mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

A Titanic napos oldala

8/20/2014

15 Comments

 
1211 nagyszerű és tanulságos nap után véget ér egy korszak az életünkben - Izraelből újra Budapestre költözünk. De úgy búcsúzunk, hogy maradunk. Lélekben biztosan, de a virtuális térben meg még egy ideig. És, hogy miért búcsúzunk, ha olyan jó nekünk az talán érthető lesz, ha elolvasod a bejegyzésünk.
Picture
Egy próbaévre jöttünk 2011 tavaszán, több mint három éve élünk Izraelben vagyis inkább egy kibucban, ami ugyan helyileg Izraelben van, de nagyon nem azonos azzal. Ma még nem is tudjuk milyen sokat kaptunk a helytől, ahol éltünk. Összességében nagyon szerettünk itt lenni, különösen azért, mert Ein Gev ideális a gyerekek számára, ezért húztunk rá terven felül. Azzal, hogy kijöttünk a gyerekeknek megadtuk a lehetőséget, hogy Izraelben éljenek, belekóstoljanak annak jobbik oldalába. Hiába kicsik még, ez nem múlik el nyomtalanul, bárhol is éljünk, ők már nem lesznek gettózsidók, mert nekik már természetes dolog lesz, amivel magyar zsidók generációkon át küszködnek. Ha úgy tetszik ez a mi “lájtos háztáji” cionizmusunk, bár azt hiszem, hogy ez csak mellékes ideologizálás, ami elvisz a lényegtől.
Picture
Sokan értetlenkedtek, hogy miért jöttünk Izraelbe és most sokan nem értik, hogy miért térünk vissza Magyarországra. A tényleg nagyon-nagyon jóleső baráti aggodalmakon túl, azért vannak, akik ennél tovább mennek és valamiféle alig rejtett doktriner kispolgári attitűdtől vezérelve szólnak meg minket: “mi tudjuk, hogy neked mi a jó és nem félünk számon kérni, ha nem úgy élsz, ahogy mi jónak gondoljuk”. Ismerős? Ebben a szellemi koordináta-rendszerben mi csak dekadensek vagy hibbantak lehetünk. Természetesen egyik sem vagyunk - mint kritikusaink, úgy mi is csak a legjobbat akarjuk magunknak. Az emberi életben három év soknak számít és ennyi időnként érdemes mérleget vonni. Úgy éreztük, hogy ez most egy természetes korszakhatár és a személyes jövőnk szempontjából jobb, ha váltunk. A döntésen sokat rágódtunk, nyűglődtünk, mert másokkal ellentétben mi nem tudjuk a frankót. Ha nem is ugyanolyan lelkesedéssel, de a változásra szavaztunk, mert ebben több lehetőséget látunk.
Picture
Maradni mindig könnyebb, mint változtatni. Kilépni a megszokott életedből pedig luxus. De legalábbis elsőre őrültségnek tűnik. Hát mi néhány éve megléptük és megléptünk, most meg újra dobbantunk. Hogy miért? Az élet sokkal bonyolultabb annál, mintsem, hogy mindig a szívünkre hallgassunk. Nem lehet büntetlenül az örökké termő fa árnyékában élni. Ahogy gyermekkorunk Misi mókusa, úgy mi is ráuntunk a banánra.
Minket a kibuci életforma csábított Izraelbe, nem csalódtunk. Ha akartunk volna maradhattunk volna a kibucban, de bő három év után környeztváltozás mellett döntöttünk. És, hogy miért nem költöztünk egyszerűen át egy izraeli városba? Jeruzsálem gyönyörű, Tel Aviv cool, Haifa személyes kedvencem. Viszont ezeken a helyeken a számunkra reálisan elérhető életforma, életszínvonal, életminőség nem csábító. Akkor már inkább Budapest többet nyújt számunkra, az valóban alternatíva a kibuchoz képest (még úgy is, hogy semmivel sem lett jobb az élet Budapesten, amióta eljöttünk).
A kibuc fantasztikus hely, ráadásul mi elkaptuk azt a kegyelmi állapotot, amikor még nem hullott darabjaira ez az utópisztikus szocialista csodavilág. Nagy kedvvel vetettük bele magunkat az itteni közösségi létbe, amit a helyiek meglehetősen jónéven vettek tőlünk, szerettek minket.  Blogbejegyzéseinkből is kiderül szép volt, jó volt itt. Három év távlatából azonban az is látszik, hogy az olyan zárt faluközösségekbe, mint a kibucunk születni kell, hogy ne legyenek nálad egyenlőbbek.

