mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Évértékelő

4/28/2012

15 Comments

 
Egy év - ennyi ideje vagyunk Izraelben. Szalad az idő, mi? Vagy épp áll? Látszólag mindig történt velünk valami - legalábbis ezt tükrözi ez a blog -, miközben a kibucban szerényen csordogáltnak a napjaink. Ellentmondás? Valójában nagyon is hétköznapi élmény a mi nem mindennapi élethelyzetünkben. Szubjektív számadás vs. objektív mélázás az évforduló kapcsán kevés újdonsággal, annál több hivatkozással.
Picture
Valamikor másfél évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy egy időre elhagyjuk Magyarországot. Nem álmokat kergettünk, hanem racionális döntést hoztunk. Tudtuk, hogy a lehetőségeinket kihasználva jobb, ha a közelgő viharok elől családostul nyugodtabb vizekre evezünk. Nem voltunk látnokok, hisz akinek volt egy kis esze az érezte a közelgő veszélyt, ezért léptünk le pont egy éve. Ha visszatekintünk az elmúlt év magyarországi történéseire, akkor világos nagyjából mitől tartottunk akkoriban. Mi azonban optimisták voltunk, mert azt gondoltuk, hogy mire hazafelé vesszük az irányt egyenesbe kerül az ország sorsa, lesz mire hazajönni. Ma már látszik, hogy ebben biztosan óriásit tévedtünk. Nagyobbat változott a világ, mint ahogy számítani lehetett rá, de az alagút vége csak nem akar közeledni. Pech.

Picture
Kívülről nézve mindeközben mi gondtalanul élvezzük az örök nyarat és a pálmafák alatt süttetjük a hasunkat. Ez persze ebben a formában biztos nem igaz, legfeljebb a lyukas gatyánkból kivillanó ülepünket napoztatjuk, ami kétségtelenül hálásabb feladat, mintha otthon mínusz 10 fokban fagyna be a seggünk. Ezt csak azért hozzuk elő, mert sokan azt hiszik, hogy mi itt a jólétbe csöppentünk bele, illetve ha hazamegyünk, akkor majd milyen jól fogunk élni.






Mindannyiunk számára a valaha volt legboldogabb és egyben legizgalmasabb esztendő volt

Sajnos egyik feltételezés sem állja meg a helyét. Ahogy azt negyedéve is megírtuk Izraelben mi szegénynek számítunk és ha maradunk, akkor jódarabig azok is leszünk, mindeközben Magyarországon tehermentes életet élhetünk, de ettől még örökös a létbizonytalanság az osztályrészünk.
Vagyis ha szigorúan materiálisan nézzük, akkor sehol se igazán jó. Mégis a létező nehézségek ellenére jól érezzük magunkat Izraelben, vagy legalábbis jobban érezzük magunkat itt, mint vélhetőleg ugyanezen idő alatt Magyarországon. Olyannyira így van ez, hogy a mögöttünk lévő év mindannyiunk számára a valaha volt legboldogabb és egyben legizgalmasabb esztendő volt.
Érdemes azért ezt az érzést helyén kezelni. Azzal, hogy költöztünk, országot váltottunk, más kulturális és szociális közegbe zsilipeltünk - vagyis megnyílt előttünk egy új világ - eleve felpezsdült az életünk. Azonban ez a felfokozottság nem tart örökké, az újdonság hétköznapivá válik és talán idővel unalomba csap át. De itt még nem tartunk, vagy legalábbis nem ez dominál a jelenlegi élethelyzetünkben. Főleg azért, mert nyitottak voltunk, vagyunk a minket érő ingerekre és alapvetően a dolgok jó oldalát nézzük.
Picture
Budapest után nagy változás volt, hogy egy kis izraeli faluba tettük át a székhelyünket. Fővárosi fejjel feldobni a világvárosi létet maga az őrültség. De ez a váltás önmagában nem jelentett különösebb megrázkódtatást, aminek több oka is van: Hiába éltünk egy európai metropoliszban a gyerekek születése után csak az elméleti esélye volt meg annak, hogy kiterjedt szociális életet éljünk (erről bővebben a Bloggerek magánya c. posztunkban írtunk). Ehhez képest Ein Gevben - köszönhetően az összezártságnak - sokkal intenzívebb társasági életet élünk, új barátokra tettük szert. Törekedtünk arra, hogy részt vegyünk a kibuc életében, ott legyünk mindenhol, és ha lehet, mi is nyújtsunk valamit a közösségnek (én még a véremet is adtam). Kerestük a személyes kapcsolatot a helyiekkel, amennyire csak lehetett megpróbáltuk követni az itteni írott és íratlan szabályokat, átvenni a szokásokat, életvitelt. Vagyis be akartunk illeszkedni a szűkebb közösségünkbe.

(A kibuc ugyan viszonylag kicsi, de sokat tesz azért, hogy közösség maradjon, aminek egy év után nyugodtan kijelenthetjük, hogy mi is részesei vagyunk, még ha ez hivatalos tagsági státusszal nem is jár.)
Otthonosan érezzük magunkat itt azértis, mert csodálatos környezet vesz körül minket. A kibuc önmagában is egy szépen gondozott park, és ha ez nem volna elég, akkor a lábaink előtt hever a Kineret, fejünk felett a Golán és karnyújtásnyira az egész Galil.



