mishpaha
  • Blog
  • Fotó
  • Magunkról
  • GY.I.K.

Bizzair

3/3/2013

1 Comment

 
Jelentsen bármit is a fapados légi szolgáltatás, azért a költséghatékonysággal nem lehet minden szart megmagyarázni. Kipróbáltuk a Wizz Air tel avivi járatát, ami tanulságos volt.
Picture
A jóárasított repülőjegyek apró betűs kompromisszumokkal járnak, amit vagy figyelmen kívül hagy az ember vagy más (nyilván drágább és vélhetően jobb szolgáltatást nyújtó) megoldást választ. A Wizz Air ezen a téren nem árul zsákbamacskát, bár mondjuk a korrektség határait súrolja a fedélzetre felvihető csomagokra vonatkozó megkötései és hát az árképzésük is véleményes, ha például összehasonlítjuk a Fly Nikivel. Az osztrák fapados nagyjából ugyanezen az átlag áron repül Tel Avivból Bécsbe - viszont nem szívóznak a fedélzetre felvihető csomagokkal, egy ingyen szendvics és üdítő is belefér az árba, a gyerekeknek színező is jut és - történetünk szempontjából ezek a fontosabbak - van helyfoglalás, illetve az utaskísérők jobban értenek a dolgukhoz.
Picture
Bizonyára valaki a Wizznél egy excel táblázatban kimatekozta, hogy az előzetes helyfoglalás, illetve becsekkolásnál a helykijelölés milyen őrületes nagy költség, és ha ezt alapszolgáltatásként nyújtják, akkor garantáltan versenyhátrányba kerülnek, de legalábbis nem tudnak plusz pénzt beszedni azoktól, akiknek nem mindegy, hogy hol ülnek.
A tel avivi járaton közlekedtetett géptípuson összesen egy tucat olyan ülés van, ahol a lábtér valamivel nagyobb, ezekre tényleg érdemes rástartolni, minden más hely ugyanolyan szűkös és ezen nem változtat, hogy amúgy az ablaknál vagy a közlekedőfolyosónál jobb ülni. A Wizz példája mutatja, hogy ebből is pénzt lehet csinálni. Azért, hogy a családunk biztosan egy kupacban legyen, mi is vettünk egy elsőbbségi jegyet (kb. 4 Euro), ami nem azt jelenti, hogy a jegyfoglalásnál megmondhatod, hogy pontosan hová akarsz ülni. Pusztán csak előbb szállhatsz be, így több variáció közül választhatsz. A könyöklést így sem úszod meg, csak az elején kevesebb emberrel kell bokszolni a jobb helyekért. Ha elsőbbségi jeggyel több helyet is foglalsz (mint ahogy mi tettük) attól még ugyanúgy meg kell küzdened a normál jeggyel beözönlő utastársakkal, hisz ők bárhová leülhetnek, csak a jószándékuktól függ, hogy hallgatnak-e rád. A rendszerszerű helyfoglalás mellőzése tehát ebben a formában inkább lehúzás kategória, mint korrekt megoldás. De mondjuk azt, hogy ez még a jóárasított repjegyért vállalható kényelmetlenség.
Az viszont már nem, hogy az előzetes helyosztás hiányában késik a gép, mert ez biztosan pénzbe kerül a légitársaságnak, amit a már említett excel táblázatban is feltüntetnének, akkor fix, hogy egészen más számok jönnének ki. Lehet, hogy Európán belül ez nem jelentős plusz költségelem, de a tel avivi járat más tészta. A potenciális utasok egy részének ugyanis speciális igényei vannak, amit én is nehezen tolerálok, de egy légitársaságnak illene figyelembe venni, már csak közgazdasági megfontolásokból is.

Légi piac

Picture
A Wizz járatain mindenért külön fizetni kell. Ez még rendben is volna. Az is, hogy az utaskísérők kétszer is körbejárnak a zsúrkocsival, hogy szendvicset és üdítőt áruljanak, plusz még egyszer, hogy egyéb árukat sózzanak az utasokra. Ez is rendben lévő. De egy éjszakai járaton vajon miért van arra szükség, hogy ezekre a körökre minden egyes alkalommal külön is felhívják a figyelmet a hangosbeszélőn?! Nehogy még véletlenül is pihenni tudjon a fáradt utas, fontos vele tudatni, hogy alvás helyett pénzt is költhet. A sztyuárdeszek kötelességszerűen tájékoztatják a hangszórón át az utasokat a következő vásárlási lehetőségről és fel sem merül bennük, hogy aki ki akarja nyitni a pénztárcáját az biztos, hogy előzetes bejelentés nélkül is észreveszi a folyosói mozgóárusokat. Az pedig, hogy a másodtisztnek az út kétharmadánál jutott eszébe a repülési paraméterekről és a célállomáson tapasztalható időjárási viszonyokról tájékoztatni az utazóközönséget inkább az exhibicionizmus kategóriája, mintsem a valódi utastájékoztatás.

Terhes tájékoztatás

A nagy költséghatékonyság oltárán a hagyományos utastájékoztatást is feláldozta a Wizz Air. Honlapjukon nem derül ki, hogy a terhes nőknek pontosan milyen igazolásokkal kell bizonyítaniuk, hogy gond nélkül repülőre szállhatnak. Hogy ezt megtudjuk Zsófi előrelátóan, az utazásunk előtt egy hónappal írt a Wizz központi e-mailjére. Már lassan egy hete Budapesten vagyunk, de válasz azóta sem érkezett a légitársaságtól. Nyilván terhes nekik ezzel a piszlicsáré kérdéssel foglalkozni... 
Az ortodox zsidó férfiak, de a hard core muszlimok sem ülnek nő mellé, ami vitán felül középkori csökevény, de mégsem nevezném csak egyéni szociális problémának. Ez egy kulturális adottság, amit a tel avivi járatot üzemeltetőnek előzetesen figyelembe kellene venni, hogy zökkenőmentes szolgáltatást nyújtson. Az ortodoxok bigott nőfóbiája miatt az ültetés bonyolódik, ergo kódolt a késés, ami veszteség a cégnek és garantált kellemetlenség az utasoknak - már, ha ez utóbbi számít a Wizznek, mert erről vannak kétségeim.
Esetünkben az történt, hogy két hullámban, normál tempóban felengedték az utasokat a gépre, akiket a szokásoknak megfelelően sztyuárdeszek köszöntöttek az ajtóban. Nagyjából a hivatalos indulás táján már úgy tűnt, hogy a gép megtelt és mindenki bevackolta magát, készen álltunk a felszállásra. De az ajtó még hosszú percekig nyitva volt, ekkor derült égből villámcsapásként megjelent a fedélzeten legalább 20-30, összetéveszthetetlen külsejű jesiva boher, akik a tömött gépen próbáltak helyet találni. Mindannyiunk pechére üres hely jobbára csak a középső székeken volt, hisz oda senki sem szívesen ül. Így viszont dupla akkora esélye volt annak, hogy egy hölgy mellett kellett volna helyet foglalniuk az ortodoxoknak. És mit ad isten, tényleg bejött a statisztika! A késve érkező ortodox csapatnak vagy a fele nem találta a helyét és mérgezett egérként fel-alá mászkált a folyosón, hátha valaki (értsd a lenézett nők közül valaki) megszánja őket és helyet cserél egy vállalkozószellemű utastárssal. Ilyen jótét lelkekből elsőre kevés akadt és bő fél órába telt, míg sikerült úgy sakkozniuk a pajeszos fiúknak, hogy nehogy kisértésbe essenek egy nő közelségétől. Mindeközben a légiszemélyzet - legalábbis számunkra, mezei utasoknak érzékelhető módon - semmiféle segítséget sem nyújtott, tájékoztatást nem adott annak érdekében, hogy ezt a helyzetet minél gyorsabban, mindenki megelégedésére rendezzék. Fél órán át eszükbe sem jutott, hogy moderálják a kialakult káoszt, inkább konfliktuskerülően bedobták a gyeplőt, hisz hely az van, aztán majdcsak mindenki leül egyszer. Ez a passzivitás nem magyarázható azzal, hogy a Wizz egy fapados és az árban benne van, hogy a légiutas kisérők bamba megfigyelőként viselkedjenek, csak mert 20-30 utas nem vett elsőbbségi jegyet, hogy még véletlenül se üljön "tisztátalan asszonyállatok" mellé.
Amúgy sem érthető a Wizz Air magatartása. Az üzletszabályzatuk szerint, ha az utas nincs a kapu előtt egy órával(!), akkor otthagyják. Hogy hol volt a 20-30 ortodox, nem tudom, de 150 utas rájuk várt a gépben és aztán miattuk kellett további fél órát vesztegelni, mert nem volt számukra elfogadható elhelyezés a repülőn.

