mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Elhúzol / lehúznak

5/27/2013

1 Comment

 
Nehéz terhet cipel Magyarország, amiben a Ferihegyen most bevezetett poggyászkocsi díj ugyan csak kis tétel, de pont az ilyen apró bosszúságoktól élhetetlen az egész ország. Csoda-e, ha félmillió magyar a sok lehúzás elől inkább elhúzott?! Szedte a sátorfáját és elhúzta a bőröndjeit - még ingyen…
Május 15-ével új időszámítás vette kezdetét Ferihegyen - mostantól a poggyászkocsi sincs már ingyen. Mindegy, hogy a reptéri illetéket minden utas megfizeti, aki használja a létesítményt, az üzemeltető úgy döntött, hogy kocsinként 300 forintot vagy 1 eurót gombol le azokról, akik tolni akarják a csomagjait és nem cipelni. Volt már olyan dicstelen időszak Ferihegyen, amikor 100 forintos érmékkel lehetett csak a kocsikat használni, pont úgy, mint a Tescóban. Nem volt valami országimázs építő gesztus, amikor az egyszeri külföldi az útlevél ellenőrzés után rögtön apróért kuncsorgott vagy az OTP pénzváltónál ismerkedhetett meg a magyar valósággal és a forgalomban lévő fizetőszközzel. Szóval ez kényelmetlen és bosszantó vakációkezdés volt, de legalább a kocsi használata után az utas visszakapta a százast és mehetett isten hírével az európiai színvonalú Ferihegyi gyorsforgalmi úton. Most viszont a 300 forintot szigorúan benyeli a reptér, mert a sok kis aprópénz olyan neki, mint az üvegbeváltó előtt álló alkesznek a betétdíj - életbe vágó.
Picture
Nem kétséges, mérhetetlenül kisstílű a dolog. Nyugtázhatnák úgy is, hogy a kevésbé elegáns Nyugat-Balkánon már csak így megy a profitmaximalizálás. Ezen a ponton azért álljunk meg egy kicsit és nézzünk a dolgok mélyére: vajon, hogy lehetséges az, hogy Ferihegy legutóbbi privatizációjakor (2005) még arról szóltak a hírek, hogy záros időn belül Béccsel konkuráló, regionális elosztó reptérré fejlesztik fel a budapesti légikikötőt, mára viszont sikertült azt Európa talán legnagyobb fapados légibázisává süllyeszteni? Ahol teszem hozzá már szemrebbenés nélkül 300 forintokon kell összekaparni az évvégi nyereséget. A reptérüzemeltető szánalmas kommünikéje szerint ezt sikerként kéne értékelni, de hát valójában a társaság kudarca, ha már ilyen szarrágó módon kénytelenek megfogni a forintokat.
De hogy is jutottunk ide? Vannak történetek, amiket nem lehet elölről kezdeni, mert minden kezdőpontot megelőz egy másik. Ilyen végeláthatatlan sztori Ferihegyé is, amit ma már Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek csúfolnak. A reptér mindig is aranytojás tojó tyúk volt, még a rossz gazda hírében álló állam kezében is. Aztán jöttek a magyar politikusok és a "reptér vagy nyugdíj emelés" kérdésre megadták a választ: adjuk el, mert abból jut is, marad is. Így tett az első szocialista kormány, aztán jött az első Fidesz-kormány és vissza államosította a repteret, amit évekig tartó per követett és jó sok kártérítést fizethetett a magyar állam, miközben csendesen rohadt a létesítmény. Majd újra jöttek a szocialisták, akik a költségvetési lyukat és a pártkasszát ismét a reptér értékesítéséből próbálták finanszírozni. Ferihegyből nagy pénzhez jutott a Gyurcsány-kormány, amiért cserébe garanciát vállalt, hogy az akkor még állami tulajdonú Malév révén (amely akkoriban a légikikötő messze legjelentősebb ügyfele volt) biztos bevételhez juttatják a reptéri befektetőket. Eleinte úgy tűnt, hogy nem csak a szerződő felek járnak jól az üzlettel, hanem az utasok is - Ferihegy 1 a fapadosokra szabva ráncfelvarráson esett át és felépült a 2A és B közé a SkyCourt nevű hiánypótló létesítmény, más nézőpontból parasztvakítás. A privatizációs során jelentős fejlesztéseket vállalt a későbbi tulajdonos, amiből lényegében csak a pláza szerű csarnok valósult meg, a kényelmesebb utaskiszolgálást lehetővétevő beszállóhidak csak a látványtervekben érhetők tetten.
Picture
Jött a kormányváltás és a Fidesz elkezdte ismét pedzegetni a reptér visszavételét, de a befektetők csak nem értettek a szóból, pedig válogatott módszerekkel próbálta értésükre adni, hogy mi a pálya kétharmad esetén. Odáig jutott az ügy, hogy a kormány hagyta bedőlni Malévet, amiért önmagában nem kár, nagyobb baj, hogy nem volt helyette más, viszont véletlenül helyzetbe hozták a Wizzt…  A Malév csőddel nem mellékesen a reptértulajdonosokon is sikerült vágni egyet (na, azért nem olyan nagyot, mert a reptér forgalma egyáltalán nem csökkent). De a befektetők csak nem távoztak feltett kézzel, inkább határozott lépésekkel elkezdték a kármentést. Első körben bezárták a frissen felújított Ferihegy 1-et (amit zsidó munkaszolgálatosokkal kezdtek el építeni a 40-es években, de ez most mellékszál) és az addig onnan induló fapadosokat a 2-es terminálra terelték át. Ez még rendben is volna, de a tulajdonosok pénzüknél akartak maradni, a fapadosok meg nem kívántak többet fizetni. Ebből aztán először az lett, hogy a frissen kibővített 2-es terminál helyett az utasokat egy sebtében felállított sátorban várakoztatták a betonon (ott, ahová a kényelmes ki- és beszállást lehetővé tevő utashidaknak kellene állniuk), majd mostanra egy könnyűszerkezetes mobil csarnokot telepítettek ugyanoda, de csak azért, mert a sörsátor az üzemeltetőnek is ciki volt. Apró szerencse, hogy a Tel Avivi járat utasait (még) nem a konténerből indulnak útnak, de ez nem a Wizz jófejsége, hanem schengeni szabályok miatt van így.
A légügyi piac átalakulása, a Malév eltűnése, a kormányzati bénázás és a hibás üzletpolitika miatt Ferihegy oda jutott, hogy a forgalmának jóval több mint ötven százalékát a fapadosok adják - de a szép, új és tágas terminált azok zömében nem veszik igénybe mert drágállják. Így schengeni övezetbe fapadossal utazók egy hátsó-törökországi libalegelőn érezhetik magukat a vacak építményben, amiből útnak indulnak a szép, új terminál tövéből (ahol a hírek szerint a büfét egy hotdog árus furgon jelenti…). A történetből látszik, hogy sok hunyó közt elvész az utas, akit pont mindenki magasról leszar.
Picture
Időközben háttérbe szorult a reptér visszaállamosítása, talán a trafikmutyi után újra rászállnak. De az is lehet, hogy egy süppedős fotelekkel telezsúfolt szivarszobában, vagy egy elegáns jacht tatján már megköttetett az alku, aminek a lényege, hogy pár millió euró fejében mehet minden úgy, ahogy eddig - szemet hunynak a fejlesztések elmaradásán és a színvonal drasztikus romlásán.
Na szóval, ha Tel Avivból jövet az óhaza fapados repterére érkeztek ez a sztori lebegjen a szemetek előtt, amikor a szerény 300 forintos alkotmányos költséget a poggyászkocsi kölcsönzőbe dobáljátok. Ja, és imádkozzatok, hogy a Ben Gurionon senkinek se jusson eszébe a magyar példa. Mert akkor tényleg fölöslegesen húzzuk a bőröndjeinket onnan ide…