Otthonosan érezzük magunkat itt

Picture
A vízparti élettel amúgy sem sok minden vetekedhet, és ez még akkor is így van, ha közép-európai fejjel elképzelhetetlen nyári meleg sokat levon a hely élvezeti értékéből. Mindez azonban csak a körítés, valójában attól olyan élhető Ein Gev, hogy a gyerekeink piszok jól érzik magukat itt. Mi pedig attól (is) vagyunk boldogok, hogy ők azok. (Ki lehetne bontani részletekbe menően, hogy mitől olyan jó nekünk itt. De egyrészt csak ismételnénk önmagunkat, másrészt az élmények nagy része jellegükből fakadóan átadhatatlanok, illetve ami elmondható az vagy annyira nyálas, hogy szégyellnénk leírni, vagy olyan személyes, hogy nem tartozik a széles nyilvánosságra.)

Picture
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ami a gyerekeknek a földi paradicsom, az nekünk, szülőknek kegyelmi állapot. Az elmúlt egy évben majd' mindent alárendeltünk ennek. A valódi kérdés azonban az, hogy ezt az állapotot meddig lehet, meddig érdemes fenntartani, illetve egyáltalán fenntartható-e ez a mostani helyzet itt a kibucban, Izraelben. Mert az azért a rózsaszín ködben is világosan látszik, hogy a kibucnak és Izraelnek megvannak a korlátai, mint ahogy nekünk is. Zsófi orvosként látszólag pályán van, de valójában az a program, amiben kötelező idén részt vennie a személyes szakmai céljai szempontjából tökéletesen irreleváns, és mint ilyen nettó időpocsékolás számára. Ráadásul munkája során arcába kapja a közel-keleti rög valóságot, ami közel sem olyan mézes-mázas, mint a mi kibucos elefántcsont tornyunk.

Az én szakmai karrieremen sem sokat dob, hogy egy isten háta mögötti kibucból saját kedvemre blogolok (itt azért lehetne egy erős lábjegyzetet indítani arról, hogy újságírói mivoltomnak van-e egyáltalán még bármiféle értelme, ha a jelenlegi magyar médiaviszonyokat vesszük alapul…). Az összképen az sem javít, hogy helyben fotózgatok, mert ez bárhogy is nézzük elég kezdetleges projekt, pénzt pedig alig hoz a konyhára.




A neheze csak most jön

Ezek azért - változó mértékben és eltérő módon - a felszín alatt őrölnek minket. Nincs baj, de a komplikált belső feszültséget soha nem szabad alábecsülni, mert ha valami, akkor az biztosan robbanáshoz vezet.
Picture
A neheze pedig csak most jön. Egy év után megszűnnek a kedvezmények és megritkul a szociális háló körülöttünk, anyagi támogatások híján saját lábra kell állnunk. Ez nem lehetetlen, de kemény feladat, különösen azért, mert egészen más az izraeli vásárlói kosarunk, miközben itt se, ott se költekeztünk igazán. Otthon van lakásunk - itt bérleti díjat fizetünk. Otthon ingyenes a bölcsőde/óvoda - itt fizetős. Otthon tudod mi hol olcsóbb - itt még mindig esetleges, hogy mennyit húznak le rólunk. Mindez a normál megélhetési költségek mellett olyan felár, amit egy stabil fizetésből nehéz hónapról hónapra kicsengetni. Mint ahogy az is extra költség, hogy nem döntöttünk a menni-maradni dilemmában sem, így a Magyarországon hátrahagyott életünk árát is megfizetjük, még ha az takaréklángon is van.

De bármilyen hülyén hangzik a magyar gazdasági helyzet ismeretében, ha valami miatt a közeljövőben visszatérnénk Budapestre az leginkább az anyagiak miatt lenne. Otthon ugyanis még mindig olcsóbb az élet -  bármennyire is szeretünk Izraelben élni, Marx óta tudjuk, hogy mégiscsak a lé(t) határozza meg a tudatot… 



Retúr jegyet vettünk

Picture
A menni-maradni dilemma amúgy azóta is függőben van, dönteni semmiről sem döntöttünk. Kicsit homokba dugtuk a fejünk, ami esetünkben egyenlő azzal, hogy továbbra is maradunk, vagyis itt éljük az életünk. Ennek megfelelően a nyári vakációra retúr jegyet vettünk Magyarországra, egyelőre tehát biztosan csak látogatóba térünk vissza. Egyébként azért nem azt írtam, hogy "haza", mert egyre többször a haza alatt azt értjük, ahol most vagyunk. Úgy tűnik, hogy amire az eszünk és a szívünk nem ad választ, arra a nyelvünk keres megoldást. Ha valamiből, hát ebből biztosan látszik, hogy nem múlt el nyomtalanul ez az év.

Kapcsolódó cikkek:

  • Mézeshetek
  • Szürke-rózsaszín félévzáró
  • Lehet egy kérdéssel több?
  • Miért éppen Izrael?
  • Bloggerek magánya
15 Comments

