Tegnap a kibuc fociszerető közönsége együtt nézte a VB döntőt. Mint ahogy az elmúlt egy hónapban majd' minden este összejöttünk, hogy együtt éjszakázzunk a Mondiál miatt.
Már délután nyolctól gyülekeztek a népek, volt kóla, sör, sültkrumpli és egy kapu, amire játszhattak az egybegyűltek. A gyerekek és a vérmesebb szurkolók arcfestéssel jelezhették, hogy kinek is drukkolnak majd.
Mindeközben folyamatosan ment a kivetítőn a finálét felvezető esztrád tévé műsor, ami annyira, de annyira gáz volt, hogy egy idő után levették a hangját és zenét kevertek be a szervezők (akik egyébként az elmúlt egy hónapban minden nap kitettek magukért).
Én ismét rácsodálkoztam arra, hogy Izraelben lehet Németországnak drukkolni. Hiába a németek elvesztették a háborút, de megnyerték a békét és focijukkal még Izraelt is levették a lábáról. Mondjuk ettől még nem drukkolnék nekik, de ezzel az előítéletes hozzáállásommal érezhetően kisebbségben maradtam a kibucban.
Aki látta a meccset az tudja mennyire unalmas volt (mint, ahogy általában a VB döntőknél ez szokott lenni), de Izraelben vagyunk, ahol bomba lövések nélkül is van miért izgulni. Míg az argentin-német összecsapás zajlott, addig a palesztin-izraeli meccs sem maradt abba. Sajnos a foci sem hozott megnyugvást, sorra jöttek a rakéták Gáza és Libanon felől is, amire a közvetítés alatt minden alkalommal diszkrét felirat figyelmeztetett.
A mi békés kibucunkban szerencsére nem a bombák okoztak riadalmat, hanem a gazdájukkal érkező kutyák, akiket állatira nem érdekelt az emberek fociszenvedélye, viszont egymás annál inkább. Ami nem lett volna baj, ha időről időre nem a nézőközönség között esnek egymásnak a felajzott ebek. De ennyi huliganizmus faluhelyen simán belefér - se sörben, se gyerekben nem esett kár a többi meg a kutyát sem érdekelte, ha a németek nyernek.
RSS Feed