mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Kitáblázva

7/13/2014

0 Comments

 
Most hétvégén 77. születésnapja alkalmából ünnepli magát a kibucunk. Nincs nagy csinnadratta, hisz, nem kerek az évforduló - az elképesztő forróságban takaréklángon emlékezik a közösség. Viszont van egy kép, amit már rég szerettem volna közkincsé tenni, de most a születésnap apropóján még időszerű is.
Picture
A kibuc bejáratánál látható ez a nagy tábla rajta, hogy 1937-ben alapították a kibucot, a Kineret keleti partján az első zsidó települést. Nekem erről a tábláról azok a méretes kőoszlopok jutnak eszembe, amelyek Budapest környékén még itt-ott megtalálhatók, mint a közigazgatási határt jelölő súlyos történelmi jelölések. E tábla, ha nem is területkijelölést szolgálja, de mindenesetre emléket állít annak. Ein Gev stratégiai fontosságára utal, mivel 11 évvel Izrael Állam kikiáltása előtt jött létre, a brit és a francia mandátumterületek határán, akkoriban még gyéren lakott, de domináns arab vidéken. Nem titkoltan azzal a szándékkal telepedtek meg itt a cionista pionírok, hogy ha majd megalakult a zsidók országa, akkor Ein Gevre hivatkozva a Kineret minél nagyobb vízfelszíne Izraeli fennhatóság alá kerülhessen. A számítás bejött - az 1948-ban a brit mandátum területén létrejött Izrael legkeletibb határőr települése volt Ein Gev egészen 1967-ig, amikor is Izrael az ellenőrzése alá vonta a Kineret teljes térségét és a felette magasodó Golánt. Ezt követően Ein Gev elvesztette stratégiai jelentőségét, de mint az látszik a helyiek mind a mai napig büszkék egykori kiemelkedő határőr szerepükre. Joggal, hiszen a kibuc éveken át a tűzvonalban, gyakorlatilag szigetként állta a sarat. A táblán kívül erre már csak a csendesen rohadó légoltalmi bunkerek és megerősített lőállások emlékeztetnek, de a lényeg, hogy 1937-ben Ein Gev felkerült a térképre és mindenféle történelmi vérzivatar ellenéra a mai napig ott virít. 

Kapcsolódó cikkek:

  • 74 év
  • Politikusok, szevasztok!
  • Kis-Albánia
0 Comments



Leave a Reply.

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©