Ünnepsoroló 13. - Pészach

4/20/2012

0 Comments

 
Tartottam a pészachtól. Tavaly pont az ünnep múltával érkezünk, idén viszont nem úszhattuk meg. De örömmel jelenthetem, hogy túléltük életünk első izraeli pészachját, ami nem is volt olyan macerás, mint ahogy azt sejteni lehetett, viszont annál érdekesebb volt.
Az egyiptomi kivonulás, vagyis pészach története kiemelkedően fontos a zsidóság számára. Nem egyszerűen egy ünnep a többi között, hanem a szabadság fantasztikus allegóriája, és nem mellékesen a nemzetté válás nagyszerű eposza, ami a Tóra révén Izrael fiainak generációról generációra szóló alapélménye. A zsidó bölcsek szerint az évezredekkel ezelőtt Egyiptomban és a pusztában történtekre úgy kell tekintenünk, mintha velünk történt volna meg, mi is egyek lennénk azokkal, akik megélték a rabszolgaságot, átvészelték a tíz csapást és Isten segedelmével elmenekültek a fáraó haragja elől, hogy aztán a Sinaion megkapjuk a tízparancsolatot. A nyolc napos pészach első estéjén (széder) erre az útra emlékezünk, évről évre ezt a történetet elevenítjük fel. (A pészachhoz rengeteg szimbólum, szokás, parancsolat kapcsolódik, amelyek részben továbbéltek a kereszténységben is, elég csak, ha az újszövetségi utolsó vacsorára gondolunk, ami echte széder este volt.) Ezen az ünnepi vacsorán felolvassák a peszachi hágádát (vagyis az egyiptomi kivonulás történetét), illetve meghatározott étkek kerülnek asztalra, amelyek szimbolikus jelentőséggel bírnak és/vagy az üldözöttek ezt fogyasztották a kivonulás során. Ilyen például a pászka/macesz, ami nem más, mint víz és liszt, vagyis kovásztalan kenyér. Pészach idején azért esszük ezt, mert menekülés közben nem volt arra idő, hogy megkeljen a tészta, sebtében kellett kisütni, hogy legalább valami harapnivaló jusson az éhezők számára. Ebből aztán az idők folyamán a bölcsek arra a következtetésre jutottak, hogy ha igazán át akarjuk érezni a pusztában vándorló ősök roppant sanyarúságát, akkor bizony nyolc napon át nekünk is pászkát kell ropogtatni, sőt ha már, akkor meg kell magunktól vonni minden kovászos (homecos), illetve kelt élelmiszert. Jól hangzik, mi?

Picture
Macesz
Izraelbe érkezésünk előtt annyi rémséget hallottunk arról, hogy milyen kényelmetlen pészach az országban, hogy ideje korán rákészültünk. Főleg Zsófi, akitől távol áll kóserság, annak peszachhal súlyosbított változata pedig különösen, viszont anyaként szívén viseli a család, ezen belül a gyermekeink étkeztetését, ami praktikusan annyit jelent, hogy bármi áron képes betömni a kölkök kenyérlesőjét. Így az ünnep előtti utolsó útja a boltba vezetett, ahonnan öt kiló liszttel és vagy egy tucat tasak élesztőporral tért vissza - "valamit majd csak kisütök" felkiáltással. Rám is gondolt, engem három doboz pászkával lepett meg a vallási türelem és a családi béke jegyében, elvégre már otthon is az én asztalom volt a hagyománytisztelet. Ami olyan kihívásokkal járt Budapesten, mint például kóser maceszt felhajtani pészachra - ez egy időben nagy feladat volt, de az utóbbi években jelentősen leegyszerűsödött a művelet, miután a zsinagógánk megszervezte a közös beszerzést. A nem túl vallásos kibucunkban viszont más a helyzet: macesz van dögivel, de ha kenyérre fáj a fogunk, akkor azt jó előre meg kell rendelni, mert amúgy nincs - csak pult alatt… Zsófi csak azért nem kapott a lehetőségen, mert kifutott az időből és már nem lehetett feliratkozni jófajta kovászos kenyérre. De a bespájzolt liszt is érintetlen maradt, dagasztás helyett egyszerűbb volt a pászkára rájárni, miután elfogyott a kenyértartaléka. Végül is így mindenki megkapta, amit kívánt, nem került kenyértörésre sor.
Picture
Sorszámozott "limital edisön" macesz
Mint az látszik mifelénk nem eszik olyan forrón a maceszt, de azért az ünnep az ünnep, amit a kibuc is megül. Pészachra tisztességesen kikaserolták a cheder ohelt (menzát), hogy rendben széderezhesssen, akinek erre van igénye. Márpedig ilyenre vagy háromszáz embernek volt, szóval mégsem olyan istentelen az itteni népség, legfeljebb távol áll tőlük a hard core vallásgyakorlás. Meglátszott ez az egész ünnepi programon is - a kibucos széder folyamán ugyan nagyvonalakban követtük a pészachi hágádá tradicionális forgatókönyvét, de az egyes műsorelemek mégiscsak formabontóak voltak. Klasszikus esetben szigorú rendje van az ünnepnek (a héber széder szó rendet jelent) ehhez képest meglehetősen kontrasztos volt, amit széder címszó alatt tálaltak a kibucban. Ezt látva egy ortodox zsidó biztos kitért volna a hitéből, de belőlük valahogy egy sem volt a teremben. Sőt, Georgeon és rajtam kívül még olyan is alig akadt, aki kipát viselt volna, nekünk viszont - hagyománytisztelet ide vagy oda - kifejezetten tetszett az újszerű, máskor viszont a nyolcvanas évek kudlikjulis esztrádműsorait idéző előadás.

Sok széder estén vettem már részt, de egyik sem volt olyan könnyed, az alkalomhoz mérten életvidám, de még inkább fesztelen, mint a kibucos. Ez nem csak nekünk jött le, hanem a gyerekeknek is. Ábel a neki tetsző dalok hallatán gond nélkül szteppelt a színpadon a kórus előtt, akik ezen nem háborogtak, hanem őszintén mosolyogtak, pedig biztos sokat gyakoroltak a fellépésre. Ráchel is simán becsatlakozott a gyerekkarba, amikor olyan pészachi dalt énekeltek, amit ő is tanult az óvodában.
Igen, így is magunkévá tehetjük a pészachot. Számomra nem kétséges, ez az élet igazi rendje. 