Kapcsolódó cikkek:

  • Ködös kilátások
  • Élet a Malév után
  • Bizzair
  • A Budapest-Budapest Tel Aviv járat
1 Comment

Német diadalra készül Izrael

5/23/2013

0 Comments

 
Picture
Ez csupán egy rapid képaláírásnyi poszt arról, hogy a kibucban is lázasan készülnek a szombat esti Bajnokok Ligája döntőre. A helyi kocsmában nagy kivetítővel és hideg sörrel várják a foci funokat, remélhetőleg mi is lejutunk majd, hogy közösen nézzük a szezon legfontosabb döntőjét, ahol a Bayern és a Dortumund találkozik egymással. Eleve pikáns, hogy egész Európa kapitulált a német csapatok előtt és a londoni Wembleyben német házi döntőt tartanak. Ennél már csak az érdekesebb, hogy Izraelben németeknek szurkolnak. Az eset nem példa nélküli, már a tavaly nyári foci EB olasz-német negyeddöntőjén is volt alkalmam megtapasztalni, hogy a Nationalelfnak drukkol a fél kibuc. Szombat este viszont nem lesz választási lehetőség, csak német győzelemnek lehet majd örülni. Kíváncsian várom milyen képet vág ehhez a kibuc sportszerető közönsége.

