Zsófi és a gyerekek november 2. és 9. között villámlátogatást tesznek Budapesten. Ennek apropóján bemutatjuk milyen házi készítésű úti okmányokkal láttuk el a gyerekeket. Pontosabban nem is őket, hanem állandó társaikat, elmaradhatatlan kis kedvenceiket Pici babát, és Mak-mak nyuszit. A nevükre kiállított útleveleket a nyári budapesti utazásunk kapcsán már egyszer bevetettük a check-ines hölgyek és határőrök legnagyobb elképedésére és a magunk szórakoztatására. Volt, aki vette a lapot, mások nevetve hajtottak el minket családostól, de akadt, aki annyira morózus volt, hogy inkább nem hoztuk ki a sodrából a baba passportokkal. Most újra próbálkozunk, reméljük másodjára is nagy sikert aratnak a spéci útleveleink. Kapcsolódó cikkek:
0 Comments
A napokban volt másfél éve, hogy Izraelbe költöztünk. Jó alkalom ez arra, hogy áttekintsük mi történt velünk a legutóbbi összegzésünk óta, és átgondoljuk mi vár ránk a következő időszakban. Tőlünk szokatlanul kicsit talán lelkizős ködszurkálás következik 18 hónap után. Hogy mi történt velünk az utóbbi időben? Igazából semmi, semmi új. Vagyis, dehogy is nem! Zsófi nagyon keményen gályázik a kórházban, én fotózgattam, Ráchel a nagyóviba lépett, Ábel kiscsoportos lett. Zsófi 30, Ráchel 4, én 37 lettem, Ábel meg hamarost a 2. születésnapját ünnepelheti - repül az idő felettünk. Voltunk egy hónapot Budapesten, de visszatértünk. Láttunk UFÓ-t, ettünk-ittunk jót mulattunk a kibuccal, nyomozni kezdtünk egy kisfú után, egy éves lett a blogunk, amivel hatodikok lettünk a Goldenblogon, nem mellékesen társadalmi munkában lelepleztük az MTVA bakiját, amúgy meg éltük a nem túl attraktív hétköznapi életünket, ami egyébként egy csomó meglepetést rejt magában. Mint például a legfontosabb és mindenek fölött álló hír, hogy hamarosan újabb taggal bővül a családunk! Boldogság ez a javából, még ha az áprilisra várható csöppség - nem is annyira mellékesen - borítja a terveinket. Ez utóbbi következményben nincs semmi újdonság, hisz mióta másfél éve útra keltünk állandó újratervezésben vagyunk. Kétségtelenül leginkább magunkat tartjuk bizonytalanságban, de ennek megvan a jó oldala is.
A rendszeres beszámolóinkból visszaköszönő menni-maradni dilemmánk (más olvasatban agóniánk) ennyi idő távlatából kissé talán már unalmas lehet blogunk rendszeres olvasói számára. Nekünk azonban központi kérdés és egyben a felszín alatt fontos lelki tusa is.
Nagyon izgalmas dolog ez a folyamat, kár volna megtakarítani, mert esetünkben is igaz a vaskos közhely: nem a döntés, hanem az oda vezető út az érdekes. Ha a mi kis életünk ebből a szemszögből nézzük, akkor érthetővé válik a bizonytalanság és elfogadhatóvá válik, hogy minden csak egy állomás és egy újabb út kezdete.
Az, hogy ezt például felismerjük és olyan képességnek kezeljük, amit bármikor megismételhetünk el kellett telnie tizennyolc fontos hónapnak. Kellett ez az idő, hogy a lelkünk megnyugodjon és bizonyosságot nyerjünk arról, hogy az egykori döntésünknek nincs számottevő negatív következménye, legfeljebb egy rakás új kihívást vettünk a nyakunkba. Az a tudat, hogy "mi erre is képesek vagyunk" megkönnyíti a jövőnk megtervezését és az ezzel óhatatlanul együtt járó kompromisszumok megkötését. Ettől persze még nem tudjuk, hogy mi lesz velünk mondjuk holnapután, de van elképzelésünk arról, hogy mi jöhet azt követően. Addig meg kellemesen sodródunk. Zsófi mondogatta mindig, hogy ő egy jelre vár. A baba képében megvan az áhított jel - csak azt nem tudjuk mire.