x  x  x

Mint új bevándorlók hivatalosak voltunk egy "elő" széderre is. A Szochnut és a helyi önkormányzat által szervezett esemény mindenben hozta az otthon megszokott megaszéderek hangulatát. Nagyjából előírásosan és csendes unalomban telt a hágádá lapozása, a kaja viszont isteni volt - nem hiába állami rendezvényeken a pénz nem számít. Kevés kivételtől eltekintve a megjelentek többsége az egykori Szovjetunió területéről érkezett és láthatólag sokuk számára tökéletesen idegen volt az ünnep. Tudom vannak, akiket zavar, hogy jópár nem zsidó van köztük, nekem ezzel nincs problémám. Az viszont már nekem is visszatetsző, ha egyesek még a fáradtságot sem veszik, hogy az új hazájuk csodálatos hagyományait magukba szívják. Mindegy, a gyerekeik - mint ahogy a mieink is - már ebbe nőnek bele.
Picture
Számomra a széder legmegmosolyogtatóbb része az volt, amikor a Bevándorlási Minisztérium potentátja befejezte a rendkívül magvas gondolatokat felvonultató beszédét. De nem a jól érezhetően idén már féltucat hasonló széderen elhangzottakat tartottam viccesnek. (Bár így lenne! Mert akkor emlékeznék a mondanivalójára…) A nagyonfontosfunkcionárius  néhány perccel később azzal csalt kaján vigyort az arcomra, hogy az ünnepi asztal árnyékában suttyomban újságot olvasott. Hiába no, ő meg ránk nem kíváncsi…  

A sorozat előző részei itt érhetők el

0 Comments

Tű a szénakazalban

4/18/2012

32 Comments

 
Magyarországon április 16-án, Izraelben április 19-én emlékeznek meg hivatalosan a Holocaustról. Sokféle módon gyászolhatjuk a hatmillió áldozatot, én azonban egyetlen embernek szeretnék most emléket állítani, a ti segítségetekkel.
Néhány hónapja vérvételre vittem Ábelt a tiberiási SZTK-ba. Ahogy karomon a fiammal vártam a sorunkra föl-alá járkáltam a folyosón, egyszer csak egy fotóra lettem figyelmes a falon. Ezen a klinikán is számtalan dekoráció díszeleg - tudjátok keretbe foglalt pasztell nyomtatvány és gyógyszergyártó plakátok - de az a kép más volt. Tájidegen. Ábellel a hónom alatt közelebb léptem, ekkor majdnem megállt bennem az ütő, még fel is kiáltottam talán. Egy Ábelhez hasonló ártatlan kisfiú képe nézett vissza rám egy Yad Vashem-es emléklapról. A nyomtatványhoz csatolt fotón látható fiú egyike azon több mint egymillió gyereknek, akit aljas módon füstbe küldtek, és egy azon kevesek közül, akinek legalább a nevét tudjuk, mert maradt, aki emlékeztessen rá. A kisfiút Neumann Gábornak hívják, Békéscsabán született és négy évesen - vélhetőleg szülővárosából - deportálták valószínűleg Auschwitzba.
Picture
Később visszamentem, mert nem hagyott nyugodni a dolog és lefotóztam a magyarul kitöltött adatlapot. Ebből a száraz tényeken kívül nem sok minden olvasható ki, valójában semmit nem tudunk erről a szép mosolyú fiúcskáról. "Csupán" egy áldozat a sok közül. De nem! Hagyjuk az alaktalan és ezért felfoghatatlan hatmilliós számot, Neumann Gábor hús-vér ember volt, még ha a neki adatott négy év alatt nem sok dokumentálható dolog történt is vele az álmos alföldi mezővárosban. Ő is, mint minden gyerek szerette a szüleit, biztosan szépen rajzolt, és talán már megtanulhatott biciklizni is. Átlagos volt? Nem, nem lehetett az, mert származása miatt először kirekesztették, majd rövid úton megölték. Bárcsak átlagos életet élhetett volna, de neki ez nem adatott meg.
Picture
Arra gondoltam, hogy ne csak úgy általában emlékezzünk a Holocaustra, az túl könnyű. Személyesítsük meg Neumann Gábort! Ki szeretném deríteni, hogy ki volt ő, milyen életet élt, kik voltak a szülei és mi lett velük. Azt is jó volna tudni, hogy milyen közegben élt, milyen volt a békéscsabai zsidó közösség az ő idejében és miként vetette ki őket a saját városuk, hogyan zajlott a gettósítás, a deportálás. Miként azt is jó volna tudni, hogy mi lett azokkal, akik visszatértek és akár még most is Békéscsabán élnek.
Nem tippeket szeretnék arra, hogy hol olvashatok erről, kit kérdezhetnék meg - köszönöm, újságíró vagyok tudom, hogy kell felgöngyölíteni egy sztorit. Azt akarom, hogy mindenki vegye a fáradtságot és közösen ássuk bele magunkat a történelembe. Igen, nem elég megrendülni - időt, energiát és lelkierőt kell szentelni az ügynek, mert csak így foghatjuk fel igazán, hogy milyen veszteség ért minket, például Neumann Gábor elpusztításával. Arra szeretném kérni minden olvasómat, hogy szálljon be a kutatásba és tegye hozzá a maga keresési eredményét. (Rövid guglizás után látszik, hogy a kisfiú arcámását a Yad Vashem számtalan helyen használja a gyerekmártírok megjelenítésére, mint ahogy adatlapját a külföldi és a magyar sajtó több helyütt is szerepelteti illusztrációként. Arra viszont eddigi tudásom szerint senki sem vette a fáradtságot, hogy utánajárjon kit rejtenek az adatok.) Állítsunk közösen emléket a békéscsabai Neumann Gábornak, akit Auschwitzban gázosítottak el!