Kapcsolódó cikkek:

  • Magyar imázs Izraelben 2.
  • Vizuális öngól
  • Izrael magyar arca
0 Comments

Két éve nyomjuk

5/20/2013

0 Comments

 
Ma épp kétéves a Mishpaha blog! Nagy szó ez, nem is a blog miatt, hanem, hogy még mindig van mit mesélni magunkról és a minket körülvevő világról. Ennél már csak az érdekesebb, hogy minderre egyre többen kíváncsiak.
Picture
Zsófi szerint a blogunk kezd olyanná válni, mint egykor a tamagocsi vagy a Tétova Teve, amit virtuálisan napi szinten gondozni kellett, különben kimúlt. És tényleg, néha az az ember érzése, hogy a webnaplónk önálló életet kezd élni. Rendszeresen kell tartalommal "etetni-itatni" különben érdeklődés hiányában elhal és oda vész az eddig befektetett energia. Amikor a hobbiblogolás több időt vesz el a családtól, mint kéne, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy a blog van értünk, vagy mi vagyunk a blogért. Elvben könnyű rá a válasz: A dolgok megéléséhez és dokumentálásához is idő kell, és nyilván az előbbi a fontosabb, mint az utóbbi különösen, mert a saját életünkről van szó. Gyakorlatban viszont a közlési kényszer nagy úr, amolyan függőség ez. Az elmúlt két évben 201 posztban 681 ezer karakter, ezernél is több saját fotó, valamint 3 videó került ki a Mishpaha blogra. Bárhogy is nézzük, ez már tekintélyes mennyiségű tartalomnak számít, messze túlmutat a család életünk bemutatásán.
Picture
A blog indulása óta a mi életünkön keresztül olvasóink betekintést nyerhettek kibucunkba is. Erről a különleges településtípusról olvasmányosan és talán kultúrantropológiai értelemben is értékes tudásra tehettek szert, akik követik blogunkat. Sokan azért olvasnak minket, mert a mi szemszögünkből szeretnék megismerni az izraeli hétköznapokat, még akkor is, ha a nagy egésznek mi csak egy halovány szeletét villanthatjuk fel. Szerencsére rajtunk kívül több más magyar nyelvű izraeli blogger is elérhető, akiket a Kék-fehér valóság, mindennapok Izraelben Facebook oldalon fogunk össze.
Picture
A sok személyes tartalom mellett volt néhány posztunk, amelyek egyáltalán nem miattunk érdekesek. Legutóbb a wizzes mizériánk keltett nagyobb érdeklődést. Megugrott a nézettségünk az őszi gázai harcok idején is. Örültünk, hogy a macesz készítésről szóló exkluzív riportunkat is sokan szerették, a legtöbben viszont az MTVA és családi blogunk nyilvános csörtéjét követték, amiben médiatörténeti kapitulációra kényszerítettük a magyar közmédiát. De mégsem erre a sikerre vagyunk büszkék, hanem a Neumann-nyomozásunkra, ennek kapcsán ráirányítottuk a figyelmet az Auschwitzban elpusztított kisfiú történetére. A Neumann család történetéről hamarosan újabb részletekkel ismerkedhettek meg - már csak ezért is érdemes velünk tartani!
Picture
Továbbra is mindenkit arra buzdítunk, hogy olvasson minket rendszeresen, lájkoljon, kommentáljon. Külön öröm, ha még meg is osztjátok a posztjainkat, hogy mások is lássák. És persze szívesen vesszük, ha csatlakoztok facebookos csoportunkhoz, ahol a blog mellett további tartalmakkal is kedveskedünk a minket követőknek.

Kapcsolódó cikkek:

  • Egyéves a Mishpaha blog!
  • Blogindító
0 Comments

A dolgok állása

5/16/2013

2 Comments

 
Két hónap Budapesten az majdnem annyi, mintha visszaköltöztünk volna. Az otthon töltött hetekről sokat elárul, hogy másfél hónap után már Zsófi is a repülőjegyünk átbookolásán törte a fejét. Nem, nem azért, hogy tovább maradjunk, hanem hogy mielőbb távozzunk.
Nagy terveket szőttünk arról, hogy mennyit fogunk majd Budapesten csámborogni - múzeumokba járunk, ismerősökkel találkozunk, moziba megyünk - hát, mindebből nem sok valósult meg. Igazából Lea kivételével semmi sem úgy történt, ahogy szerettük volna. Keresztül húzta a számításainkat a váratlanul hosszú tél, az ezzel együtt járó cudar idő, és ha ez még nem lett volna elég, akkor a család legalább egy tagja biztos, hogy dögrováson volt. Ebből kiemelkedik az én ostoba kiszáradásom, ami miatt mentőt kellett hívni és a gyerekek bárányhimlője, ami lappangással együtt fejenként két hetet vett el az életünkből. Ilyen és hasonló, tökéletesen hétköznapi dolgok keserítették meg a mindennapjainkat, ezektől nehéz elvonatkoztatni, ha az utazásunk megítéléséről van szó. Épp ezért vesszőfutásunk részletes felidézésétől eltekintenék, mert az csak visszatetszést szülne, de legalábbis unalmas panaszkodásnak tűnne. Inkább néhány közérdeklődésre jobban számot tartó, személyes megfigyelésemmel szeretném kiegészíteni a tavaly nyári budapesti utunkról írottakat.
Az utcát járva már augusztusban is szembetűnő volt, hogy micsoda fásultság ült rá az emberekre, de valahogy akkor a közvetlen környezetemen ez a depresszió nem tükröződött. Alig fél évvel később azt kellett konstatálnom, hogy közeli rokonaink, barátaink is egyre gyűröttebbek. Tudom, senki sem lesz fiatalabb, de számomra akkor is döbbenetes volt látni, hogy miként zabálja fel a felfokozott stressz az ismerős arcokat. Aki ebben él az talán nem is látja a változást, de kívülről nézve félelmetes, hogy mi van rájuk írva. Miközben az is a képhez tartozik, hogy továbbra is vannak, akiknek jól megy, elkerülik a gondok és ugyanarról a valóságról gyökeresen más élményekről számolnának be, mint az őrlődő többség. Ez az értelmezési kettősség szétfeszíti e poszt kereteit, de jelzi, hogy a dolgok nem feketék vagy fehérek, mint ahogy az a távolság kínálta leegyszerűsítés miatt könnyen adódna.
Az előbb említett értelmezési kettősség legkönnyebben a magyar médiában érhető tetten. Én, aki köztudottan hírfüggő vagyok tavaly nyáron még el tudtam bliccelni, hogy belefussak bármiféle híradásba, de most két hónap alatt annyit voltunk otthon, hogy óhatatlanul is be-becsúszott egy-egy híradó a látómezőmbe. A közvetett vagy közvetlen kormányzati befolyás alatt álló médiumok a Kádár-kor legrosszabb agitpropos hagyományait élesztették fel. Az elhallgatás, sulykolás és szemérmetlen sikerpropaganda bűvös elegye ömlik mindenhonnan, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk összefoglalóan csak hazugságnak, az közelebb áll a valósághoz. A dolog olyan szinten megy, hogy a közmédia híradója főműsoridőben nyíltan leköcsögözött egy újságírót (az aznapi Híradó itt tekinthető meg, a 26 perc környékén kezdődik az ámokfutás, amiről itt olvashattok egy jó írást), aki le merte írni, hogy a márciusi hókáosz elkerülte a közszolgálati hírszerkesztők figyelmét (ehhez képest én még olcsón megúsztam, amikor a meccs bakijukat kipécéztem). Ahol az adónkból ilyen stílusban nyomják, ott a napi híradás elengedhetetlen része, hogy épp hány aláírásnál tart a Fidesz rezsicsökkentő népi hurrának álcázott aktuális adatbázis frissítése. A magát ellenzékinek mondó médiumok sem különbek, ott még mindig azok osztják az észt, akik lelkesen tapsoltak a szocik ámokfutásának. Az ő szájukból még az egyébként adekvát orbánozás is fájdalmasan hiteltelen, de még inkább improduktív. Az igazi baj, hogy valódi ellenzéki tartalom előállítására, hogy ne mondjam oknyomozásra már nem futja a tehetségükből, meg aztán azért sem vetemednek ilyesmire, mert kiderülne, hogy a holdudvarok összeérnek, ha mutyiról van szó… Szóval bármerre nézünk a magyar médiában a kép siralmas.

