Röpke tíz napig ismét Magyarországon vendégszerepeltünk. Eleve sűrű program várt ránk és még ezt is sikerült tovább súlyosbítanunk, miközben valóban említésre méltó extra dolog kevés történt velünk. De így is megkönnyebbülés volt 10 hajtós nap után visszacsöppenni a "kibucszanatóriumba" vágni a centiket.
Az egész utazás úgy indult, hogy a reptér felé vezető utat Ráchel végig pityeregte, mondván úgy fog hiányozni neki a kibuc és hevesen alkudozásba fogott, hogy inkább csak két-három napra távozzunk vagy annyira se. Aztán persze eszébe sem jutott Izrael. Ez csak azért volt "családtörténeti" pillanat, mert nyilvánvalóvá vált, hogy ötéves korára jól fejlett tér-idő érzékre tett szert. Eddig ugyanis mindössze a tegnap-ma-holnap idősíkot érezte, illetve Ein Gev annyira egybefolyt a magyar fővárossal, mintha csak a kibucunk Nagy-Budapest elővárosa lenne. A történtek alapján úgy tűnhet, mintha kedvenc nagylányunk mindenhol otthon érezné magát, valójában most jött el az ideje, hogy önálló tartalommal töltse meg az "otthon" fogalmát, amit mi például nem akartunk sarkosan definiálni, mert megelégedtünk azzal, hogy az "otthon", a "haza" ott van, ahol mi vagyunk. Mostantól ez a leegyszerűsítés egyre tarthatatlanabb lesz és figyelemmel kell lennünk arra, hogy tőlünk függetlenül ő hol érzi magát otthon.
| Speciel én fél év után most sem éreztem magam túlságosan otthonosan a saját szülőhazámban. Hogy miért azt most nem írnám le újra, megtettem az előző látogatásaink kapcsán itt és itt. Nagyívű megfigyelésekre amúgy sem volt időm, amit megtapasztaltam az pedig nem adott okot a bizakodásra. Az egész utazásunkkal tulajdonképpen elindítottuk a visszazsilipelés folyamatát. Elhagytuk az utazómagasságunk és lassú süllyedésbe kezdtünk a nagy büdös magyar valóságba, ahová úgy egy év múlva fogunk landolni. Csak egy példa hová készülünk visszatérni: iskolakeresésben voltunk, merthogy Ráchel jövő szeptemberben elsős lesz. Sok furcsa hír jutott el hozzánk a közoktatás átalakításáról, amire rá is kérdeztünk az iskolákban. Rendre az a válasz jött, hogy "oh, hát ezt nem kell olyan komolyan venni, úgyis azt tanítok, ami nekem tetszik és különben is a tanár személye a fontos". Megnyugtató, mi?! De ugyanezek a "lelkes partizánok" nyilvánosan már nem álltak ki és emelték fel a szavukat a gyerekeinket is sújtó lehetetlen dolgok ellen, benyelték a biztonságot ígérő pedagógus pályamodellt, amiből annyi már látszik, hogy nem lett nagyobb a tanári fizetés csak a kiszolgáltatottság és a gyerekek óraszáma nőtt… Hiába na, ott ahol az önámító összekacsintásnak ilyen nagy hagyományai vannak az alatvalóképzés is jó kezekben van… Meglehet velem van a baj, mert Zsófi egészen otthonosan mozgott a magyar valóságban, neki megvan az a jó képessége, hogy nem akad fenn hétköznapokat mérgező faszságokon - leköti a család és a karrier a többi meg olyan külső adottság, amit túl kell élni. Villámlátogatásunk apropóját egyébként Zsófi patológus konferenciája adta, minden mást e köré szerveztünk. A szakmai rendezvényből én leginkább csak az őszi Balatont élveztem és a wellnesst Leával, aki tündérien lubickolt a gyerekmedencében pont kétszer negyven percen át. De a lényeg, hogy Zsófinak tartalmasan alakult a háromnapos fejtágítás. Sőt, még mázlija is volt, mert a konferencia végén egymillió forintos szoftvercsomagot nyert! Kár, hogy a hiper-szuper programot csak egy uszkve 16 milliós kütyüvel együtt tudná használni, az meg momentán hiányzik a sztetoszkópja mellől. Viszont karrier építési célokból gálánsan felajánlotta a nyereményét az intézetének, akik szerintem az év támogatói díjra is felterjesztik a SOTÉ-n. | Szavakban ott vagyunk Volt szerencsém jelen lenni a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferencián, amit a magyar parlamentbe szervezett a Tom Lantos Intézet. Ez amolyan "mindenki ott van, aki számít" esemény volt, nem is értettem igazán, hogy miért is hívtak meg. A vendégek láttán úgy éreztem, hogy egy barátságos zsidó panoptikumba csöppentem - tíz évvel ezelőtt lényegében ugyanezek az arcok néztek vissza rám. Időhiány miatt a konferencia protokolláris részén voltam csak jelen, ahol felszólalt Yair Lapid magyar származású izraeli pénzügyminiszter is. Sokatmondó volt, ahogy odalépett a szónoki emelvényre (ez sajnos nincs