Az elkülönülők

Picture
Neki például nem csak a nőkkel szemben vannak fenntartásai, hanem Izrael államát sem ismeri el és inkább Palesztinában élne ortodox zsidó létére
A nemi szegregáció kényes kérdés Izraelben. A világi alapokon nyugvó zsidó államban a nők egyenjogúsága vitán felül áll, így például a hölgyek is bevonulnak katonának az államalapítás óta. Nem úgy az ultraortodoxok, akik nemre való tekintet nélkül nem csak a katonai szolgálatot utasítják el, hanem még a hétköznapi koedukációval is komoly problémáik vannak. Vallási tanításokra hivatkozva egyre erőszakosabban lépnek fel azért, hogy az élet minden területén a nőket különítsék el, például olyan buszjáratokon, amelyek vallásos negyedeket is érintenek. Egyes csoportjaik még a jeruzsálemi hirdetéseknek is nekimentek, amelyek nőket ábrázoltak. A dinamikusan növekvő ortodox közösség a maga 700 ezer fős létszámával kisebbségben van az izraeli társadalmon belül. Vallási nézeteikből fakadó extrém követeléseiket az ország túlnyomó többsége rossz szemmel nézi és visszautasítja. Visszatetszést szül, hogy Izrael törvényeit rugalmasan kezelik és egyfajta "árnyék államot" tartanak fenn, aminek a szabályait rá akarják erőltetni másokra. Mindezt úgy, hogy egyes ortodox csoportok még Izrael állam létezését sem fogadják el. Ez nagyon komoly feszültségforrás Izraelben. Ugyanakkor az üzleti élet sok esetben kiszolgálja az ortodoxok speciális elvárásait, mert egy ekkora kör már komoly piaci értékkel bír. Mint, ahogy jelentős választói csoport is, akiknek erős a zsarolási potenciáljuk, ezért a világi politikusok gyakorta elvtelen engedményekre "kényszerülnek". 
Az eset egyáltalán nem egyedi, hasonló fejetlenségről számolt be blogján Kispaszti is, aki két órát(!) késett kísértetiesen hasonló okokból (ha a gyerekekkel ennyit kellett volna várnunk, én nem is tudom mit csinálok, de a gép felrobbantása biztos előkelő helyen szerepelt volna a listámon...).
Picture
Gyönyörűek, de talpraesettek is? (A képen nem azok láthatók, akik akkor szolgálatban voltak!)
Úgy gondolom, hogy a Wizz helyszínen lévő munkatársainak kutya kötelessége lett volna az utasok többségének az érdekeit szem előtt tartva időben elindítani a járatot és vagy nem bevárni a későket, vagy ha már, akkor aktívan közreműködni az elhelyezésükben, hogy minél előbb elindulhasson a repülő. A Wizz Airnek pedig igen is alkalmazkodnia kéne a helyi piaci környezethez, és illene figyelembe vennie a kulturális sajátosságokat. Ha már a Malév csődje után annyira fájt a foguk a tel avivi járatjogokra, igazán felnézhetnének a menedzser urak excel táblázatukból, hogy a közgazdasági számításokon túl is értsék azt a piacot, ahová betették a becses lábukat. Mint a mellékelt példa is mutatja, e járat esetében az előzetes helyfoglalás és helykijelölés nem elhagyható vagy épp opcionális, hanem alapszolgáltatás kéne, hogy legyen. Ez az utasnak és cégnek közös érdeke volna, ami bőven bele kéne férjen a fapados üzleti modellbe is. Persze az is igaz, hogy sajnos büntetlenül megtakaríthatják az utas elégedettségét egy olyan monopolisztikus légügyi piacon, mint a magyar-izraeli…

Kapcsolódó cikkek:

  • Élet a Malév után
  • A Wizz Air repülhet Tel Avivba!
  • Ködös kilátások
1 Comment

Szülési szabadság

2/24/2013

0 Comments

 
A baba jövetele miatt ismét hazalátogatunk. Ez mindenképpen olyan örömteli ok, ami miatt nagy az izgalom. Minden más várhatóan ugyanaz.
Valamejik este Zsófi kérdezte tőlem, hogy várom-e már, hogy hazamenjünk, mert ő nagyon is. Erre csak azt tudtam mondani, hogy én azt várom, hogy végre visszaérjünk. Senki se értse félre, tök jó lesz a szeretteink körében, meg újra találkozni a barátainkkal. El kell intéznünk ezt-azt, a gyerekek is állandó programot jelentenek, meg élvezni is kéne egy kicsit Budapestet. És a legfontosabb, hogy jön a baba, aki betölt mindent, ha végre itt lesz már. Szóval lesz dolgunk elég, pikk-pakk el fog menni az a két hónap, amire hazalátogatunk. De két hónap az rengeteg idő, mintha hazaköltöznénk. Közben meg annyi mindenről maradunk le a kibucban, hogy csak na. Mit lehet tenni?! Egyszerre nem ülhetünk meg két lovat - ha otthon vagyunk, nem lehetünk ugye a kibucban. A baba mégiscsak sokkal-sokkal nagyobb szám, mint ami a kibucban ránk várna.
Picture
A két hónap tehát cseppet sem a magánéleti örömök miatt tűnik elviselhetetlenül hosszúnak. Igazából ahhoz nem fűlik a fogam, hogy a nagy magyar valósággal ismét testközelből szembesüljek. Persze engem is hazahúz a szívem, de az eszem mást mond.

