Nem csitul a tiltakozási hullám Izraelben. A Tel Avivból indult elégedetlenség futótűzként terjedt el az országban. Mint már írtam róla a mi környékünkön is forr a levegő és az itteniek közül is egyre többen csatlakoznak a megmozdulásokhoz. Szubjektív riport a nagy Jordán-völgyi menetről.
Eddig a lelkesebbje valamelyik nagyvárosba utazott, vagy a Zemah-i körforgalomnál rázta az öklét esténként. Múlt csütörtökön viszont minden eddiginél többen ostorozták a kormány politikáját a térség legfontosabb közlekedési csomópontjánál. Zemahban, a környékbeli kibucokból érkező menetek egyesülése nyomán a szervezők szerint ezren demonstráltak, szerintem kis jóindulattal öt-hatszáz fő jött össze.
Eddig a lelkesebbje valamelyik nagyvárosba utazott, vagy a Zemah-i körforgalomnál rázta az öklét esténként. Múlt csütörtökön viszont minden eddiginél többen ostorozták a kormány politikáját a térség legfontosabb közlekedési csomópontjánál. Zemahban, a környékbeli kibucokból érkező menetek egyesülése nyomán a szervezők szerint ezren demonstráltak, szerintem kis jóindulattal öt-hatszáz fő jött össze.
Nincs megállás
Engem egy baráti házaspár vitt autóval a tűntetésre. Sharon, a sofőröm középiskolai tanár és lelkes támogatója a demonstrációknak. Szerinte nagy változások előtt áll az ország, bár azt ő is elismeri, hogy a tiltakozások célja eléggé homályos. Azon túl, hogy elszabadultak az árak, nincs egy központi üzenet, helyette sokan sokféle dolgot követelnek, amivel így persze mindenki kicsit azonosulhat.
Izrael, te drága
Itt helyben is az volt a fontos, hogy minden kibucból valaki elmondja a maga bánatát. És mint legkisebb közös többszöröst sűrűn emlegették az ötéve elrabolt Gilad Shalitot, akinek persze nincs túl sok köze ahhoz, hogy egekbe szöktek a lakásárak és megritkult a szociális háló.
Gilad Shalitot tolták maguk elé
Be kell valljam, hogy engem nem csapott meg a történelem szele. Nem éreztem azt, hogy most valami nagy dolognak vagyok a részese. Két dolog azonban érdekes volt számomra az egyik az, hogy nyiltan felvállalták a szónokok, hogy a periférián élnek. Ezt ugye senki sem szereti kimondani, mert mindenki azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Attól viszont, hogy tudták hol a helyük a világban (az isten háta mögött) nem lettek ellenségesek (sőt!) azokkal, akik az ország szerencsésebbik felén elégedetlenkednek. A másik ennél sokkal fontosabb, hogy mennyi fiatal résztvevője volt a demonstrációnak. Magyarországon a tinik apolitikusak és legfeljebb a saját iskolájuk bezárásakor éreznek késztetést arra, hogy hallassák a hangjukat. Itt viszont országszerte a fiatalok a motorjai a demonstrációknak. A Zemah-i tűntetésen nem csak a hallgatóság, de a felszólalók között is több huszonéves vagy még fiatalabb srác volt.
Az elégedetlenségi hullám mögött nincs szervezett politikai erő, amit úgy érzem le is vetne az emberek elemi dühe. Helyette kisebb ifjúsági szervezetek és nagyon sok egyén összefogása van. Az, hogy ebből mi fog kisülni most még nem lehet tudni. Meglehet heteken belül kifullad a tiltakozás, de az is benne van a pakliban, hogy egy új politikai erő épül fel belőle, amely kikényszerítheti az előrehozott választásokat.
X X X
Vendégszöveggént szeretném a figyelmetekbe ajánlani Ámosz Oz cikkét, ami a Népszabadságban jelent meg nemrégiben. Izrael talán legismertebb kortárs írója nálamnál sokkal pengébben látja, hogy mi van a demonstrációsorozat mögött.
Újjáéled Izraelben a testvériség és a szolidaritás?
Sohasem volt igazán egyenlőségre törekvő állam Izrael, de virágkorában mégis sokkal egalitáriánusabb volt, mint a legtöbb ország a világon. A szegénység nem volt annyira nyomorúságos és a gazdagság sem annyira hivalkodó. A szegények és a nélkülözők iránti társadalmi felelősséget nem csupán gazdasági, hanem érzelmi síkon is érzékelni lehetett.
A korai Izraelben, aki dolgozott – márpedig majdnem mindenki, nő és férfi nagyon keményen hajtotta magát –, szerény, de tisztességes életet tudott teremteni magának és családjának. Az új bevándorlók, a menekülttáborok lakói valamennyien részesültek közoktatásban, egészségügyi ellátásban és a lakhatásukról is gondoskodtak. A fiatal, szegény Izrael élen járt a szociális ellátásban.
Az elmúlt harminc évben azonban mindezt lerombolták, mert a nagytőkés kormányok a gazdaságban meghonosították az „aki kapja, marja” farkastörvényét.
Az Izrael utcáin és terein végigsöprő tiltakozás ma már messze nem csak a mostoha lakásviszonyok miatti elégedetlenségről szól. A tiltakozás lényegi oka: a kormánynak a nép szenvedése iránti közönye, a dolgozó lakossággal szembeni kettős mérce és a társadalmi szolidaritás lerombolása miatti felháborodás és harag.
