem olyan mély nyomokat, mint az első. Igaz, tanulva a hibámból később már vízálló naptejet használtam, amivel elkerülhettem a fentebb részletezett súlyos baleseteket. Ezen kívül csak egy nagyon gyors lefolyású és kegyetlen hasmenést tudok Eilat számlájára írni. És azt a felismerést, hogy az Omega Gyöngyhajú lánya valóban világsláger. Mi más lehetne, ha egyszer az eilati strandon egy nap leforgása alatt legalább ötször játszották le egy Best of 60-as évek kazetta B oldaláról?!

Visszatérve Eilathoz húsz év alatt sokat változott, de valahogy úgy sikerült, hogy alapvetően ugyanaz maradt: semmilyen. Bódésorral a promenádon, lepusztult közparkkal a centrumban és zajos reptérrel a kellős közepén. (Ezzel a kínálattal persze nincs egyedül, ugyanezzel van "megáldva" majd' minden tengerpari nyaralóhely.) Igaz ugyan, hogy mára szépen kiépült a tengerparti szállodasor és a lagúnák kialakításával tovább terjeszkedhettek az ingatlanbefektetők, de ettől még Eilat drága gagyi maradt, meg unalmas, ami azért sokat hoz a konyhára. Nem véletlen, hogy sok magyar kezdi Eilaton az izraeli pályafutását, mert itt biztosan találni munkát és a különböző letelepedési kedvezményeknek köszönhetően összességében olcsóbb életet élhetnek, mint bárhol máshol az országban. Mi is összefutottunk ismerősökkel, akik Eilaton kötöttek ki és megtalálták a számításukat, aminek csak örülni lehet a mai világban.

Szóval az élet sokaknak bejön Eilaton - legyen szó lakókról, befektetőkről, vagy turistákról. Még nekünk is - legalábbis három napra biztosan. Leginkább azért, mert nem volt gatyarohasztó meleg. Így ugyan a tengerparti tespedést kénytelenek voltunk minimalizálni, de ez nem is volt baj, mert a hűvös Jeruzsálemből eleve megfázva érkeztünk Eilatra. A nagyívű pancsolás tehát kimaradt, de három napnyi családi programot így is ki tudtunk sajtolni Elatból. A nagyon kellemes 24-25 fokban végigmentünk minden fontosabb attrakción. Megnéztük az Oceanariumot, ahol szomorúan állapítottam meg, hogy milyen pusztuláson ment át a korallvilág. Egy napot elvoltunk a Delfináriumban is, ahol a gyerekeket a homokos tengerpart, minket felnőtteket a gyönyörűséges vízi emlősök kötöttek le. A fennmaradó időnkben ellátogattunk az Eilat közelében fekvő Hai-Bar nevű szafariparkba és a lenyűgöző Timna nemzeti parkba.

Kisgyerekekkel több nem is kell és igazából ezeken kívül más nem is nagyon van, ami számukra is élvezhető látványosság. Még így is szerencse, hogy jó sorunkban (köszi Nagyi a szponzorációt!) januárban vetődtünk el Eilatra, mert ilyenkor még meg lehet maradni a szabadban. Májustól októberig nem is tudom mihez kezdtünk volna a gyerekekkel az elképesztő napsütésben és hőségben.

Jó, hát tényleg szar, hogy ilyen problémáink vannak, de jelen állás szerint még hiányzik cirka húsz méter az álmaink beteljesüléséhez. Viszont, ha minden jól megy, akkor lesz még pár esős napunk, és ott van még aranytartaléknak a Hermon hósapkája, ami április végéig masszív utánpótlást jelenthet a Kinneretnek.

Így például közösen kezelik a Jordán és a Yarmuk folyók találkozásánál lévő erőművet, amit egykor a britek emeltek áramtermelés céljából. Ma már energetikailag hasznavehetetlen a műtárgy, de turista látványosságnak megteszi. A jordán-izraeli béke - kissé megkopott - szimbólumát mindössze 10 sékel fejében bárki szemügyre veheti.