A baba jövetele, illetve a már állandó pro és kontra érveink alapján most épp két középtávú forgatókönyvet versenyeztetünk. Az egyik szerint a gyerek tavaszi születésével búcsút intünk Izraelnek és egy időre alámerülünk a magyar valóságban, hogy aztán itt vagy máshol kalandozzunk tovább. A másik forgatókönyv szerint is hazamennénk a szülésre, de amint lehet visszatérünk a kibucba és ott folytatjuk az izraeli pályafutásunkat, ahol abbahagytuk, aztán majd meglátjuk, hogy mi jön utána. Döntés még nincs, de legkésőbb a babával ezt is megszüljük. X X X Másfél éves izraeli tartózkodásunkat tegnap kürtőskalács sütéssel édesítettük meg, egyben ezzel köszöntöttük Virágot, a magyar önkéntes lányt születésnapja alkalmából. Az ünnepi csemege elkészítésében nagy segítségünkre volt szomszédunk, Efrat. Aki egykor a tel avivi kürtösösnél dolgozott és kisujjában van a tészta feltekerésének a technikája. De így is a fél lakás lisztben és cukorban úszott, hála a gyerekeknek. A valódi fordulatot azonban az hozta, amikor kiszálltak a tésztagyúrásból és elszabadult Ráchel arcfestéke… szóval igazi bálágán volt, ahogy az izraeliek mondják. Valahogy így vergődünk mi a döntésképtelenségben. Kapcsolódó cikkek:
Vannak dolgok, amik egyszerűen belénk égtek. Nem nyilvánvaló, de az időérzékünk is eleve elrendelt. Ráadásul világnézeti kérdés is. Az óraátállításhoz időzített posztunk következik. Az óraátállításnak köszönhetően néhány héten át ugyanannyi az idő Ein Gevben, mint Budapesten. Amúgy egy órával előbb járunk, de mivel Izraelben idén már szeptember 23-án áttértünk a téli időszámításra, ezért mostanság egy időzónában vagyunk Közép-Európával, ahol az órák október 28-ig még a nyári időt mutatják. Nem túl praktikus, hogy máskor van az óraátállítás, de ennek is oka van, még ha nem is racionális. Izraelben a zsidó újévet (Rosh hasanát) követő vasárnap hajnalban állítják át az órákat, mondván így egy órával rövidebb a Jom Kipuri böjt. Legalábbis a közkeletű magyarázat szerint, de valójában ez ebben a formában nincs így. Mivel a "hosszú napnak" is nevezett ünnep szigorúan a Nap járásához igazodik, előírásosan napnyugtától napnyugtáig és még plusz egy órán át tart. A napokkal előbbi óraátállítás tehát nincs közvetlen hatással az ünnep nettó idejére, ami 25 órán át tart, ha piros hó esik, akkor is. A téli időszámítás előre hozatala annyiban tényleg segítség a böjtölőknek, hogy a szervezet még nem áll át az új időszámításra és ezáltal kevesebbnek érezzük, illetve ilyenkor napközben még nyárias idő van Izraelben - étlen-szomjan nem mindegy, hogy relatíve előbb sötétedik-e és jön el az ünnep vége vagy sem. Nem Izraelben volnánk, ha ne vált volna egy perc alatt politikai üggyé az óraátállítás, gyakorlatilag 1999-es bevezetése óta tart a mizéria. A kényelmetlenségen kívül a probléma abból áll, hogy a zsidó ünnepek a Gergely-naptárhoz képest mozgó ünnepek. Ezért az európai óraátállítás dátumához viszonyítva akár másfél hónappal előbb, akár szeptember első heteiben is beköszönthet a zsidó újév és vele a téli időszámítás, miközben még hét ágra süt a nap. A felvilágosult izraeli pártok hamar felvetették, hogy ideje volna az európai mintákat követni és fixen október utolsó vasárnapján váltani a téli időszámításról a nyárira. Ettől persze ökölbe szorult az ortodox pártok agya és máris vallásüldözést kiáltottak, mondván ezzel csak tovább növelnék a böjtölők szenvedését. Kompromisszumos javaslatként felmerült, hogy Izrael csatlakozzon ugyan az európai időszámításhoz (vagyis a váltás legyen mindig október legvégén), de a Rosh Hasana és Jom kippur közti időszakra, - vagy egy másik ötlet szerint legalább Jom Kippurkor két napra - vezessék be a téli időszámítást. E javaslatok jól tükrözik a helyzet szűrrealitását, viszont a probléma nagyon is komoly. 