mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

7021949

8/12/2014

0 Comments

 
Ha valami nagyon felhasználóbarát találmány a kibucban, akkor az a közös mosoda. Hihetetlen mennyi időt és energiát takarítunk meg azzal, hogy igénybe vesszük. Gondoljatok bele, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a szennyest szortírozzuk és aztán a frissen mosott ruhákat összehajtogatva, ha kell vasalva elvigyük. Ez majdnem minden pénzt megér.
Picture
A közös mosoda is a kibucok egyik vívmánya, ami a kezdeti szerény körülmények és a már-már aszketikus pionír munkaszervezés nyomán alakult ki. Ma már elképzelhetetlen, de a kibuc mozgalom hajnalán (1910-től az 50-es évekig) annyira kemény volt az élet, hogy például a mi kibucunkban egy időben még az alsónemű is közös volt. Nem volt saját, mindent megosztottak, mert így jutott mindenkinek. A ruházkodás alapvetően funkcionális volt akkoriban, és ha nem is egyenruhában jártak (erre is volt példa), de nem cifrázták túl a dolgokat - azt hordták, amit hoztak magukkal, vagy amihez a kibuc hozzájutott olcsón, nagyobb tételben. A munka alapú társadalmi utópiával (minden magyar aktuálpolitikai áthallást tessék elhessegetni!) a divatozás amúgy is összeegyeztethetetlen volt, ugyanakkor az erőforrások optimális kihasználása létkérdésnek számított. Minden munkás kézre szükség volt, viszont ha ezek a kezek országépítés helyett mindennapi házimunkával fáradoztak, akkor könnyen belátható, hogy például a napi mosás veszélyeztette haladást. Ezek után kézenfekvő megoldás volt, hogy ha már a ruhák egy része úgy is közös, akkor központosítsák a mosást. Kell-e mondani, hogy ez mennyire optimális megoldás volt mind munkaszervezési, mind erőforrás felhasználás szempontjából?!
A mosodákat amennyire lehetett idővel gépesítették, fejlesztették, hogy a növekvő igényeknek megfeleljenek és a kibuc minden lakóját ki tudják szolgálni. Ehhez hatalmas kapacitást kellet kiépíteni, miközben még így is viszonylag élőmunka igényes műfaj maradt, ami alapvetően drága. Ez egészen addig nem volt szempont, amíg a kibucokon belül a funkcionalitás és nem a rentábilis működés volt a fő szempont. Amint a belső elszámolásban megjelent a pénz, hamar kiderült, hogy a kibucnyikokat kiszolgáló ipari mosodák drágák, de legalábbis méretarányossági okokból nehéz nyereségesen üzemeltetni. Ezzel párhuzamosan az egykor luxuscikknek számító házi mosógépek megfizethetővé váltak - így sok helyen osztottak-szoroztak és bezárták a központi mosodát. Azokon a helyeken, ahol eleve viszonylag sokan laktak vagy ahol nagyobb szociális otthon, illetve hotel is működött általában megmaradt a közös mosoda.
Így van ez Ein Gevben is, ahol ugyan kevesen laknak - azok küzül is sokan időközben beruháztak saját mosógépre - viszont a kibucnak forgalmas hotelje van, ami miatt érdemes volt a saját mosodát megtartani. Pontosabban úgy éri meg, hogy ezen felül még vagy negyven másik kisebb-nagyobb hotelnek, panziónak, zimmernek is bérmosnak. Az üzlet azért megy, mert a környéken nincs (vagy nem maradt) még csak hasonló kapacitású patyolat sem, ezért aki nagyban akar mosatni, az Ein Gevbe jár.
Picture
Mi, ha akarnánk sem tudnánk saját mosógépet használni, mivel egész egyszerűen nincs rá hely a lakásunkban. Így meg lennénk lőve a helyi patyolat nélkül. Alapvetően nagy terhet vesz le a vállunkról, méghozzá viszonylag szerény díjazás ellenében - ha összeadjuk a vízdíjat, az áramot, a mosószert, valamint a mosó- és szárítógép árát és a saját időnket, akkor mindjárt nem is olyan magas a kilónkénti 3 sékel, amit felszámolnak.
Az más kérdés, hogy a szolgáltatás színvonala nem tökéletes, de legalábbis a házi mosógéppel jobb eredménnyel lehet megszabadulni a ruhafoltoktól. A közös mosoda használat másik hátrányos következménye, hogy sokkal nagyobb mennyiségű ruhát kell “műsoron tartanunk”, mivel nem mi szabályozzuk a mosás menetrendjét. Van, hogy a reggel leadott ruha délután már ott figyel a fakkunkban, de az valószínűbb, hogy egy hét után látjuk vissza és néha olyan is előfordul, hogy bizony elkeveredik, míg más ruhája meg a mieink között tűnik fel.
Picture
A mosoda gyakorlatban úgy működik, hogy a szennyes ruhákat nekünk kell anyaguk, jellegük és színük szerint leadnunk. Előzőleg minden ruhánkba bele kell írni egy kódot (ez egy szín és egy szám kombinációja), ami alapján szortírozzák a kész ruhákat. A mi jelölésünk zöld 71, ezt textilfilccel véstük rá a címkékre, de a rutinosabb kibucnyikok kis színes foltokra írják vagy hímzik a számokat, így tartósabb. Azok a ruhaneműk, amik jellegükből adódóan nem jelölhetők meg (jellemzően zoknik, fehérneműk) hálós zacskókban landolnak a mosodában, amin kis cetli jelzi a tulajdonosok kódját.
Ez eddig pofon egyszerű, de hogy legyen egy kis csavar a rendszerben, a ruhákon használt kódon kívül van még egy azonosítónk, amivel a mérlegelést és nyomában a számlázást letudhatjuk. Nekem könnyen ment a zöld 71, de a fontosabb 7021949 numerikus rendszámot három év kitartó mosodahasználat után sem sikerült még soha csípőből bemondanom, ami tagadhatatlanul sokat elárul a szellemi képességeimről. Csak az vigasztal, hogy ennyi év után a pult másik oldalán sem tudják, ezért minden alkalommal együtt bogarásszuk ki egy szamárfüles füzetből a helyes sorszámot. Amit aztán persze közös erővel rögvest el is felejtünk és a legközelebbi mérlegelésnél pontosan ugyanígy ki kell keresni a listáról. De ennyi vacakolás még mindig semmiség ahhoz képest, mintha otthon saját magunknak kéne intézni a családi mosást.