Gólyahír

Picture
Ein Gev egy valódi madár sztráda nyomvonalában fekszik. Minden évben oda-vissza áthaladnak felettünk a költözőmadarak. Vannak madarak, amelyek megpihennek a környéken és akadnak olyanok is, amelyek lusták továbbrepülni és nálunk "telelnek át". A Magyarországról ismert fecskék a lépcsőházunkba is befészkelik magukat, a seregélyek csapatostul szállják meg a házunk előtti fákat, a gólyák pedig a kibuc fölé magasodó Szuszitán szokták jövet-menet kipihenni a fáradalmaikat. A hírek szerint Magyarországra már megérkezett az első gólya Afrikából, amely sanszos, hogy Ein Gev érintésével tette meg útját. Ő a mi előőrsünk, de a babát nem a gólya hozza, hanem Zsófi viszi.
Ahogy nézem - márpedig rendesen követem az eseményeket - sajnos semmi sem változott pozitív irányba otthon a legutóbbi látogatásunk óta. És ez nagy baj, nagyon nagy baj. Engem személy szerint bosszant, hogy tehetetlen vagyok, azok voltunk már mielőtt eljöttünk, csak akkor még élt a remény, hogy lesz ez még másképp is belátható időn belül. Annyit tehettünk, hogy hellyel-közzel kivonhattuk magunkat az események közvetlen hatása alól, de ez sem tarthat örökké, és ugye hiába hagytuk időlegesen magunk mögött Magyarországot a szar még itt is utolér minket. Magam csak annak örülhetek, hogy nem érzem mindennaposan a bőrömön, ami otthon megy. De lehet ennek örülni, ha látjuk az otthon élő szeretteinken, hogy ők meg bajlódnak és nem jutnak egyről a kettőre?
Mindegy.
Most megyünk haza és alámerülünk. Kiélvezzük, ami jó és boldogok leszünk a baba miatt, a többit meg két hónap múlva magunk mögött hagyjuk. Na, hát ezért mondtam Zsófinak, hogy én már azt várom, hogy visszaérjünk.
Zsófit kértem, hogy írjon valami pozitívat, cáfolja, de legalább ellenpontozza az én komorra sikeredett soraimat, mert kettőnk közül mégiscsak ő a született optimista. Terhességére hivatkozva kimentette magát és csak annyit üzent a Mishpaha blog olvasóinak, hogy "Otthon akarok szülni és pont". Majd tovább szendergett a kanapén.
Szerintem ez elég pozitív egy 34. hetében járó terhes nőtől.

x  x  x

A blogon a következő hónapokban is lesznek új tartalmak, igaz valamivel ritkábban jelentkezünk friss bejegyzésekkel. De gondolom ez megbocsátható, elvégre nem mindennapi dolgok elébe nézünk. Aki pedig élőben akar látni minket, az ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot! Az ismert magyar elérhetőségeink szerdától újra élnek.

Kapcsolódó cikkek:

  • Budapest, te drága
  • 430 nap
  • Örömmel tudatjuk
  • Meddig várunk egymásra?
  • Ráhúzunk

0 Comments

Kémtelen történet

2/18/2013

2 Comments

 
Sose kekeckedj biztonsági emberekkel, ha tudod, hogy úgysem marad titokban se az, amit védenek, se az amit veled tesznek. Botcsinálta kémtörténet a hiábavaló szopatásról.
Van egy alapvető ellentmondás Izraelben - adott a kedves mediterrán lazaság, ami olykor bosszantó patópálos hányavetiség és ezzel szemben ott van a katonás fegyelem, illetve az ezzel szorosan együtt járó marcona keménykedés, ami sokszor ok nélküli szívatásnak tűnik. Ha nem ebbe születtél, akkor mindegyik viselkedésforma előbb-utóbb piszkosul bosszantó tud lenni. Én mindezzel együtt szeretem Izraelt, de azért vannak pillanatok, amikor inkább kínomban nevetek, mint őszintén mosolygok.
Picture
Egyébként nagyon illedelmesek a fiúk.
A múlt héten Jeruzsálemben jártam a nemzetközi könyvvásár apropóján. Két napot töltöttem a városban, és mivel a rendezvényt hamar letudtam, volt időm csavarogni és fotózni. (A termést folyamatosan csöpögtetem itt a blogon és a facebook oldalunkon.) Szállásomtól a belváros felé Rehavia negyeden vezetett keresztül az utam. Egykor nagyon elit kerületnek számított, híres tudósok, művészek, politikusok laktak errefelé, amolyan Rózsadomb féle volt. Ma már kissé megkopott a fénye és a világ környék kezd "feketedni", de ennek ellenére ez még mindig Nyugat-Jeruzsálem egyik szerethető negyede. A dicső múltra emlékeztet, hogy a Kneszettől egy köpésre lévő Rehavián található a mindenkori izraeli miniszterelnök hivatalos rezidenciája. Ami az izraeli közéletben nem annyira a háborítatlan otthon szinonimája, mint inkább a demokrácia szimbolikus helye, ahol rendszeresek a tiltakozó demonstrációk. A rezidencia környékén mindennapos látványnak számítanak a kisebb-nagyobb tüntetések. Szakszervezetek, pártok szimpatizánsai, jogaikért küzdő társadalmi csoportok képviselői, esetleg önjelölt őrültek hallatják itt a hangjukat. Például évekig itt táborozott Gilad Shalit családja, hogy fiuk kiszabadulásának ügyét felszínen tartsák. Bizonyos szempontból ez az izraeli Hyde-park, ami ennek megfelelően rendszeres szereplője a híreknek.
Picture
Gilad Shalit miatt évekig tüntettek a rezidencia előtt
Mi sem tűnt természetesebbnek, hogy készítek pár fotót a rezidencia utcáját lezáró kordonról, ahol az előző napi tüntetés nyomai még láthatók voltak. Kattintottam párat, aztán ahogy jöttem mentem tovább. Már majd' egy sarokkal arrébb voltam, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kiskatona fut lihegve utánam. Megálltam, mert éreztem, hogy ezután mi fog jönni… Nagyon kedvesen megkért, hogy fáradjak vele vissza a kordonhoz, ahol egyébként posztol. Ott már egy fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonsági ember fogadott, aki ugyancsak nagyon kedvesen kérdőre vont, hogy miért fotózok, meg amúgy is mit keresek errefelé. Elmondtam, hogy újságíró vagyok, meg turista és amúgy is az utcán fotóztam. Hát ez mind nem hatotta meg, amin én cseppet sem csodálkoztam, mert a biztonságiak sehol a világon nem azok a meghatódós fajták. Elkérte az okmányaim és a gépemet, megnézte a képeket és továbbra is nagyon kulturáltan arra kért, hogy töröljem ki azokat, amin a rezidencia kordonja látszik. Megtettem, mert semmi értelmét nem láttam, hogy vitába szálljak vele. Úgy tűnt, hogy ezzel vége is a dolognak, és mehetek tovább, mert hát könnyen felmérhető, hogy nem az a tipikus titkos megfigyelő alkat vagyok. De nem, mert akkor jött egy újabb fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonsági, a kopaszabbik és morcosabb fajtából. Viszont ő sem csak határozott volt, hanem még illedelmes is, mert még be is mutatkozott. Moshe - mert így hívják emberünket -  feltette ugyanazokat a kérdéseket. Ezen kár egyébként kiakadni, mert a koherenciát vizsgálják ilyenkor, így megpróbáltam kísértetiesen hasonló válaszokat adni, hogy ne zavarjam össze a rendszert. Moshe is meglepődött, hogy van ember, aki a jeruzsálemi könyvvásárra utazik és amúgy nem csak olvas, ír de még fotózik is - például miniszterelnöki rezidenciánál. Kérte, mutassam meg a fényképeket, mondtam ezen már túl vagyunk, mert épp két perce töröltette ki velem a kollégája, aki a közben kissé távolabb húzódva hevesen beszélt a kabáthajtókájához. Nem baj, ő elkéri. Jó. Megnézte a képeket, ahol azt is láthatta, hogy előző este, nagyjából másfél méterről fotóztam a könyvvásár megnyitóján az izraeli elnököt, Shimon Perest, akit hozzá hasonló, fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonságiak vigyáztak. További, hosszú perceken át faggattak a semmiről, míg nem visszajött a kabáthajtókájával diskuráló, fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonsági, aki ismét csak nagyon kedvesen elnézést kért és jó utat kívánt. Mondtam, hogy szívesen mennék az utamra, ha szíveskedne visszaadni a személyim a harmadik fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonsági, aki az egész kikérdezés során öt lépés távolságból szótlanul, de annál szakszerűbben biztosította a helyszínt (leszámítva azt a két percet, amikor a sarkon vészindexszel megálló haverjával spankodott). - Ja, persze! - mondta és elköszöntünk egymástól. Gondoltam én. Mert kisvártatva újabb lihegést éreztem a tarkómon. Ismét a fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonsági volt az, aki nagyon kedvesen arra kért, hogy ugyan adjam már neki vissza az igazolványom, mert a nagy kikérdezés során épp csak az adataimat nem írták fel. E pontig bírtam komolysággal, de ez a slamposság már mosolyt csalt az arcomra. Odaadtam, felírta, visszaadta. Megint illedelmesen elnézést kért a kellemetlenségekért és elköszönt.    
Elmenőben azon gondolkoztam, hogy ez az affér mennyire fölösleges volt. Egyrészt most biztos rákerülök olyan listákra, amiken jobb nem rajta lenni. Másrészt, ha nagyjából minden napra jut egy tüntetés a rezidencia kordonjánál, akkor miért pont az én kamerámtól féltek? Hisz a demonstrációk önmagukban is problematikusak, meg aztán az ilyen események magukkal vonzzák a fotósok és operatőrök hadát. Így az itt készült felvételekkel nem csak az esti híradók, az országos lapok, de az internet is tele van. Magyarán bárki hozzáférhet ahhoz, amit gyanútlanul lefotóztam. Azért sem kekeckedtem a fényképek kitörlése miatt, mert tudtam, hogy a rezidencia kordonjáról nagyjából két perc guglizással fél terrabájtnyi képet gereblyézhetek össze a világhálóról. Mutatok is párat csak, hogy az illetékesek is lássák mennyire értelmetlen dolog szívózni egy kósza fotós láttán.
Picture
Amúgy a kutyát sem érdekli, hogy ki jár arra...
Picture
Valahol ott lakik a miniszterelnök
Picture
Ne a zászlós alakot nézzétek, hanem a kordont
Picture
Háttérben a rezidenciához vezető kerítés a lényeg
Picture
Ott repül a kerítééééééés!
Picture
Vigyázó szemeteket a sátor melletti kerítésre vessétek
Picture
Ők dühösebbek voltak, mint én
Az egész affér feledésbe merült volna, ha hazaérkezésem másnapján a reggeli bevásárlásból visszatérő Zsófi nem köszönt röhögve a következő hírrel: A boltban találkozott Rivkával, aki az utolsó élő magyarok egyike a kibucban és nem mellesleg komoly információs központ, így nekünk is fontos hírforrásunk. Rivka jólértesültségét csillogtatva megjegyezte, hogy "Hallom, a férjed rossz helyen fotózott tegnap". Kiderült, hogy a fegyvertől duzzadó, öltönyös biztonságiak nem azért tettek fel annyi keresztkérdést, hogy összezavarjanak, vagy a belbiztonsági adatbázisaikban lefuttassanak, hanem ennyi idő kellett nekik, hogy valakit elérjenek telefonon a kibucból és megerősítsék nekik, hogy az a magas, szemüveges gyerek, kamerával a kezében tényleg Ein Gevben lakik és amúgy a légynek sem árt. A dolog komolyságát jelzi, hogy mindezek után a miniszterelnöki rezidenciánál történt afféromat előbb pletykálták el Rivkának, mint ahogy én hazaérhettem volna. Ennyit a titkos megfigyelésekről…

