mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Biztonsági jelentés

7/19/2014

0 Comments

 
Az elmúlt hetek, hónapok rakéta terrorja után csütörtök éjjel megkezdődött a gázai bevonulás. Ez olyan fejlemény, ami miatt távolban élő szeretteink jobban izgulnak értünk. Mindenki megnyugodhat, mi nem vagyunk igazán veszélyben.
A Hamasz rakétái sokáig csak a Gázai-övezet közvetlen környékét terrorizálták. De évről évre egyre messzebb lőttek, az elmúlt napokban már majdnem Haifánál csapódtak be rakétáik, ami 170 kilométerre van az övezettől - ezzel gyakorlatilag az izraeli lakosság döntő többsége a terror szervezet potenciális célpontjává vált. Az izraeli kormány ezért döntött a gázai bevonulás mellett - mint ahogy a civilizált világ minden kormánya így tenne saját polgárai védelmében, ha egy agresszív terror szervezet lenne a szomszédja.
Picture
Szerencsére Gázából hozzánk, Ein Gevbe még nem képesek rakétákat kilőni. Rossz hír viszont, hogy Zsófi afulai munkahelye már bizony lőtávolon belül került. Pánikra semmi ok, a földszinten dolgozik, dél felől egy nagy épület árnyékában, szóval nagyon kéne célozni, hogy kifüstöljék a patológiáról. De sajnos az elméleti esélye megvan, hogy Afulán is becsapódjon egy lövedék, ami azért nem épp megnyugtató.

Fogadókészség

A maga módján a mi kibucunk is kiveszi a részét a háborúból. Amikor Gázából nagyon lőnek, akkor Bersheva közeléből hozzánk költöztetnek egy elmeszociális otthont, hogy itt nyugodt körülmények között vészelhessék át a harcokat. A speciális igényű embereket ápolók, pedagógusok és önkéntesek kísértek el. Ez utóbbiak között nem csak izraeliek, hanem német lányok is vannak.
Zsófi elmondása szerint a kórházban mindennaposak a menekülési gyakorlatok, így ha ne adj’ Isten megszólalnának a szirénák talán kisebb volna a káosz. Egyébként ezek a gyakorlatok országszerte általánosak, minimum félévente megszólalnak próbaképp a szirénák. Ilyenkor az óvodásokat az óvóhelyekre vezetik, bár ez a feladat nem mindig sikerül szintidőn belül, viszont a gyakorlás révén a gyerekek megszokják a stresszhelyzetet és nem paráznak be baj esetén.
Picture
A piros zónán belüli sárga karika Afula, a másik Ein Gev
Mindennel együtt Zsófi reálisan nagyobb eséllyel szenvedhet balesetet a volán mögött munkából jövet-menet, mintsem eltalálja egy rakéta az íróasztalánál. Már csak azért is, mert a hírekből jól ismert vaskupola (kipat barzel - כיפת ברזל) rakétavédelmi rendszer 90 százalékos pontossággal szedi le azokat a lövedékeket, amelyek vélhetően lakott területen csapódnának be. Aggodalomra tehát nem sok ok van! Akkor kezdjetek el izgulni értünk, ha Libanon és Szíria felől tömegével hullanak a rakéták, mert azok már potenciálisan ránk is eshetnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez nem valós kockázati tényező.
Alapvetően mi sem magunkat féltjük, hanem inkább azokat a barátainkat, akiknek a napi rutén részévé váltak a légiriadók, illetve azokért az ismerőseinkért szorítunk nagyon, akiket a napokban (68 ezer másik tartalékossal együtt) hívtak be a gázai események kapcsán. Na, ők tényleg veszélyben vannak.

X  X  X

Aki normális tálalásban szeretne friss hírekhez jutni az aktuális Izraeli helyzetről, az kattintson ide és lájkolja a Kidma facebookos oldalát. Továbbá figyelmetekbe ajánljuk a Kék-fehér valóság - mindennapok Izraelben facebookos blogstandot, ahol blogbarátaink további élménybeszámolót is olvashatjátok.