Kapcsolódó cikkek:

  • 14940
  • 75628
  • Kibuc kibic
0 Comments

Hétköznapok a hátországban

7/24/2014

0 Comments

 
Úgy terveztem - hogy az eseményektől függetlenül - lezárom a blogban a háborús tematikát. Ez lett volna az én egyoldalú virtuális békekötésem, vagy struccpolitikám a hátországban. Értelmetlen próbálkozás, de a lelkemnek jól esne, ha kizárhatnám a háborút a mi kis mikrovilágunkból. De nem megy.
Ülök az ügyfelemmel, családi képeket válogatunk. Krákogok, mert cefetül megfáztam a légkondiban. Két kép között kapok egy jó teát, azt szürcsölöm. Mellettünk gyerekek játszanak, az ablakból rálátni a Kineretre. Béke, csend, nyugalom. Aztán azt mondja nekem az ügyfelem:
- Ezeken a képeken a nővérem családja van. Felhívom, hogy kellenek-e neki a fotók.
Újabb korty tea, míg csörög a telefon.
- Nem kapcsolható, akkor biztosan az óvóhelyen van.
- Honnan tudod?
- A telefonom jelzi, hogy riadó van a központban.
Mellettünk továbbra is zavartalanul játszanak a gyerekek, az ablakból látszik, ahogy a Kinereten hasít egy motorcsónak. Béke, csend, nyugalom és idilli családi képek a monitoromon. Csak a torkom kapar, ha mindebbe belegondolok.