2010-ben 220 ezer(!) aláírást gyűjtöttek össze, hogy az óraátállítás terén Izrael Európához csatlakozzon. A dologból persze nem lett semmi, az izraeliek szépen-lassan kezdenek beletörődni az időzavarba, idén már csak pár száz aktivista tüntetett az ügy miatt Tel Avivban. Az óraátállítás egy ideig a palesztin-izraeli viszonyban is töréspont volt. Amikor 1999-ben az Izraeliek a zsidó naptárhoz igazítva bevezették a téli időszámítást a Palesztin Hatóság az elnyomás egyik formájának tekintette ezt, és ezért dafke az európai időhöz igazították az óráikat. Akkor épp csak egy hét volt az izraeli és az európai óraátállítások között, viszont a palesztinok körében ez az időszak elég zűrzavarosra sikeredtek, mivel senki sem tudta, hogy mennyi a pontos idő. Az ellenállás ezen formája csúfosan visszaütött, amikor három robbantással megbízott terrorista idő előtt repült a levegőbe. Ugyanis a rájuk bízott időzített bombákat palesztin idő szerint állították be, míg a gyanútlanul a célpont felé tartó arabok órái az izraeli időt mutatták. Azt nem tudni, hogy a muzulmán szélsőségesek ilyetén is bejuthatnak-e a jutalomként beígért mennyországba, de ezzel a kirobbanó teljesítményükkel méltán kiérdemelték az 1999-es Darwin-díjat. Abszurd és időnként tragikomikus, ami az óraátállítás terén zajlik, de ha nem vagyunk terroristák, akkor nem halunk bele az egyórás időeltolódásba. Ha viszont a tudatunkba az égett be, hogy a hét hétfőtől vasárnapig tart, bizony simán megkattanhatunk. Izraelben minden egy nappal eltolódik azzal, hogy a hét első napja vasárnap és nem hétfő. Nehéz érzékeltetni, de ettől még tény, hogy piszkosul kizökkent, ha egyik napról a másikra szombat a vasárnap, a munkahét öt helyett hat nap és a hétvége egy napra zsugorodik. Ez tényleg borít mindent, ha nem ebbe születtél bele. Nekem még másfél év után is gondolkoznom kell, hogy jom rishon (szó szerint "első nap") az nem a megszokott hétfő, hanem a világi naptár szerint vasárnap, de közben a hét első napja Izrael szerte. Ha viszont én hétfőre beszélek meg valamit, akkor az tényleg hétfő-e - ahogy nekem beidegződött - vagy valójában a héber hétfő, jom rishon, esetleg jom sheni, a zsidó kedd megfelelője, ami egyébként hétfőre esik. Még elolvasni és zavarba ejtő, hát még átállni milyen rémálom… Ehhez képest az évszámok eltérése már smafu! A zsidó naptár szerint jelenleg 5773-at írunk, amire azért nem volna nehéz átállni. Igen ám, de a zsidó egyszerre hold- és nap-naptár, ezért a hónapok mozognak és így az is flexibilis, hogy mettől meddig tart az év, a Gergely-naptárral meg ugye hírből sincs köszönő viszonyban, mint ahogy az a fenti időeltolódásos részből is kiderül. Nem untatnék senkit a zsidó naptár rejtelmeivel (akit bővebben érdekel az itt mélyedhet el benne), már csak azért sem, mert szerencsére Izraelben a Gergely-naptár is hivatalosan használatos, a dátumokat rendszerint ebben (is) megadják. Ettől azonban még nagyobb a kavar, mert lakosság egy részének a Jézus születéséhez igazított keresztény Gergely-naptár eleve tréfli, így ők a világért sem használnák ezt a dátumformát, hitük szerint megmaradnak vagy a zsidó vagy a muzulmán naptárnál - ez utóbbi nem mellesleg ugyancsak használatos errefelé. Mint az látszik, teljes a káosz naptár fronton. Csoda-e, ha a Szentföldön csak az Isten tudja mikor jön a Messiás, mikor köszönt be a világbéke és pontosan mennyit is írunk. Kapcsolódó cikkek:
Ünnep ide vagy oda sajnos nem sok minden szól az '56-os forradalomról Magyarországon. Október 23. mögül még mindig hiányzik a közmegegyezés és így könnyű kölcsönösen hamis kampányeseménnyé zülleszteni. Pedig lehetne normálisan is emlékezni, egyszerűen és szabadon. Valahogy úgy, ahogy tegnap a környékbeli iskolások tisztelegtek egy elesett katona előtt. Az emlékezésnek nagyon mély hagyományai vannak a zsidó kultúrában. Az elhunytakról például évente megemlékeznek a hozzátartozók a halálozás évfordulóján. A hősi halottakat külön tisztelet övezi, nem csak a szűk család, de a tágabb környezet is tiszteleg előttük. Ez amolyan nemzeti kötelesség, az együvé tartozás, a bajtársiasság speciális megjelenési formája, a tisztelet kifejezése azok iránt, akik értünk haltak meg. De nem kell mindjárt patetikus eseményekre gondolni, lehetünk máshogy is patrióták. És ehhez még az árnyékunkon sem kell túllépni. A környékbeli kibucokban szokás, hogy valamilyen emlékversenyt rendeznek és ezzel tisztelegnek egy-egy elesett katona emléke előtt. Ezt legtöbbször a szülők kezdeményezik és szervezik, amiben partner a