Kapcsolódó cikkek:

  • Vörös kód
  • Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
  • Lőtvolon kívül, lélekben belül
  • Vihar előtt

0 Comments

Gyászmenet

2/1/2014

1 Comment

 
Január 13-án temették el Ariel Sharont, Izrael egykori miniszterelnökét, a hős hadvezetőt. Fizikai értelemben ekkor vettek tőle búcsút, de hívei zöme lélekben már rég lemondott - vagy megfeledkezett - róla. Volt rá idejük, hisz a minden tekintetben nagy formátumú politikus nyolc hosszú éve kómában feküdt. A temetése így is történelmi eseménynek ígérkezett, nekem is ott volt a helyem. Szubjektív riportomból kiderül, hogy valójában az volt-e. 
A nagyszerű katonának, az erőskezű, de ellentmondásos politikusnak meg sem kellett halnia ahhoz, hogy történelemmé váljon. Még életében szobrot állítottak neki, ha nem is a legszerencsésebbet… Bármennyire is morbidul hangzik, a legenda betetőzése mégiscsak a halál beállta volt, amit az elmúlt hetekben megszaporodott, Sharon erősen romló állapotáról szóló tudósítások már könyörtelenül előre vetítettek. Kívülről kicsit úgy tűnt, mintha az alkalmas időpontot várták volna, hogy lekapcsolják a gépekről. Hogy így volt-e nem fogjuk megtudni soha, mindenesetre január 11-én orvosi értelemben is exitált Sharon. Bár nekem úgy tűnt, hogy az elkerülhetetlen vég mégiscsak meglepetésként érte azokat, akiknek hivatalból kell a nemzet gyászát megkoreografálniuk.
Picture
Bármit is gondoljunk Ariel Sharonról (én például soha nem kedveltem igazán), a zsidó államban úgy tekintenek rá, mint az újkori Izrael egyik legkiemelkedőbb alakja, elsősorban katonai sikerei miatt övezi egyöntetű elismerés és nem ellentmondásos politikai teljesítménye okán. Ezzel magyarázható, hogy elbúcsúztatása nem csak az egykori miniszterelnöknek kijáró protokolláris eseménynek ígérkezett, hanem valódi nemzeti katarzisnak is, amit szerettem volna saját szememmel - és objektívemmel - is látni.

Miért Laturn?

Picture
A Tel Avivból Jeruzsálembe vezető út mentén fekvő Latrun már a brit mandátum idején is hadászati jelentőséggel bírt. Katonai erődítés volt itt, börtönnel, checkpointtal. A britek kivonulása után az 1948-as függetlenségi háború idején komoly harcok folyt Latrun birtoklásáért. Amiben a későbbi miniszterelnök, Ariel Sharon is részt vett. Az ütközet helyszínén ma az Izraeli Védelmi Erők múzeuma található, rengeteg kimustrált hadi eszközzel, militari mániásoknak maga a paradicsom.

Ez azonban csak látszólag volt könnyű vállalkozás a részemről, hisz szabadúszó kispapaként nem vagyok a magam ura. Zsófi áldozatos segítsége és a szomszédság bébiszitterkedése is kellett ahhoz, hogy felkerekedhessek megnézni a történelmet. Miután szerencsésen átszerveztük az életünk  már csak a búcsúztatás helyszíneire kellett beverekednem magam. Arról eleve letettem, hogy Jeruzsálemben a Kneszetnél tartott központi megemlékezésre bejussak, erre akkreditáció hiányában esélyem sem volt. Maradt a latruni katonai tiszteletadás és maga a temetés, mint elérhető opció. De még így is sanszos volt, hogy potyára szelem át a fél országot, mert olyan tömegeket vártak és olyan mérvű biztonsági készültséget hirdettek, ami nekem, mezítlábas fotózsurnalisztának nem ígért semmi jót.
Picture
Latrunban ért az első meglepetés. Abból, hogy a Jeruzsálemben felravatalozott koporsóhoz hányan zarándokoltak el arra következtettem, hogy a hatalmas hadtörténeti múzeumnál minimum ostromállapotok fogadnak, de ehhez képest a sok-sok biztonsági emberen kívül alig lézengtek a komplexum környékén.
Az látszott csak, hogy halandó embert nem engednek a katonai tiszteletadásra, zártkörű ceremóniával készültek. Olyannyira, hogy a szervezők először nem is tudtak mit kezdeni azzal, hogy csak úgy be akarok menni. Kellő fellépéssel és a helyi sajtós tisztnek köszönhetően némi hezitálás után bebocsátást nyerhettem a védett zónába. Ahol két tucat újságírón, fotóson és tévésen meg a biztonságiakon kívül ugyanúgy nem volt érdemben senki. Miközben azt várta volna az ember, hogy díszzászlóaljak, katonai zászlók tengere és egyéb hadi attribútumokkal készülnek a szervezők. De nem. Még csak arra sem voltak figyelemmel, hogy félárbocra engedjék a nemzeti zászlókat, amit a Kneszetnél például megtettek. Ahhoz képest, hogy az Izraeli Védelmi Erők utolsó történelmi léptékkel mérhető hadvezérét búcsúztatta nem gondolkoztak sokat a külsőségeken.