Picture
Tűt keresünk a szénakazalban? Ennél azért jobb a helyzet, a kollektív nyomozásban a fenti Yad Vashem emléklap a kiindulási alapunk. E szerint Neumann Gábor 1940. február 10-én Békéscsabán született, édesanyja Róna Margit, édesapja Neumann Elek. Az adatlap szerint 1944. június 29-én, alig négy évesen Auschwitzban halt meg.
Az emléklapot 1994. április 15-én a nagykőrösi Naményi Péter töltötte ki, aki Neumann Elek második házasságában született, tehát Gábor a féltestvére volt és kora alapján még ma is élhet.
Az általa megadott információkból következtethetünk arra, hogy az édesapa túlélhette a Holocaustot, de fia mellett első felesége, Róna Margit is elpusztulhatott. További következtetés, hogy Neumann Elek a háború után magyarosíthatta a nevét Naményire, hisz fia már ezen a néven írta alá a lapot.

A vállalkozás lehet, hogy naív, de nem lehetetlen - persze csak, ha veszitek a fáradtságot és tényleg bekapcsolódtok a keresésbe. A kutatás eredményeit írjátok meg kommentben, vagy az [email protected] e-mail címre.
32 Comments

Nyomtatásban

4/15/2012

0 Comments

 
Picture
Újabb lépést tettem a világhír felé. Na jó, ez azért nagyon kis lépés, de az irány már megvan. A mai nyomtatott Maarivban (ez amolyan Esti Hírlap, már ha még volna ilyen lap otthon…) jelent meg a fenti fotóm, amit múlt héten készítettem az Ein Gev Fesztivál megnyitójára ide látogató Shimon Perez államelnökről. Reszkess Capa, a nyomodban vagyok!

Kapcsolódó cikkek:

  • Bekötve
  • Startfotó
0 Comments

Kocsi mesék VI. - Forgalomban

4/12/2012

6 Comments

 
- A kereszteződésben jobbra. Kettes. Tükör. Balra. Index. Hányszor mondjam, hogy TÜKÖR!
(Nagy élmény, 18 év után újra mazsola vagyok. Arany árban iskoláztatnak 30 fokban. A picsába már ezzel a tíz óra tíz perccel, lefolyok a volánról.)
- A körforgalomban egyenesen. Nem kell átengedni a gyalogost, csak ha lelép. Ha kifelé menet egyenesen mész minek indexelsz?! Mit nem értesz ezen? Ha Bersheván volnánk neked volna igazad az, olyan mint Európa, de itt… itt még a KRESZ is más. Ez nem Izrael, ez Tiveria. Másik ország. Nézd meg, még a stop táblát is lelopták, pedig tegnap még itt üvöltöttem neked, hogy állj meg. Ma meg már nincs tábla. Jó, hát tegnap se látszott a bokortól, de ebben a városban basznak metszeni.
(Mennyé' má! Nem elég, hogy én tötyörgök, még te se mész. A faszért nem lehet dudálnia a tanulóvezetőnek. Te meg szakadjál már le a dudáról mögöttem. Akkor se tudom átugrani a buszt, ha a seggembe mászol.)
- Nézd meg ezt a helyet. Nézd csak meg! Ez paradicsom is lehetne, de minden halott. Kétezer éve mindenki ezt a helyet akarja. A Kineret miatt. És mi maradt utánuk? Na mi?! Temetők, baszd meg, nagy halom temető. Bármerre mész sírokba botlasz. Te is lassíts, nehogy ide kerülj. Kellett nekem elvállni, szépen, kényelmesen oktathatnék Bersheván. Ott legalább minden működik. De itt? Fordulj jobbra. Ez egy halott város. Válts! Nincs a világon még egy ilyen szuttyadék hely. Érded? Szuttyadék. És már 9 éve, napi 10 órát ebben ülök. Nézz be a kereszteződésbe!
(Én fizetek egy vagyont és még ő sír nekem?! Beszarok, feleségül ne vegyelek? Legyünk már túl ezen, amúgy is gyűlölök vezetni, csak muszájból vagyok itt. Felforr az agyvizem és még egy óra.)
- Ha kikanyarodtál tarts jobbra. FÉÉÉÉK! A kurva anyját ennek a balfasznak, hogy jobbról előz. Mondom, ez Tiveria. Látod!? Ezek is a záróvonalnál sorolnak be. De legalább az indexet használnák. Hát van ezeknek jogosítványa?! Engedd be azt a barmot. Én mondom, ha Tivérián megszerzed a jogsit, akkor a világon bárhol vezethetsz. Ez szarabb hely, mint Bombay, Kairó és Caracas együttvéve. Tovább egyenesen.
(Ne magyarázz, Budapestről jövök. Az a Balkán, Tiveria elbújhat mögötte. Nem is értem miért nem számítják ezt be és hagynak békén a forgalmi vizsgával. Szopatás meg lehúzás az egész - a formaság kedvéért. Nincs mit tenni.)
- A fehér Subarunál parkolj le. Index. Egy fordulat, szedd vissza. Jó, hát nem úgy csináltad, ahogy mondtam, de így is lehet. Na még egyszer. Tükör! Ne megszokásból. Nem látod azt a kamiont, ami jön?! Nehogy összetörd nekem az autót. Tekerd, tekerd, folyamatosan. Jó. Nem jó. Látod, most patkázunk. Akkor újra. Egy mozdulattal tedd be. Így ni. Vizsgára elmegy. Mit mondtál? Legközelebb mikor jössz? Látom, hogy tudsz vezetni, de ez Tiveria, itt ez nem számít. Inkább vegyél még egy órát, nehogy megvágjanak nekem. Szóval péntek? Nem várjál, inkább legyen csürötök reggel. Aztán meglátjuk van-e időpont a vizsgára. Index jobbra. Még belefér, fussunk még egy kört a másik vizsgaútvonalon. A lámpánál balra, utána rögtön jobbra. Tükör, az istenért, tükör!
(Remek, újra legombolt rólam egy százast. A francért kell ez nekem, ha van jogsim, mennék már haza. Szerencse, hogy autóval jöttem az órára. Ez is milyen már?! Kocsival az autósiskolába - csak, hogy legyen papírom arról, hogy Izraelben is tudok vezetni.)