Picture
Amúgy - válság ide vagy oda - meglepően jól működik az ország, vagy legalábbis a tehetetlenségi erő viszi előre a dolgokat. Jó, hát a 4-es metrót még mindig nem adták át és a Kálvin teret 2011 óta sem sikerült befejezni, viszont az állatkerti Nagyszikla nagyon-nagyon menő lett! Az általunk igénybe vett állami szolgáltatások színvonala többé-kevésbé változatlan, ami tulajdonképpen válságos időkben még dicséret is lehetne, ha nem tudnám, hogy milyen alacsony a bázis. A mentő kijött, a gyerek megszületett, az útlevél kész lett, az óvoda óvoda volt, a BKV is járt és a Közlekedési Múzeumban a teremőr előre köszönt - az apróságoknak is örülni kell!
Az már kevésbé szívderítő, hogy a fizetésekhez képest elszabadultak az árak. Tavaly azt írtuk, hogy szignifikáns a magyar és az izraeli árszínvonal között a különbség, ma már nem éreztem eget verő eltérést, bár Izrael még mindig sokkal drágább. A válság másik mellékhatása, hogy a nagy áruházakban észrevehetően kisebb a választék, eltűntek a polcokról a prémium termékek, illetve a kevésbé kelendő áruk, a helyüket gagyibb dolgok vették át - nyilván a vásárlóerőt követve. Mindez némi ellentmondásban van a "Magyarország jobban" teljesít szlogennel…
Picture
A magyarországi helyzet miatt az elmúlt években a kibucban sokszor nekünk szegezték a kérdést, hogy tényleg ilyen nagy a baj, ekkora az antiszemitizmus? Nos, ezt a témakört sosem szerettem, minden oldalról manipulatívnak tartom, de ez egy másik történet. Minket most sem ért inzultus, többször is voltunk zsinagógában, a lányom vígan "zsidózott" a metróban, amúgy meg a környezetünk tudta honnan jövünk. Miközben vitathatatlanul vannak antiszemita jelenségek, a magyar-román meccsnél magam is szemtanúja lehettem, hogy mennyi náci verődik össze, ha románozásról van szó. Ők valószínűleg eddig is nácik voltak, a változás csak annyi, hogy ma már nyíltan felvállalják a vállalhatatlant.
Helyzet azért nem olyan rossz, nem kötelező nácinak lenni, mégha igény az volna is rá, ahogy mondani szokták. Szerintem ennél sokkal rémisztőbb, hogy a szélsőséges gondolkodás immár legitim módon, családon belül zavartalanul továbböröklődhet. Ezt egy önmagában ártatlan példával szeretném alátámasztani, ami jelzi, hogy valójában miben is áll a változás:
Ráchelt beírattuk a Darnyi úszóiskolába (megjegyzem nem is gondolnám, de a magyar gyerek úszás oktatás párját ritkítóan jó dolog), ahol átlag emberek, átlag gyerekei kapálóztak. Egyik alkalommal a tucatnyi "fuldokló" között egy kislány úszósapkájára lettem figyelmes. Árpádsávokkal megsépkelt, hatalmas Nagy-Magyarország díszelgett rajta, ami nem kéne, hogy sértő legyen, de manapság ezek a történelmi jelképek gellert kaptak jobb szélről.
Picture
Biztos vagyok benne, hogy a kislánynak fogalma sincs mit írtak a homlokára, de a szülei nyilván képben vannak és ebben az eszmeiségben nevelik a gyermeküket, akiből ilyen "agymosás" után bizonyára nagyobb eséllyel lesz gyűlölködő felnőtt. Szerencsére most még megfértek egy medencében a lányommal. De megnéztem volna a parton asszisztáló szülők arcát, amikor megtudják, hogy a szittya lányuk egy "galíciai gyütt-menttel" pancsol. Szóval az úszósapka mögött rejlő társadalmi változásokat nehéz átadni olyanoknak, akik annyira látják szofisztikáltan a magyar helyzetet, mint mi Európából a gázai konfliktust - Izraelből nézve például a harmincezres Életmenete nem hír, de egy "Adj gázt" provokáció átüti az ingerküszöböt és onnantól már az egész ország bűne. Pedig ennél az elszigetelt médiahekknél sokkal félelmetesebb, hogy a gyerekeket milyen szellemiségben nevelik. Ezért mondom azt, hogy az alpári zsidózásnál húsbavágóbb, hogy a politika miként nyúlt bele a közoktatásba. Ráchel miatt próbáltunk ezen a vonalon is informálódni, hisz ha jövő ősszel hazamegyünk, akkor ő már iskoláskorú lesz és a jelenlegi szabályozás szerint kötelezően be is kell majd íratni. Ez volna a kisebbik baj, de ami az iskolák körül tapasztalható az kifejezetten riasztó és cseppet sem hazahívogató. Rémisztő kerettantervek és kötelező erkölcstan, ezek a "választási lehetőségek" manapság az ingyenesnek mondott közoktatásban, amiben az állásukat féltő tanárok képtelenek ellensúlyozni az iskolán kívülről jövő - vélt vagy valós - politikai elvárásokat.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy újra olyan idők jönnek, amikor az iskolarendszeren kívül kell megadni a gyerekeknek az általunk fontosnak ítélt értékeket. Ebben nagy szerepe volna annak a tágabb közegnek, amelyhez mi is tartozunk, és akikkel például közös erővel kéne kivédeni a negatív behatásokat. Több posztunkban is felemlegettük miként alakulnak át az emberi kapcsolatok a távolsággal. Tény, hogy sokaknak két hónap sem volt elég, hogy leessen a Facebookon kívül, élőben is láthatnak minket. Jó esetben egy lájkot megérdemelt Lea születése, de többségnél már erre sem futotta. Az egy dolog, hogy a mi kis lelkünknek ez hogy esik, a nagyobb baj, hogy előrevetíti mire számíthatunk a civil élet terén, ha majd egyszer életvitelszerűen visszatérünk az egykori közegünkbe.
Ehhez képest volt kontraszt, mikor végre nagy nehezen visszaérkeztünk a kibucba. Az emberek szeretettel fogadtak minket, az újszülött Lea miatt napokig csak a repkedtek a "mazal tovok" felénk. Persze ezt sem kell túlértékelni, de ettől még nagyon is jóleső érzés, amikor mások velünk örülnek. Így tényleg könnyű otthon érezni magunkat, nem úgy, mint otthon.