Kapcsolódó cikkek:

  • Irodalom, ami összeköt
  • Gilad Shalit esete Columbó feleségével
  • Menetlevél
2 Comments

Irodalom, ami összeköt

2/13/2013

1 Comment

 
A nemzetközi könyvvásár alkalmából a minap Jeruzsálemben jártam. És ha már ott voltam, akkor sokat kattintgattam a városban is. De ez most nem fontos, mert a lényeg, hogy a könyvvásáron a magyar irodalom is hangsúlyosan megjelent. Szubjektív beszámoló a magyar irodalom vendégszerepléséről.
Picture
Mindig nagyon örülök, amikor a magyar-zsidó kapcsolatok nem csak a Holocaust és az antiszemitizmus kontextusában kerülnek terítékre. Nem mintha ezek ne volnának fontosak, de jobb szeretem a jövőbe mutató dolgokat, mert azokban benne van a jobbítás lehetősége. Ezért is csillant fel a szemem, amikor hírét vettem, hogy a nagy hírű Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásáron idén magyar stand is lesz, ahol a magyar irodalom és ezen keresztül Magyarország legjobb arca mutatkozhat be.
A Balassi Intézet fogja össze a magyar kultúrdiplomáciát, ennek keretében például világszerte könyvfesztiválokon roadshow-znak. Hogy ezt jól, vagy rosszul csinálják, vagy hogy van-e kézzelfogható hozadéka nem tisztem megítélni, viszont a kezdeményezés fontos misszió, ami megérdemli az elismerést. A megtépázott magyar országimázs szempontjából ez egyfajta szépségtapasz. E tekintetben kifejezetten jó döntés volt, hogy a jeruzsálemi könyvünnepet is beiktatták a világkörüli turnéba.
Picture
A könyvvásár február 15-én zár és a magyar stand mellett több magyar vonatkozású kísérőprogrammal is jelentkeznek a szervezők. Magam csak a megnyitó ceremóniám és az azt követő beszélgetésen vettem részt, véleményt tehát csak erről tudok formálni.
Ahogy a megnyitó beszédében Szentgyörgyi Zoltán nagykövet némileg szabadkozva meg is jegyezte, szerények a magyar lehetőségek. És ez sajnos a figyelmes látogatónak is feltűnik - különösen, ha a magyar standdal épp szemközti pöpec német kiállítási installációt nézzük vagy a magyarhoz hasonlóan nem túl dekoratív román standot, ami viszont legalább négyszer akkora, mint a magyar.
Sajnos erre futja, ennek kell örülni!