Virtuálisan maradunk


A Mishpaha blogot azért hoztuk létre, hogy a távoli szeretteinket “bevonjuk” az izraeli életünkbe. Több mint három év blogolás után több száz követőre tettünk szert, akik zömét személyesen nem ismerjük. Szívesen osztottuk meg velük egzotikus életünket, de most, hogy visszatérünk Budapestre már nincs bennünk semmi érdekes, így a magyar hétköznapjainkról biztosan nem számolunk már be. Ma kora este kofferekkel felpakolva útnak indulunk Budapestre, itthonról haza térünk. Ez azt is jelenti, hogy a Mishpaha blog, mint olyan “lélegeztető gépre kerül”. Jó egy hónapig még kikerülnek friss tartalmak, de aztán befejezzük a “mesterséges táplálását” és lezárjuk izraeli életünk dokumentálását. Semmiféleképpen sem szeretnénk párás szemmel nosztalgiázni, viszont van még pár olyan dolog, amit jó volna megörökíteni az örökkévalóságnak (ah, mily nagy szavak), hogy tényleg teljes képet adjunk a kibucunkról, Izraelről és benne magunkról.
Mindenkinek köszönjük, hogy eddig velünk tartott! Maradjatok velünk a blog hattyúdalára és továbbra is kövessetek minket a Facebookon is!
Ennek ellenére, amit kihozhattunk a kibuci életből azt ennyi idő alatt többé-kevésbé megtettük. Belemerültünk az itteni létbe, megtapasztaltunk jót és rosszat, és most úgy tudunk búcsúzni Ein Gevtől és Izraeltől, hogy jó szívvel gondolunk rá vissza.
Picture
Szerintem mindenképpen szerencsés dolog így felállni valahonnan, még akkor is, hogy ha vannak kételyeink, hogy tényleg jó döntést hoztunk-e. Meglehet, hogy nem. Viszont azt a bő három évet, amit Ein Gevben töltöttünk már soha senki sem veheti el tőlünk. Azért ez az élet nagy ajándéka!
Hogy érthető legyen milyen érzések kavarognak bennünk nézzétek meg ezt a két kisfilmet, és röhögjetek velünk - vagy rajtunk.

Kapcsolódó cikkek:


  • Fontos közlemény
  • Kibuc kibic

15 Comments

20 éve Izrael-fertőzésben

7/29/2014

3 Comments

 
Pontosan 20 éve jártam először Izraelben. Megdöbbentő milyen rég volt… De az akkor szerzett élményeknek máig a hatása alatt állok. Lássuk miért!
A pár héttel ezelőtti VB döntőről ugrott be a jeles dátum, mivel az első izraeli utazásom épp egybeesett a ’94-es VB-vel. A meccseket Kármielben, a helyi főiskola koleszában követtük - már amennyire a programunk engedte, hogy az Amerikában zajló tornát élőben nézzük.
Picture
De a döntő szent volt, értelmetlen lett volna “ellenében” bármi más programot szervezni a gimnáziumi csereúton. Így aztán maroknyi magyar csoportunk a zsúfolásig megtelt tévészobában nézhette az olasz-brazilt. A terem egyik fele az azzuriknak szurkolt, a másik a szamba fociért szorított, mi meg a belgák voltunk, akik Phul Sándorért rajongtunk. Ha ő megfújta a sípját, mi tomboltunk, senki sem értette, hogy miért a magyar bíró nevét skandáljuk.
Persze ahhoz is köthetném az utazásunk évfordulóját, hogy épp akkor jelentették be a történelmi békékötést Izrael és Jordánia között.
Emlékszem a hír egy nagy bevásárlóközpontban ért utol, ahol az elektronikai boltban tucatnyi tévén ment az élő közvetítés Washingtonból. Fel sem fogtam, hogy Hussein király és Yitzhak Rabin kézfogása mit jelent, de az eladók sem, akik döbbenten nézték, ahogy a jordánok és az izraeliek ellenségekből hirtelen szövetségesek lettek.
Picture
Mai szemmel optimista, békepárti idők voltak azok. Mindez persze csak mellékszál, ami a történelmi hűség miatt fontos, egyébként a személyes történetem szempontjából érdektelen. Vagy mégis?
Picture
’94 nyarán közel egy hónapon át diákcsere, turista út és nyári egyetem különös keverékén ismerkedtünk az országgal - Eiláttól a Hermonig bejártuk Izraelt. Erre viszonylag sok idő állt rendelkezésünkre és ahogy emlékszem nem unatkoztunk, folyamatosan túráztattak minket vagy valami fejtágításon pislogtunk, de teljes képet még így sem kaphattunk az országról. Arra viszont elég volt a program, hogy ha nyitott az ember, mögé lásson a csili-vili tursta vakításnak. Nem minden útitársam szeme nyílt ki (nincs ezzel semmi baj, elvégre nyaralni jöttünk, nem világot látni), de én éreztem a feszültséget, láttam a negatívumokat, szembeötlőek voltak az ellentmondások, amiket a jolly joker cionista ideológiával próbáltak nekünk feloldani. És mégis, nekem ezekkel együtt már elsőre is nagyon szexi volt a zsidó állam.
Picture
A 20 évvel ezelőtti benyomásaimat vaskos beszámolóban összegeztem, amit az iskolai újságunk, a Poligráf hozott le és az interneten ma is elérhető (de innen is letölthető, 12-14. oldalon olvasható a cikk eredetije + bónusz tanári dicséret). Visszaolvasva az akkori szösszenetemet rémülten vettem észre pár dolgot. Először is megdöbbentem, hogy tollforgatóként már akkor is ugyanazokkal a stiláris eszközökkel éltem, mint manapság. Ami egyrészt jelzi, hogy 20 éve is tudtam írni, másrészt gáz, hogy 20 év alatt sem sokat cizellálódott a stílusom.
Picture
Ennél eggyel fontosabb, hogy tartalmilag is konzekvens vagyok, ha elolvassátok az akkori riportom, akkor ugyanolyan lelkesedés sugárzik a soraimból Izrael iránt, mint manapság. Személy szerint nekem még ennél is döbbenetesebb volt, hogy a 20 évvel ezelőtti cikkem olvasása közben még egy tucat sztori ugrott be, amiket nem jegyeztem fel terjedelmi okokból, vagy mert még ma sem publikusak :).
Picture
Az izraeli utunk valódi kulturális sokk volt számomra, nagyon is jó értelemben - és nem csak azért, mert az erdőszéli nomád táborból a kényelmes kármieli koleszban landoltam. Izraelben szembesültem először az európaitól elütő kultúrával, ekkor nyílt ki előttem a Bibliából ismert Szentföld. Lenyűgözött, hogy a tévében látott hírek helyszínei megelevenednek előttem. És ma már azt is tudom, hogy történelmi időkben járhattam Izraelben - békekötés, orosz alia csúcsa és az izraeli fogyasztói társadalom hajnala esett egybe az utazásunkkal. Egy hónap után rengeteg élménnyel és “Izrael-fertőzéssel” tértem haza, amiből egy csomó minden következett az elmúlt két évtizedben. Igazán szerencsésnek tartom magam, hogy a Közgazdasági Politechnikumnak köszönhetően megismerhettem ezt az országot. Azt pedig álmomban sem gondoltam volna, hogy 20 évvel később Izraelben fogok élni a családommal.
Azt hiszem nem vagyok egyedül az “Izrael-fertőzésemmel”. De nagyon kíváncsi lennék rá, hogy mások hogy kapták el ugyanezt, mi volt az első, életre szóló élményük Izraellel kapcsolatban. Kedves Olvasó! Mesélj! Te hogy zúgtál bele Izraelbe?
Picture

Kapcsolódó cikkek:

  • Túlélni Eilatot
  • Miért éppen Izrael?
  • 3 év
  • Mondiál a kibucban
3 Comments

