A napi verkli mellett sok családban nagy para a mindennapos főzés. Ein Gevben ez nem gond, mivel hetente hat napon át működik a cheder ohel, vagyis a menza. Ahová beugorhatunk ebédelni és ha este meleg ételt akarunk az asztalra tenni, akkor haza is vihetjük kedvenc fogásainkat. Elsőre nincs is ennél kényelmesebb, aztán eljön az idő, amikor ráun az ember.
Valójában a cheder ohel (ejtsd hederóhel) több, mint a kibuc menzája. Ez amolyan fapados közös nappali, ahol nap mint nap összefuthatunk a szomszédokkal, miközben közösen falatozunk. Egykor minden kibucban volt közösségi étterem, ahol nem csak ebédet, de reggelit és vacsorát is felszolgáltak és tényleg mindenki ott evett, mert egész egyszerűen máshol nem volt lehetősége. A pionírok sátraiban, sebtében összetákolt faházaiban, majd az ezeket felváltó első kőházakban egy darab konyha sem volt. A szűkös erőforrások és a szegényes élelem optimális felhasználására praktikusabb volt közös menzát üzemeltetni, amely kiszolgálta az egész kibucot. Így váltak a cheder ohelek a kibucok központjává, ahol az étkezések mellett egyéb más közösségi események is helyt kaptak, mivel (kezdetben mindenképp) a menzák voltak a legnagyobb kapacitású helyiségek. Amelyek aztán együtt nőttek a kibuccal - először néhány tucat embert, aztán pár százat és van, ahol ezernél is többet etettek csúcsidőben. A kibucok aranykorának számító 60-as, 70-es években a legtöbb helyen irdatlan méretű cheder ohelt építettek, hogy kényelmesen kiszolgálják a közösség igényeit.
A szocialista utópiának indult kibucok konyháin nem annyira a kulináris élményekre hajtottak, mint inkább a megfelelő kalória bevitelre. Abból főztek, ami volt és leginkább azt, amit a konyhások egykori hazájukban megszoktak.
| Az első években sok helyütt - így Ein Gevben is - a konyha magyar felségterületnek számított, a konyhás lányok az egykori Magyarországról származtak el, ezért akkoriban a magyar ízek domináltak mindenki legnagyobb megelégedésére. Aztán, ahogy teltek az évek és a kibucok is színesedtek a menük is változatosabbá váltak, de azért ez még messze volt a gasztroforradalomtól, elvégre üzemi kajáldákról van szó és nem Michelin-csillagos éttermekről. Így is jól fogyott az étel, mert egészen a legutóbbi időkig tagok számára ingyen volt a menü. Aztán, ahogy a kapitalizmus elkezdte fojtogatni a kommunizmus izraeli bástyáit úgy sorra lettek fizetősek a cheder ohelek. Napjainkban jó, ha négy-öt olyan hely maradt, ahol van ingyen ebéd - és ezek közöt sajnos nincs Ein Gev. |  |
A cheder ohel kívülről
Hiába igazi kuriózumok ma már egyértelműen leáldozóban van a cheder ohelek csillaga. Nem csak a piac tett be a kibucos menzáknak, hanem az is, hogy az egykori “kommunista fészkekben” felütötte fejét a kispolgári individualizmus, ami esetünkben saját konyhákban manifesztálódik, ahol mindenki azt főz (és annyiból), amit akar. Sok helyütt ez volt az utolsó szög a cheder ohelek koporsójában és a 90-es évek közepétől sorra zártak be. A forgalomkiesés kevésbé éreztette a hatását ott, ahol a kibucnyikokon kívül másokra is főztek. Jellemzően szociális intézményeknek, gyárak dolgozóinak vagy turistáknak. A megmaradt cheder ohelek zöme piaci alapon él meg és csak néhány “ortodox” közösség maradt, amely a veszteségek ellenére is fontosnak tartja a közös konyha üzemeltetését. A látszólag irracionális döntést az motiválja, hogy ha a napi érintkezés helyét felszámolja a közösség, akkor lényegében önmagát is feladja, mivel nem csak egy menzáról, hanem közösségi térről is szó van. Nem véletlen, hogy sokan a cheder ohel lététől teszik függővé, hogy a település kibucnak tekinthető-e még vagy sem.
Ein Gevben hál istennek ragaszkodnak a cheder ohelhez, annál is inkább, mert ez szolgálja ki az öregek otthonát, a bölcsődéket és óvodákat, a napköziseket, de leginkább a kibuc hoteljében megszálló turistákat. Maga a menza szolgáltatás szerintem - fogalmazzunk politikailag korrekten - hagy némi kívánnivalót maga után. Pedig tudom, hogy a tudnak főzni, többször is megfordultam olyan eseményeken, ahol ők biztosították a cateringet. De a menzai alapszolgáltatás nem túl magas színvonalú - a menü egyáltalán nem változatos, az ízvilága szűkös és a napi kínálat is szerény. De van! És ez a lényeg.
Ha az ember éhes jóllakhat, ha nincs kedvünk főzni beugorhatunk, ha a gyerekek este meleget ennének kényelmesen megoldható a cheder ohelből. Kiszámíthatóan nem valami nagy szám a kaja, viszont magyar mércével mérve is megfizethető, ami izraeli viszonylatban azt jelenti, hogy olcsón ehetünk. Kezdetben kivételezettek voltunk és azon az áron étkezhettünk, mint a kibucnyikok. Egy év után már csak a lakóknak járó kedvezményt kapjuk meg, ami még mindig egy kicsivel jobb, mint ha valaki kívülről csak úgy beesik.
Az is könnyebbség, hogy nem étkezésenként kell fizetni, hanem havonta egyben a számlánkról vonják le az ételek ellenértékét. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy a kasszánál bemondjuk 75628 és már blokkolják is a napi fogyasztásunkat. Az első időkben napi rendszerességgel vettük igénybe a cheder ohelt, egyszerűen nem érte meg otthon fakanalat ragadni, annyira olcsó volt. De így is idővel ráuntunk és miután már nem extra jóáron hozhattuk haza az ételt, egyre többet kezdtünk otthon főzni.
Rivka
Ezt leginkább Rivka nehezményezte, aki a kibuc magyarja. Vásárosnaményból kis auschwitzi “kitérővel” landolt a kibucban, azóta pedig a cheder ohel állandó bútordarabja. Fix helye van, ahová 11-kor beül és egyig fel sem áll. Közben fogadóórát tart, eszmét cserél és a barátaival jóízűen nevetgél, valamint a pletykák mellett begyűjti a kajamaradékot a kibuc macskáinak, akik tucatjával várják hazafelé menet. Rivka egyébként 20 éven át volt a cheder ohel főszakácsa és még ma is többen visszasírják legendás főztjét. Nem is értem miért...
Rivka és a macskák
RSS Feed