közösség is. A dologra azért is van fogadókészség, mert nem egy ismeretlen katona előtt tisztelegnek így, hanem egy olyan srác előtt, akivel adott esetben együtt rúgták a labdát, együtt jártak iskolába vagy akár ugyanabban az egységben szolgáltak. Ezek a barátságos helyi emlékversenyek nem túl nagy sport értékkel bírnak, de annál fontosabb a közösségformáló erejük. Tegnap is volt egy ilyen esemény Ein Gevben. Az 1996-ban Libanonban elesett katonára futóversennyel emlékeztek a környékbeli általános iskolások. Buszokkal több száz gyereket hoztak a kibuc melletti tarlóhoz, ahol terepfutásban mérhették össze az erejüket a diákok. Ha választanom kellett volna, hogy az iskolapadban üljek, vagy a hevenyészett műárnyék alól figyeljem, ahogy a haverjaim futnak, biztos az utóbbit választom. Ha viszont a rekkenő melegben futnom is kellett volna az iskolai csapatban, akkor talán a légkondicionált osztálytermet választom inkább. Mert, hogy nagyon meleg volt, koca futóknak különösen. Hullottak is a srácok rendesen, szinte minden körben összeesett egy versenyző, akit hosszasan ápoltak. Halálesetről azért nem kell beszámolnom. A fútóverseny egyébként jó hangulatú volt. Milyen is legyen, ha több száz gyerek van összezárva?! Igazi sport dzsembori volt, ahol véresen komolyan vették a versenyt, de azért tudtak egymásnak örülni. A srácok futottak, drukkoltak, locsolkodtak, egyszóval élvezték a lógást. Mindezt egy olyan eseményen, ami egy tragikusan elhunyt fiatalnak állít emléket. Erre leginkább a díjátadón elhangzott rövid beszédek emlékeztették őket, illetve azok a katonasrácok, akiket a hadsereg vezényelt ki az eseményre. Ők egyrészt biztosították a helyszínt (a fegyveres felvigyázás gyerekek esetében Izraelben sajnos mindennapos), illetve az utolsó versenyre ők is beálltak. Gépfegyverrel a vállukon, tölténytárral a kezükben rótták a köröket, amiért le a kalappal előttük. Példát mutattak és ez többet mond ezer szónál a gyerekeknek. Nem is kérdés számukra, hogy katonaként védjék a hazájukat Kapcsolódó cikkek:
Nem kevés bürokratikus hercehurca és egy különbözeti államvizsga után, nehezen bár, de sikerült január 1-vel munkába állnom Porián, az ein gevi lakásunkhoz legközelebb eső kiskórházban. Az Orvosi esetek sorozat következő részeiben kórházi élményeimről számolok be. Izraelben a diploma megszerzése után a friss orvosok még nem kapnak orvosi engedélyt, pecsétet. Kötelesek egy éven át a sztázsnak becézett klinikai rotációs gyakorlatot is teljesíteni. Diploma már a kezünkben, felelősségünk és jogosultságunk egyenlő a nullával. Ez egyaránt jó és rossz. A hibákért nem mi felelünk, de ennek megfelelően nem is bíznak ránk túl sok olyat, amit elronthatunk és súlyos következményekkel jár. Mit csinálnak a fiatal orvosok ez alatt az egy év alatt? Egy, két maximum három hónapot töltenek egy adott kórházi osztályon és "segítenek" az orvosoknak. Magyarul elvégezzük a kulimunkát. Kora reggeli vérvételek, beteg felvételi lapokat és zárójelentéseket írunk, betegeket kérdezünk ki és vizsgálunk meg, egyéb adminisztratív teendőket látunk el. Emellett, hogy az élet ne legyen unalmas, havonta négy éjszakai ügyeletet is vállalnunk kell, legalább egy hétvégi napot, ami azt jelenti, hogy reggeltől másnap reggelig kell a kórházban tartózkodnunk. Mire megszoknánk az adott osztály szokásait, heppjeit, már megyünk is a következő rotációra, egy egész más osztályra, ahol a korábban összeszedett tapasztalatot lényegében dobhatjuk ki az ablakon. Mert ugye itt is, mint mindenhol a belgyógyászok utálják a sebészeket, a kardiológus hülyének veszi a sürgősségist, a gyerekgyógyászok pedig utálnak mindenki mást. De kezdjük az elejéről: Január 1-én munkába álltam, viszonylag gyenge héber tudással, de azért éhen már nem haltam volna. Két hónap sebészet gyakorlat állt előttem. Az orvosi csapat összetétele: fele-fele arányban arab és zsidó szakorvosok, 100% arab szakorvosjelölt, rajtam kívül az első hónapban három sorstárs sztázsos. Ebből egy arab, aki külföldön tanult, a héberrel még neki is voltak problémái, egy román lány, aki szintén nem volt perfekt héber, és szerencsémre egy helyi izraeli srác, azt hiszem tőle