x

Karomon Lea, Ábel már előre rohant, mint mindig, ha a nővére óvodájába érünk. Az ajtóban elkap az egyik dadus, hogy Ráchel ebédnél kiborult.
- Nem szokott ilyet csinálni. Mi történhetett?
- Azt nem tudom, hogy mitől tört el a mécses, de zokogva anyát hívta. Alig lehetett lenyugtatni.
- Bántotta valaki?
- Nem, senki. Talán a közelgő utazás miatt stresszelhetett be.
Értetlenkedve bólintok, de nincs idő tovább kérdezősködni, mert Lea nyugtalan a karomban, szeretne már ő is bejutni a testvéreihez. Hisz az a rituálé, hogy ilyenkor ő is odaül még egy picit Ráchel mellé a rajzasztalhoz. Ahol az én varázslatos nagylányom csodálatos virágokat, fákat és királynőket szokott rajzolni, néha kis szívecskéket és lufikat is - mikor mihez van kedve.
Lea hozzádörgölődzik, örülnek egymásnak, elcsattan egy puszi is, de aztán Ráchel színez tovább - még ki kell használni az utolsó pillanatokat. Mint mindig, most is elmélyülten borul rá a papírra, amin szokatlan módon egy szép nagy tank körvonalazódik. Ahogy körbe nézek az asztalnál minden gyerek csendes tank rajzolásba merül. Csak Lea tartja magát a krigsz-kragszokhoz - ő még egy másik világban él.

Picture
Izraeli tank gyerekrajzokkal - Kép forrása: Dosim metsaitsi FB oldala

Kapcsolódó cikkek

  • Bizonsági jelentés
  • Vörös kód
  • Lőtávolon kívül, lélekben belül
  • Kocsimesék - Bomba ajánlat
0 Comments

