Blog Posts

Boldog Peszachot!

4/14/2014

Ma este veszi kezdetét a Pészach. Este a közös kibucos széder estén veszünk részt, az lesz az igazi ünnep. De ma ebédhez már készítettem egy szédertálat, hogy itthon is megemlékezzünk az ünnepről. Ráchel áldást modnott a Elijahu poharára, pontosabban az abban lévő szőlőlére, amit rögtön ki is löttyintett. Ábel dino korszakát éli, ezért mi sem természetesebb, mint hogy ő "tyrex-rex-ohel-bászárra" mondott ünnepi jókívánságot. Olyan fotnos részletekkel nem érdemes őt még terhelni, minthogy a széder tálon lévő csontos húsnak semmi köze egyetlen általa ismert dinoszauruszhoz sem. Néhány év és a történelem előtti időkből eljut a fáraók Egyiptomáig, addig felesleges a tíz csapással és Mózessel összezavarni.
Míg a nagyok osztották az áldásokat, Lea egykedvűen pászkát rágcsált, mint aki tudja, hogy ez csak a melegítés az esti showra, ahol Zsófi és Ráchel is szerepet kapott a közös széder esti előadásban.

Minden olvsónknak boldog peszachot kívánunk!

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Családi album közszemlén

4/12/2014

0 Comments

Újságíróként mindig sóvárogva néztem a fotós kollégák jobbnál jobb képeit a Magyar Sajtófotó kiállításokon. Más pályán mozogtam, Izraelbe költözésünkig eszembe se jutott, hogy fotóimnak kimagasló hírértéke is lehet. Tavaly aztán vettem egy nagy levegőt és életemben először - az esélytelenek teljes nyugalmával és hályogkovácsok naivitásával - beneveztem.

A Magyar Sajtófotó kiállításra bárki nevezhet, ahol több körös zsűrizés után választják ki azokat a fotókat, amelyeket végül kiállítanak. Összesen harminc fotót lehetett versenyeztetni, én három komolyabb sorozatomat futtattam meg (eilati életképek, utolsó etióp alija megérkezése, a barca szentföldi túrája), illetve több egyedi képet. Természetesen mindegyik kedves valamiért, de szakmai értelemben a legbüszkébb az FC Barcelona szentföldi túráján készített fotóimra vagyok (ezek történetéről bővebben itt, itt és itt emlékeztem meg). Titkon reménykedtem benne, hogy ezt a zsűri is így gondolja, ami csak részben volt így, mert ugyan az előválogatást minden fotóm “túlélte” de aztán az éles verseny második körében sajnálatosan egytől egyig elvéreztek. Nem baj, elsőre ez is eredmény, szerényen én még a “futottak még” kategóriára is büszke vagyok, annyi jó fotóssal voltam versenyben.

Aztán hetekkel később kaptam egy levelet, hogy a készülő sajtófotós évkönyv számára pontosítsam a szakmai önéletrajzom és mellékesen megjegyezte a levélíró, hogy a szerkesztők még nem döntöttek a képeim sorsáról. Jó, hát gondoltam, hogy a fotózsurnaliszta ”szaknévsorba” illendőségből mindenkit megemlítenek, a díjazottak fotográfiái meg nyomtatásban is megőrzik az örökkévalóságnak. Megmondom őszintén korai “kizsűrizésem” okán nem számítottam arra, hogy a lábjegyzeten kívül bárhol is megjelenik a nevem. De kishitű voltam. Néhány nappal a Sajtófotó Kiállítás megnyitója előtt nekem is megküldték a hivatalos meghívót, amiben azt írták, hogy egyébként a helyszínen átvehetem a Sajtófotó évkönyv tiszteletpéldányát. Kiderült, hogy ugyan a kiállításra nem válogattak be, de az egyik egyedi képemmel kiérdemeltem a könyvszerkesztők figyelmét és én is ott díszelgek a sok-sok nagynevű sajtófotós között az évkönyvben. Azért erre büszke lehetek! A kiválasztott képem teljesen vállalható, megállja a helyét a válogatásban.

Egy apró pici dolog miatt mégis kicsit röstellem, hogy pont ezzel a fotóval képviseltetem magam az évkönyvben. Ugyanis az album 102 oldalán látható fotó történetesen egy családi képünk, amin az épp a napokban egyéves Lea lányunk első találkozását örökítettem meg az édesanyjával a szülőszobában. Mondom, jó képről van szó, helyén van, csak kicsit pironkodom, hogy a másik 29 klasszikus sajtófotóm közül épp ezt, a nekem egyébként nagyon fontos személyes fotómat emelték ki. De azt hiszem ez csak engem zavar, mindenki más egy bömbölő lila újszülöttet és egy boldog anyát lát a képen, a többlet jelentés meg magánügy.