15 másodperc hírnév

Picture
Latrunban hoszzú órákat kellett várni, mire megérkezett a koporsó. Ez a tévéközvetítésekben is üresjárat volt, amikor indifferens vágóképekkel töltik ki az időt. Magam is ennek lettem az “áldozata”, mert rendre belesétáltam a céltalanul pásztázó kamerák képébe, amit aztán helyből világgá repítettek. Fogalmam sincs mely csatornákon tűnhettem fel élőben, de még Budapestről is kaptam telefont, hogy látták, ahogy unott pofával lófrálók és előadom a fotóriportert. Ebből is látszik, hogy a legjobb mellékszereplőnek járó Oscarért még dolgoznom kell egy kicsit a karakteren. 
Picture
A hadsereget a vezérkar reprezentálta, akik Benny Gantz vezérkari főnök vezetésével vágták magukat haptákba, amikor megjelent a koporsót szállító autó, majd testületileg kondoleáltak Sharon két fiánál. Én azt képzeltem, hogy legalább kitolnak a szertárból néhány lezsírozott ágyút és ekkor elsütik, vagy a vadászrepülők éves kiképzési tervét úgy alakítják, hogy a szertartás alatt elhúzzanak Latrun felett. Ezeket a teátrális elemeket megtakarították. Ettől persze a katonai tiszteletadás még tisztességes gesztus volt, csak nekem maradt hiányérzetem. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a temetés helyszínén, rendes sortűzzel búcsúztatták az elhunytat, de ez minden katonai hősnek kijáró tiszteletadás.)
Nem volt sok időm, hogy ezen lamentáljak, mert ha ott akartam lenni a temetésen is, akkor sovány disznóvágtában autóba kellett vágnom magam, hogy időben eljussak 50 kilométerrel arrébb, Szikomor-tanyához, a temetés színhelyére. Amire az útlezárások miatt valójában egyetlen halovány esélyem volt, ha valahogy sikerül a koporsót szállító konvojra szorosan rátapadnom.
Picture
Száguldó riporter közvetlenül a konvoj nyomában
Elmondva egyszerűnek tűnik a feladat, de aki próbálkozott már száguldó VIP menetoszlopot követni az tudja, hogy ilyen csak a filmekben van. Na, nekem ez most összejött és csak a célegyenesben kapcsoltak le, ami egészen kivételes fegyvertény egy magamfajta úrvezetőtől.
A temetés helyszínén óriási biztonsági hajcihő volt, nem túlzás azt mondani, hogy minden fűszálnál rendőr állt. Ezt leginkább a nagyszámú magasrangú külföldi vendég indokolta, mert valódi tömeg nem gyűlt össze. A várakozásokhoz képest szerény számban jelentek meg Sharon “mezei” tisztelői, talán épp a biztonsági intézkedések miatt követték sokan tévén a temetést. Bár én azt hiszem, hogy a viszonylagos érdektelenség inkább annak szólt, hogy sok egykori jobboldali híve egyszerűen nem bocsátotta meg neki a 2006-os gázai kivonulást, míg baloldalon ezzel sem tudta magát annyira belopni a szívekbe, hogy elfeledjék neki a telepes mozgalom hajdani felkarolását. Persze ott a helyszínen nem a csalódottak voltak, hanem a megmaradt tisztelői, akik egy nagy államférfi temetésére jöttek.
Picture
Média falu a semmi közepén
Ezt az érzetet erősítette a jelentős médiaérdeklődés és a már említett nagyszámú magasrangú küldöttség - köztük volt a magyar kormány képviseletében Fónagy János államtitkár is.
Picture
Fónagy János tiszteleg

Gyászos körkép

Picture
Erre a dombra sok-sok embert vártak
Az elmúlt néhány hónap leforgása alatt három temetés is nagy figyelmet kapott Izraelben. A 93 éves korában október 7-én elhunyt Ovadia Jószéf rabbi a keleti vallásos zsidók szellemi vezetője volt. Hatását és tiszteletét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy temetésére 800 ezren(!) zarándokoltak el, ami elképesztő nagy szám. A szekuláris Izrael november végén borult teljes gyászba, amikor 74 éves korában elhunyt Arik Einstein zenész. Halálhírére ugyanúgy megszakították adásukat a tévétársaságok, mint tették ezt a Ovadia Jószéf esetében. Ami érthető is, mert ő egyszemélyben volt az, mint a magyaroknak külön-külön Szörényi-Bródi-Zorán.Tel Avivban tízezrek búcsúztatták, napokig csak az ő számait játszották a rádiók, még Ráchel óvodájában is külön foglalkoztak a rockzenésszel. Ehhez képest volt szembetűnő, hogy a győzedelmes katonát és erős politikust, Ariel Sharont a várakozásokhoz képest sokkal kevesebben kísérték utolsó útjára. A temetése tényleg világraszóló esemény volt, de azért beszédes, hogy a ravatalához becslések szerint 15-20 ezren látogatott el, a temetésén jó ha ötezren voltak.

