Lámed nünüke

Mindenkinek megvan a maga heppje, azaz nünükéje. Ráchel a héber L, vagyis a lámed írásmódjára felettébb kényes. Ha a nevében is szereplő betűt nem az ő szájíze szerint írják, garantált a földrevetős balhé.  

Ki ne emlékezne az óvodás jelére?! Az egyszerű ábrák könyörtelenül beégtek a tudatunkba, hisz mindenünkön ott volt. Nekem speciel létra, kisautó és kalapács volt a jelem. (Ez utóbbi nyilván az akkori rendszer korai tudatformálásának kifinomult eszköze lehetett.) Izraelben azonban nem bajlódnak a kedves szimbólumokkal, piktogramok helyett eleve a gyerekek neveit írják mindenhová az óvodában.

Az ok egyszerű: nem nézik hülyének a gyereket. "Gügyögő" rajzok helyett névvel illetik őket. Jó, mondjuk ez itt egyszerűbb, mivel az Izraelben forgalomban lévő keresztnevek többsége eleve rövid, leírva meg főleg. A héber nyelv ugyanis "trükkös". Az egy dolog, hogy jobbról balról írják, de ami történetünk szempontjából fontosabb, hogy lényegében nincsenek klasszikus magánhangzók az írott formájában. Ezért kevesebb írásjellel kell kalkulálni, ha a gyerek nevét bevéssük mondjuk a ruhájába. Ráchel neve például így néz ki héberül "szabadkézi" (1) és hagyományos, nyomtatott (2) változatban:

Nem olyan bonyolult, ugye? Nem is csoda, hogy a lányunk nagyjából a második naptól kezdve felismerte és az első hét után simán le is írta, vagyis inkább rajzolta héberül a nevét. Mint ahogy a többiekét is biztosan beazonosította, mert nap, mint nap látta a polcukra, fiókjukra, székükre írva. Vagyis a gyerekek a héber írás alapjait még jóval az első osztály előtt lopva megtanulják. Mikor beülnek az iskolapadba könnyebben veszik az akadályokat, garantált a sikerélmény és nem utolsó sorban gyorsabban haladhatnak.
A dolog azért csalóka. Az óvodások ilyen formán nem az ábécével ismerkednek meg, hanem megfelelő sorrendbe állított vonalakkal - amik történetesen betűk. Ez az ő szemszögükből tulajdonképpen ugyanolyan jel, mint nekünk volt az autó vagy a kis virág. Csak később nyer értelmet, hogy a vonalak hangokat takarnak és különböző variációkban egymás után téve mást-mást jelentenek.

Mindez abból is látszik, hogy Ráchelnek felettébb fontos, hogy a neve végén szereplő lámedet úgy írják, ahogy azt egykor bevéste az agyába. Ha máshogy vetik papírra, akkor a nevét jelentő vonalak nem az ő jelét takarják, tehát az ő olvasatában hibás a kódsor. Ráchel heppje, hogy a nevét ne írott, hanem nyomtatott héber karakterekkel tüntessék fel, mert különben iszonyú patáliát csap. Az első két betű esetében nincs érdemi különbség az írott és a nyomtatott változat között, ott nem hibázhatunk. De az a fránya lámed bizony többféleképpen írható!

Nagyon nem mindegy, hogy a nyomtatott lámedet miképpen jelenítjük meg kézzel írva. A fentiek fényében érthető, hogy egy kései dackorszakban szenvedő négyéves erre kényes.

A többnyire így jön kézre a lámed:

Ráchelnek viszont ez a nünükéje:

Megvan a különbség? Első látásra nekünk jó, ha nüansznyi, neki eget verő a diferencia. Mára már mindenki megtanulta, hogy ha Ráchelről van szó, akkor a békesség kedvéért az apró részletekre is oda kell figyelni, és ajánlatos minimum ilyen formán írni a nevét:

Lányunk egyébként magával szemben is szinte már betegesen következetes. Mostanában merő önszorgalomból elkezdte a (héber és latin) betűket gyakorolni, ami nekünk szülőknek szívet melengető dolog. Ha kedve van leveleket ír, random betűk egymásutánjában - értelem nem sok van bennük, viszont nagyszerűen fejlődik az írásképe. Legalábbis szerintünk, mert szerinte például a héber A betűje (álef), sehogy sem tökéletes és ez tűrhetetlen.

Úgyhogy most a változatosság kedvéért nem ránk haragszik, hogy rosszul írtunk valamit, hanem magára, hogy nem képes sorozatban szép álefeket produkálni.  
És még mondja valaki, hogy az elmebajt nem lehet írásba adni…

Kapcsolódó cikk:

• Óvoda mustra