A kívülállók szemében még ma is valamiféle különös misztikum lengi körül a kibucokat. Pedig ez a településforma már rég nem ugyanaz, mint amikor a legendája megszületett.
Az elmúlt 100 évben a kibucok változó szerepet töltöttek be. Történetük az 1880-as évekig nyúlik vissza, amikor az oroszországi üldöztetéseknyomán elindult a tömeges zsidó bevándorlás Palesztinába. Idealista zsidó fiatalok százai érkeztek az országba, közüllük kerültek ki 1909-ben az első kibuc alapítói.
Az igéret földje - az volt, az maradt?
Emlékbélyeg
Eleinte egyfajta honfoglalás volt a kibucalapítás, ami ideológiájában ugyan különbözött a nyugati kolonizációs településektől, de a gyakorlatban ugyanarról szólt: területszerzés. Akkortájt viszonylag egyszerű volt, mert a korabeli Palesztina lényegében parlagon hevert – a helyi arabok jó pénzért szívesen elpasszolták a gyatra földeket és örültek, hogy fogtak egy balekot. Azonban a XX. század első felére leesett a tantusz a palesztinoknak és rájöttek, hogy mire megy ki a játék.
Új hazát és új otthont építenek
Európa fasizálódásával és a Sztálini nyomulással párhuzamosan több százezerre kúszott fel a térség zsidó lakosságának a száma, akiknek már akkor is csak töredéke élt kibucokban, a többség a kényelmes(ebb) városokat választotta a mezőgazdasági munka helyett. Mert, hogy a kibucnyikok alapvetően Izrael felvirágoztatását tekintették fő feladatuknak, ami az akkori viszonyokat ismerve határozottan szép vállalkozás volt.
Az I. világháború után brit ellenőrzés alá került területen akkorra már állandósult az ellentét a palesztinok és a zsidók között. A kibucok így nem csak farmok voltak, hanem félkatonai támaszpontok is. A zömében ellenséges környezetben a zsidó kolóniákból egyfajta határőr település-hálózatot képeztek. Méghozzá akkoriban, amikor Izrael állam megalakulása távoli álomnak tűnt. Miután az álom 1948-ban valósággá vált a kibucok egy része fokozatosan elvesztette stratégiai jelentőségét, míg az új határok mentén fekvők továbbra is bástyaként védték a hazát. Ahogy azonban nőtt Izrael katonai potenciálja, ezek sem játszottak közvetlen szerepet a honvédelemben.
Mindezt azért fontos tisztázni, mert a kibucok úgy élnek a köztudatban, mint egyfajta szocialista utópia. Ami részben igaz és egyben leegyszerűsítés is. Az tagadhatatlan, hogy a kibuc mozgalom túlnyomórészt baloldali, mondhatni kommunista indíttatású, bár nem mindenki Marxal a kezében indult szántani. Szép számmal jöttek létre szociáldemokrata és kifejezetten jobboldali vallásos közösségi települések is, amelyek épp úgy Izrael megművelését (és védelmét) tűzték ki célul, mint a már említett kommunista haverok.
Ezzel együtt a kibucok megjelenésekor alapvetően a baloldali társadalmi ideál gyakorlati megvalósítása zajlott (fizikai munka fetisizálása, mindenre kiterjedő erős egalitárius szemlélet, a közösség favorizálása az individummal szemben, teljes köztulajdon stb.) az országépítők erős küldetéstudatával megspékelve. Mindez jelentősen hozzájárult, hogy a rendelkezésre álló nagyon szűkös erőforrásokat optimálisan használják fel, méghozzá permanens háborús helyzetben. Azonban Izrael megalakulása után, a külső veszély csökkenésével lezárult a hadikommunizmus korszaka, már csak a termelésre kellett koncentrálni.
A ’60-as ’70-es évekre esett a kibucok aranykora, a viszonylag tartós gazdasági fellendülés, együtt járt a jóléti rendszerek kiteljesítésével és a kibucok nagyívű fejlesztéseivel, amit részben olcsó hitelekből fedeztek (hm, ebből a kottából mintha már máshol is játszottak volna...). Azt hiszem mítoszok formájában az ekkori idilli állapot maradt meg a fejekben.