Orvosi esetek 8. - A száguldó doki

6/19/2014

0 Comments

 
Immár öt hónapja ingázom minden munkanap kibucunk és az afulai kórház között. Irányonként közel 50 km az út, csodálatos tájakon át, helyenként lélegzetelállító kilátással. Az élményt csak az csökkenti, hogy ezt hetente ötször kell megtennem, reggel még-, délután már fáradtan. Zsófi autós élményei következnek.
Munkába jövet-menet sok minden jön velem szembe, a napi kétszer 50 perces út közben hol csendben ülök, és csak gondolataimba merülve nézek ki a fejemből, ez kevéssé érdekes. Máskor meg üvöltetem a zenét az autóban, hogy véletlenül se jusson eszembe gondolkozni, hangosan énekelek, szerencsére úgysem hallja senki. A modern technikának köszönhetően nem kell a rádiót hallgatnom, ahol minden zeneszám után 5 perc duma, és 5 perc reklám következik. Az okostelefonnak, és egy kábelnek köszönhetően azt hallgatom, amihez kedvem van.
Picture
Vezetés közben nem csak magammal vagyok elfoglalva, a környezetet is figyelemmel kísérem, így egy csomó visszatérő dolgot fedeztem fel. Utam átvezet egy Yavniel nevű vallásos falun. Ha nem indulok el otthonról időben, akkor a 7 óra 4 perckor induló iskolabusz elém kerül, s cammoghatok a busz után egészen a falu felett kanyargó szerpentin tetejéig, ahol ha szerencsém van megelőzhetem. Ilyenkor több időm van szemügyre venni azt a ránézésre 142 kilós katonafiút, aki 7 óra körül szokott sétálni. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy honnan hová tart, de nekem már hozzátartozik az utcaképhez. Ugyanezen az utcán délután két vallásos fiatalasszony (el is neveztem őket, Miriamnak és Yaelnek) menetrendszerűen negyed 4 és 4 között fel-alá gyalogolnak, gondolom ez a délutáni sportjuk. Attól függően, hogy mikor haladok át a falun, különböző irányban látom őket. Miriam és Yael biztos pontok az életemben, ha nem látom őket izgulni kezdek mi lehet velük.
Picture
Az Ein Gevtől a tó csücskébe vezető 10 km-es útszakaszon a részidőm 6 perc. Útközben általában látom a fiatalembert, aki az út baloldalán fut, szigorúan úszósapkában. Először azt hittem, hogy úszás után fut, de egész télen így láttam, nehezen tudom elhinni, hogy a „jeges” vízben úszott, bár minden megeshet. Hazafelé ugyanezen a szakaszon néhány kibucnyikot szoktam látni, egyikük minden nap jellegzetes biciklivel teszi meg ezt az irányonként 10 km-es szakaszt, fél négykor pihen meg a félút megtétele  után. Mások sétálnak, futnak, még nem jöttem rá a rendszerükre.
Picture
Izraelben (is) az a baj, hogy az emberek nem tudnak vezetni. Az csak szimplán bosszantó, ha az ember elé kerül egy jól megrakott teherautó, és a szerpentinen emiatt 3 helyett 7 perc alatt érek fel. Ilyen van. De teherautó és teherautó között is nagy különbség van, mert az üresek általában se Istent, se embert nem ismerve száguldanak. A nehezebb esetek az egyszerű személyautóban ülő egyeskék és ketteskék (gyk. férfiak és nők), akik vagy nem tudják, hogy hol található a gázpedál, telefonálnak, bámészkodnak vagy egyszerenűen csak bénák. Azt még megérteném, ha a sebességkorlátozást tartanák be (amit én csak ritkán, ha előttem megy valaki, aki igen), de nem erről van szó. A legidegesítőbb, hogy szerpentinen lefelé képtelenek vezetni. Ha látják a vigyázz, kanyar következik táblát, kényszeresen lefékeznek 10 km/óra sebességre, és a kanyarig hátralévő 200 méteres utat ezzel a sebességgel teszik meg. Amíg Poriyán dolgoztam, de néha most is, azt játszottam, hogy az előttem 200 méterrel haladó autóst úgy kell utolérnem a szerpentinen lefelé, hogy nem nyomom meg a gázpedált, csak a féket. Legtöbbször ez sikerült is. A másik probléma Izraelben, hogy rendszeresen záróvonal van azokon az útszakaszokon, amelyek teljesen jól beláthatók, miközben ott, ahol alig 100 méter látható be, szabadon lehet előzni. Lehet, hogy az útfestők összekeverték a dolgokat, de ez meglehetősen idegesítő, méghozzá annyira, hogy bevallom, időnként kénytelen vagyok ezt figyelmen kívül hagyni. Vezetési stílusom egyébként is valószínűleg sokat változott itt Izraelben. A duda rendszeres használatára már teljesen rászoktam, enélkül ugyanis képtelenség előrébb jutni. Mielőtt Afulán kezdtem volna dolgozni, elromlott a duda az autóban, még munkába állás előtt gyorsan megjavítattam, a duda ugyanis körülbelül olyan fontos tartozéka az autónak, mint a benzin.
Apropó benzin, kb. 5 naponta tankolnom kell, és Afula felé vezető útszakaszon van egy olcsóbb kút, ahol tankolni szoktam. A pitstop részidőm 4 perc, lehet, hogy később elszegődöm a Forma1-hez!
A gyönyörű tájról csak annyit, hogy volt már szerencsém duplaszivárványhoz, felhő mögül előbújó napsugarakhoz amelyek, mint egy elemlámpa világítják meg a tó vizét. A képek magukért beszélnek, és igen, giccses, de mit csináljak, tényleg így néz ki.

