A nemzetközi könyvvásár alkalmából a minap Jeruzsálemben jártam. És ha már ott voltam, akkor sokat kattintgattam a városban is. De ez most nem fontos, mert a lényeg, hogy a könyvvásáron a magyar irodalom is hangsúlyosan megjelent. Szubjektív beszámoló a magyar irodalom vendégszerepléséről.
Mindig nagyon örülök, amikor a magyar-zsidó kapcsolatok nem csak a Holocaust és az antiszemitizmus kontextusában kerülnek terítékre. Nem mintha ezek ne volnának fontosak, de jobb szeretem a jövőbe mutató dolgokat, mert azokban benne van a jobbítás lehetősége. Ezért is csillant fel a szemem, amikor hírét vettem, hogy a nagy hírű Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásáron idén magyar stand is lesz, ahol a magyar irodalom és ezen keresztül Magyarország legjobb arca mutatkozhat be.
A Balassi Intézet fogja össze a magyar kultúrdiplomáciát, ennek keretében például világszerte könyvfesztiválokon roadshow-znak. Hogy ezt jól, vagy rosszul csinálják, vagy hogy van-e kézzelfogható hozadéka nem tisztem megítélni, viszont a kezdeményezés fontos misszió, ami megérdemli az elismerést. A megtépázott magyar országimázs szempontjából ez egyfajta szépségtapasz. E tekintetben kifejezetten jó döntés volt, hogy a jeruzsálemi könyvünnepet is beiktatták a világkörüli turnéba.
A könyvvásár február 15-én zár és a magyar stand mellett több magyar vonatkozású kísérőprogrammal is jelentkeznek a szervezők. Magam csak a megnyitó ceremóniám és az azt követő beszélgetésen vettem részt, véleményt tehát csak erről tudok formálni.
Ahogy a megnyitó beszédében Szentgyörgyi Zoltán nagykövet némileg szabadkozva meg is jegyezte, szerények a magyar lehetőségek. És ez sajnos a figyelmes látogatónak is feltűnik - különösen, ha a magyar standdal épp szemközti pöpec német kiállítási installációt nézzük vagy a magyarhoz hasonlóan nem túl dekoratív román standot, ami viszont legalább négyszer akkora, mint a magyar.
Sajnos erre futja, ennek kell örülni!
Ahogy a megnyitó beszédében Szentgyörgyi Zoltán nagykövet némileg szabadkozva meg is jegyezte, szerények a magyar lehetőségek. És ez sajnos a figyelmes látogatónak is feltűnik - különösen, ha a magyar standdal épp szemközti pöpec német kiállítási installációt nézzük vagy a magyarhoz hasonlóan nem túl dekoratív román standot, ami viszont legalább négyszer akkora, mint a magyar.
Sajnos erre futja, ennek kell örülni!
| Valamivel hangsúlyosabbá teszi a magyar jelenlétet, hogy a hivatalos országstand mellett ott van a Múlt és Jövő és a tel avivi Drory könyvtár pavilonja is, akik ugyancsak a magyar irodalmat képviselik a könyvvásáron. (Talán szerencsésebb lett volna, ha ezek a magyar vonatkozású megjelenések integrálták volna és egy fedél alatt prezentálták volna a magyar könyveket.) Hogy anyagi vagy koncepcionális kérdés nem tudom, de számomra mégiscsak furcsa volt, hogy a hivatalos magyar standon kiállított könyvek lényegében nem voltak megvásárolhatóak, mert kevés kivételtől eltekintve egy-két példányt hoztak csak. |  A 26. Jeruzsálemi Nemzetközi Könyvvásárt Shimon Perez izraeli elnök nyitotta meg. Az ünnepség keretében Jeruzsálem polgármestere, Nir Barkat átadta a spanyol Antonio Muñoz Molinának a Jeruzsálem díjat, aki ezt követően egy lehetetlenül hosszú beszédben fürdött a reflektorfényben. |
A dolog azért érthetetlen, mert ez egy könyvvásár, ahol nem csak úgy általában a magyar irodalmat, hanem annak legfontosabb megjelenési formáját, a könyvet is el kéne adni valahogy.