Kapcsolódó cikkek:

  • Budapest, te drága
  • Szülési szabadság
  • Családi örömök és gondok
  • Kórok és kórlátok
  • Nácik-magyarok 2:0
  • Magyar imázs Izraelben 2.
2 Comments

A Budapest-Budapest-Tel Aviv járat

5/4/2013

183 Comments

 
A légi személyszállítás összetett folyamat, amire nem mindenki képes. A Wizz például csak mérsékelten. Technikai problémák, töketlen és bunkó személyzet, valamint embertelen bánásmód - ez volt az osztályrészünk a hétfői repülőutunk során. Ismét hozta bizarr formáját a Wizz air.

Bárki bármit mond a fapados konstrukció nem lehet magyarázat mindarra, amit a Wizz művel légiszolgáltatás címszóval. Már Budapest felé sem sikerült zökkenőmentesen az utunk, de így utólag azt mondom, hogy az akkori káosz smafu volt ahhoz képest, amit Tel Avivba jövet megtapasztalhattunk. A három órás repülőútból nyolc órás rémálom lett a Wizz "jóvoltából".
Picture
Tulajdonképpen minden úgy indult, ahogy amúgy lennie kell: normál tempóban, gond nélkül becsekkoltunk, időben felszállt a gép, és közel másfél órán át jó irányba haladtunk. Aztán a Márvány-tenger magasságában derült égből villámcsapásként megszólalt a kapitány: "bizonyára észrevették, hogy visszafordultunk". Közlése szerint a navigációs rendszerben hibát észleltek, bizonyos fedélzeti számítógépek felmondták a szolgálatot, de pánikra semmi ok! jó kezekben vagyunk. Amúgy meg azért nem repülünk tovább a célállomás felé, mert Budapest még kicsit közelebb van és hát "a repülés-biztonság érdekében" így lesz a legjobb.
Na, ennél nagyobb bullshitet keveset hallottam! Mondjuk a pilóta nyilván nem mondhatta be az amúgy nyilvánvaló igazságot, hogy "bocs elromlott valami kütyü, ami nélkül bárhol simán letesszük a gépet, de már nem szállhatunk fel, csak ha kicserélik. Az viszont Tel Avivban macerás, de még inkább nagyon drága mulatság, ezért inkább félútról visszafordulunk és a budapesti bázison okosban megoldjuk, ahogy szoktuk. Ti meg kedves utasok szívtok, mert az nekünk sokkal olcsóbb, amúgy meg kussoljatok, mert ennyiért senki nem reptet benneteket." Szóval mindez így ebben a formában nem hangzott el, de akinek volt egy kis esze, az tudhatta, hogy igazán súlyos műszaki probléma nem lehet, mert ha az volna, akkor a legközelebbi repteret vettük volna célba (Isztanbul). Így mivel a baj nem volt olyan nagy - higgyük ezt el nekik utólag is - ezért akár tovább is repülhettünk volna Tel Avivba, aztán már a Wizz magánügye, hogy mit kezd az elromlott géppel. A Wizz azonban az utasbiztonság örve alatt inkább a saját pénztárcáját féltette és valójában magasról szart arra, hogy időben elszállítsa a fedélzeten ülőket Tel Avivba.
Félreértés ne essék, olyan tényleg előfordul, hogy egy gép visszafordul, kényszerleszállást hajt végre műszaki okok miatt. De itt a személyzet tájékoztatása szerint nem volt vészhelyzet - mondom, higgyük ezt el utólag is - ergo dolgunk felől akár biztonságban landolhattunk volna Tel Avivban is, hisz a forduló után közel másfél órával így tettünk Budapesten.