Az Orvosi esetek előző részei itt olvashatók

0 Comments

Turista hullám

5/13/2014

0 Comments

 
Azt azért soha nem gondoltam volna, hogy személyesen Zoltai Gusztáv is elzarándokol hozzánk. Na jó, nem pont hozzánk jött, hanem a Dohány utcai körzettel egyetemben - aminek ő az elnöke - izraeli körútjuk egyik állomásaként érkeztek Ein Gevbe, hogy hajókázzanak egyet. Ábellel elkísértük őket a Kineretre.
Picture
Zoltai Gusztáv mosolyog
Akik ismernek, azok tudják, hogy nem evezek épp egy hajóban Zoltaival, de ettől még simán vízre szálltam vele, hisz nyaralni jött és különben is néhány hete már nem ő a Mazsihisz nagy hatalmú igazgatója. Mondtam is neki, amikor az Ein Gev-i kikötőben a csoportja nagy erőkkel más irányba indult, mint kellett volna, hogy már nincs, aki vezesse őket - szúrós tekintettel, de a rá jellemző csibészes mosollyal a szája sarkában nézett rám. A megtévedt nyáj élén, Frölich Róberttel, a Dohány utcai nagy zsinagóga főrabbijával aztán megtalálta a helyes utat Zoltai és a rettenetesen imbolygó hajó felé. A fedélzeten Szalai Viktor, idegenvezető haverom rögtön közölte, hogy gond egy szál se, ha süllyedünk 30 mentőöv rendelkezésre áll, a csoport maradék része pedig Istenben és az úszótudásában bízhat. A sztori ennyiben ki is fulladt, mert természetesen a hajónk nem jutott hullámsírba, az egy órás sétahajózás meg üzemszerű unalomban telt. Aki kíváncsi volt ránk, azzal beszélgettem, aztán egy gyors délutáni imát követően búcsút intettünk egymásnak.
Picture
Ima közben Frölich Róbert, főrabbi és a Dohány utcai nagy zsinagóga delegációja
Egyébként nem sűrűn vetődnek magyarok mifelénk. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy három év alatt hány magyar turista csoporttal futottam össze Ein Gevben, pedig a kibucunkban jobb napokon 10-15 busznyi külföldi is megfordul. Legutóbb pár hónapja a Hit Gyülekezetének népes zarándok csoportja hajózott ki tőlünk, őket is lelkesen elkísértük a gyerekekkel. Az a közös út is emlékezetesre sikerült, mert nem számítottunk arra, hogy egy rögtönzött Vidám vasárnapban is részünk lesz. Ki tudja, talán ezért sem háborgott akkor úgy a Kineret, mint amikor Zoltaikkal napfürdőzve szeltük a habokat, bár a magam részéről a hullámverést egy fokkal jobban bírtam, de "házigadaként" Jézus dicsőítésével sincs semmi bajom.
Picture
Amikor megérkeztünk még terítéken volt a magyar is az étteremben
Picture
Ma már leszedték a magyar szöveget, nincs kinek kedveskedni
Azért is vagyok annyira képben, hogy hány magyar jön Ein Gevbe, mert az itteni idegenforgalmi iroda kötelességtudóan értesít, ha magyar csoport hírét veszik. Az igazat megvallva jobban örülnék, ha már nem szólnának. Nem azért, mert ne találkoznék szívesen az ide vetődő honfitársainkkal (sőt!), hanem mert olyan sokan jönnének, hogy nem számítana kuriózumnak egy busznyi magyar zarándok. Izraelbe évente 10-12 ezer magyar jön, szerintem ez nagyon kevés, miközben mégiscsak itt van a zsidó-keresztény kultúrkör bölcsője, amúgy meg, ha csak lábat lógatna az ember, akkor is remek nyaralási célpont - igaz, baromi drága, de ettől Izraelt még látni kell mindenkinek! Szóval tessék Izraelbe jönni akár Jézus kedvéért, akár Siratófal miatt, vagy épp a csábító tengerpartokat kipróbálni!