Nemzeti példa és tragédia

6/25/2014

3 Comments

 
A kibucban közösen nézzük a meccset, mint a fél világ, jó is ez! Az már kevésbé szívderítő, hogy a szünetben nem ostoba fociguruk mondják a frankót, hanem a híradó különkiadása megy lefújástól egészen a kezdő sípszóig. A “brékingnyúz” oka, hogy minden jel szerint a Hamasz elraboltak három tizenéves fiút. És ez nagyon nem jelent jót.
Antall József híres bonmotja, hogy "a magyar egy nép, a lengyel egy nemzet". Bár sok szó esik odahaza a “nemzeti együvé tartozásról” ezt a fennkölt szónoki fordulatót láthatólag a néhai miniszterelnök óta sem igen sikerült valódi tartalommal megtölteni. Egyszerűen nem adatott meg a modern Magyarországnak, hogy a kifejezést átélje és mindenki ugyanúgy libabőrözzön, aztán folytassa az életét úgy, ahogy előtte, egymást taposva. Izraelben sem csupa angyal él, de baj esetén reflexszerűen összezár a társadalom.
A baj pedig itt mindennapos vendég sajnos. Mint most is, amikor két hete három tizenéves izraeli fiatalt elraboltak Ciszjordániában. A fiúk a megszállt területeken egy jesivában tanultak és stoppal igyekeztek haza Gush Etzionból.
A többség a fiúkat félti és nem a telepesek mögött sorakozott fel.
De pechükre az amúgy forgalmas kereszteződésben rossz autóba szálltak be, amit a Hamasz emberrablója vezetett. Sajnos azóta nincs nyilvánosan elérhető, érdemi információ a hol- és hogylétükről, ami nagyon-nagyon rossz előjel.
Picture
Az izraeli hatóságok pár óra után hatalmas erőkkel kezdték keresni a fiatalokat, Hebronban és környékén több ezer katona végzi a kutatást, gyakorlatilag azóta is éjjel-nappal razziáznak a térségben. Az izraeli politikai vezetők szinte egymást taposva fejezik ki szolidaritásukat az elraboltak családjainak - természetesen kamerák keresztüzében teszik, hogy legyen nyoma az őszinte megrendülésüknek.
Mindeközben egymással párhuzamosan ezernyi spontán civil szolidaritási akció bontakozott ki az elraboltak és családjaik mellett. Mind közül a leglátványosabb a Siratófalnál imádkozó több tízezres tömeg volt. A közösségi médiát is elöntötték a szolidaritást kifejező fotók, grafikák, videók és egyéb posztok.
A fiúk egy jesivában tanultak és stoppal igyekeztek haza, de pechükre rossz autóba szálltak.
Ha valamiért, hát ezek miatt nagyon szerethető Izrael, könnyű azonosulni azzal az illúzióval, hogy tényleg nem hagynak magadra. Minden jóérzésű embernek felemelő látni, ahogy az izraeli nemzet ezekben a nehéz napokban viselkedik! Példaértékű.
De az éremnek van másik oldala is, amit nem olyan népszerű dolog megemlíteni. Az emberrablás mögött álló alpári gonoszság nem hirtelen jött. Évek óta mondogatják biztonsági szakemberek, hogy ez lesz a következő gyilkos fegyvere a terroristáknak, amiből Gilad Shalit esetében már ízelítőt kaphatott az ország. Az is nyilvánvaló, hogy izraeliek számára a megszállt területek nem biztonságosak, és bármennyire is népszerű közlekedési forma a stoppolás, azért belátható, hogy ellenséges területen ez nem épp életbiztosítás. Cseppet sem szeretném kárhoztatni az elrabolt fiatalokat a történtek miatt, ők aztán nem tehetnek semmiről, nyilvánvaló áldozatok.
Felemelő látni, ahogy az izraeli nemzet ezekben a nehéz napokban viselkedik!
De azok a megrendült politikusok, akik nyilvánosan szolidaritanak az elraboltak szüleivel talán némi önvizsgálatot tarthatnának. Ugyanis nem ahhoz kell politikai bátorság, hogy együtt érezzenek a bajbajutottakkal, hanem ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy ilyen előfordulhasson.