Radarkép

A poszt írása kapcsán találtunk rá a flightradar24.com oldalra, ami laikusoknak is látványos, repülőmániásoknak pedig valódi kéjérzetet okozó légiportál. Itt sok más mellett a légiirányítási rendszerek radarjelei alapján on line nyomon követhető a világ légiforgalma és még vissza is kereshető egy-egy járat útvonala. Innen tudjuk, hogy a 2200 kilométeres Budapest-Tel Aviv útvonalon nagyjából másfél óráig haladtunk a célállomás felé. Míg nem hozzávetőleg 1100 kilométer megtétele után, a Márvány-tengeren, Isztambultól délre Törökország nyugati partjainál fordult vissza a gépünk. Vagyis szinte pontosan annyit tölöttünk a levegőben kilométerben és időben is, mintha Tel Avivig mentünk volna, de három óra alatt csak a Budapest-Budapest útvonalat sikerült abszolválnia a Wizznek. A dologban az a bosszantó, hogy ugyanennyi erővel akár a célállomásig is repülhetett volna…
Picture
Az pedig sokat elárul a magyar viszonyokról, hogy a magyar légiirányítás megkeresésünkre még azokat az adatokat sem volt hajlandó kiadni első körben, amik amúgy a flightradar24.com oldalon bárki számára szabadon elérhetőek. Úgy látszik a közérdekű adatigénylés nem csak a trafikok esetében veri ki a biztosítékot...
Az út során a pilóta négy alkalommal is tájékoztatta az utasokat. Az első megszólalás kivételével rögzítettem az általa elmondottakat, amit a mellékelt videóban ti is meghallgathattok. (A kép- és hangminőségért elnézést.)
A háttérben az történhetett, hogy a Wizz excelzsonglőrei osztottak-szoroztak és az év végi bónuszukra gondolva inkább megszopattak 160 fizető utast, csak hogy olcsóbban javítsák meg a gépet és ne kelljen kártérítést fizetni a Tel Avivból visszajövő járat törlése miatt (amire egyébként akkor már becsekkoltak a népek).
Picture
A flightradar24.com-on utólag is megnézhető a járatunk útvonala

Uniós védelem

Picture
Az Európai Uniónak vannak kifejezetten jó oldalai is. Például az, hogy az utasjogokat az egész térségben viszonylag komolyan veszik, ami a Wizzhez hasonló repülőhiénáknak megálljt parancsol. Az EU-s előírások nyomán járattörlések és jelentős késés esetén kártérítésre tarthatnak igényt az utasok. Ha a Wizz és a magyar felügyeleti szervek is úgy akarják, akkor akár fejenként 400 euró fájdalomdíjra is jogosultak vagyunk. Ez jól hangzik, de én inkább kihagytam volna az egész tortúrát
Az ilyen formán előállt kéretlen sétarepülés önmagában csak bosszantó, amin még csak-csak túltenném magam, ha nem két kisgyerek, egy háromhetes újszülött és a hozzá tartozó szoptatós anya társaságában történik a dolog. De az igazi vesszőfutás még csak ezután jött! Budapesten nagyjából akkor szálltunk le, amikor a menetrend szerint Tel Avivban kellett volna már lennünk. Mi ugye erre a három órás útra rendezkedtünk be szendvicsekkel és vízzel, mert a fedélzeten rendes esetben ezért fizetni kell. Budapest felé tartva az utaskísérők arról tájékoztattak minket, hogy a leszállás után bevisznek minket a terminálra, majd kisvártatva indul is a tartalék gép. Ez azért fontos, mert akkor a budapesti reptéren mi is feltankolhattunk volna vízzel és nem mellékesen az ott elérhető ingyen wifi segítségével értesíthettük volna azokat, akik Izraelben vártak ránk.
A Wizz azonban ismét áthúzta a számításunkat. Merő jófejségből (és nyilván rideg számítások alapján) vagy húsz percen át a hibás gépben várakoztattak minket csak, hogy a terminált kihagyva egyből onnan mehessünk át a mellettünk parkoló gépbe. Igen ám, de a Wizznek nem volt elég két óra, hogy az új gépet felkészítse, viszont az utasterminál használata pénzbe kerül, ezért volt a húszperces várakoztatás, majd legalább mégegyszer ennyit malmoztunk az új gépen is az indulásig, hogy a csomagokat átrakodják. (Komikus volt, hogy az egymástól alig 10 méterre lévő gépek között busszal utaztaták az utasokat, újabb tíz percen át.)  
A várakozási időt mi némi üvöltözéssel múlattuk, mivel a frissen munkába állt személyzet baromira nem volt segítőkész (mondom, két kisgyerekkel, egy háromhetes csecsemővel és egy szoptatós anyával). Nehezükre esett biztosítani, hogy az eredeti helyünkön együtt ülhessünk le, mert persze a köcsög utastársaink az átzsilipelés során beelőztek minket. Végül a vezető utaskísérő kikérte magának a hangnemet (volt is mit) és kegyeskedett ugrasztani a mellette álló kolléganőjét, hogy intézkedjen. Aki azon túl, hogy a hatodik sorhoz kísért minket nem óhajtott konfrontálni az ott ülőkkel, így ránk várt, hogy elvégezzük a dolgát és ugyancsak emelt hangon távozásra bírjuk a priority helyen potyázókat.