a videón), majd egy pillanatra körbenézett a díszes teremben - lehet, hogy csak én láttam ebbe bele, de nekem úgy tűnt átfutott rajta, hogy ha nem úgy alakult volna a történelem ahogy, akkor itt is miniszter lehetett volna. Egyébként kitűnő beszédet mondott, amiben többek között felhívta a vendéglátói figyelmét a magyar állam szerepvállalására a Holocaustban. A program szerint felszólalt volna Orbán Viktor is, de aznap lesérült és nem sikerült besántikálnia, hogy elmondja, amit helyettese, Navracsics Tibor korrekten megtett a magyar kormány nevében: a magyar állam felelős azért, hogy zsidó polgárait egykor elpusztították. Ez tiszta beszéd volt, kár hogy a gesztusból következő dolgok a kormányzás során már kevésbé nyilvánvalóan jelenik meg. Nem sokkal később felszólalt a görög külügyminiszter-helyettes, aki azzal kezdte a mondandóját, hogy épp most tartóztatták le a görög parlamentben ülő, nyíltan újnáci párt vezetőségét, amivel teljes joggal standing ovationt söpörhetett be. (Ugyan példaértékű a dolog, de azért ebből az is következik, hogy a hellének körében picit jobban tombol az antiszemitizmus, mint Magyarországon. Ami persze nem menti fel a magyar nácikat és barátaikat, de kicsit helyére teszi azokat, akik évtizedek óta mantraszerűen hajtogatják, hogy Magyarországon Európában egyedülálló módon növekszik az antiszemitizmus.) |
Azért én sem csak Leával lógattam a lábam, október 1-ére konferenciát szerveztem a terrorról az Izraeli Kulturális Intézetbe. Bevallom kicsit nyögvenyelősen ment a szervezés és picit féltem is, hogy az általános téma keveseket fog meg. De szerencsére tévednem kellett, a negyedik általam szervezett Kidma konferenciára is telt házat produkáltunk.
KéptelenülMint az látszik e poszthoz nem tartoznak saját fotók. Sajnos a fényképezőgépem épp az utazás előtt krepált be, szervizben parkolt míg mi otthon voltunk. Emiatt gyakorlatilag egyetlen kockát sem kattintottam. De aggodalomra semmi ok, a gép megjavult! | És ami fontosabb nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk mind az előadóktól, mind a résztvevőktől, pedig annyira megcsúsztunk időben, hogy én szégyelltem magam miatta. Mit mondjak, a kibucos intellektuális magányomat egészen bearanyozta a siker és már most a következő konferencián töröm a fejem. |
Az egész hazaruccanásunkat leginkább Ábel és Ráchel élvezte. Ők hol velünk, de még inkább a nagyszülőkkel voltak, akiket alaposan igénybe vettek. Élvezték a kényeztetést, a kibucban elérhetetlen programokat, a változatosságot. Nekik Budapest a pompás játszóterek városa, ahol végeláthatatlan villamosok és mozgólépcsők járnak és ahol annyi kakaós csigát és kölesgolyót ehetnek, amennyi beléjük fér. Nekik ennyi is elég a boldogsághoz. Miután 10 pörgős nap után beestünk Ferihegyre Ráchel azért szipogott, mert Budapestet nem akarta hátrahagyni. Aztán azzal a megállapítással törölte le az utolsó könnycseppét, hogy nehéz eldönteni, hogy itt vagy ott érzi jobban otthon magát. Mindenesetre másnap boldogan szaladt második otthonába, a kibucos óvodába, hogy Pilóta keksszel kínálja meg kisbarátait és megossza velük káprázatos magyarországi élményeit.
Légikutyakisérő
Az előzmények után érdemes megemlékezni az utazásunk körülményeiről is. Wizzel utaztunk és most szerény késéstől eltekintve normális utunk volt oda és vissza egyaránt. Az viszont vicces volt, hogy visszafelé ugyanaz a hölgy volt a vezető sztuárdesz, mint aki fél éve a visszafordulásunk után megtagadta a víz kiosztását, hogy a többi vele kapcsolatos kellemes élményt ne is említsük… Egyetlen apró jelét adta csak, hogy tulajdonképpen pályát tévesztett. Miután Ben Gurionon landolt a gép és komótosan gurult a csőhöz az izraeliek jó szokásukhoz híven elkezdek felállni, leszedni a csomagjaikat. Biztos van valami szabály, hogy ez miért égbekiáltóan veszélyes, de szerintem mindennapos élethelyzet, ami felett vagy szemet huny a személyzet vagy megpróbálja tapintatosan kezelni. Na ez úgy sikerült, hogy a hölgy a hangosbeszélőn keresztül egyre ingerültebben utasította helyre a renitenseket, a végére kicsit olyan kutyakiképzős stílusban, ami jól passzolt a decens germán szőkeségéhez. Az persze már nem izgatta, hogy az ilyen jellegű fellépésről az izraeli utazóközönség egészen másra szokott asszociálni…
RSS Feed