tanultam a legtöbbet az első hetekben. Sajnos a második hónapban ő már máshol folytatta a gyakorlatát. Alapjáratban mindenki nagyon kedves volt, velem is és általában is, mindig dicsérték héber tudásom, és segítettek a nyelvi nehézségekben. A szakorvosjelöltek egy része némileg szexista, ettől a témától elég nehezen lehetett elterelni őket. Ezen kívül egy dolog érdekelte őket: minél kevesebbet kelljen dolgozniuk. Legfeljebb a műtőbe szerettek tevékenykedni, az osztályos munkához nem igen füllött a foguk. Szerencsére minket, fiatalokat is le-leengedtek a műtőbe. Sőt, időnként még aktív résztvevők és nem csak passzív nézők lehettünk. Az osztályon, mint mindig igyekeztem minél hamarabb jóba lenni a nővérekkel. Több okból is. Egyrészt ők jobban ismerik a betegeket, jól beszélnek héberül, a technikai és adminisztratív dolgokban gyakorlottabbak, mint én vagy bárki más. A haverkodás egész jól sikerült, mert a mai napig kedvesen köszönnek rám és érdeklődnek irántam, ha összefutunk valahol. Az első hetekben tehát arra fókuszáltam, hogy minél hamarabb olyan szintre hozzam a héberem - leginkább szakmai szókincsemet - hogy ne csak bambán nézzek ki a fejemből, mert azt sem tudom, miről van szó. Szerencsére itt Izraelben a szakmai héber félig angolul van. Tudom, ez elsőre hülyén hangzik, de így van. Az angol terminológiát mondják vagy egy az egyben angolul, vagy kicsit héberes végződéssel. Így már az elején is az esetek többségében tudtam legalább nagyjából, miről van szó. Felírtam magamnak rendszeresen az ismeretlen szavakat, rögzítettem, mit kell a beteg felvételi lapba írni, hogyan kell a zárójelentéseket megfogalmazni. Kötelező mondatok, kifejezések, amiket mindig fel kell tüntetni (ugyebár ezt a tudást csak a sebészeten alkalmazhattam, mert a következő rotáción már egészen más kötelező mondatokat és kifejezéseket kellett használni). Hétről hétre bővült a szókincsem, és ahogy már említettem, az első hónapban ott volt segítségemre Ron, az izraeli sztázsos srác, aki mindig kedvesen átnézte, mit írok. De más jellegű nyelvi problémákkal is szembesülnöm kellett.
A sebészet két hónapja azért is telt el gyorsan, mert ahogy a blogban követhettétek, február elején megműtötték a térdem, így 2 hét betegszabit vehettem ki. A két hónapos gyakorlat így másfélre redukálódott. A következő részben a belegyógyászaton szerzett tapasztalataimat vesézem ki. Ha kíváncsi vagy mitől készültem ki és hogy lettem vámpír, akkor azt a következő részben megtudod. A sorozat előző részei itt érhetők el
Jött az ősz és a zsinagóga oldalában mindig ott volt az a tákolmány. A rozoga szerkezetet szukkot ünnepére ácsolták, de hiába aggattak rá gyümölcsöket és gyerekrajzokat, cseppet sem volt ünnepélyes. Valahogy mindig hideg volt már ahhoz, hogy valódi élet költözzön a sátorba. Vacogva meg a franc akar kempingezni, ha két lépésre ott a kellemes meleg. Hát, valahogy így ment el mellettem éveken át a szukkot. De idén megvilágosodtam. - jó, kellett hozzá az a 30 fok is. Lement Jom Kippur és pikk-pakk sátrak nőttek ki a földből szerte Izraelben. Ezek nem hagyományos sátrak, többnyire tákolmányok, jelzés értékű ideiglenes építmények szukkotra. Ahogy azt kell, a kibucot is elborították a különböző kivitelű szerkezetek. Mi ugyan nem állítottunk ilyet, kipipáltuk az óvodai sátor eszkábálásával. Ez viszont kellemes délutáni elfoglaltság volt kicsinek-nagynak egyaránt. Este pedig barátaink sátorverését nézhettük végig, ami tavalyhoz hasonlóan idén is rekeszizom szaggató volt. De viszonyomat az ünnephez mégsem ez változtatta meg. Nekem eddig a sátrak jobbára díszletek voltak, és inkább az értelmezhetetlenség tartományába tartozott, hisz semmit nem lehetett bennük csinálni a magyar klimatikus viszonyok mellett. De itt a mediterrániumban értelmet nyert az előírásosan szellős kiképzés és a kibucban az is kiderült számomra, hogy a sátor (vagy inkább a környéke) könnyedén megtölthető élettel. Az ünnep 8 napja alatt több, családias léptékű eseményre is hivatalosak voltunk. A hangulat mindannyiszor forró volt, harminc fokban milyen is legyen. Ezek amolyan gardenpartik voltak - könnyedek, lazák, átélhetők, befogadhatók, semmi