Köldöknéző

Picture
A repülőutunk nem csak a Wizz miatt lesz emlékezetes, van ennél maradandóbb pozitív emlékünk is. Az épp csak három hetes Lea köldökcsonkja a fellegek között esett le. Szimbolikus, hogy az édesanyával összekötő köldökzsinór utolsó darabkája az anyaföldtől elrugaszkodva, az égiekhez közel száradt le.
Nagyjából háromnegyed nyolc magasságában veselkedtünk neki a felszállásnak, uszkve négy órával azután, hogy becsekkoltunk. Több más utashoz hasonlóan jeleztük, hogy a rendes menetidő bőven lejárt és ilyenkor talán illene ingyen vizet és szendvicset felszolgálni, de az utaskísérők közölték, hogy ők erre nincsenek felhatalmazva, amúgy meg mindenki azt vesz magának, amit akar. Mivel elfogyott a vizünk ezért nyomatékosan kértem, hogy ugyan legalább a szoptatós anyára való tekintettel hozzanak egy palackkal nekünk.
Nem tették, helyette egy amúgy meglehetősen tenyérbemászó, bennfenteskedő, ám kétségtelenül jószándékú hölgy hozott nekünk egy palack vizet a sztuárdeszektől, akik amúgy erre nem mutattak hajlandóságot. Nekem hosszas csöngetés után sikerült még egy kis pohár vizet kicsikarnom, de azt is inkább odabaszták, mintsem kiszolgáltak.
Szerintem ez az eljárás több mint embertelen volt minden utassal szemben, akiket csak azért bűntettek ilyen alpári módon, mert amúgy a Wizznek olcsóbb volt Budapestre visszatérni, az ásványvíz meg nyilván olyan luxuscikk, amit két euró alatt akkor sem adnak ki a kezükből, ha néger gyerekek hullanak az égből.
Az már csak inkább megmosolyogtató volt, hogy amikor már pénzért árulták a kaját a sztuárdeszek demonstratívan nem kérdeztek meg minket, hogy vennénk-e valamit. Biztos megérezték, hogy a történtek után egy fillérrel sem szeretnénk a Wizz profitját növelni. Arra pedig már egyáltalán nem futotta, hogy az utasokat tájékoztassák a jogaikról, nyilván mert akkor kiderülne, hogy a minimum az ingyen ásványvíz és szendvics és még kemény kártérítés is járna a jelentős késés miatt.

Lesz még konkurencia

Picture
A Wizz mélyrepülése remélhetőleg nem tart sokáig. Alig egy év múlva liberalizálják az izraeli légipiacot. A "nyitott égbolt" megállapodás nyomán 2014 áprilisától lényegében bárki indíthat Tel Avivba menetrendszerű járatot, ami azt jelenti, hogy végre valódi verseny alakulhat ki, például Budapest irányába is. Vagyis, ha minden jól megy belátható időn belül konkurenciát kap a drágán repülő El Al és a gyatra szolgáltatást nyújtó Wizz. Erre minden remény megvan, hisz  Budapest és Tel Aviv között már most is üzemeltet chartereket az Arkia és a Travelservice is, ők minden bizonnyal élnek a piaci lehetőséggel. Addig marad a szabad rablás.
Végül helyi idő szerint háromnegyed tizenkettőkor szálltunk le a gépről Tel Avivban, nagyjából négy hosszú órával később, mint ahogy azt terveztük. Ez önmagában is szívás, de két kisgyerekkel, egy háromhetes csecsemővel, egy szoptatós anyával, valamint egy profitéhes légitársasággal, illetve néhány eszméletlenül béna és helyenként bunkó utaskísérővel súlyosbítva valódi katasztrófahelyzet volt.

Kapcsolódó cikkek:

  • Bizzair
  • Élet a Malév után
  • A Wizz Air repülhet Tel Avivba!
  • Ködös kilátások
183 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©