Például úgy, hogy nem támogatják a megszállt területek esztelen betelepítését, amivel mind politikailag, mind biztonsági szempontból nehezen védhető helyzetet teremtenek és tartanak fenn, immár évtizedek óta. Vagy épp azt, hogy zsidó oktatási intézmények létesüljenek Judeában és Szamáriában, ahová “törzs izraeli” területekről ingáznak a diákok. Józan ember számára nyilvánvaló, hogy ellenséges környezetbe költözni vagy ott napi szinten mozogni kockázatos. Felelőtlenség ezt figyelmen kívül hagyni és valamiféle zsidó fundamentalizmusnak engedve burkoltan vagy nyíltan támogatni, elnézni ezt csak, mert “nincs kivel békét kötni”. Helló, amikor arról megy a vaker, hogy nincs kivel békét kötni, akkor mindenki szeme előtt a Hamasz rémképe lebeg, de amikor a betelepülésről van szó, akkor meg miért bagatellizálják ugyanezt a veszélyt vagy épp heroizálják egyesek a telepesek őrültségét?
Picture
"Nem minden gyermek joga, hogy biztonságban jöhessen haza az iskolából?" - teszi fel a költői kérdést az egyik elrabolt fiú édesanyja. Én pedig azt kérdezem, hogy nem minden szülő felelőssége, hogy biztonságos helyre járassa a gyerekét?
Pont ezért mint szülő sem nagyon tudok elmenni amellett, hogy az elrabolt gyerekek családjai nem számoltak a kockázattal és vallási meggyőződésük felülírta a mindenkiben megbúvó egészséges elővigyázatosságot, amikor gyerekeiket olyan jesivába járatták, ami a területeken van. Tudom, szabadság van, megtehetik, de vajon ettől ez még helyes?
Nap, mint nap látom az elrabolt gyerekek szüleit a tévébén. Rossz nézni, ahogy a kezdeti elszántságuk két hét után kétségbeesésbe fordult. Elképzelhetetlen min mennek át most ezek az emberek, szívből drukkolok, hogy mielőbb élve visszakapják a fiaikat! Imátkozzatok értük ti is!
Bejegyzés‎Bét Sálom Zsinagóga - קהילת בית שלום‎ által
De azért én szeretném, ha ezek az emberek (és elvbarátaik) egyszer szembe néznének azokkal a szülőkkel is, akiknek a fiai és lányai Ciszjordániában ezekben a percekben is ezerszámra akcióznak (egyébként adott helyzetben nagyon helyesen) és viszik vásárra a bőrüket (valójában feleslegesen), hogy kiszabadítsák a fiúkat.
Nem ahhoz kell politikai bátorság, hogy együtt érezzenek a bajbajutottakkal, hanem ahhoz, hogy megakadályozzák, hogy ilyen előfordulhasson. Például úgy, hogy nem támogatják a megszállt területek esztelen betelepítését.
Mindez csak azért, mert nem volt senki, aki időben megálljt parancsolt volna azoknak, akik önként és dalolva beköltöztek az oroszlán barlangjába.
Az meg egyenesen gyomorforgató, hogy egyes jobbosok a három elrabolt fiatal apropóján milyen követeléseket fogalmaznak meg. Egészen felbátorodtak a nemzeti összefogás láttán, holott a többség a fiúkat félti és nem a telepesek mögött sorakozott fel, ami azért jelentős különbség, még ha ezt ők nem is így értelmezik.
Most itt a baj - elraboltak három fiatal izraelit. Ne csak az áldozatokért tartsunk össze, hanem azért is, hogy végre világos legyen: nem lehet büntetlenül fenntartani a megszállás mostani formáját, a terroristák bármikor készek elrabolni fiainkat, akkor meg minek kisérteni az ördögöt?! Izrael akkor lesz igazán nagy nemzet, ha szembe mer nézni ezzel és nem csak a bajban fog össze példásan, hanem képes lesz valódi áldozatot hozni, hogy ne ismétlődhessen meg a mostani szörnyű tragédia. Lehet ezt halogatni, de idővel csak rosszabb lesz, ha minden így marad. Jobb volna megelőzni a még nagyobb bajt!