Valamivel hangsúlyosabbá teszi a magyar jelenlétet, hogy a hivatalos országstand mellett ott van a Múlt és Jövő és a tel avivi Drory könyvtár pavilonja is, akik ugyancsak a magyar irodalmat képviselik a könyvvásáron. (Talán szerencsésebb lett volna, ha ezek a magyar vonatkozású megjelenések integrálták volna és egy fedél alatt prezentálták volna a magyar könyveket.)
Hogy anyagi vagy koncepcionális kérdés nem tudom, de számomra mégiscsak furcsa volt, hogy a hivatalos magyar standon kiállított könyvek lényegében nem voltak megvásárolhatóak, mert kevés kivételtől eltekintve egy-két példányt hoztak csak.
Picture
A 26. Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásárt Shimon Perez izraeli elnök nyitotta meg. Az ünnepség keretében Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat átadta a spanyol ‫Antonio Muñoz Molinának‬ a Jeruzsálem díjat, aki ezt követően egy lehetetlenül hosszú beszédben fürdött a reflektorfényben. 
A dolog azért érthetetlen, mert ez egy könyvvásár, ahol nem csak úgy általában a magyar irodalmat, hanem annak legfontosabb megjelenési formáját, a könyvet is el kéne adni valahogy.
A standnál ezt azzal magyarázták, hogy ők a kiadók, szerkesztők, fordítók felé szeretnék reprezentálni a magyar kultúrát. Ez rendben is van, de a könyvkereskedelem is csak üzlet, amit kiadók intéznek. Viszont az egy szem Múlt és Jövőt leszámítva a magyar kiadók részéről tudomásom szerint senki sem érezte fontosnak az izraeli piacot annyira, hogy közvetlenül képviseltesse magát. Azért a képhez hozzátartozik, hogy a kiadók helyett több magyar szerzőt is delegáltak a rendezvényre. Akik nyilván érdekeltek abban, hogy eladják magukat és, ha a szervezők a kritikámat azzal ütik el, hogy a magyar költők és írók a legjobb reklámfelület egy nemzetközi könyvvásáron, akkor én ezt készséggel elfogadom.
Picture
Bár ettől még több könyvvel is készülhettek volna, és akkor nem "lestoppolós", meg könyörgős formában juthat hozzá az érdeklődő a magyar irodalomhoz, ami mindenki számára méltatlan.
Picture
A megnyitónál és a standnál nekem érdekesebb volt a magyar íródelegáció bemutatkozó beszélgetése, amit Magyar az író vagy író, aki magyarul ír? címmel hirdettek meg. A teljes egészében magyar közönség előtt egészen érdekes diskurzus alakult ki Spiró György, Röhrig Géza, Dragomán György, Schein Gábor és Kőbányai János részvételével, akik mindannyian magyar íróként definiálták magukat, még ha adott esetben írásaikból vagy származásukból nem is csak ez a kategória következne.
Picture
Schein Gábor
A kérdés nem csak az identitás és hovatartozás miatt volt pikáns, hanem azért is, mert az egytől egyig magyarul publikáló szerzők közül hárman sem ott élnek, ahol születtek (Röhrig New Yorkban, Kőbányai Izraelben él, míg Dragomán Erdélyből települt át Magyarországra). Ezt egyébként inkább természetes állapotnak tartották az érintettek, mintsem különlegességnek. Schein meg is jegyezte, hogy hiába távoztak az elmúlt években többen Magyarországról, mint 1956 után, az újkori magyar exodusban a magyar írótársadalom már nem veszi ki a részét.

Picture
Spiró György
Spiró György és Kőbányai János is hangsúlyozta, hogy míg '56 után jelentős magyar emigráns irodalomi életről beszélhetünk, addig manapság ennek nyoma sincs. Kőbányai ezt még azzal egészítette ki, hogy Izraelben is kihalt az a generáció, amely régről hozta a magyar irodalom iránti szeretetet.
Picture
Kőbányai János
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy talán az Izraelbe újonnan érkezők pezsgést hozhatnak, de én azt hiszem, hogy ezt ő sem gondolhatta komolyan. Mint az is picit megmosolyogtató volt, hogy tizenkét év izraeli lét ellenére sem tartja magát emigránsnak. (Szavait egyébként olyan heves közel-keleties kézmozdulatokkal kísérte, hogy a mellette ülő szegény Röhrig Gázának többször is majdnem kiszúrta a szemét.)
Picture
Röhrig Géza
Abban volt némi nézetkülönbség, hogy van-e olyan, hogy egyetemes zsidó irodalom és abban milyen helyet foglalnak el a magyar szerzők, akik magyarul írnak zsidó témákról. Schein Gábor - Spiró heves bólogatása közepette - úgy fogalmazott, hogy származásilag még zsidónak sem kell ahhoz lenni, hogy valakit zsidó íróvá avanzsáljanak. Az írók között konszenzus volt abban is, hogy ugyan sokféleképpen lehet felosztani a magyar irodalmat, de aki magyarul ír, az akkor is magyar, ha ezt egyesek szeretik megkérdőjelezni. Ahogy a kipában ülő Röhrig megállapította a magyarnak nincs számára alternatívája, mert csak ennek a nyelvnek érzi a zenéjét, a mélyebb rétegeit és összefüggéseit. Spiró szerint ezzel is magyarázható, hogy alig-alig van példa arra, hogy komoly magyar író nyelvet váltson.

E ponton éreztem azt, hogy egy angyal veregeti meg a vállam, úgy elismerőleg. És a fülembe súgja, hogy "Na, ugye megmondtam! Jobb, ha az író urakhoz hasonlóan te is csak magyarul blogolsz." Ebben maradtunk. Aztán az angyal elillant és kisvártatva a magyar irodalmi társaság is szétszéledt a jeruzsálemi éjszakában. Én pedig azon gondolkodtam, hogy a magyar miért is nem világnyelv, akkor talán otthon is többen értenék és többre értékelnék a magyar írókat. Persze akkor az már nem is Magyarország, hanem a mennyország volna, messze-messze Bábelen túl.

Kapcsolódó cikkek:

  • Gulyászsidók
  • Izrael magyar arca
  • Magyar imázs Izraelben 1.
  • Magyar imázs Izraelben 2.
1 Comment

Ünnepsoroló 20. - Sábbáti finomságok

1/7/2013

0 Comments

 
Úgy tűnik meghallgattatott a kívánságom és rendszer lett a kibucos szombat köszöntésekből. December utolsó péntek estéjén - immár harmadjára - jöttünk össze, hogy együtt ünnepeljünk, ami nagyon kedvemre van. Mi, Zsófi isteni kalácsaival emeltük az ünnep fényét, ami ismét olyan népszerűnek bizonyult, hogy többen azon melegében elkérték a receptjét. Egyébként azért is szeretem ezeket a közös estéket, mert nem csak együtt vagyunk, ünneplünk, hanem van egy kis közös tanulás is. Pár percben valaki elmeséli a heti szakaszt és annak tanúságát - ez még annak sem fekszi meg a gyomrát, aki amúgy nem él vallásos életet.
A kiddus után nem széledtünk szét, hanem asztalhoz ültünk. A megjelent tucatnyi család legalább ennyiféle ételt hozott, hogy közösen fogyasszuk el. Zsófi jóvoltából mi hamis rakott krumplival képviseltettük magunkat a közös terülj-terülj asztalkámon. Az egyszerű magyaros egytálétel ugyan a kóserság miatt nélkülözte a kolbászt, de a házias ízek így is többekben mély nyomokat hagyhattak. Ezt onnan tudjuk, hogy Zsófinak hazaérkezésünk után SMS-ben gratuláltak, hogy főztjével előcsalta a gyerekkori emlékeket.

Kapcsolódó cikkek:

  • Kiddus
  • Gulyászsidók
  • Ünnepsoroló sorozat
0 Comments

Ráhúzunk

1/2/2013

3 Comments

 
Eldőlt. Maradunk. Legalábbis bő másfél évre.
Nem volt könnyű szülés, talán nehezebb döntés volt, mint amikor elhatároztuk, hogy felkerekedünk Magyarországról. Leginkább azért, mert most több vesztenivalónk van és ezért jóval több mindent kellett mérlegre tenni. Volt időnk alaposan végiggondolni a helyzetünket, pro és kontra felsorakoztatni az érveinket. Ez alapján nagyjából magabiztosan kijelenthetjük, hogy jó döntést nem hozhattunk, csak kevésbé rizikósat. Nem titok, a hajrában én a maradás mellett kardoskodtam, míg Zsófi a költözés mellett tette le a voksát. Mielőtt felvettük az álláspontunkat, mindketten ugyanazokat a legitim szempontokat sorakoztattuk fel, csak máshová tettük a hangsúlyokat. Épp ezért vita nem nagyon volt köztünk, mert tudtuk a másiknak is igaza van. A döntéshozatal közös volt, de a végső szót Zsófi mondhatta ki, hisz nem mellékesen az ő karrierjéről van szó.
Picture
Zsófi előmenetele nem szubjektív kérdés, objektív - tőlünk független - határkövek vannak lefektetve, amelyek korlátozottan rugalmasak. A részletekbe nem belemenve, a lényeg, hogy a szakvizsga megszerzéséig országtól függően 4 vagy 5 évet kell szakorvosjelölti státuszban lehúznia valahol.
Hamar nyilvánvaló volt, hogy Zsófi választott tudományterületében, a patológiában a SOTÉ-n összességében könnyebben juthat világszínvonalú tudáshoz, mint Izraelben bárhol, miközben anyagilag itt valamivel jobb elismerésre számíthat. Szerencsére mi megengedhetjük magunknak, hogy a szakmai tudás megszerzését az anyagiak elé helyezzük, így nem volt kétséges, hogy mi a racionális döntés. Ez alapján egy napig úgy volt, hogy csomagolunk.
Mindketten ugyanazokat a legitim szempontokat sorakoztattuk fel, csak máshová tettük a hangsúlyokat. Épp ezért vita nem nagyon volt köztünk, mert tudtuk a másiknak is igaza van.
Aztán aludtunk rá egyet és (újra) mérlegre tettük a gyerekek ügyét, ami ugyancsak komplex kérdéskör és fontosabbak a munkahelyi pályafutásnál is. A gyerekek számára a kibuc ideális hely, az óvodák kitűnőek, a környezet tiszta és biztonságos, minden kiszámítható. Ugyan a kibuc, mint létforma utánozhatatlan, de jó óvoda, biztos családi háttér Budapesten is bőven meglenne, ráadásul ott rengeteg olyan impulzus is érné őket, ami falusi körülmények között nem. Azonban a sok szubjektív dolog mellett a kibuc egy dologban biztosan verhetetlen, és ez a logisztika.
A lakásunktól száz méter sugarú körben elérhetők az óvodák, a mosoda, a menza, a bolt és kis sétára ott van a tópart, ami fél éven át biztos délutáni elfoglaltság. Nem kell BKV-ézni, csúcsforgalomban ülni, naponta kétszer mosni és teregetni, és akár a főzést is megtakaríthatjuk. Kettő, de még inkább három gyerekkel mindez egyáltalán nem elhanyagolható idő és energia megtakarítás. Talán kicsit banális, de a sok-sok egymást kioltó fajsúlyos érvet, ezek a földhözragadt szempontok írták felül.



Egy napig
úgy volt, hogy csomagolunk.




Végül is Zsófi futott még egy kört, (még egyszer) konzultált az egyetemi munkatársaival, kikérte a véleményét mindazoknak, akiknek rálátásuk van a hazai patológus képzésre. Nagyjából egyöntetű véleményük volt, hogy az első két évben nincs szignifikáns különbség a képzésben, tehát ha a maradás mellett döntünk, akkor nem szedhető össze olyan lemaradás, amit ne lehetne később "könnyedén" behozni.
Lehet, hogy nem mindenkinek tűnik így, de döntésünkkel inkább a biztosat választottuk. Az otthoni helyzet kiszámíthatatlanabb, mint valaha, ehhez képest a kibuc minden unalmával együtt is a béke szigete. A jelenlegi zord magyar gazdasági viszonyok közepette nincs semmi garancia arra, hogy a visszatérésünk után rövid távon a saját lábunkra állhatnánk. Mai tudásunk szerint Budapesten minden segítség és helyismeret ellenére anyagilag ugyanúgy küszködnünk kellene, mint a bevételeink megcsappanása után a kibucban. Csak akkor már itt mégiscsak egyszerűbben szervezhető meg a napi életünk, élhetőbb és szerethetőbb körülmények vesznek minket körül, ami az otthoni ideges viszonyok láttán igencsak felértékelődik. Azonban legkésőbb bő másfél év múlva, vagyis 2014 őszétől már menthetetlenül új időszámítás kezdődik - kérdés nélkül költözünk haza, hogy kisimult arccal alámerülhessünk a magyar valóságban.
Majd meglátjuk, meddig bírjuk.

Kapcsolódó cikkek:

  • Lehet egy kérdéssel több?
  • 18+
  • Évértékelő
3 Comments

Meddig várunk egymásra?

12/24/2012

5 Comments

 
Picture
Ez a strucc nem hasonlít egyetlen haverunkra sem. Viszont kihúzta a fejét a homokból.
Tavaly karácsonykor "bőgtük el" magunkat, hogy mennyien feledkeztek meg rólunk, mióta Izraelben vagyunk. Sajnos az akkori posztunk gyakorlatilag ma is szóról szóra érvényes, mit sem veszített az aktualitásából. Azóta csak annyi változott, hogy eltelt még egy év és mi kénytelen-kelletlen megbarátkoztunk a helyzettel. Mostanra elkönyvelhetjük, hogy keresztet vethetünk azokra a barátainkra, akiknek ennyi idő sem volt elég, hogy érdemben életjelet adjanak magukról.
Búsonghatunk a veszteség miatt, de valahol természetes folyamat az emberi kapcsolatok erodálódása, főleg ilyen távolságból. Meg aztán a helyzet az, hogy biztosan mi is tehetünk arról, hogy így alakult. Hiába gondoltuk úgy, hogy a blog jó forma a közvetlen kapcsolattartásra. Nem az. Úgy tűnik ez a felület másra jó - ezt igazolja a napi százas nagyságrendű kattintás, ami azért messze túlmutat a haveri körünkön. Szóval a bloggal picit mellélőttünk, legalábbis, ami a személyességet illeti. Naivan azt gondoltuk, hogy webnaplónkkal kipipáltuk a közvetlen kapcsolattartást, pedig ezzel valahol mi is elblicceltük a barátságok ápolását - legalábbis hagyományos értelemben. Ez a mi bocsánatos bűnünk. Annyi mentségünk lehet, hogy mi azért megpróbáltunk hírt adni magunkról, megadtuk az esélyét annak, hogy a barátaink képben legyenek rólunk. Hát, mérsékelt sikerrel ment át az üzenetünk.
De nem baj, soha nem késő újra felvenni a szálat! Intsünk közösen búcsút a haveri struccpolitikának! Húzzuk ki a fejünket a homokból, hisz miért ne tehetnénk egy újabb próbát a szunnyadó kapcsolatok felpezsdítésére?  Az új évben mi is aktivizáljuk magunkat, de azért jó volna, ha nem várnánk egymásra.
Az ismert csatornákon továbbra is elérhetők vagyunk.