kötöttség, vallásos erőlködés. Szukkot kapcsán sem maradtak el a kibuc szintű, nagy megmozdulások - ebből kettő is kijutott nekünk idén. Az első felejthető volt, ha nem lennének a képek semmi nem ugranak be arról, hogy mi is történt az este folyamán azon kívül, hogy a végére Ábel majdnem elaludt rajta. A második közösségi szukkotra időzített esemény már emlékezetesebbre sikeredett. Jom Maim, vagyis Vízi nap néven hirdetett esemény igazi vízi parádét ígért. A víznek kevés köze van az ünnephez, ha csak az nem, hogy Rosh Hasana előtt a vallásos zsidók vízpartra vonulnak (Tashlikh szertartásra), kiürítik a zsebeiket, képletesen megszabadulnak a bűneiktől. Ez is egy formája a megtisztulásnak, de a Jom Maim szervezőit ez valószínűleg cseppet sem motiválta. A program ugyanis inkább a nyári táborokból is ismerős klasszikus vízes sorversenyek köré épült. Nagy volt a vidámság, annak ellenére is, hogy az előző hetek kellemes melege helyett épp e napon hűvösebb szelek jártak a Kineret partján. Ez azonban a résztvevők többségét nem zavarta abban, hogy csurom vízesek legyenek. Az este folyamán volt még egy meglepetés, amiben szerény személyem is aktív résztvevő volt. Úgy látszik a sávuóti táncprodukcióm olyan mély nyomokat hagyott egyesekben, hogy most is megkínáltak egy fellépési lehetőséggel. A múltkori szólóm után most a tánckarban kaptam helyet, ami egyáltalán nem visszalépés tekintve, hogy egy sortáncról volt szó. A szervezők úgy gondolták, hogy a locsolkodást érdemes volna feldobni egy flesh mobbal, ami a kibuc azon felének, aki nem vesz részt a meglepetés performanszban biztosan hideg zuhany lesz. Azt, hogy ez így volt-e nem tudom, de mindenesetre mi jól szórakoztunk, a többi meg nem számít. Kapcsolódó cikkek:Konkrétan mi mennyibe kerül - ez jön most. Közkívánatra terítéken az izraeli árak. De ne örüljetek, mert ettől nem lesztek tájékozottabbak. Hiába a sok egzakt szám, ha csak ezt a posztot olvasod el, akkor nem kapsz igazi képet az izraeli árszínvonalról. A számok önmagukban csalókák, hogy miért, azt a sorozat első részéből megtudhatod. Ha esetleg kimaradt volna, akkor feltétlenül azzal kezd a tájékozódást, hogy jobban képben legyél. Fontos még itt az elején tisztázni, hogy az általunk közölt árak csak tájékoztató jellegűek, komoly piackutatás nincs mögöttük, bármilyen irányban lehetnek kisebb-nagyobb eltérések. Nem törekedtünk teljességre, nagyjából azon termékek árait gyűjtöttük össze, amelyeket mi is rendszeresen vásárolunk. A mi családi háztartásunkat példának jó, de ugye minden családnak mások a fogyasztási szokásai, amit érdemes észben tartani. Mivel másfél éve Izraelben élünk, ezért már nem nagyon vagyunk képben, hogy mennyi egy kiadós nagybevásárlás otthon. De a nyári budapesti vakációnk alatt úgy tapasztaltuk, hogy húszezer forint alatt nem úszható meg (és akkor még mindig ott van a pénztár utáni sommás megjegyzés "…és nem vettünk semmit.")
Izraelben némileg átalakultak a vásárlási szokásaink. Távol vagyunk a nagy boltoktól, ezért ritkábban is jutunk el pénzt költeni, illetve a piacozás lényegében teljesen kimarad, ugyanakkor kevesebbet is főzünk, inkább a helyi menzára (hederohel) járunk, ami az étkezések mellett egyben a hétöznapi szociális élet színtere is. Ha beszabadulunk a városi szupermarketben egy kiadós bevásárlásra, akkor 4-500 shekel alatt nehezen ússzuk meg (távozás után itt is ugyanúgy felsóhajtunk, hogy "…és nem vettünk semmit."). Ha kéthetente megyünk, akkor van, hogy csak 350 shekel/alkalom. Ehhez adódik még a mindennapi friss árura kiadott összeg a kibuc kisboltjában, ahol a romlandó dolgokat szerezzük be: tojás, zöldség-gyümölcs, kenyér, tejtermékek (ez utóbbiaknak egységáruk van, nincs rajtuk extra profit, így nálunk épp annyi, mint a városban, de amúgy a legtöbb termék esetében ez sajnos nincs így). De nézzünk egy könnyed bevásárlási listát: Kenyér: (nem igazi, több benne a levegő, mint minden más): a legegyszerűbb 800 grammos 4-7 shekel, persze van negyedkilós rozsos, meg magos 15-25 shekelért. Tej: egy liter zacskós bolti 4,75-nél kezdődik, de mi a kibuci tehenészetből hordjuk a friss tejet ingyen. Sajt: legegyszerűbb fajta 35-40 