A sorozat előző részei:


Kocsi mesék I. - Bomba ajánlat
Kocsi meskék II. - Mikuláscsomag
Kocsi mesék III. -  Autós élet
Kocsi mesék IV. - Garancia
Kocsi mesék V. - Időpont egyeztetés
6 Comments

Zöld út

4/10/2012

5 Comments

 
Az elmúlt hónapok legfontosabb fegyverténye egyértelműen a jogosítványunk megújítása volt. Erre azért volt szükség, mert magyar jogsival egy évig közlekedhetünk itt, utána már csak izraeli vezetői engedély birtokában ülhetünk volán mögé.
Picture
Mi ugyan egy évre terveztünk, de az nagyon hamar látszott, hogy 365 napnál biztosan tovább fogunk maradni (tudja a fene, hogy mennyivel). Mit volt, mit tenni szükségessé vált az itteni jogsi megszerzése is. Ez látszólag egyszerű feladat, valójában semmi sem egyszerű, ami annak látszik Izraelben. Külföldi vezetői engedély birtokában az itteni jogosítvány egy éven át könnyített eljárással szerezhető meg, amihez némi adminisztráció és orvosi vizsgálat után csak a forgalmi vizsgát kell letenni. Kétszer próbálkozhat az ember, ha másodjára is megvágják, akkor teljesen elölről kell kezdeni, jöhet a KRESZ vizsga és újra a forgalmi. Nem kötelező, de a siker érdekében ajánlatos pár órát venni, hogy szokjuk a helyi vezetési kultúrát, de méginkább azért, mert a vizsgaútvonalak - csak úgy, mint otthon - itt is trükkösek.
Zsófinak rezgett a léc, de szerencsére elsőre sikerült a vizsga. Nekem pechem volt, sajnos megvágtak és csak másodjára mentem át. Először azt hittem, hogy ezzel a botlással a világ legdrágább jogosítványát szerezhettem meg, de mint utóbb kiderült annak idején George barátunk is ugyanígy járt két évtizedes vezetői tapasztalata ellenére. Sőt, egy másik ismerősünk tizenegyszer(!) próbálkozott, mire megkegyelmeztek neki. Ha ezt nézzük, akkor még olcsón megúsztam, bár cseppet sem vigasztal, hogy vannak nálam is bénábbak.
A jogosítvány megszerzése kapcsán folytatjuk nagy sikerű Kocsi mesék sorozatunkat, a következő napokban újabb rövid autós történetekkel jövünk. A biztonsági öveket tessék bekapcsolni!

Kocsi mesék V. - Időpont egyeztetés

- Mit nem értesz ezen?! Szeretnék vizsgázni. - Nem, nem ér rá. Nyakunkon április, kifutok az időből. Tudom, hogy január van, de én dolgozom és családom van, és ha esetleg megbukom, akkor az újrázásra is időt kell szánni. - Nem vagyok bizonytalan, nagyon is magabiztos vagyok, csak soha nem lehet tudni. - Szó sem lehet róla, nem akarok több órát venni, tudok vezetni. És különben is, szóltam előre, hogy megműtik a lábam. Még a hónap vége előtt le akarom tudni a vizsgát, utána járni sem tudok. - Hogy, hogy ez nem akadály? Szerinted sínbe tett lábbal tudok vezetni?! - Igen, tudom, hogy automata a kocsi, de ettől még mindkét lábamra szükség van, hogy vezessek. Mégis, miért olyan nehéz lejelenteni a vizsgára? - Ja, hogy rossz az autód… Nem érdekel. - Most akkor szerelőnél van, vagy új autót veszel és arra kell várnom? - Újat veszel, értem. De ez engem hol érdekel? Én vizsgázni akarok, ha nincs autód, akkor kérj egyet kölcsön addig. - Miért kéne azért fizetnem, hogy te lecseréled az autód és azon is gyakoroljak egy kicsit. Autó-autó, nincs különbség. Értsd meg vizsgázni akarok, VIZSGÁZNI! Menni fog? - Á, mégis találtál szabad időpontot. Csak elkerülte a figyelmed, ühüm. Hát persze. - Akkor jövő szerdán tizenegy harminckor a közlekedési hivatal előtt. Én ott leszek, de ne késs, mint a múltkor! Viszlát.

