1211 nagyszerű és tanulságos nap után véget ér egy korszak az életünkben - Izraelből újra Budapestre költözünk. De úgy búcsúzunk, hogy maradunk. Lélekben biztosan, de a virtuális térben meg még egy ideig. És, hogy miért búcsúzunk, ha olyan jó nekünk az talán érthető lesz, ha elolvasod a bejegyzésünk.
Egy próbaévre jöttünk 2011 tavaszán, több mint három éve élünk Izraelben vagyis inkább egy kibucban, ami ugyan helyileg Izraelben van, de nagyon nem azonos azzal. Ma még nem is tudjuk milyen sokat kaptunk a helytől, ahol éltünk. Összességében nagyon szerettünk itt lenni, különösen azért, mert Ein Gev ideális a gyerekek számára, ezért húztunk rá terven felül. Azzal, hogy kijöttünk a gyerekeknek megadtuk a lehetőséget, hogy Izraelben éljenek, belekóstoljanak annak jobbik oldalába. Hiába kicsik még, ez nem múlik el nyomtalanul, bárhol is éljünk, ők már nem lesznek gettózsidók, mert nekik már természetes dolog lesz, amivel magyar zsidók generációkon át küszködnek. Ha úgy tetszik ez a mi “lájtos háztáji” cionizmusunk, bár azt hiszem, hogy ez csak mellékes ideologizálás, ami elvisz a lényegtől.
Sokan értetlenkedtek, hogy miért jöttünk Izraelbe és most sokan nem értik, hogy miért térünk vissza Magyarországra. A tényleg nagyon-nagyon jóleső baráti aggodalmakon túl, azért vannak, akik ennél tovább mennek és valamiféle alig rejtett doktriner kispolgári attitűdtől vezérelve szólnak meg minket: “mi tudjuk, hogy neked mi a jó és nem félünk számon kérni, ha nem úgy élsz, ahogy mi jónak gondoljuk”. Ismerős? Ebben a szellemi koordináta-rendszerben mi csak dekadensek vagy hibbantak lehetünk. Természetesen egyik sem vagyunk - mint kritikusaink, úgy mi is csak a legjobbat akarjuk magunknak. Az emberi életben három év soknak számít és ennyi időnként érdemes mérleget vonni. Úgy éreztük, hogy ez most egy természetes korszakhatár és a személyes jövőnk szempontjából jobb, ha váltunk. A döntésen sokat rágódtunk, nyűglődtünk, mert másokkal ellentétben mi nem tudjuk a frankót. Ha nem is ugyanolyan lelkesedéssel, de a változásra szavaztunk, mert ebben több lehetőséget látunk.
Maradni mindig könnyebb, mint változtatni. Kilépni a megszokott életedből pedig luxus. De legalábbis elsőre őrültségnek tűnik. Hát mi néhány éve megléptük és megléptünk, most meg újra dobbantunk. Hogy miért? Az élet sokkal bonyolultabb annál, mintsem, hogy mindig a szívünkre hallgassunk. Nem lehet büntetlenül az örökké termő fa árnyékában élni. Ahogy gyermekkorunk Misi mókusa, úgy mi is ráuntunk a banánra.
| Minket a kibuci életforma csábított Izraelbe, nem csalódtunk. Ha akartunk volna maradhattunk volna a kibucban, de bő három év után környeztváltozás mellett döntöttünk. És, hogy miért nem költöztünk egyszerűen át egy izraeli városba? Jeruzsálem gyönyörű, Tel Aviv cool, Haifa személyes kedvencem. Viszont ezeken a helyeken a számunkra reálisan elérhető életforma, életszínvonal, életminőség nem csábító. Akkor már inkább Budapest többet nyújt számunkra, az valóban alternatíva a kibuchoz képest (még úgy is, hogy semmivel sem lett jobb az élet Budapesten, amióta eljöttünk). A kibuc fantasztikus hely, ráadásul mi elkaptuk azt a kegyelmi állapotot, amikor még nem hullott darabjaira ez az utópisztikus szocialista csodavilág. Nagy kedvvel vetettük bele magunkat az itteni közösségi létbe, amit a helyiek meglehetősen jónéven vettek tőlünk, szerettek minket. Blogbejegyzéseinkből is kiderül szép volt, jó volt itt. Három év távlatából azonban az is látszik, hogy az olyan zárt faluközösségekbe, mint a kibucunk születni kell, hogy ne legyenek nálad egyenlőbbek. | Virtuálisan maradunkA Mishpaha blogot azért hoztuk létre, hogy a távoli szeretteinket “bevonjuk” az izraeli életünkbe. Több mint három év blogolás után több száz követőre tettünk szert, akik zömét személyesen nem ismerjük. Szívesen osztottuk meg velük egzotikus életünket, de most, hogy visszatérünk Budapestre már nincs bennünk semmi érdekes, így a magyar hétköznapjainkról biztosan nem számolunk már be. Ma kora este kofferekkel felpakolva útnak indulunk Budapestre, itthonról haza térünk. Ez azt is jelenti, hogy a Mishpaha blog, mint olyan “lélegeztető gépre kerül”. Jó egy hónapig még kikerülnek friss tartalmak, de aztán befejezzük a “mesterséges táplálását” és lezárjuk izraeli életünk dokumentálását. Semmiféleképpen sem szeretnénk párás szemmel nosztalgiázni, viszont van még pár olyan dolog, amit jó volna megörökíteni az örökkévalóságnak (ah, mily nagy szavak), hogy tényleg teljes képet adjunk a kibucunkról, Izraelről és benne magunkról. Mindenkinek köszönjük, hogy eddig velünk tartott! Maradjatok velünk a blog hattyúdalára és továbbra is kövessetek minket a Facebookon is! |
Ennek ellenére, amit kihozhattunk a kibuci életből azt ennyi idő alatt többé-kevésbé megtettük. Belemerültünk az itteni létbe, megtapasztaltunk jót és rosszat, és most úgy tudunk búcsúzni Ein Gevtől és Izraeltől, hogy jó szívvel gondolunk rá vissza.
Szerintem mindenképpen szerencsés dolog így felállni valahonnan, még akkor is, hogy ha vannak kételyeink, hogy tényleg jó döntést hoztunk-e. Meglehet, hogy nem. Viszont azt a bő három évet, amit Ein Gevben töltöttünk már soha senki sem veheti el tőlünk. Azért ez az élet nagy ajándéka!
Hogy érthető legyen milyen érzések kavarognak bennünk nézzétek meg ezt a két kisfilmet, és röhögjetek velünk - vagy rajtunk.
RSS Feed