Az izraeliek minden évben megadott mennyiséget pumpálnak át a Hasemita Királyságnak az életet adó édes vízből, ennek okán az elmúlt nagyjából húsz esztendőben jóval alacsonyabb szinten ingadozott a Kineret, mint bármikor előtte.
A tó láthatóan megsínylette a megállapodást, viszont 1994 óta béke van Jordániával. A háborús fenyegetettségnél még mindig jobb a lassan ketyegő ökológiai bomba.

Kell is a lányoknak a D-vitamin fröccs, mert mifelénk a nyárnak már csak percei vannak hátra. Holnaptól ugyanis az előrejelzések szerint Izraelben is beköszönt az áhított tél. Szerencsére azért nem kell repkedő mínuszoktól és hófúvásoktól tartani (bár tavaly ebben is volt részünk...) - kellemes 25 fok helyett meg kell elégednünk 10-15 fokokkal, holnaptól csípős szelek járnak át mindent (beleértve a fűtetlen lakásunkat is…). Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a következő hetekben jön az esős évszak, ami Izraelben ezerszer kívánatosabb, mint a napfényben fürdőző bombázók.
Ki érti ezt? :-)

Az óraátállításnak köszönhetően néhány héten át ugyanannyi az idő Ein Gevben, mint Budapesten. Amúgy egy órával előbb járunk, de mivel Izraelben idén már szeptember 23-án áttértünk a téli időszámításra, ezért mostanság egy időzónában vagyunk Közép-Európával, ahol az órák október 28-ig még a nyári időt mutatják. Nem túl praktikus, hogy máskor van az óraátállítás, de ennek is oka van, még ha nem is racionális.

Izraelben a zsidó újévet (Rosh hasanát) követő vasárnap hajnalban állítják át az órákat, mondván így egy órával rövidebb a Jom Kipuri böjt. Legalábbis a közkeletű magyarázat szerint, de valójában ez ebben a formában nincs így. Mivel a "hosszú napnak" is nevezett ünnep szigorúan a Nap járásához igazodik, előírásosan napnyugtától napnyugtáig és még plusz egy órán át tart. A napokkal előbbi óraátállítás tehát nincs közvetlen hatással az ünnep nettó idejére, ami 25 órán át tart, ha piros hó esik, akkor is. A téli időszámítás előre hozatala annyiban tényleg segítség a böjtölőknek, hogy a szervezet még nem áll át az új időszámításra és ezáltal kevesebbnek érezzük, illetve ilyenkor napközben még nyárias idő van Izraelben - étlen-szomjan nem mindegy, hogy relatíve előbb sötétedik-e és jön el az ünnep vége vagy sem.

Nem Izraelben volnánk, ha ne vált volna egy perc alatt politikai üggyé az óraátállítás, gyakorlatilag 1999-es bevezetése óta tart a mizéria. A kényelmetlenségen kívül a probléma abból áll, hogy a zsidó ünnepek a Gergely-naptárhoz képest mozgó ünnepek. Ezért az európai óraátállítás dátumához viszonyítva akár másfél hónappal előbb, akár szeptember első heteiben is beköszönthet a zsidó újév és vele a téli időszámítás, miközben még hét ágra süt a nap. A felvilágosult izraeli pártok hamar felvetették, hogy ideje volna az európai mintákat követni és fixen október utolsó vasárnapján váltani a téli időszámításról a nyárira. Ettől persze ökölbe szorult az ortodox pártok agya és máris vallásüldözést kiáltottak, mondván ezzel csak tovább növelnék a böjtölők szenvedését. Kompromisszumos javaslatként felmerült, hogy Izrael csatlakozzon ugyan az európai időszámításhoz (vagyis a váltás legyen mindig október legvégén), de a Rosh Hasana és Jom kippur közti időszakra, - vagy egy másik ötlet szerint legalább Jom Kippurkor két napra - vezessék be a téli időszámítást. E javaslatok jól tükrözik a helyzet szűrrealitását, viszont a probléma nagyon is komoly. 2010-ben 220 ezer(!) aláírást gyűjtöttek össze, hogy az óraátállítás terén Izrael Európához csatlakozzon. A dologból persze nem lett semmi, az izraeliek szépen-lassan kezdenek beletörődni az időzavarba, idén már csak pár száz aktivista tüntetett az ügy miatt Tel Avivban.