A sorozat előző részei:

  • Kocsi mesék I. - Bomba ajánlat
  • Kocsi meskék II. - Mikuláscsomag
  • Kocsi mesék III. -  Autós élet
  • Kocsi mesék IV. - Garancia
5 Comments

Jókívánság

4/5/2012

0 Comments

 
Picture
0 Comments

Élet a Malév után

4/4/2012

3 Comments

 
Az elmúlt hetekben azzal töltöttük az estéinket, hogy menetrendeket bogarásztunk és lestük a híreket, hogy valamilyen formában újjáalakul-e a csődbe jutott Malév. A nyári menetrend itt van, a nemzeti légitársaság viszont késik, úgyhogy nem támogatjuk a hazai ipart az osztrák Air Nikire váltottunk jegyet. Mehettünk volna El Al-al közvetlenül Budapestre, de náluk konkurencia hiányában az árak szálltak el, úgyhogy Bécsen keresztül fapadossal repülünk, onnan meg majd meglátjuk. Nem hivatalos járatinformációk járatlanoknak.
Ha már így beleástuk magunkat a menetrendekbe, akkor talán érdemes volna megosztani a tapasztalatainkat. Fontos előre bocsátani, hogy az, amit mi leírunk, lehet, hogy holnap már nem lesz érvényes, mert annyira dinamikusan változik a légügyi piac. Szóval senki se kárhoztasson minket, ha nem azt tapasztalja, amit a blogunkon megírtunk. Pont ezért tartózkodnánk a konkrét árak említésétől is, mert az aztán tényleg annyi mindentől függ, hogy eleve félrevezető volna azokat felemlegetni. Inkább csak trendeket és lehetséges alternatívákat osztanánk meg, abból baj nem lehet.
Picture
Jelenleg csak az El Al üzemeltet közvetlen menetrendszerű járatokat Budapest és Tel Aviv között. Gyakorlatilag majd minden nap repülnek, tehát aki kényelemre és a kiszámítható minőségre utazik, az őket válassza. Ennek persze megvan az ára. Az El Al mindig drágább volt a Malévnél, most pedig konkurencia nélkül maradtak, ami az árpolitikájukon is tükröződik.

A közvetlen El Al járathoz képest vannak olcsóbb megoldások, de ezek mind kisebb-nagyobb kényelmetlenséggel járnak, mivel vagy át kell szállni vagy más, Budapesthez közeli nagyváros repülőterén keresztül kell Európába érkezni. Két gyerekkel mi hamar letettünk az átszállásos megoldásokról, így ezekről nem sok használható információval szolgálhatunk, ami van az a következő:
Tudomásunk szerint a legolcsóbban Kijeven keresztül az Aerosvittel lehet Tel Avivból Budapestre jutni. De az általunk elérhető menetrendek szerint sok órás kijevi várakozásra kell annak számítania, aki ezt a kalandot választja. Ajánlották még nekünk a LOT járatát Varsón keresztül, de az már nem annyival olcsóbb, mint amennyire kényelmetlen, akkor már inkább az EL AL egyből Ferihegyre. A térképre nézve kézenfekvő megoldás volna Isztanbulon keresztül jönni, de a Türkish Airlines aktuális listaárai nem valami versenyképesek. Tel Avivból több német nagyvárosba (Köln, München, Berlin, Düsseldorf) is repül az Air Berlin fapados. Viszonylag jó áraik vannak Németországig, de onnan ugye még valahogy Budapestre is el kell jutni. A cégnek van saját budapesti járata, illetve több más fapados is repül azokra a német repülőterekre, ahová az Air Berlin hozza a tel avivi utasokat. Mi nem mentünk tovább ezen a szálon, de aki keres, az kisakkozhat egy jó árat magának, kérdés persze, hogy mennyi kényelmetlenség árán.
Picture
A nyári turistaszezonban az is megoldás lehet, hogyha valaki a mediterrán térségen keresztül jut el Budapestre vagy Tel Avivba. Ilyenkor Ben Gurionról is megszaporodnak a járatok például a görög szigetekre vagy épp a török riviérára, oda pedig repülnek a magyar fővárosból is fapadosok. Az erre fogékony rugalmas utazóknak megoldás lehet még a várnai, vagy szófiai átszállás is, oda is vannak fapadosok. Ezekkel a cenáriókkal csak elméleti síkon foglalkoztunk, érdemi információval nem szolgálhatunk. És ha már fapados, az EasyJet is repül Tel Avivba Londonból, Bázelből és Genfből - ezekről a helyekről nagyon baráti áraik vannak, de ugye még mindig ott van a budapesti desztináció rizikója és költsége…
Picture
A Ben Gurion reptér hivatalos oldala szerint több légitársaság is üzemeltet olyan járatokat, amelyeknek Magyarországhoz közeli repülőtereken van a másik végpontja, vagy legalábbis érinti ezek valamelyikét is. (Ha valaki komolyan keres, akkor érdemes az említett weblapból kiindulni és összevetni a célállomás hasonló adatbázisával, majd kibogarászni, hogy ki honnan, hová, mikor repül. Sok sikert!) 
Mi Pozsonyt és Bécset vizsgáltuk tüzetesebben, mert a többi reptérről Budapest szárazföldön aránytalanul sok idő alatt érhető el. (Ha ez nem riasztó, akkor Ljubjana, Belgrád, Zágráb is szóba jöhet, de akár Prága vagy épp az Adria parti üdülőhelyekre is rákereshettek nyáridőben.)
Pozsonyba repül az El Al is, de olyan áron, hogy akkor inkább közvetlen budapesti járatra vesz jegyet az ember. Hetente egyszer menetrendszerűen jár a Smartwings és úgy tudjuk a Travel Service ugyancsak közlekedtet gépeket Pozsony és Tel Aviv között, az áraik alacsonyabbak, mint az izraeli légitársaságé, de nem sokkal.
Akkor inkább már érdemes szétnézni a schwechati reptéren, amely az Austrian Airlines bázisa. Ez a hagyományos és megbízható légitársaság meglepően jó árfekvéssel közlekedik tel avivi viszonylatban. Sokáig hezitáltunk, hogy velük repüljünk, ha kapnánk jutalékot, akkor őket például ajánlanánk :-) Az Austriannél azonban van olcsóbb bécsi járat, ez pedig az Air Niki (ami egyébként a már említett Air Berlin szoros partnere). Kvázi közvetlen járat kategóriában (Bécs ugye már a szomszédban van) verhetetlen áruk van, nagyjából 1100 dollárért vettünk náluk két felnőtt, egy gyerek, és egy bébi jegyet júliusra. (És ha nem várunk annyit, akkor akár 900 dollárért is repülhettünk volna, ami már a szinte ingyen kategória a jelenlegi piaci viszonyok ismeretében.)