| A standnál ezt azzal magyarázták, hogy ők a kiadók, szerkesztők, fordítók felé szeretnék reprezentálni a magyar kultúrát. Ez rendben is van, de a könyvkereskedelem is csak üzlet, amit kiadók intéznek. Viszont az egy szem Múlt és Jövőt leszámítva a magyar kiadók részéről tudomásom szerint senki sem érezte fontosnak az izraeli piacot annyira, hogy közvetlenül képviseltesse magát. Azért a képhez hozzátartozik, hogy a kiadók helyett több magyar szerzőt is delegáltak a rendezvényre. Akik nyilván érdekeltek abban, hogy eladják magukat és, ha a szervezők a kritikámat azzal ütik el, hogy a magyar költők és írók a legjobb reklámfelület egy nemzetközi könyvvásáron, akkor én ezt készséggel elfogadom. |  |
Bár ettől még több könyvvel is készülhettek volna, és akkor nem "lestoppolós", meg könyörgős formában juthat hozzá az érdeklődő a magyar irodalomhoz, ami mindenki számára méltatlan.
A megnyitónál és a standnál nekem érdekesebb volt a magyar íródelegáció bemutatkozó beszélgetése, amit Magyar az író vagy író, aki magyarul ír? címmel hirdettek meg. A teljes egészében magyar közönség előtt egészen érdekes diskurzus alakult ki Spiró György, Röhrig Géza, Dragomán György, Schein Gábor és Kőbányai János részvételével, akik mindannyian magyar íróként definiálták magukat, még ha adott esetben írásaikból vagy származásukból nem is csak ez a kategória következne.
Schein Gábor
A kérdés nem csak az identitás és hovatartozás miatt volt pikáns, hanem azért is, mert az egytől egyig magyarul publikáló szerzők közül hárman sem ott élnek, ahol születtek (Röhrig New Yorkban, Kőbányai Izraelben él, míg Dragomán Erdélyből települt át Magyarországra). Ezt egyébként inkább természetes állapotnak tartották az érintettek, mintsem különlegességnek. Schein meg is jegyezte, hogy hiába távoztak az elmúlt években többen Magyarországról, mint 1956 után, az újkori magyar exodusban a magyar írótársadalom már nem veszi ki a részét.
 Spiró György | Spiró György és Kőbányai János is hangsúlyozta, hogy míg '56 után jelentős magyar emigráns irodalomi életről beszélhetünk, addig manapság ennek nyoma sincs. Kőbányai ezt még azzal egészítette ki, hogy Izraelben is kihalt az a generáció, amely régről hozta a magyar irodalom iránti szeretetet. |  Kőbányai János |
Egyúttal reményét fejezte ki, hogy talán az Izraelbe újonnan érkezők pezsgést hozhatnak, de én azt hiszem, hogy ezt ő sem gondolhatta komolyan. Mint az is picit megmosolyogtató volt, hogy tizenkét év izraeli lét ellenére sem tartja magát emigránsnak. (Szavait egyébként olyan heves közel-keleties kézmozdulatokkal kísérte, hogy a mellette ülő szegény Röhrig Gázának többször is majdnem kiszúrta a szemét.)
Röhrig Géza
Abban volt némi nézetkülönbség, hogy van-e olyan, hogy egyetemes zsidó irodalom és abban milyen helyet foglalnak el a magyar szerzők, akik magyarul írnak zsidó témákról. Schein Gábor - Spiró heves bólogatása közepette - úgy fogalmazott, hogy származásilag még zsidónak sem kell ahhoz lenni, hogy valakit zsidó íróvá avanzsáljanak. Az írók között konszenzus volt abban is, hogy ugyan sokféleképpen lehet felosztani a magyar irodalmat, de aki magyarul ír, az akkor is magyar, ha ezt egyesek szeretik megkérdőjelezni. Ahogy a kipában ülő Röhrig megállapította a magyarnak nincs számára alternatívája, mert csak ennek a nyelvnek érzi a zenéjét, a mélyebb rétegeit és összefüggéseit. Spiró szerint ezzel is magyarázható, hogy alig-alig van példa arra, hogy komoly magyar író nyelvet váltson.
E ponton éreztem azt, hogy egy angyal veregeti meg a vállam, úgy elismerőleg. És a fülembe súgja, hogy "Na, ugye megmondtam! Jobb, ha az író urakhoz hasonlóan te is csak magyarul blogolsz." Ebben maradtunk. Aztán az angyal elillant és kisvártatva a magyar irodalmi társaság is szétszéledt a jeruzsálemi éjszakában. Én pedig azon gondolkodtam, hogy a magyar miért is nem világnyelv, akkor talán otthon is többen értenék és többre értékelnék a magyar írókat. Persze akkor az már nem is Magyarország, hanem a mennyország volna, messze-messze Bábelen túl.
RSS Feed