Kapcsolódó cikkek:

  • Magyar imázs Izraelben 2.
  • Meccsnéző
  • Konferencia haladóknak
  • Irodalom, ami összeköt
0 Comments

Így kertészkedünk mi

3/2/2014

0 Comments

 
Egykor a hétvégi ház körül palántázott, aki tehette, néhány éve a gerillakertészkedés volt a menő, manapság gangparasztnak csap fel minden panel hippi. Mi a halucok példáját követve zöldítjük a kibucunkat. Változó sikerrel, de legalább akkora pedagógia elszántsággál, mint egykoron úttörő elődeink.
Ein Gevben nagy gonddal ápolják a zöldfelületeket. Komoly brigád feladata, hogy nyírják a füvet, metszék a fákat, új növényeket telepítsenek vagy épp összeszedjék a szemetet. Nekik, meg azoknak a gondos szomszédoknak köszönhetően, akik a házuk táján önszorgalomból virágosítanak szemet gyönyörködtető a kibucunk. Ha ők nem volnának, akkor itt is olyan kopár volna minden, mint a kerítésen kívül. A kontraszt külön is kiemeli micsoda erőfeszítés eredménye a mi kis oázisunk. (Lásd erről Élet a gyümölcsösben c. bejegyzésünket)
Picture
Zöld sziget - nem is zöld és nem is sziget, de a miénk!
Nem elvárás, hogy mi is hobbikertészek legyünk, de ha már adott a lehetőség, akkor miért ne csinosíthatnánk mi is a környezetünket? A házunk előtti placcon amúgy is látszott, hogy régen nincs igazi gazdája, hát mi kaptunk a lehetőségen és a metszőollón. A zilált képet nyújtó dzsumbujban pár délután alatt rendet vágtunk Zsófival. Az így előbukkanó egyik fa például kiváló mászókává vedlett át, a gyerekek jövet-menet azon csimpaszkodnak, ami szerintem az egyik legkirályabb elfoglaltság. Olyanok, mint Pom Pom “ahogy ülnek az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he”. A többcélú felhasználás szép példája, hogy a szukkoti sátrunkhoz is felhasználtuk tartópillérnek az elhajló ágakat. (Erről a Szukkoti nemzeti sátor posztunkban bővebben is olvashattatok). Kialakítottunk egy zöldszigetet is, ami ugyan még nem zöld, de a kősziklákkal körbevett földkupacunk tájépítészeti elemmé nőtte ki magát - legalább tagolja az egysíkú terepet. De ami fontosabb, benne van a lehetőség, hogy egyszer majd birtokba veszi a természet. Mi ehhez néhány palántával és rendszeres locsolással járulunk hozzá. Erőfeszítéseinket a szomszédság is jónéven vette, sok-sok gratulációt söpörtünk be (ez nem volt annyira magától értetődő, mert itt is vannak házsártos alakok, akik a kákánis találnak csomót). Egy csomóan a kibucépítő úttörőkhöz, a halucokhoz hasonlítottak minket, ami roppant hízelgő ránk nézve, bár a mi kapirgálásunkat a nagy elődökhöz mérni megtévesztő.
Picture
Borsó lesz ebből
A kertészkedés környezetünk szépítése mellett azért is hasznos, mert lefoglalhatjuk a gyerekeket vele - egészen addig, amíg el nem ragadja a figyelmüket valami más, ami ebben a korban előbb utóbb bekövetkezik. Ilyenkor csak reménykedhetünk benne, hogy a haverja rángatja el és nem ásóval, kapával játszadozik halált megvető bátorsággal. Szerencsére a locsolás viszonylag veszélytelen elfoglaltság, öntözni viszont a nyári melegben nem csak a növényeknek üdítő, de a gyerekeknek is hűsítő elfoglaltság. Addig, amíg nem jön a pancsolós kánikula a gyerekek napi szinten nagy lelkesedéssel szemrevételezik a frissen ültetett borsó, paradicsom, répa és kukorica veteményesünket. Hála istennek van mit, csak győzzék kivárni, hogy beérjen a termés.