Magyar szál

Ariel Sharon bukott a magyar zsidó lányokra, legalábbis kettőre biztosan. Első felesége, Margalit Zimmermann volt, akit eredetileg Gyöngyinek hívtak. Brassói, hat gyermekes magyar családba született, onnan 1946-ban aliázott és ismerkedett meg Sharonnal. Házasságuk tragikus hirtelenséggel, 1962-ben szakatt meg, amikor az asszony autóbalesetben életét vesztette. Egy évre rá Sharon elvette egy másik Zimmermann lányt, Lilit, akivel 37 éven át boldog házasságban éltek. Sharont a 2000-ben elhunyt szeretett felesége mellé temették. Gyöngyi és Lili nővére, Olga egy interjúban azt mondta, hogy a testvérek egymás között mindig is magyarul beszéltek, de a gyerekeiket már nem tanították meg magyarul.
(Egyszer valaki elmagyarázhatná, hogy a magyar kormány zsidós rendezvényekre miért delegál előszeretettel zsidókat, mintha nem államközi diplomácia, hanem zsidó belügyről lenne szó.)
A gyászoló potentátok miatt elzárták a temetés közvetlen környékét, újságíróként oda születni kellett. így csak kordonon kívülről fotózhattam, ahonnan a ceremónia korlátozottan látszott. Pech. Mindegy téma így is volt aztán, amikor befejeződött a szertartás, akkor a plebsszel együtt bejutottam a sírhoz, ahol kedvemre fotózhattam a megrendült tömegeket. De még így is jobban jártam, mint azok a fotós kollégák, akik fél órával később a jeruzsálemi állami búcsúztatóról zuhantak be. A hírügynökségi fotósok zöme már csak akkor ért a sírhoz, amikor ott gyakorlatilag lecsengett minden. Most az egyszer a hírversenyt én nyertem. Persze ez halottnak a csók, mert a fotóimat végül nem vette meg senki. De az élmény így is megfizethetetlen volt.
A cikkhez tartozó teljes képanyag a Facebookon is látható.

Kapcsolódó cikkek:

  • Kémtelen történet
  • Bakelit prófécia
  • Géptemető
1 Comment

A túlélő bringa

10/15/2013

0 Comments

 
„Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz
– Túlélsz, pöcök.”
Picture
Örkény István örökbecsű egypercese hajszál pontos képet fest arról, hogy miként babusgatjuk a minket körülvevő kacatokat. Nekünk is megvan a magunk lom keresztje, amit évek óta cipelünk, de legalábbis kerülgetünk. Esetünkben nem is olyan kis dologról van szó, a mi pöckünk, egy kopott kék gyerekbicikli, ami már a mi ein gevi megérkezésünk előtt is a házunk előtt rohadt. Innen oda, onnan ide pakolgattuk jó egy éven át. Aztán egy napon hatalmas csattanással összedőlt a bringatárolónk, megette a rozsda. A csotrogány sértetlenül várta a romok alatt, hogy kiszabadítsa a tulajdonosa, de az csak nem jött érte. Nyilvánvalóvá vált, amit eddig is sejtettünk, hogy a nagy tisztelettel kerülgetett kerékpár valójában senkinek sem hiányzik. Ennek ellenére mégsem volt merszünk kihajítani, így a kerót a házunk melletti fához száműztük. Talán, mert élt bennünk a remény, hogy egyszer csak előbukkanhat a kisgazdája, vagy mert egy-egy eleme pótalkatrésznek elment még, de lehet, hogy csak azért, mert szentimentális érzelmeket tápláltunk a rozoga kétkerekű iránt. A lényeg, hogy a nagy túlélő kapott még egy esélyt.
Eltelt egy újabb év, de csak nem pedálozott érte senki és mi sem szereltünk le róla semmit, mert már nem volt olyan állapotban, hogy ennek értelme lett volna. Úgyhogy a múlt héten vettem egy nagy levegőt és az egyik délután a leharcolt drótszamarat elkísértem utolsó útjára a kukához.
A pöcök átka megtört!

Utóirat: Pár órával később a bringa nem volt ott, ahová letámasztottam. Valaki magához vette. Biztos azt gondolta, hogy jó lesz még valamire és berakta a bringatárolójába, hogy aztán az unokája is kerülgesse…

Kapcsolódó cikkek:

  • Bréking nyúz: épületomlás a kibucban
  • Kinnereti kerekezés

0 Comments

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©