Ma a világ minden valamire valól híradójában vezető hír, hogy 1941 nap után kiszabadul Gilad Shalit a Hamasz fogságából. A korrekt hírforrások elmondják majd, hogy miként rabolták el több mint öt évvel ezelőtt az akkor 19 éves kiskatonát, azt is megtudhatjuk, hogy Izrael több mint ezer palesztin foglyot ad érte cserébe – köztük számtalan gyilkos terroristát – és bizonyára lesznek hírszerkesztők, akik mellékesen megemlítik, hogy vitatott az aránytalan ár egyetlen túszért. Az azonban biztosan kimarad a híradásokból, hogy izraeli oldalról mi kényszerítette ki ezt az alkut, mert ez már nem fér bele a 0.40-es hírspotba vagy a másnapi újságban megjelenő, legfeljebb ezer karakteres képes hírbe.
Izraelben valódi nemzeti mozgalom bontakozott ki Gilad Shalit mögött, melynek elsősősorban az elrabolt katona édesapja volt a motorja. Noam Shalit hihetetlen enerigával és erővel harcolt a fiáért, de egyedül nem ment volna semmire.
A család mellett aktivisták ezrei(!) segítették tevőlegesen és tartották folyamatosan napirenden Gilad Shalit ügyét. Mindennek nyomán valódi tömegmozgalom bontakozott ki, amely átfogta az egész izraeli társadalmat. Nem csak meddő petíciózásban merült ki a kiállás, hanem hétköznapokban is megnyilvánult a szolidaritás az elrabolt kiskatona iránt. A mozgalomhoz tartozók sárga szalaggal jelezték, hogy nem engedik feledésbe merülni a terroristák fogságában sínylődő Gilad Shalitot. Mostanáig mindennapos látvány volt az említett rikító textildarab autón, bringán, táskán, ruhán. De egészen hétköznapi viseletnek számított – és egyáltalán nem volt ciki – Gilad Shalitos pólót hordani sem. Sok kerítésen, kirakatban vagy egyéb felületen éveken át ott díszelgett a mozgalom molinója, rajta az elrabolt katona fotójával. És ha ez sem volt elég, akkor tömegek vonultak utcára az apa felszólítására, hogy így gyakoroljanak nyomást az izraeli kormányra a mielőbbi megállapodásért.
Az elmúlt évek alatt Gilad Shalit valódi hívószóvá vált Izraelben, és egyben politikai tényező is, pedig olyan ő, mint Columbo nyomozó gyakran emlegetett felesége, akit a maga valóságában senki sem látott, de mindenki el tudja képzelni, hogy milyen lehet.
Fizikai hiánya ellenére Shalit aktuálisan a legkisebb közös többszörösnek számít a rendkívül tagolt izraeli társadalomban. Olyannyira, hogy miközben öt éve Gázában a Hamasz „vendégszeretetét élvezte” Izraelben a lakhatási árak elszabadulása kapcsán kibontakozott példátlan méretű nyári tűntetési hullám is részben róla szólt, mondván ő is biztos itt lenne, mert egyetért velünk.
Fizikai hiánya ellenére Shalit aktuálisan a legkisebb közös többszörösnek számít a rendkívül tagolt izraeli társadalomban. Olyannyira, hogy miközben öt éve Gázában a Hamasz „vendégszeretetét élvezte” Izraelben a lakhatási árak elszabadulása kapcsán kibontakozott példátlan méretű nyári tűntetési hullám is részben róla szólt, mondván ő is biztos itt lenne, mert egyetért velünk.
A magyar olvasók számára elképzelhetetlen az a fajta éveken át kitartó és szisztematikus tömegmozgalom, amely egyetlen emberért, egy fogságba esett katonáért szerveződik, és amely nem csak egy szűkebb csoport, hanem gyakorlatilag a társadalom egészének a támogatását élvezi. De miként lehetséges ez? Izraelben majd’ mindenki volt katona, illetve épp valakije a hadseregben szolgál. Ennek megfelelően az Izraeli Védelmi Erők mélyen beágyazott, nagy tiszteletnek örvend és büszke rá kicsi és nagy egyaránt. Nem csoda hát, hogy minden civilből könnyedén előbújik a bajtársiasság. Így lehet az, hogy még az elesett katonák maradványaiért is elfogadott, hogy hadifoglyokat adjanak cserébe.
Magyar fejjel mindezt nehéz megérteni, főleg úgy, hogy nálunk az Afganisztánban harcoló magyar honvédeket zsoldosoknak csúfolja hazai közvélemény, holott életveszélyes küldetést teljesítő katonák ők, akik elképesztő körülmények között viszik vásárra a bőrüket (és ez akkor is így van, ha ezt egy elcseszett háborúban teszik). Ezek után abban sincs semmi meglepő, hogy a magyarokat egészen hidegen hagyta, amikor 2010-ben elrabolták Papp Istvánt, aki Szudánban az ENSZ égisze alatt békefenntartóként a gyerekkatonák leszerelését segítette.
Izraelben azonban teljesen más a helyzet. Megannyi terrorakció és hat háború kapcsán beleégett a köztudatba, hogy fogságba esni gyakorlatilag egyet jelent a biztos halállal. Az izraelieknek evidencia: nem hagyunk senkit a harctéren, mert annak jaj. Ha pedig egy zsidó fogságba esik, akkor minden követ megmozgatnak a kiszabadításáért (erre történelmi példa a legendás entebei akció).
Magyar fejjel mindezt nehéz megérteni, főleg úgy, hogy nálunk az Afganisztánban harcoló magyar honvédeket zsoldosoknak csúfolja hazai közvélemény, holott életveszélyes küldetést teljesítő katonák ők, akik elképesztő körülmények között viszik vásárra a bőrüket (és ez akkor is így van, ha ezt egy elcseszett háborúban teszik). Ezek után abban sincs semmi meglepő, hogy a magyarokat egészen hidegen hagyta, amikor 2010-ben elrabolták Papp Istvánt, aki Szudánban az ENSZ égisze alatt békefenntartóként a gyerekkatonák leszerelését segítette.
Izraelben azonban teljesen más a helyzet. Megannyi terrorakció és hat háború kapcsán beleégett a köztudatba, hogy fogságba esni gyakorlatilag egyet jelent a biztos halállal. Az izraelieknek evidencia: nem hagyunk senkit a harctéren, mert annak jaj. Ha pedig egy zsidó fogságba esik, akkor minden követ megmozgatnak a kiszabadításáért (erre történelmi példa a legendás entebei akció).
Amikor tehát Gilad Shalit szabadságáért ezernél is több elítélt palesztint is hajlandó megadni az izraeli kormány, akkor nem arról van szó, hogy elment a józan eszük. A politikusok valójában az izraeli közvéleménynek (értsd választóiknak) engednek és nem a Hamasznak, amely dolga felől akár még évekig is fogságban tartotta volna az izraeli kiskatonát, hogy sakkban tartsa a mindenkori izraeli kormányt. Szerencsére a terrorszervezet Gilad Shalit személyében inkább kicsapta az aduászát. És bár a nagyszabású fogoly-pókerben most többet akasztottak a terroristák, a valódi nyertes mégiscsak a szabadságát 1941 nap után visszanyerő Gilad. A játszma viszont nélküle is tovább folytatódik a palesztinok és Izrael között - sajnos messze még a parti végi kézfogás. De addig legalább lesz időnk megismerni az igazi Gilad Shalitot.
RSS Feed