Nem mindenáron akartunk Izraelbe költözni, a döntésünk inkább arról szólt, hogy hosszabb-rövidebb időt feltétlenül külföldön szeretnénk tölteni. Így aztán sokáig Thaiföldet favorizáltuk, mert exotikus, olcsó, viszonylag biztonságos és a távol-keleti viszonyok között is elérhető a nyugati szolgáltatási színvonal. Viszont messze van és a paradicsomi állapotok is unalmasak egy idő után. Végül osztoztunk, szoroztunk, mérlegeltünk és aztán úgy döntöttünk, hogy mégiscsak Izraelben van a helyünk, ami persze sok szempontból nagyobb szívás, mintha farangnak megyünk Thaiföldre.
Az uticél fixálásával 2010 tavasztán vette kezdetét a projekt. Először is eldönttük, hogy ha már Izrael, akkor alija (letelepedés), mert így jogosultak vagyunk egy csomó támogatásra és a tartózkodási engedéllyel sem kell szórakozni. Az alija engedély megszerzéséhez mindenek előtt össze kellett házasodni, amit eddig sikeresen elblicceltünk. A komédiába illő „ceremónia” dokumentálhatóvá tette azt, amit másfél gyerek megpecsételt, de persze ez a világ egyetlen hivatalnokának sem bizonyít semmit. Ez van, stempli az úr...
A nagy utazás nem térben, hanem időben kezdődött. Az alija engedély megszerzéséhez családfakutatásba kezdtünk, ami önmagában is izgalmas történet. Itt most csak annyi érdekes belőle, hogy hosszas nyomozás, könyvtárazás, levéltárazás után végül majd’ minden, amire szükségünk volt egy fiókban lapult az orrunk előtt. Azért a kutakodás sem volt hiábavaló, mert rengeteg érdekes dologra bukkantunk Zsófi felmenőiről.
Hónapokon át tartó bogarászás nyomán adtuk le a papírokat és ehhez képest alig két hét után már jött is a szabad jelzés az engedélyről. (Picit meglepődtünk a tempón, mert annyi rémhír keringett a procedúráról, hogy el se akartuk hinni, hogy ilyen könnyen ment.) Ez volt valamikor februárban, ekkor vette kezdetét a valódi felkészülés az utazásra - innentől már egészen más feladatok vártak ránk.
Az engedélyek beszerzése után újabb döntési helyzet előtt álltunk. Izraelben ugyanis több megoldást is kínálnak az újonnan érkezőknek. A lehetőségek közül mindenki igényei szerint választhat, bár vannak kötöttségek és rafinált feltételek. Ilyen választási lehetőség, hogy melyik térségben és helyileg hol akarunk először lakni. Ez meghatározza, hogy milyen keretek között, milyen támogatásokra számíthatunk. Választásunkat ennél fontosabb célok motíválták: a nagy kalandozás közepette mindenek felett a gyerekek biztonsága volt a legfontosabb szempont, ezért némi hezitálás után egy családosoknak szánt kibuc programra voksoltunk. Hogy miért? A költözés eleve nagy változás, még akkor is, ha a szomszéd utcába tesszük át a székhelyünket, hát még, ha egy másik országba. Ilyen körülmények között különösen felértékelődik a kiszámítható, biztonságos és emberléptékű közeg – a kibucok pedig pont ezt kínálják: falusias jelleg, elfogadható életkörülmények és befogadó szociális háló. Ez utóbbi különösen értékes, hiszen mégis csak idegenként érkeztünk, a helyiek támogatásával viszont sok energiát és plusz kört takaríthatunk meg. Az emberi kapcsolatok terén pedig a világ egyetlen városa sem kelhet versenyre a kisebb településekkel. (Thaiföldön például mindig és minden körülmények között tuisták lennénk, a fejőstehén státuszon nem léphetnénk túl.) A kibucok falusias jellege és életminősége működő közösségeket takarnak, amelyek eleve befogadásra szocializálódtak. Nagy könnyebbség ez a családosoknak, bár az is igaz, hogy az ideális környezet inkább csak a gyerekeknek nyújt élményeket, a felnőtteknek már kevésbé attraktív és perspektivikus. De azért ezt túl lehet élni.
Hónapokon át tartó bogarászás nyomán adtuk le a papírokat és ehhez képest alig két hét után már jött is a szabad jelzés az engedélyről. (Picit meglepődtünk a tempón, mert annyi rémhír keringett a procedúráról, hogy el se akartuk hinni, hogy ilyen könnyen ment.) Ez volt valamikor februárban, ekkor vette kezdetét a valódi felkészülés az utazásra - innentől már egészen más feladatok vártak ránk.
Az engedélyek beszerzése után újabb döntési helyzet előtt álltunk. Izraelben ugyanis több megoldást is kínálnak az újonnan érkezőknek. A lehetőségek közül mindenki igényei szerint választhat, bár vannak kötöttségek és rafinált feltételek. Ilyen választási lehetőség, hogy melyik térségben és helyileg hol akarunk először lakni. Ez meghatározza, hogy milyen keretek között, milyen támogatásokra számíthatunk. Választásunkat ennél fontosabb célok motíválták: a nagy kalandozás közepette mindenek felett a gyerekek biztonsága volt a legfontosabb szempont, ezért némi hezitálás után egy családosoknak szánt kibuc programra voksoltunk. Hogy miért? A költözés eleve nagy változás, még akkor is, ha a szomszéd utcába tesszük át a székhelyünket, hát még, ha egy másik országba. Ilyen körülmények között különösen felértékelődik a kiszámítható, biztonságos és emberléptékű közeg – a kibucok pedig pont ezt kínálják: falusias jelleg, elfogadható életkörülmények és befogadó szociális háló. Ez utóbbi különösen értékes, hiszen mégis csak idegenként érkeztünk, a helyiek támogatásával viszont sok energiát és plusz kört takaríthatunk meg. Az emberi kapcsolatok terén pedig a világ egyetlen városa sem kelhet versenyre a kisebb településekkel. (Thaiföldön például mindig és minden körülmények között tuisták lennénk, a fejőstehén státuszon nem léphetnénk túl.) A kibucok falusias jellege és életminősége működő közösségeket takarnak, amelyek eleve befogadásra szocializálódtak. Nagy könnyebbség ez a családosoknak, bár az is igaz, hogy az ideális környezet inkább csak a gyerekeknek nyújt élményeket, a felnőtteknek már kevésbé attraktív és perspektivikus. De azért ezt túl lehet élni.
RSS Feed