Kapcsolódó cikkek:

  • Gilad Shalit esete Columbo feleségével
  • Menetlevél

3 Comments

Elhagytuk az utazó magasságot

10/7/2013

4 Comments

 
Röpke tíz napig ismét Magyarországon vendégszerepeltünk. Eleve sűrű program várt ránk és még ezt is sikerült tovább súlyosbítanunk, miközben valóban említésre méltó extra dolog kevés történt velünk.  De így is megkönnyebbülés volt 10 hajtós nap után visszacsöppenni a "kibucszanatóriumba" vágni a centiket.
Az egész utazás úgy indult, hogy a reptér felé vezető utat Ráchel végig pityeregte, mondván úgy fog hiányozni neki a kibuc és hevesen alkudozásba fogott, hogy inkább csak két-három napra távozzunk vagy annyira se. Aztán persze eszébe sem jutott Izrael. Ez csak azért volt "családtörténeti" pillanat, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ötéves korára jól fejlett tér-idő érzékre tett szert. Eddig ugyanis mindössze a tegnap-ma-holnap idősíkot érezte, illetve Ein Gev annyira egybefolyt a magyar fővárossal, mintha csak a kibucunk Nagy-Budapest elővárosa lenne. A történtek alapján úgy tűnhet, mintha kedvenc nagylányunk mindenhol otthon érezné magát, valójában most jött el az ideje, hogy önálló tartalommal töltse meg az "otthon" fogalmát, amit mi például nem akartunk sarkosan definiálni, mert megelégedtünk azzal, hogy az "otthon", a "haza" ott van, ahol mi vagyunk. Mostantól ez a leegyszerűsítés egyre tarthatatlanabb lesz és figyelemmel kell lennünk arra, hogy tőlünk függetlenül ő hol érzi magát otthon.
Speciel én fél év után most sem éreztem magam túlságosan otthonosan a saját szülőhazámban. Hogy miért azt most nem írnám le újra, megtettem az előző látogatásaink kapcsán itt és itt. Nagyívű megfigyelésekre amúgy sem volt időm, amit megtapasztaltam az pedig nem adott okot a bizakodásra. Az egész utazásunkkal tulajdonképpen elindítottuk a visszazsilipelés folyamatát. Elhagytuk az utazómagasságunk és lassú süllyedésbe kezdtünk a nagy büdös magyar valóságba, ahová úgy egy év múlva fogunk landolni. Csak egy példa hová készülünk visszatérni: iskolakeresésben voltunk, merthogy Ráchel jövő szeptemberben elsős lesz. Sok furcsa hír jutott el hozzánk a közoktatás átalakításáról, amire rá is kérdeztünk az iskolákban. Rendre az a válasz jött, hogy "oh, hát ezt nem kell olyan komolyan venni, úgyis azt tanítok, ami nekem tetszik és különben is a tanár személye a fontos". Megnyugtató, mi?! De ugyanezek a "lelkes partizánok" nyilvánosan már nem álltak ki és emelték fel a szavukat a gyerekeinket is sújtó lehetetlen dolgok ellen, benyelték a biztonságot ígérő pedagógus pályamodellt, amiből annyi már látszik, hogy nem lett nagyobb a tanári fizetés csak a kiszolgáltatottság és a gyerekek óraszáma nőtt… Hiába na, ott ahol az önámító összekacsintásnak ilyen nagy hagyományai vannak az alatvalóképzés is jó kezekben van… Meglehet velem van a baj, mert Zsófi egészen otthonosan mozgott a magyar valóságban, neki megvan az a jó képessége, hogy nem akad fenn hétköznapokat mérgező faszságokon - leköti a család és a karrier a többi meg olyan külső adottság, amit túl kell élni.
Villámlátogatásunk apropóját egyébként Zsófi patológus konferenciája adta, minden mást e köré szerveztünk. A szakmai rendezvényből én leginkább csak az őszi Balatont élveztem és a wellnesst Leával, aki tündérien lubickolt a gyerekmedencében pont kétszer negyven percen át. De a lényeg, hogy Zsófinak tartalmasan alakult a háromnapos fejtágítás. Sőt, még mázlija is volt, mert a konferencia végén egymillió forintos szoftvercsomagot nyert! Kár, hogy a hiper-szuper programot csak egy uszkve 16 milliós kütyüvel együtt tudná használni, az meg momentán hiányzik a sztetoszkópja mellől. Viszont karrier építési célokból gálánsan felajánlotta a nyereményét az intézetének, akik szerintem az év támogatói díjra is felterjesztik a SOTÉ-n.

