Ha szívemre teszem a kezem, akkor Akkóhoz hasonló városból tucatnyi akad szerte a mediterráneumban. A Haifai-öböl északi végén található ősi kikötőváros a világörökség része, de én nem ezért szeretem, hanem az egyedülálló hangulata miatt.
Bevallom engem kevésbé nyűgöznek le az évezredes falak, miközben ahhoz, hogy olyan legyen Akko, amilyen hozzátartoznak az egymásra rétegződő kövek és a bennük megbúvó kultúrák. De az én fejemben mindez “csak” szemet gyönyörködtető díszletei a mai városi életnek. Mert engem jobban érdekel az, amit most látok, mint az, amit történelemkönyvek akkurátusan megörökítenek Akko gazdag múltjából.
Valahogy nekem Akko mindig a szürreális arcát mutatta meg, talán ezért is szeretem annyira. Amikor csak az ódon óvárosban sétálgattam, rendre belefutottam valami szokatlanba, valamibe, ami nem illik oda, de mégis a helyén van. Nem is tudom miért, de Akkóról egy Jancsó Miklósos jelenet ugrik be. Sok-sok évvel ezelőtt épp a lepusztultságában is gyönyörűséges karavánszerájban voltunk, ahol szolgaian követtük az idegenvezetőt, aki tempósan darálta, hogy mit kell tudni a helyről, közben meg naná, hogy siettünk, mert csoporttal mindig siet az ember… Persze lemaradtam, hogy legalább néhány pillanatig egyedül szívjam magamba a helyet, erre a semmiből előbukkant egy ifjú pár, talpig díszben, csinos zakóban, felcicomázott esküvői ruhában, akiket egy fotós és egy videós kísért. Úgy vágtak át a boltíves oszlopcsarnokkal ölelt teniszpályányi udvaron, mintha épp Miki bácsi legújabb jelenetét rögzítenék egyvégtében, ahogy azt kell. Rendezni sem lehetett volna valószerűtlenebbet, már csak a fehér ló hiányzott és néhány meztelen nő, de ez utóbbi a közel-keleten nehezen beszerezhető statisztéria.
| Ló viszont tényleg akad az óvárosban, a turisták szórakoztatása miatt tartanak pár pónit, vagy valami hasonlót. Ha az ember az orra után megy - vagy követi a lócitromokat - akkor egy lepukkant udvaron találja magát, ahonnan apró istállók nyílnak, miközben pár lépéssel arrébb a turisták hömpölyögnek a bazársoron. Ahol persze szinte minden “Made in China”, de hát ezen nem érdemes meglepődni, régen sem volt ez másképp, csak akkor a Selyemúton át került ide a távol-keleti portéka, most meg a szomszédos haifai kikötőben rakodják ki hatalmas konténerhajókból, amik addig is Akko partjainál szoktak horgonyozni. | Vegyesen A város vegyes lakosságú, nagyjából kétharmad részben zsidók lakják, akiktől elkülönülve élnek az arabok a várfallal védett óvárosban. Akkót sokáig az együttélés mintájaként emlegették, de 2008-ban egy apró szikra elég volt, hogy egymásnak essenek a helyiek. Azóta újra csönd van, jobb a békesség, mert akkor jönnek a turisták, akikből él a város. Például Nagykanizsáról, amely Akko testvérvárosa. |
De, ha már bazár, akkor van azért autentikus is! Például az itteni piacon lehet kapni Izrael talán legjobb humuszát. A kis étteremben gyakorlatilag mást sem lehet enni, mégis mindig tele van. És nem csak “gyütt-ment” turistákkal, hanem helyiekkel is, ami minden Michelin-csillagnál jobban mutatja, hogy bizony a saját készítésű csicseriborsó krém is lehet világra szólóan finom helyi specialitás.
A néninél csábítóbb a pitája Nekem azért is maratandó a kifőzde, mert itt szerettem meg a humuszt, azelőtt erős távolságtartással viszonyultam hozzá, de aztán elhozott ide egy izraeli barátom és megváltozott az életem. Jó, mondjuk azóta sem tudom nagy kanállal két pofára enni, mint a szomszéd asztalunknál tették ezt fejkendős lányok, de határozottan ráéreztem a humusz ízére.
A másik fix pontunk a shukon a pitasütöde. Ennél biztosan van jobb is, de a meglehetősen fapados látványpékség és az illatok, akkor is nagyon csábítóak. Itt tényleg az ember orra előtt áll össze a kenyérlepény, ami persze a bazárra jellemző általános higiéniai viszonyok közepette nem biztos, hogy mindenkit vásárlásra ösztönöz.
A másik fix pontunk a shukon a pitasütöde. Ennél biztosan van jobb is, de a meglehetősen fapados látványpékség és az illatok, akkor is nagyon csábítóak. Itt tényleg az ember orra előtt áll össze a kenyérlepény, ami persze a bazárra jellemző általános higiéniai viszonyok közepette nem biztos, hogy mindenkit vásárlásra ösztönöz.
Akkóba szerintem mindig érdemes benézni. Az egy dolog, hogy szombaton is nyitva vannak az üzletek, de még a konzumidiótáknak is érdekes lehet a vármúzeum, ha másért nem, akkor kánikulában is mindig hűvös lovagtermek miatt. A szépen restaurált erődítmény stratégiai jelentőségéről sokat elárul, hogy az elmúlt bő kétezer évben megfordult itt minden jelentősebb kis- és nagyhatalom képviselője, köztük 1217-ben a mi II. Andrásunk is, aki keresztes hadseregével innen szándékozott Jeruzsálemet meghódítani, kevés sikerrel. Akko az irodalom iránt érdeklődők számára is nyitott könyv, a világhírű Exodus regény (és az abból készült film) részben az egykor itt lévő brit börtönben játszódott.
Legutóbb két hete jártunk Akkóban és tulajdonképpen megint valami szürreális élmény miatt. A Massadai Opera Fesztivál fiók helyszíne volt az akkói vár, ahol kifejezetten gyerekeknek vitték színpadra a Varázsfuvolát (lásd fenti amatőr videónkat, ahol még a is jól hallható, hogy Ábel unatkozik). Az erősen zanzásított kamara előadást az egykori ispotály hatalmas termében adták elő. Príma akusztikával szólaltak meg az énekesek, bár az én botfülemnek úgy tűnt, hogy a társulat inkább az Izraeli Opera B-sorából került ki, de lehet, hogy csak fáradtak voltak, mert aznap már a harmadik előadást nyomták le. Méghozzá ékes héber nyelven áriáztak, ami nekem elsőre megütötte a fülemet, de valószínűleg Mozart híres operája magyarul előadva is ugyanilyen viccesen hangzik egy idegen számára. A lényeg, hogy az élmény maratandó volt, a gyerekek imádták a kosztümös előadást, mi meg örültünk, hogy fájdalommentesen egy darabka Európát csöpögtethettünk beléjük. De, hogy mégse feküdje meg a gyomrukat a klasszikus magas kultúra, az operából rögtön a shuk felé vettük az irányt, hogy egy füst alatt - pita majszolás közben - beleszagoljanak a hamisítatlan Közel-Keletbe is. Hiába, na, nem lehet elég korán hozzászoktatni őket a szürrealitáshoz!
RSS Feed