shekel/kg-nál kezdődik, ínyenceknek innen indul az ár a csillagos égig. Túró: Fél kiló 22 shekel. Ez elég drága, de ahogy nyáron néztük Pesten is elkérnek 600 forintot ugyanennyi túróért. Nyers friss hús: csirke comb kilója 20-25 shekel, máj 18 shekel/kg, mást nem is szoktunk venni, úgyhogy a többi árat nem követjük, de annyi általánosságban elmondható, hogy a marhahús itt is drágább, sertést viszont nem árulnak, ha igen, akkor rossz helyen jársz :). Paradicsom szósz: a sima püré 6-8 shekel/fél kg, a 300 gr-os üveges ízesített szószok 8-10 shekelnél kezdődnek. Tonhal konzerv: 4,60 shekelnél indul egy noném tuna konzerv Cornflakes: 750 gr, noname, 13-15 shekel, de szinte mindig van valami akció A zöldségek és gyümölcsök árait, csak hozzávetőlegesen tudjuk, mert ebben sosem spóroltunk, nem nézzük az árat, mert mindig kell, hogy friss a hűtőbe. Az árak egyébként is szezonálisak, ha lehet még nehezebb biztosat mondani. A gyümölcs választék picit más, mint otthon, illetve a nálunk megszokott gyümölcsök általában sokkal drágábbak. Például egy kiló alma 10 shekel volt "szezonban", de ha nem figyelsz akár kétszer ennyit is elkérnek érte rosszabb napokon, most a zsidó újév előtt viszont akciósan6 shekel. A paradicsom ára is nagyon hektikus - volt, hogy két és fél shekelt, most majd 10 shekelt fizetünk érte. Az uborka 1-2 shekel/kg, ami felkúszik 4-5-re is. Avokádó szezonban 6-7 shekel/kg! Utána 20/kg. A banán - ami a kibucban is megterem - 7 shekelnél még nem volt olcsóbb, de szezonon kívül 10 shekel körül van kilója. Az élelmiszer kiadásaink között nagy tétel még a kibuc menzáján otthagyott összeg. A hederohel még talán a magyar kifőzdék között sem számítana különösen drágának, egy kétfogásos étkezés olyan 10-15 shekel egy felnőttnek. Ebből azért összejön havonta 6-800 shekelnyi, amit a kibuc havonta számláz ki nekünk. (Hasonló rendszerben vesszük igénybe a helyi patyolatot, mivel nincs mosó- és szárítógépünk. A szolgáltatás elfogadható minőségű és baromi kényelmes, az ár sem vészes kilónként 3 shekel.) Kávét nem iszunk, alkoholt nem veszünk és nem is dohányzunk, úgyhogy ezek árairól halvány fogalmunk sincs. Mi csapvizet iszunk, az ingyen van, a palackos víz viszont drága, kiszereléstől és helytől függően 2 és 8 shekel egy másfél literes palack (hatos karton 11-12 shekel a szupermarketben). A gyerekek másfél literes narancsleve (ami tényleg tartalmaz is narancsot) 4 shekel körül van feltéve, ha legalább négy palackot veszel belőle. Piperecikkeket, ha lehet otthonról hozatunk, mert szinte minden jóval olcsóbb, mint itt (pl.: dezodor 25-35, fogkrém 10 shekel köröl kapható). A 48 gurigás WC papír 35 shekelnél indullegolcsóbb, az Ábelre való 48 darabos pelenka 36 shekel, ha kifogjuk. Jelentős kiadási tétel számunkra az autó, még úgy is, hogy itt a munkáltató fizeti bejutást - legalábbis részben. Mint írtuk, a 95-ös benzin 8 shekel felett jár, és a légkondi, valamint a sok emelkedő miatt itt nehéz spórolósan vezetni. A kötelező biztosítás 1900 shekel/év, cascóval együtt 2600. A szervizelés drága, egy 18 éves autónál pedig szinte bérleted van a szerelőhöz. Az árak értelmezéséhez hozzátartozik a mi családi költségvetésünk bevételi oldala is. Mi itteni viszonylatban kevés pénzből gazdálkodhatunk, átlagosan 9000-9500 shekel jövedelmünk van (fixen Zsófi fizetése és a családi pótlék, ehhez jön még az én kalkulálhatatlan keresetem), amiből bizony nem nagyon marad semmi hónap végére, pedig nem élünk nagy lábon. Különösen úgy, hogy mindig van valami plusz kiadási tétel, amivel előre nem kalkuláltunk. Az otthoni megtakarításaink és eseti bevételeinkhez nem igazán nyúltunk, ezek amolyan aranytartalékok, nem részei költségvetésünknek, illetve abból fizetjük a hátra hagyott, takarékra vett magyarországi életünket. A sorozat előző része itt érhető el51 nap után valaki az asztalra csapott az MTVA-nál. Miután megírtuk, hogy milyen botrányos volt a magyar-izraeli focimeccs közvetítése először nekünk esett az MTVA, egyúttal az izraeli sport tévét hibáztatták, majd lezártnak tekintették az ügyet, aztán a közvetítési jogokat birtokló Sportfive nevű céghez irányítottak, mígnem mostanra belátták