Szavakban ott vagyunk

Volt szerencsém jelen lenni a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferencián, amit a magyar parlamentbe szervezett a Tom Lantos Intézet. Ez amolyan "mindenki ott van, aki számít" esemény volt, nem is értettem igazán, hogy miért is hívtak meg. A vendégek láttán úgy éreztem, hogy egy barátságos zsidó panoptikumba csöppentem -  tíz évvel ezelőtt lényegében ugyanezek az arcok néztek vissza rám. Időhiány miatt a konferencia protokolláris részén voltam csak jelen, ahol felszólalt Yair Lapid magyar származású izraeli pénzügyminiszter is.
Sokatmondó volt, ahogy odalépett a szónoki emelvényre (ez sajnos nincs a videón), majd egy pillanatra körbenézett a díszes teremben - lehet, hogy csak én láttam ebbe bele, de nekem úgy tűnt átfutott rajta, hogy ha nem úgy alakult volna a történelem ahogy, akkor itt is miniszter lehetett volna. Egyébként kitűnő beszédet mondott, amiben többek között felhívta a vendéglátói figyelmét a magyar állam szerepvállalására a Holocaustban.
 A program szerint felszólalt volna Orbán Viktor is, de aznap lesérült és nem sikerült besántikálnia, hogy elmondja, amit helyettese, Navracsics Tibor korrekten megtett a magyar kormány nevében: a magyar állam felelős azért, hogy zsidó polgárait egykor elpusztították. Ez tiszta beszéd volt, kár hogy a gesztusból következő dolgok a kormányzás során már kevésbé nyilvánvalóan jelenik meg. Nem sokkal később felszólalt a görög külügyminiszter-helyettes, aki azzal kezdte a mondandóját, hogy épp most tartóztatták le a görög parlamentben ülő, nyíltan újnáci párt vezetőségét, amivel teljes joggal standing ovationt söpörhetett be. (Ugyan példaértékű a dolog, de azért ebből az is következik, hogy a hellének körében picit jobban tombol az antiszemitizmus, mint Magyarországon. Ami persze nem menti fel a magyar nácikat és barátaikat, de kicsit helyére teszi azokat, akik évtizedek óta mantraszerűen hajtogatják, hogy Magyarországon Európában egyedülálló módon növekszik az antiszemitizmus.)
Azért én sem csak Leával lógattam a lábam, október 1-ére konferenciát szerveztem a terrorról az Izraeli Kulturális Intézetbe. Bevallom kicsit nyögvenyelősen ment a szervezés és picit féltem is, hogy az általános téma keveseket fog meg. De szerencsére tévednem kellett, a negyedik általam szervezett Kidma konferenciára is telt házat produkáltunk.

Képtelenül

Mint az látszik e poszthoz nem tartoznak saját fotók. Sajnos a fényképezőgépem épp az utazás előtt krepált be, szervizben parkolt míg mi otthon voltunk. Emiatt gyakorlatilag egyetlen kockát sem kattintottam. De aggodalomra semmi ok, a gép megjavult!
És ami fontosabb nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind az előadóktól, mind a résztvevőktől, pedig annyira megcsúsztunk időben, hogy én szégyelltem magam miatta. Mit mondjak, a kibucos intellektuális magányomat egészen bearanyozta a siker és már most a következő konferencián töröm a fejem.
Az egész hazaruccanásunkat leginkább Ábel és Ráchel élvezte. Ők hol velünk, de még inkább a nagyszülőkkel voltak, akiket alaposan igénybe vettek. Élvezték a kényeztetést, a kibucban elérhetetlen programokat, a változatosságot. Nekik Budapest a pompás játszóterek városa, ahol végeláthatatlan villamosok és mozgólépcsők járnak és ahol annyi kakaós csigát és kölesgolyót ehetnek, amennyi beléjük fér. Nekik ennyi is elég a boldogsághoz. Miután 10 pörgős nap után beestünk Ferihegyre Ráchel azért szipogott, mert Budapestet nem akarta hátrahagyni. Aztán azzal a megállapítással törölte le az utolsó könnycseppét, hogy nehéz eldönteni, hogy itt vagy ott érzi jobban otthon magát. Mindenesetre másnap boldogan szaladt második otthonába, a kibucos óvodába, hogy Pilóta keksszel kínálja meg kisbarátait és megossza velük káprázatos magyarországi élményeit.

