A ma reggel hírek szerint a Richter-skála szerint 3.5-ös földrengés rázta meg Észak-Izraelt. A Geofizikai Intézet tájékoztatása szerint a földmozgás epicentruma valahol a Kineret mélyén volt és még a harminc kilométerrel nyugatabbra fekvő Názáretben is érezni lehetett. A tó partján fekvő Tiverián élő szemtanúk arról számoltak be, hogy a rengés 15 másodpercig tartott, ehhez képest nálunk a túlparton alig pár pillanat volt. Szökőár, személyi sérülés és anyagi kár nem történt.
A Közel-kelet ezen szeglete viszonylag jobban ki van téve a földmozgásoknak. A Kineret a 6000 kilométer hosszú Nagy-hasadékvölgy északi végén helyezkedik el.

Speciel én fél év után most sem éreztem magam túlságosan otthonosan a saját szülőhazámban. Hogy miért azt most nem írnám le újra, megtettem az előző látogatásaink kapcsán itt és itt. Nagyívű megfigyelésekre amúgy sem volt időm, amit megtapasztaltam az pedig nem adott okot a bizakodásra. Az egész utazásunkkal tulajdonképpen elindítottuk a visszazsilipelés folyamatát. Elhagytuk az utazómagasságunk és lassú süllyedésbe kezdtünk a nagy büdös magyar valóságba, ahová úgy egy év múlva fogunk landolni. Csak egy példa hová készülünk visszatérni: iskolakeresésben voltunk, merthogy Ráchel jövő szeptemberben elsős lesz. Sok furcsa hír jutott el hozzánk a közoktatás átalakításáról, amire rá is kérdeztünk az iskolákban. Rendre az a válasz jött, hogy "oh, hát ezt nem kell olyan komolyan venni, úgyis azt tanítok, ami nekem tetszik és különben is a tanár személye a fontos". Megnyugtató, mi?! De ugyanezek a "lelkes partizánok" nyilvánosan már nem álltak ki és emelték fel a szavukat a gyerekeinket is sújtó lehetetlen dolgok ellen, benyelték a biztonságot ígérő pedagógus pályamodellt, amiből annyi már látszik, hogy nem lett nagyobb a tanári fizetés csak a kiszolgáltatottság és a gyerekek óraszáma nőtt… Hiába na, ott ahol az önámító összekacsintásnak ilyen nagy hagyományai vannak az alatvalóképzés is jó kezekben van… Meglehet velem van a baj, mert Zsófi egészen otthonosan mozgott a magyar valóságban, neki megvan az a jó képessége, hogy nem akad fenn hétköznapokat mérgező faszságokon - leköti a család és a karrier a többi meg olyan külső adottság, amit túl kell élni.

Villámlátogatásunk apropóját egyébként Zsófi patológus konferenciája adta, minden mást e köré szerveztünk. A szakmai rendezvényből én leginkább csak az őszi Balatont élveztem és a wellnesst Leával, aki tündérien lubickolt a gyerekmedencében pont kétszer negyven percen át. De a lényeg, hogy Zsófinak tartalmasan alakult a háromnapos fejtágítás. Sőt, még mázlija is volt, mert a konferencia végén egymillió forintos szoftvercsomagot nyert! Kár, hogy a hiper-szuper programot csak egy uszkve 16 milliós kütyüvel együtt tudná használni, az meg momentán hiányzik a sztetoszkópja mellől. Viszont karrier építési célokból gálánsan felajánlotta a nyereményét az intézetének, akik szerintem az év támogatói díjra is felterjesztik a SOTÉ-n.

És ami fontosabb nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind az előadóktól, mind a résztvevőktől, pedig annyira megcsúsztunk időben, hogy én szégyelltem magam miatta. Mit mondjak, a kibucos intellektuális magányomat egészen bearanyozta a siker és már most a következő konferencián töröm a fejem.