Kapcsolódó cikk:

  • Bloggerek magánya
5 Comments

Ünnepsoroló 19. - Hanukavalkád

12/17/2012

1 Comment

 
A hanuka jó buli - még úgy is, hogy nyolc napig tart. Az ünnepnek ugyanis nem feltétlenül tesz jót, ha sokáig húzódik, de ez a hanukánál adottság, amihez illik igazodni, ha már tartjuk. Mert, hát mégiscsak furcsán venné ki magát, ha - nyolc napos csoda ide vagy oda - a harmadik napon érdeklődés hiányában berekesztenénk az ünnepet. Tavaly kicsit nyögvenyelősre sikeredtek az utolsó napok, de idén ügyesebbek voltunk és végig kitartott a gyerekek figyelme. Pedig nem csináltunk semmi különöset.
Tulajdonképpen majd' mindenben ugyanúgy ünnepeltük idén a hanukát, mint tavaly. Igaz, tapasztaltabbak voltunk és a gyerekek is érettebbek egy évvel, így könnyebben ment a mindennapos gyertyagyújtás. A négy és fél éves Ráchelnek például már az ünnep üzenete is átjött: nyertek a zsidók - és ajándékot kapunk.
Picture
És tényleg - nyertek a zsidók és ajándékot is kaptak a gyerekek. Idén az első és az utolsó napra koncentráltuk a meglepetéseket, így elmaradt a hiszti, hogy miért ennyit, és miért ekkorát. Két nagy csomagban kapták meg az ajándékokat és napokra elvoltak velük. Különösen egy nem túl bonyolult, de annál hangosabb horgász játék nyerte el a tetszésüket, amiben másnapra "véletlenül" tönkrement a hangszóró - természetesen a nagy használat miatt.
Az otthoni gyertyagyújtások mellett több közös hanukai eseményre is hivatalosak voltunk. A kibucban idén is beüzemelték a hatalmas hanukiát, ami szépnek nem szép, viszont rettenetesen büdös, ha gázolajos rongyok segítségével csapnak fel benne a lángok. Talán ezért is lehet, hogy idén is csak az első két napon voltak számottevően kíváncsiak a közöponti ceremóniára, a többi napon az volt ott, aki épp arra járt. Az ünnep második napján volt a nagy hanukai kibuc muri, ami nem sokban különbözött a tavalyi örömködéstől: futóversennyel indult, dobolással folytatódott, fánk evés volt a fénypont és a gyerek műsor a mélypont. A kiszámítható program ellenére - vagy épp ezért - egészen jól éreztük magunkat. Külön öröm volt látni, hogy az első hanuka gyertyát Rivka gyújtotta meg, aki magyar Holocausttúlélő.
A legklasszabb programnak az óvodai hanukák ígérkeztek. Ábelék annyira picik, hogy tőlük az ünnep lényege még elég távol állt, de a két-három évesek önmagukban is cukik, amin a hanuka csak dobott. Rácheléknél már komolyabb program volt, amiben aktívan részt vettek a szülők is. Táncoltunk, énekeltünk, fánkot gyártottunk és ünnepi díszeket készítettünk közösen. Kicsit hosszúra nyúlt a program, kevesebb talán több lett volna, de ettől még jól sikerült az együttlét.
Az idei hanukai programsorozatból két esemény emelkedett ki. Az egyik az általunk szervezett hanukai halászlevesezésnek álcázott magyar találkozó volt, amiről hamarosan külön posztban emlékezem meg. A másik egy családi hanuka volt, amit egy vallásos ismerősünknél tölthettünk.
Az egyik Amerikából frissen aliázott ulpános csoporttársam meghívta az egész osztályt közös gyertyagyújtásra. Ugyan többször is volt szerencsém a Chabad nyilvános gyertyagyújtásain részt vennem, sőt még az a megtiszteltetés is ért, hogy gyertyát is gyújthattam, de házi kivitelben még soha nem volt részem ortodox hanukában, ezért evidens volt, hogy ott a helyem. És mivel náluk is kisgyerekek vannak, így örültek, hogy családostul megyünk.
Nem voltunk sokan, talán mert a többség megrettent a vallásos közegtől - vagyis pont attól, ami a lényege volt az estének - pedig nem kellett volna, ennyi "hittérítés" igazán kijár ünnepek idején. A vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, igazán kitettek magukért - jó házigazdaként és jó zsidóként egyaránt. Ez utóbbi abban is látszott, hogy nem csak a hanukai rituáléra összpontosítottak, hanem fontosnak tartották, hogy tanítsanak is. Márpedig tanulni mindig jó! De nem csak mi felnőttek kerülhettünk képbe, hanem a gyerekek is beleszagolhattak az "igazi" hanukába. Ráchel és Ábel tátott szájjal hallgatták az ismerősen csengő imákat, hosszabb kiadásban és szebb dallamokkal. Láthatólag leesett az álluk a gyertyagyújtástól, de közben az arcukra volt írva, hogy ez nekik idegen. Naná! Hogy is ne lett volna az?! - hisz otthon kevésbé ceremoniálisan csináljuk ugyanazt. Mi azért mentünk, hogy ilyen autentikus hanukát is lássanak és ahogy Ráchellel utólag beszélgettük nagyon is jól érezte magát az este folyamán - igaz, leginkább azért, mert rengeteg trenderlit színezhetett kedvére.
Chabados vendéglátóink talán azt hihették, hogy a náluk átélt hagyományos hanukától rögvest elindulunk a megtérés útján. De bármennyire is tiszteletre méltó az ő mintájuk, számunkra követhetetlen. A vallásos "kirándulástól" - legalábbis az ő fogalmaik szerint - nem lettünk "jobb" zsidók, csak valamivel okosabbak és néhány shékellel szegényebbek. Másnap ugyanis első dolgunk volt, hogy lányunk örömére beszereztünk néhány kifesthető pörgettyűt otthonra is. Ha ezzel nem is kerültünk sokkal közelebb a Chabadhoz, de az arts and crafts bizonyára a Teremtőnek is tetsző dolog - főleg, ha hanukai trenderliről van szó.

Kapcsolódó cikkek:

  • Hanukacunami I.
  • Hanukacunami II.
1 Comment

Lámed nünüke

12/8/2012

2 Comments

 
Mindenkinek megvan a maga heppje, azaz nünükéje. Ráchel a héber L, vagyis a lámed írásmódjára felettébb kényes. Ha a nevében is szereplő betűt nem az ő szájíze szerint írják, garantált a földrevetős balhé.  
Ki ne emlékezne az óvodás jelére?! Az egyszerű ábrák könyörtelenül beégtek a tudatunkba, hisz mindenünkön ott volt. Nekem speciel létra, kisautó és kalapács volt a jelem. (Ez utóbbi nyilván az akkori rendszer korai tudatformálásának kifinomult eszköze lehetett.) Izraelben azonban nem bajlódnak a kedves szimbólumokkal, piktogramok helyett eleve a gyerekek neveit írják mindenhová az óvodában.
Az ok egyszerű: nem nézik hülyének a gyereket. "Gügyögő" rajzok helyett névvel illetik őket. Jó, mondjuk ez itt egyszerűbb, mivel az Izraelben forgalomban lévő keresztnevek többsége eleve rövid, leírva meg főleg. A héber nyelv ugyanis "trükkös". Az egy dolog, hogy jobbról balról írják, de ami történetünk szempontjából fontosabb, hogy lényegében nincsenek klasszikus magánhangzók az írott formájában. Ezért kevesebb írásjellel kell kalkulálni, ha a gyerek nevét bevéssük mondjuk a ruhájába. Ráchel neve például így néz ki héberül "szabadkézi" (1) és hagyományos, nyomtatott (2) változatban:
Picture
Nem olyan bonyolult, ugye? Nem is csoda, hogy a lányunk nagyjából a második naptól kezdve felismerte és az első hét után simán le is írta, vagyis inkább rajzolta héberül a nevét. Mint ahogy a többiekét is biztosan beazonosította, mert nap, mint nap látta a polcukra, fiókjukra, székükre írva. Vagyis a gyerekek a héber írás alapjait még jóval az első osztály előtt lopva megtanulják. Mikor beülnek az iskolapadba könnyebben veszik az akadályokat, garantált a sikerélmény és nem utolsó sorban gyorsabban haladhatnak.
A dolog azért csalóka. Az óvodások ilyen formán nem az ábécével ismerkednek meg, hanem megfelelő sorrendbe állított vonalakkal - amik történetesen betűk. Ez az ő szemszögükből tulajdonképpen ugyanolyan jel, mint nekünk volt az autó vagy a kis virág. Csak később nyer értelmet, hogy a vonalak hangokat takarnak és különböző variációkban egymás után téve mást-mást jelentenek.
Picture
Mindez abból is látszik, hogy Ráchelnek felettébb fontos, hogy a neve végén szereplő lámedet úgy írják, ahogy azt egykor bevéste az agyába. Ha máshogy vetik papírra, akkor a nevét jelentő vonalak nem az ő jelét takarják, tehát az ő olvasatában hibás a kódsor. Ráchel heppje, hogy a nevét ne írott, hanem nyomtatott héber karakterekkel tüntessék fel, mert különben iszonyú patáliát csap. Az első két betű esetében nincs érdemi különbség az írott és a nyomtatott változat között, ott nem hibázhatunk. De az a fránya lámed bizony többféleképpen írható!
Nagyon nem mindegy, hogy a nyomtatott lámedet miképpen jelenítjük meg kézzel írva. A fentiek fényében érthető, hogy egy kései dackorszakban szenvedő négyéves erre kényes.
A többnyire így jön kézre a lámed:
Picture
Ráchelnek viszont ez a nünükéje:
Picture
Megvan a különbség? Első látásra nekünk jó, ha nüansznyi, neki eget verő a diferencia. Mára már mindenki megtanulta, hogy ha Ráchelről van szó, akkor a békesség kedvéért az apró részletekre is oda kell figyelni, és ajánlatos minimum ilyen formán írni a nevét:
Picture
Lányunk egyébként magával szemben is szinte már betegesen következetes. Mostanában merő önszorgalomból elkezdte a (héber és latin) betűket gyakorolni, ami nekünk szülőknek szívet melengető dolog. Ha kedve van leveleket ír, random betűk egymásutánjában - értelem nem sok van bennük, viszont nagyszerűen fejlődik az írásképe. Legalábbis szerintünk, mert szerinte például a héber A betűje (álef), sehogy sem tökéletes és ez tűrhetetlen.
Picture
Úgyhogy most a változatosság kedvéért nem ránk haragszik, hogy rosszul írtunk valamit, hanem magára, hogy nem képes sorozatban szép álefeket produkálni.  
És még mondja valaki, hogy az elmebajt nem lehet írásba adni…