védhetetlen az eset és elnézést kértek. Családi blogunkon többször megírtuk, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az augusztus 15-i magyar-izraeli barátságos válogatott focimeccsről hat percen át eltérő közvetítést sugárzott a magyar és az izraeli nézők felé. Magyarországon a nemzetközi sztenderdek megfelelően a himnuszok alatt a csapatokat mutatták, ezzel szemben az izraeli tévénézők az MTVA jóvoltából lényegében végig a botrányosan viselkedő radikális magyar szurkolók szektorát nézhették. A közvetítési baki egyszerre volt tiszteletlenség Izraellel szemben és kínos Magyarországra nézve. A példátlan esetet az MTVA először képtelenségnek tartotta és szokatlanul éles hangon utasította vissza. A felelősséget először az izraeli sport tévére, majd később a közvetítési jogokat birtokló cégre hárította. Az állításainkat feketén-fehéren igazoló felvételek megismerése után is ezt írták nekünk: "Nyomatékosan felhívjuk figyelmét, hogy a http://mishpaha.weebly.com/blog.html oldalon olvasható bejegyzést haladéktalanul távolítsa el és kérjük tartózkodjon minden, az MTVA-val kapcsolatban valótlanságokat tartalmazó állítástól… és amennyiben bebizonyosodik, hogy tévedett, minden érintettől és az MTVA-tól nyilvánosan kérjen elnézést." Egy későbbi levelükben többek között a következőket írta nekünk az MTVA Kommunikációs Igazgatósága: "Saját vizsgálatunk lefolytattuk... A családi blogjuk által említett ügyben az MTVA-nak sem további teendője, sem felelőssége nincsen." Ezt követően levélben kértük az MTVA vezérigazgatóját, Dr. Böröcz Istvánt, hogy hozza nyilvánosságra a cáfolatukat igazoló bizonyítékokat és az Alap belső vizsgálatát, mert a tények ellenük beszélnek. Egy hétre rá a következő közleményt juttatta el hozzánk az MTVA: Új minőségbiztosítási rendszer a közmédiában A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, dr. Böröcz István korábbi minőségi kifogások kapcsán vizsgálatot rendelt el a 2012. augusztus 15-én megrendezett izraeli-magyar labdarúgó-mérkőzés közvetítésének lebonyolításával kapcsolatban. A részletes vizsgálat eredményeit áttekintve a vezérigazgató megállapította, hogy egy rövid ideig egy műszaki munkatárs figyelmetlenségéből adódóan más jel került továbbításra a magyar és más az izraeli televíziónézőknek. A hibát orvoslandó, dr. Böröcz István vezérigazgató a minőségbiztosítás érdekében a továbbiakban egy új ellenőrzési szintet építtet be minden hasonló jeltovábbítási folyamatba. A hibát vétő műszaki munkatárs írásbeli figyelmeztetésben részesült. Az érintettektől az MTVA ezúton is elnézést kér. Budapest, 2012. október 5. A magunk részéről korrekt és tisztességes lezárásnak tekintjük az MTVA közleményét. Tisztelet érte, hogy belátták a hibájukat és nem ragaszkodtak körömszakadtukig a vállalhatatlan álláspontjukhoz. Őszintén értékeljük az önkritikájukat! Jó lett volna, ha már elsőre is ilyen tartalmú és hangnemű reakciót kapunk az MTVA-tól. Már csak azért is, mert a közvetítési bakihoz képest az MTVA válságkommunikációja - ha lehet - még sokkal szörnyűbb volt. Csak remélni tudjuk, hogy a közleményben szereplő új minőségbiztosítási rendszert az MTVA kommunikációs izgatójára is kiterjesztik, és nem marad következmények nélkül az ő ámokfutása sem. Így lenne teljes a kép. Friss: Most jutott el hozzánk a hír, hogy október elején az MTVA bejelentette átszervezi a kommunikációs egységét. A HVG.hu értesülése szerint a Kommunikációs Igazgatóságot megszüntetik, feladatait több egység veszi át. Tóth István Zoltán eddigi kommunikációs igazgatót alig fél év után lefokozták az újonnan létrejövő sajtóiroda helyettes vezetőjévé. Nem állítjuk, hogy mindez kizárólag blogbejegyzéseink miatt történt, de, hogy közünk van hozzá az biztos. Kapcsolódó cikkek:
A Kramer-Nagy koprodukció büszkén mutatja be, a nagy sikert aratott 2008-as és 2010-es modellek után az újgenerációs példányát, mely várhatóan 2013 áprilisában jelenik meg, és egyelőre a még fejlesztés alatt áll. The Kramer-Nagy coproduction proudly presents our new generation model (after the great success of 2008 and 2010) in its current but developmental state. Predicted time of appearence: april 2013.
|