Gólyahír Ein Gev egy valódi madár sztráda nyomvonalában fekszik. Minden évben oda-vissza áthaladnak felettünk a költözőmadarak. Vannak madarak, amelyek megpihennek a környéken és akadnak olyanok is, amelyek lusták továbbrepülni és nálunk "telelnek át". A Magyarországról ismert fecskék a lépcsőházunkba is befészkelik magukat, a seregélyek csapatostul szállják meg a házunk előtti fákat, a gólyák pedig a kibuc fölé magasodó Szuszitán szokták jövet-menet kipihenni a fáradalmaikat. A hírek szerint Magyarországra már megérkezett az első gólya Afrikából, amely sanszos, hogy Ein Gev érintésével tette meg útját. Ő a mi előőrsünk, de a babát nem a gólya hozza, hanem Zsófi viszi. | Ahogy nézem - márpedig rendesen követem az eseményeket - sajnos semmi sem változott pozitív irányba otthon a legutóbbi látogatásunk óta. És ez nagy baj, nagyon nagy baj. Engem személy szerint bosszant, hogy tehetetlen vagyok, azok voltunk már mielőtt eljöttünk, csak akkor még élt a remény, hogy lesz ez még másképp is belátható időn belül. Annyit tehettünk, hogy hellyel-közzel kivonhattuk magunkat az események közvetlen hatása alól, de ez sem tarthat örökké, és ugye hiába hagytuk időlegesen magunk mögött Magyarországot a szar még itt is utolér minket. Magam csak annak örülhetek, hogy nem érzem mindennaposan a bőrömön, ami otthon megy. De lehet ennek örülni, ha látjuk az otthon élő szeretteinken, hogy ők meg bajlódnak és nem jutnak egyről a kettőre? Mindegy. Most megyünk haza és alámerülünk. Kiélvezzük, ami jó és boldogok leszünk a baba miatt, a többit meg két hónap múlva magunk mögött hagyjuk. Na, hát ezért mondtam Zsófinak, hogy én már azt várom, hogy visszaérjünk. |
Szerintem ez elég pozitív egy 34. hetében járó terhes nőtől.