Szívmelengető látni az Izrael-szerte városról városra megjelenő sátorvárosokat, a betegeikért felvonuló orvosokat és egyáltalán azt, hogy a demonstrációkon és gyűléseken újjáéled a testvériség és a kölcsönös bizalom.
„Felebarátok vagyunk” – ez a tüntetők első számú jelszava, hangsúlyosabb annál is, hogy „Társadalmi igazságosságot!”, és annál is, hogy „Le a kormánnyal!”
A társadalmi igazságosság megteremtéséhez szükséges források Izraelben három helyen találhatóak. Az első: azok a milliárdok, amelyeket Izrael a telepek létrehozásába ölt bele, noha ez volt a legnagyobb hiba és egyben a legnagyobb igazságtalanság is az állam történetében. A második: azok a hatalmas összegek, amelyeket az ultraortodox telepeknek, a jesiváknak juttattak, ahol tudatlan fajankók generációit nevelik az állam, annak polgárai és a XXI. század valósága iránti megvetésre. A harmadik, talán a legfontosabb: az a bőkezű támogatás, amelyet a Netanjahu-kormány és elődei egyes iparmágnások és cimboráik szemérmetlen meggazdagodásához nyújtottak a középosztály és a szegények rovására.
Ne feledjük, miből keletkezett a telepesek jóléte, és mitől hízott a gazdagok bankszámlája. Bizony izraeliek millióinak munkájából és alkotó tehetségéből. Azokéból, akik vállukon hordják egy – a földgázt még nem számítva – természeti kincsekben szegény, ám emberi erőforrásokban gazdag állam gazdasági csodáját.
Nem pártok, még csak nem is a régi ellenzéki szervezetek teremtették meg ezt a tiltakozó mozgalmat, hanem az ország legjelesebbjeinek nyomdokain haladó sok-sok fiatal lelkesedése és kitartása.
Megható, mélyen megható: ott vannak minden generációból a legtapasztaltabb tüntetők, akiknek hangja éveken át pusztába kiáltott szó volt, ott vannak a sátrakban a fiatalokkal, akik érett bölcsességgel irányítják a tiltakozó mozgalmat.
Az olyan emberek, mint jómagam, akik sok-sok éven át tiltakoztunk az izraeli kormányok politikája ellen, csodálattal és szeretettel üdvözöljük az új nemzedéket, mely túl fogja szárnyalni elődeit.
Az elmúlt harminc évben azonban mindezt lerombolták, mert a nagytőkés kormányok a gazdaságban meghonosították az „aki kapja, marja” farkastörvényét.
Az Izrael utcáin és terein végigsöprő tiltakozás ma már messze nem csak a mostoha lakásviszonyok miatti elégedetlenségről szól. A tiltakozás lényegi oka: a kormánynak a nép szenvedése iránti közönye, a dolgozó lakossággal szembeni kettős mérce és a társadalmi szolidaritás lerombolása miatti felháborodás és harag.
Szívmelengető látni az Izrael-szerte városról városra megjelenő sátorvárosokat, a betegeikért felvonuló orvosokat és egyáltalán azt, hogy a demonstrációkon és gyűléseken újjáéled a testvériség és a kölcsönös bizalom.
„Felebarátok vagyunk” – ez a tüntetők első számú jelszava, hangsúlyosabb annál is, hogy „Társadalmi igazságosságot!”, és annál is, hogy „Le a kormánnyal!”
A társadalmi igazságosság megteremtéséhez szükséges források Izraelben három helyen találhatóak. Az első: azok a milliárdok, amelyeket Izrael a telepek létrehozásába ölt bele, noha ez volt a legnagyobb hiba és egyben a legnagyobb igazságtalanság is az állam történetében. A második: azok a hatalmas összegek, amelyeket az ultraortodox telepeknek, a jesiváknak juttattak, ahol tudatlan fajankók generációit nevelik az állam, annak polgárai és a XXI. század valósága iránti megvetésre. A harmadik, talán a legfontosabb: az a bőkezű támogatás, amelyet a Netanjahu-kormány és elődei egyes iparmágnások és cimboráik szemérmetlen meggazdagodásához nyújtottak a középosztály és a szegények rovására.
Ne feledjük, miből keletkezett a telepesek jóléte, és mitől hízott a gazdagok bankszámlája. Bizony izraeliek millióinak munkájából és alkotó tehetségéből. Azokéból, akik vállukon hordják egy – a földgázt még nem számítva – természeti kincsekben szegény, ám emberi erőforrásokban gazdag állam gazdasági csodáját.
Nem pártok, még csak nem is a régi ellenzéki szervezetek teremtették meg ezt a tiltakozó mozgalmat, hanem az ország legjelesebbjeinek nyomdokain haladó sok-sok fiatal lelkesedése és kitartása.
Megható, mélyen megható: ott vannak minden generációból a legtapasztaltabb tüntetők, akiknek hangja éveken át pusztába kiáltott szó volt, ott vannak a sátrakban a fiatalokkal, akik érett bölcsességgel irányítják a tiltakozó mozgalmat.
Az olyan emberek, mint jómagam, akik sok-sok éven át tiltakoztunk az izraeli kormányok politikája ellen, csodálattal és szeretettel üdvözöljük az új nemzedéket, mely túl fogja szárnyalni elődeit.
RSS Feed