Légikutyakisérő

Az előzmények után érdemes megemlékezni az utazásunk körülményeiről is. Wizzel utaztunk és most szerény késéstől eltekintve normális utunk volt oda és vissza egyaránt. Az viszont vicces volt, hogy visszafelé ugyanaz a  hölgy volt a vezető sztuárdesz, mint aki fél éve a visszafordulásunk után megtagadta a víz kiosztását, hogy a többi vele kapcsolatos kellemes élményt ne is említsük… Egyetlen apró jelét adta csak, hogy tulajdonképpen pályát tévesztett. Miután Ben Gurionon landolt a gép és komótosan gurult a csőhöz az izraeliek jó szokásukhoz híven elkezdek felállni, leszedni a csomagjaikat. Biztos van valami szabály, hogy ez miért égbekiáltóan veszélyes, de szerintem mindennapos élethelyzet, ami felett vagy szemet huny a személyzet vagy megpróbálja tapintatosan kezelni. Na ez úgy sikerült, hogy a hölgy a hangosbeszélőn keresztül egyre ingerültebben utasította helyre a renitenseket, a végére kicsit olyan kutyakiképzős stílusban, ami jól passzolt a decens germán szőkeségéhez. Az persze már nem izgatta, hogy az ilyen jellegű fellépésről az izraeli utazóközönség egészen másra szokott asszociálni…

Kapcsolódó cikkek:

  • Ismét szárnyra kapunk
  • Budapest, te drága
  • A dolgok állása
  • A Budapest-Budapest-Tel Aviv járat
4 Comments

Ismét szárnyra kapunk

9/20/2013

0 Comments

 
Az elmúlt napokban nem sorjáztak a blogbejegyzések. Leginkább az őszi zsidó ünnepek, az óvodaszünet miatt, illetve azért, mert hamarosan Budapestre utazunk család látogatni, ügyes-bajos dolgokat intézni meg kicsit dolgozni.
Harmadjára látogatunk haza és ez amolyan rutint adott nekünk, mind az utazással kapcsolatos logisztika, mind a "lelki" felkészülés tekintetében. Olyan értelemben, mint amikor több mint egy év után látogattunk haza már nincsenek várakozásaink - tudjuk mire számíthatunk és mire nem. A két nagyobb gyerek persze napok óta utazási lázban ég és ez így van jól, mi inkább teendőket strigulázzuk, ami talán nincs egészen rendjén, de ez van. Főleg, ha három kisgyerekkel és a Wizzel utaznunk… (Igen, a történtek után is Wizzel repülünk, mert még jóval a botrányos utunk előtt megvettük a jegyeket. De itt a reklám helye: utazzon mindenki
El Al-lal, mert már náluk is vannak "jóárasított" jegyek, méghozzá fapados meglepetések nélkül.)
Picture
A 10 nap, amit otthon töltünk piszok rövid idő, most ennyire futja. Az utazás apropója, hogy Zsófi hivatalos a Magyar Patológusok Társasága éves konferenciájára Siófokra. Az eseményt kár lett volna kihagynia most, hogy októbertől immár végre patológián fog dolgozni. Annyi év gyerekekkel töltött "gügyögés" után fontos, hogy végre szakmába vágó témákról halljon. De mivel még szoptat, ezért a konferencia ideje alatt sem szakadhat el Leától, úgyhogy ő is jön, meg én is Siófokra, hogy két etetés között legyen ki vigyáz a picire.
Picture
Hogy a babázáson kívül én se maradjak dologtalan, a hazautazást konferencia szervezésre használtam ki. A Kidma színeiben immár a negyedik minikonferencián dolgozom, most október 1-én a terror lesz a téma. Jó előadókkal, több megközelítéssel, laikusok számára is érdekesen. Ez itt ismét a reklám helye: örülnék, ha a blogunk olvasói küzül is mind többen eljönnének az Izraeli Kulturális Intézetbe.
A köztes időkben ügyes-bajos dolgokat intézünk, családdal leszünk, amennyire lehet kiélvezzük Budapestet és megpróbálunk minél több barátunkkal személyesen is találkozni, remélem így lesz. (Igen, ez megint a reklám helye: aki látni akar minket, az a jól bevált elérhetőségeinken vegye fel velünk a kapcsolatot, mert  jóidőre lemarad rólunk.)
Kemény menetnek ígérkezik a hazautazás, kicsit félek is, hogy a nagy kapkodásban valójában semmire sem fog annyi idő jutni, mint amennyi kéne. Már csak azért is, mert most úgy áll, hogy így együtt, a következő közel egy évben nem fogunk már hazalátogatni. Ha most valami kimarad, akkor nehéz lesz bepótolni.

Kapcsolódó cikkek:

  • 430 nap
  • Budapest, te drága
  • Szülési szabadság
  • A dolgok állása
  • A Budapest-Budapest-Tel Aviv járat
0 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©