Kapcsolódó cikk:

  • Óvoda mustra
2 Comments

Szép halkan berobbantunk

11/22/2012

1 Comment

 
Végre fellélegezhet Dél-Izrael! Nyolc borzalmas nap után tegnap este tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben. Békéről korai volna beszélni - a Hamasz még rakétázott kora este… de az éjszaka viszonylagos nyugalomban telt. Ez jó hír! Mint ahogy az is, hogy Flöcsy írását - ami néhány napja a Haverilag sorozatunkban jelent meg a rakétázásokról - világgá röpítette a Határátkelő. Az Indexhez kapcsolódó blog a külföldre távozó magyarok élményeit közli, és mint ilyen talán az egyik legolvasottabb a kategóriájában. Úgy tűnik a Mishpaha bloggal szép halkan a meccs közvetítés botrány után ismét berobbantunk a hazai köztudatba. (Üröm az örömben, hogy a forrásmegjelölést nagyvonalúan kezelte a Határátkelő…)
Bízunk benne, hogy "meghitt" családi blogunkon nem kell több aktuális "haditudósítást" posztolnunk. És újra olyan "unalmas" dolgokkal foglalkozhatunk, mint az időjárás. Erről jut eszembe, a ma reggeli izraeli híradókban már nem rakéta eső, hanem valódi eső hullásról szóló előrejelzés volt a legnagyobb hír. Mennyivel jobb erről hallani a háború helyett! A hadakozás után az izraeliek csak egy kis csendet akarunk - a Felhőoszlop helyett, valódi égzengést. Legyen így!

Kapcsolódó cikekk:

  • Az ígéret földje, a terror árnyékában
  • Didergő
1 Comment
<<Previous
Forward>>

    Mottó

    Budapestről indultunk,
    Ein Gevben kötöttünk ki.

    A szerző ajánlja


    Géptemető
    Jeruzsálem falai
    Időzavar

    Gyászmenet
    Vörös kód
    Kineret 2. - Halhatatlan és haltalan halászok
    Áradat 1.
    És mégis mozog a föld!
    Barca békemisszó 1.
    Erotikus fröcsögés
    Miért éppen Izrael?

    Legfrissebbek


    14940
    Tárgytalanul
    Órvosi eset 9. - Számtalan kaland
    20 éve Izrael-fertőzésben
    Csendes veszteségeink
    Hétköznapok a hátországban
    Az alagút vége
    Haverilag 7. - A leghosszabb 30 másodperc
    Biztonsági jelentés
    És erről van lövésed?
    Haverilag 6. - Szomszédom a Hamasz
    Mondiál a kibucban
    Kitáblázva
    Haverilag 5. - Csakazért is zsidónak lenni...
    Akko és most
    Gyümölcskosár
    Hiába imádkoztunk, de a remény hal meg utoljára
    Guruló generációk
    Nemzeti példa és tragédia
    Vak pali
    Orvosi esetek 8. - A száguldó doki
    Könyvajánló
    Szedd magad az aknamező szélén
    Oroszlánkirálynő
    Fontos közlemény
    Ünnepsoroló 22. - Nyerő tánc
    Amikor apa vér ciki
    Nyerő rókalányok
    Blog menü
    Turista hullám
    Békésen esik
    3 év


    Visszatekintő

    Halhatatlan és haltalan halászok
    Picture
    Nem vagyok valami jártas az Újszövetségben, de az köztudomású, hogy Jézus számtalan cselekedete kötődik a Kinerethez és környékéhez. Ezekről sok helyütt lehet olvasni, mint ahogy arról is, hogy tanítványai közül legalább négy a tavon dolgozó halászok közül került ki. Az ő kései utódaik a jó fogás reményében manapság Ein Gevből hajóznak ki. Blogunkat örvendetesen sok keresztény barátunk is követi, húsvét alkalmából elsősorban nekik szeretnénk kedveskedni a kinereti halászatról szóló posztunkkal.

    Archív

    August 2014
    July 2014
    June 2014
    May 2014
    April 2014
    March 2014
    February 2014
    January 2014
    December 2013
    November 2013
    October 2013
    September 2013
    August 2013
    July 2013
    June 2013
    May 2013
    April 2013
    March 2013
    February 2013
    January 2013
    December 2012
    November 2012
    October 2012
    September 2012
    August 2012
    July 2012
    June 2012
    May 2012
    April 2012
    March 2012
    February 2012
    January 2012
    December 2011
    November 2011
    October 2011
    September 2011
    August 2011
    July 2011
    June 2011
    May 2011

    Kategóriák

    All
    Beilleszkedés
    Biztonság
    Biztonság
    Előkészület
    Előkészület
    Haverilag
    Hétköznapok
    Hétköznapok
    Időjárás
    Időjárás
    Kocsi Mesék
    Környék
    Környék
    Közélet
    Közélet
    Közlekedés
    Közlekedés
    Neumann Gábor
    Orvosi Esetek
    Otthonunk
    Sport
    Személyes
    Személyes
    Szokások
    Szokások
    Szolgálati Közlemény
    Szolgálati Közlemény
    Tanulás
    Tanulás
    ünnepsoroló
    ünnepsoroló
    Utazás
    Utazás

    Picture

    RSS Feed


Ez a Kramer-Nagy család blogja ©