Az óraátállítás egy ideig a palesztin-izraeli viszonyban is töréspont volt. Amikor 1999-ben az Izraeliek a zsidó naptárhoz igazítva bevezették a téli időszámítást a Palesztin Hatóság az elnyomás egyik formájának tekintette ezt, és ezért dafke az európai időhöz igazították az óráikat. Akkor épp csak egy hét volt az izraeli és az európai óraátállítások között, viszont a palesztinok körében ez az időszak elég zűrzavarosra sikeredtek, mivel senki sem tudta, hogy mennyi a pontos idő. Az ellenállás ezen formája csúfosan visszaütött, amikor három robbantással megbízott terrorista idő előtt repült a levegőbe. Ugyanis a rájuk bízott időzített bombákat palesztin idő szerint állították be, míg a gyanútlanul a célpont felé tartó arabok órái az izraeli időt mutatták. Azt nem tudni, hogy a muzulmán szélsőségesek ilyetén is bejuthatnak-e a jutalomként beígért mennyországba, de ezzel a kirobbanó teljesítményükkel méltán kiérdemelték az 1999-es Darwin-díjat.
Abszurd és időnként tragikomikus, ami az óraátállítás terén zajlik, de ha nem vagyunk terroristák, akkor nem halunk bele az egyórás időeltolódásba. Ha viszont a tudatunkba az égett be, hogy a hét hétfőtől vasárnapig tart, bizony simán megkattanhatunk. Izraelben minden egy nappal eltolódik azzal, hogy a hét első napja vasárnap és nem hétfő. Nehéz érzékeltetni, de ettől még tény, hogy piszkosul kizökkent, ha egyik napról a másikra szombat a vasárnap, a munkahét öt helyett hat nap és a hétvége egy napra zsugorodik. Ez tényleg borít mindent, ha nem ebbe születtél bele. Nekem még másfél év után is gondolkoznom kell, hogy jom rishon (szó szerint "első nap") az nem a megszokott hétfő, hanem a világi naptár szerint vasárnap, de közben a hét első napja Izrael szerte. Ha viszont én hétfőre beszélek meg valamit, akkor az tényleg hétfő-e - ahogy nekem beidegződött - vagy valójában a héber hétfő, jom rishon, esetleg jom sheni, a zsidó kedd megfelelője, ami egyébként hétfőre esik. Még elolvasni és zavarba ejtő, hát még átállni milyen rémálom…

Ehhez képest az évszámok eltérése már smafu! A zsidó naptár szerint jelenleg 5773-at írunk, amire azért nem volna nehéz átállni. Igen ám, de a zsidó egyszerre hold- és nap-naptár, ezért a hónapok mozognak és így az is flexibilis, hogy mettől meddig tart az év, a Gergely-naptárral meg ugye hírből sincs köszönő viszonyban, mint ahogy az a fenti időeltolódásos részből is kiderül. Nem untatnék senkit a zsidó naptár rejtelmeivel (akit bővebben érdekel az itt mélyedhet el benne), már csak azért sem, mert szerencsére Izraelben a Gergely-naptár is hivatalosan használatos, a dátumokat rendszerint ebben (is) megadják. Ettől azonban még nagyobb a kavar, mert lakosság egy részének a Jézus születéséhez igazított keresztény Gergely-naptár eleve tréfli, így ők a világért sem használnák ezt a dátumformát, hitük szerint megmaradnak vagy a zsidó vagy a muzulmán naptárnál - ez utóbbi nem mellesleg ugyancsak használatos errefelé. Mint az látszik, teljes a káosz naptár fronton. Csoda-e, ha a Szentföldön csak az Isten tudja mikor jön a Messiás, mikor köszönt be a világbéke és pontosan mennyit is írunk.