Súlyos kérdések

Picture
A jegyvásárlást befolyásolhatja, hogy ki milyen mennyiségű és darabszámú csomaggal indul. A poggyász szabályok légitársaságonként változnak, de az elmondható, hogy az utóbbi hónapokban szinte minden társaságnál szigorodtak a vonatkozó előírások. (Az El Al például idén március 1-vel változtatott az utazási feltételein.) Érdemes nem megszokásból pakolni, hanem időben utánanézni, hogy az adott légitársaság mit ír elő, mert ha a reptéren ér minket meglepetés, akkor nagyon drágán megfizethetünk a figyelmetlenségünkért.  Általánosságban elmondható nemzetközi trend, hogy turistaosztályon már csak egy poggyász adható fel, mint ahogy egy kézipoggyászt vihetünk fel a gépre is. A súly- és méretlimitek társaságonként változnak (általában 18-26 kg között mozog a feladható bőrönd súlylimite) és egyre szigorúbban veszik a túlsúlyt, ami nem valami utasbarát hozzáállás.
Picture
Joggal merülhet fel, hogy ha már az Austriannal szimpatizáltunk, akkor mégis miért választottuk a nem sokkal olcsóbb, viszont fapados szolgáltatást nyújtó Nikit. Ennek oka a menetrendben keresendő, ami nekünk, kisgyerekekkel utazóknak fontos szempont volt - bár így utólag fölöslegesen. Valami furcsa oknál fogva a közép-európai járatok mindegyike hajnali 5 és 7 óra között indul Ben Gurionról, ami a lehető legkényelmetlenebb idősáv, hisz 3 órával előbb - vagyis az éjszaka kellős közepén - kint kell lenni a reptéren. Függetlenül a célállomástól, általunk vizsgált járatok mindegyike hajnalban vagy éjszaka indul, illetve érkezik - például az Austrian is. Ha már szopóágra kerültünk, akkor viszont az ár volt a szempont, így jött a képbe a fapados Niki.

Picture
Milyen más lehetőség van még? A menetrendszerű járatok mellett vannak charterek is. Ezekre főszabály szerint nem lehet csak úgy jegyet venni, többnyire csomag részeként utazási irodák értékesítik. Azért vannak kiskapuk, mert a pénznek senki sem ellensége, de legalábbis szereti a veszteségét csökkenteni. Nem istentől elrugaszkodott dolog a járatokat üzemeltető utazási irodáknál közvetlenül bepróbálkozni a megmaradt üres helyekért. (Tudni kell, hogy ők a nagy pénzt a szállás-program kombóval akasztják, nem elsődleges érdekük a külön jegyértékesítés a charterekre, mert ott nincs jutalék.) Azok, akiknek Magyarországon most felcsillan a szeme van egy szomorú hírem: a járatokat szervező irodák mindegyike izraeli, elvben nem lehet budapesti indulással jegyet venni rájuk, illetve nincs olyan magyar utazási iroda, amely hivatalosan jegyeket árulna ezekre. De azért ez sem veszett ügy. Felvettem a kapcsolatot a Travel Service légitársasággal, amely a Malév csődje után nyilvánosan nagyon izmozott, a tel avivi járatindításért (úgy tűnik egyelőre hiába). A cég jelenleg is repül Tel Aviv és Budapest. között, ezekre a charterekre nem ők, hanem kizárólag izraeli idegenforgalmi vállalkozások értékesítik a jegyeket. Az Israirnek és a Flying Carpetnek van magyarországi képviselője is (név, telefonszám nálam), akiken keresztül elvben lehetséges a jegyvásárlás (még akár budapesti indulással is). De! Csak, ha van hely, csak ha tényleg tudják már, hogy lesz járat, csak az isten tudja milyen csillagállás esetén. Konkrét árakat sem sikerült megtudni, csak annyit, hogy valamivel az El Al alá ígérnek, jegyet viszont csak indulás előtt egy-két héttel lehet megváltani. Vagyis aki szabadságával gazdálkodik nagy rizikót vállal, ha erre a megoldásra bazirozik, mert minden menetrendszerű járathoz képest kiszámíthatatlanabb - viszont ez is egy alternatíva. Mint ahogy az is, hogy valaki nem Ben Gurionra, hanem az eilati repülőtérre érkezik. Mi ezzel az eshetőséggel nem foglalkoztunk, de tudom, hogy leszállnak itt közép-európai charterek is (nemzetközi menetrendszerű járatok nem, csak belföldek!). Akinek az úticéljai között amúgy is szerepelt volna Eilat nekikezdhet érdeklődni, hátha akad egy közepesen kényelmetlen járat oda.

Picture
Elvi lehetősége fennáll annak is, hogy valaki Ammanon vagy Akabán keresztül esetleg Sharm El Sheikh vagy Kairó érintésével érkezzen Izraelbe (Jordánia és Egyiptom irányába korlátozásokkal nyitott a határt). Azonban a közel-keleti viszonyokat ismerve ez már olyan extrém sport, amit csak kalandvágyó hátizsákos turisták kockáztatnak meg, ép eszű ember nem teszi ki magát és családját ilyen veszedelmeknek.

Kapcsolódó cikkek:

  • Út az ismeretlenbe
  • Csomagolási kézikönyv
3 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©