A ’60-as ’70-es évekre esett a kibucok aranykora, a viszonylag tartós gazdasági fellendülés, együtt járt a jóléti rendszerek kiteljesítésével és a kibucok nagyívű fejlesztéseivel, amit részben olcsó hitelekből fedeztek (hm, ebből a kottából mintha már máshol is játszottak volna...). Azt hiszem mítoszok formájában az ekkori idilli állapot maradt meg a fejekben.
Kibucban nőttek fel, de nem ott öregedtek meg
De ahogy az már lenni szokott a fellendülést mindig hanyatlás követi. A ’80-as évekre kiderült, hogy a kommunista szigetek nem állják a versenyt a kapitalista környezetben (ismerős, nem?). A már nem is olyan olcsó hitelek visszafizetése az általában rosszul gazdálkodó kibucoknak óriási terhet jelentett. Ezzel együtt járt az ideológia és kibucok kiüresedése, mivel sokan – főleg a fiatalabbak - inkább máshol keresték a boldogulást. A ’90-es évektől kezdve a gazdasági szükségszerűség kikényszerítette a kibucok belső átalakulását – felszámolták, megreformálták, racionalizálták a szociális juttatásokat, teljesítményarányossá tették a bérezést, leépítették a gazdaságtalan ágazatokat, miközben másokat privatizáltak vagy a nagyobb haszon reményében vállalkozásokat alapítottak. A folyamat odáig jutott, hogy a legtöbb kibucban már csak nyomokban érhető tetten a szocialista utópia, az is inkább az erős közösségi szellem formájában. (Nem régiben a Népszabadság közölt a kibuc mozgalom helyzetéről egy elég átfogó cikket, akit bővebb érdekel, az itt elolvashatja.)
A kibucok ma már jól felszerelt, infrasrukturálisan kitűnően ellátott, de nem túl elegáns lakóparkok. Ahol az eredetileg felhalmozott termelő eszközöknek és javaknak már csak egy része van közös tulajdonban, de ezeket is alapvetően piaci alapon hasznosítják közösségi felügyelet mellett. Az erős ideológia töltet eltűnt, legfeljebb a vallásos-nem vallásos törésvonal érezhető.
Ha tehát valaki azt gondolta volna, hogy kibújt belőlünk a kripto kommer, amikor disszidáltunk egy kibucba, az téved. Mi már az ingyen ebéd végére értünk ide, viszont a’la carte vásárolhatunk és ennek megfelelően fizethetünk. Igaz, a piaci árnál egy picit kevesebbet, ami azért jelzi, hogy a nagy átalakulások ellenére a kibucokban még mindig mások a viszonyok, mint azon kívül. Ennél azonban fontosabb, hogy az itteni életminőség és biztonság nincs benne az árban, csóró k. európaiként ezt nem tudnánk más hagyományos izraeli településen kiköhögni, meg aztán van, amit nem lehet pénzért megvenni. Na, ezért jó hely még mindig a kibuc.
A kibucok ma már jól felszerelt, infrasrukturálisan kitűnően ellátott, de nem túl elegáns lakóparkok. Ahol az eredetileg felhalmozott termelő eszközöknek és javaknak már csak egy része van közös tulajdonban, de ezeket is alapvetően piaci alapon hasznosítják közösségi felügyelet mellett. Az erős ideológia töltet eltűnt, legfeljebb a vallásos-nem vallásos törésvonal érezhető.
Ha tehát valaki azt gondolta volna, hogy kibújt belőlünk a kripto kommer, amikor disszidáltunk egy kibucba, az téved. Mi már az ingyen ebéd végére értünk ide, viszont a’la carte vásárolhatunk és ennek megfelelően fizethetünk. Igaz, a piaci árnál egy picit kevesebbet, ami azért jelzi, hogy a nagy átalakulások ellenére a kibucokban még mindig mások a viszonyok, mint azon kívül. Ennél azonban fontosabb, hogy az itteni életminőség és biztonság nincs benne az árban, csóró k. európaiként ezt nem tudnánk más hagyományos izraeli településen kiköhögni, meg aztán van, amit nem lehet pénzért megvenni. Na, ezért jó hely még mindig a kibuc.
RSS Feed