Kapcsolódó cikkek:

  • Élet a gyümölcsösben
  • Szeszélyes évszakok
  • Tubisvát
  • Szukkoti nemzeti sátor
0 Comments

Róka fogta labda

2/22/2014

0 Comments

 
A napokban zajlott a téli olimpia, de kit érdeke, ha helyben is van miért izgulnil?! Aki hozzám hasonlóan iskolai kosár bajnokságokon szocializálódott, az tudja, hogy micsoda tétje van egy helyi rangadónak. Ahol amatőr sportemberek mérik össze a tudásukat ott a sportérték másodlagos a csapat becsületéhez képest! Ein Gevben most a lányok-asszonyok zsinórlabda csapata bizonyítja ezt.
Picture
A zsinórlabda - vagy ahogy itt nevezik kadur reset (כדור רשת) - a röplabda távoli rokona, annak lebutított változata. A pálya ugyanaz, a háló épp úgy áll, de itt nem ütik a labdát, hanem a gyengébbek kedvéért elkapják és kézből kézbe járatják. Még lépni is lehet a labdával, viszont itt is három érintés után az ellenfél térfelére kell juttatni a játékszert. Pontot akkor ér az akció, ha a labda földet ér és nem a védők kezében landol.
Ahogy a rögtönzött szabályismertetésből kiderül a zsinórlabda a lusták röplabdája. Futni nem kell, kúszni-mászni is csak módjával és még az ember alkarja sem fájdul meg egy-egy bikaerős labdaérintéstől. Koca sportolóknak, pocakos apukáknak és családanyáknak kiváló csapatsport, de ezen kívül nincs sok értelme. Illetve dehogynem! Lehet belőle bajnokságot rendezni és az már mindjárt izgalmasabbá teszi az amúgy nem túl látványos sportágat.
Picture
A környékbeli települések idén zsinórlabdában mérik össze a tudásukat, a bajnokságban lányok-asszonyok csapnak össze. A legutóbbi fordulót a környék központjában, Zemahban tartották, ahol egy több ezer fős sportcsarnokban csaptak össze a csapatok.
Picture
Csollány lóg a szeren
A normál kézipályán leginkább kosármeccseket rendeznek, a pálya szélén pedig hétköznap tornászok edzenek. Nekik köszönhető, hogy a tornaterem falán a 2002-es debreceni tornász világbajnokság Csollány Szilveszterrel ékesített plakátja virít - így kapásból otthon érezhettük magunkat, annak ellenére, hogy a létesítmény kívülről úgy néz ki, mint egy elfuserált atomsiló és belülről sem szebb. 
Az ein gevi csapat vagy ahogy magukat elnevezték “suálot” (שועלות rókák) bő kerete vagy húsz lányból áll, többségük gimnázium óta csak akkor érintkezett labdával, amikor a gyerekének gurította. De azért van egy elég erős sora a csapatnak, amely kiemelkedik a mezőnyből mind labdaérzékben, mind magasságban.
Picture
A sikerhez még ez is kevés volna, ha nem erősítené a csapatot egy igazi légiós, aki gyakorlatilag a hátán viszi az ein gevi rókákat. Ha meg épp nem, akkor sorkatonai szolgálatát teljesíti és bizonyára nem labdákkal lövöldözik… A vele felálló csapat egyelőre veretlen, rajtuk kívül még egy ilyen csapat van, úgyhogy még nem lefutott a bajnokság. Annál is inkább mert a legutóbbi ellenfél váratlanul megszorongatta az anyatigrisként küzdő csapatunkat, csak 2:1-re hozták a meccset, szóval volt miért izgulnunk.
Mindezzel együtt a meccsek sportértéke másodlagos, fontosabb a sportprogram közösségi szerepe. Teljes családok kisérik el a lányokat, kicsik-nagyon együtt vannak, jó buli ez. Bár a gyerekek érdeklődését mérsékelten köti le, hogy mi zajlik épp a pályán, ők inkább egymással vannak elfoglalva a tornateremben. De ez senkit sem zavar, még jót is tesz a hangulatnak, amikor a kölykök rohannak a be a játéktérre, legalább van egy kis mozgás a pályán…

Kapcsolódó cikkek:

  • Újraaktiválás
  • Második félidő
  • Forradalmasított emlékezés
  • Yom Haacmauti futás
0 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©