X X X

A 2013-as év legjobb magyar sajtófotói május 18-ig láthatók a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a budapesti Nagymező utca 8. szám alatt (a közelmúltig ez volt az Ernst Múzeum, ha így ismerősebb a hely). Az én fotóimat ne keressétek a falakon, mert egyet sem állítottak ki, ellenben a helyszínen megvásárolható évkönyvben már képviseltetem magam. Az általam nevezett képeket itt tekintheted meg:

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Lea első születésnapjára

4/9/2014

0 Comments

Pont egy éve nagy öröm ért minket. Gyermekáldás szállt a házra, megérkezett hozzánk Lea és vele még több boldogság az otthonunkba. Ebben osztozott a két nagyobb testvére, Ráchel és Ábel is, akik az első pillanattól kezdve nagy szeretettel rajongják körül a kishugukat. Lea egyéves korára “eltanulta” Ráchel inteligenciáját és Ábel fínom humorát, korát meghazudtoló kacér csibészségével pedig mára összetéveszthetlen egyéniséggé nőtte ki magát, akiből sugárzik a vidámság.

Nincs mese, ahogy az kell levett minket a lábunkról! Jó, hogy így alakult jó, hogy Leával tölthettük az elmúlt évet! Köszönet ezért a nem mindennapi ajándékért!

Boldog születésnapot Lea!

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Képmentő 3. - Purimi örökifjak

3/16/2014

0 Comments

Purimról vizuálisan mindenkinek a gyerekek jelmezei, a fiatalok féktelen bulizása ugrik be. A napokban én is ilyen képekkel árasztottam el a facebook oldalunkat - hálás téma, garantált, hogy “beszakad” a lájkmérő. De nekem, amióta ezt a képet elkészítettem purimról egyértelműen Liora és Joel portréja villan be elsőre. Szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért önmagában is ikonikus fotó. Magáért beszél, ahogy örökifjú szerelmmel önfeledten pózolnak - ki ne akarna így megöregedni?! Mégsem csak azért szeretem ezt a képet, hanem azért is, mert pontosan visszaadja a purim legmélyebb üzenetét, ami túlmutat az antiszemiták felett aratott győzelmen, a zsidó identitás diadalán, a minden korban vágyott felszabaduláson. A legszabadosabb zsidó ünnep nem kizárólagosan a fiatalok kiváltsága, a szabadság igenlése halhatatlan emberi érzés, ha megéli az ember kortalanná válik. Liora és Joel húszévesen is ugyanígy örült egymásnak és húsz év múlva is úgyanigy fogják szeretni egymást, mert megtehetik. Ez üt át ezen a purimi portrén.

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Kombó program az iráni-izraeli konfliktusról

3/11/2014

0 Comments

Ismét budapesti vendégszereplésre készülök. Ahogy azt már meglebegtettem, újabb konferencián dolgozom. Ezúttal az iráni-izraeli konfliktusról lesz szó, meg arról, hogy mi van azon túl. Komplex téma, amit nehezít, hogy mindenki csak a konfliktust látja, miközben 2700 év közös zsidó-perzsa történelme homályba vész. Most nem csak pörgős előadások váltják majd egymást, hanem több a témához szorosan kapcsolódó filmet is levetítünk. Ez amolyan mini filmfeszt lesz a megszokott konferenciához kapcsolódóan, reményeim szerint ez a kombó program sokak érdeklődésére számíthat. Még nem 100%-ban állt össze az előadók és a filmek listája, de hamarosan azt is megosztom a Kidma oldalán. Az esemény március 30-án vasárnap lesz a Vörösmarty moziban, ahová természetesen a Mishpaha blog olvasóit is elvárjuk. Szóval gyere, csak előtte ne felejts el regisztrálni, hogy legyen helyed!

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Lángoktól ölelt kis országok

3/6/2014

0 Comments

“Hiszen ott lőnek!” - záporozott innen is, onnan is felénk, amikor kiderült, hogy Izraelbe költözünk. Az esti híradók táplálta jószándékú féltés volt ez. Ami igaz, az igaz a Közel-kelet és benne Izrael rizikósabb hely, mint a jó öreg Európa. És most tessék Ukrajnában áll a bál! Ami ott történik az egyszerre veszélyes és intő jel mind Európára, mind Izraelre nézve.

Dermesztő, ami Ukrajna körül zajlik, de még riasztóbb, hogy mi következik mindabból, ami ott történik.

Beszédes volt, ahogy néhány napja épp az izraeli miniszterelnökkel feszített a Fehér házi kandalló előtt Obama, amikor az ukrajnai orosz agresszióról faggatták az újságírók. Előtte gondolom az amerikai elnök elnyomta az “A/2-es” típusszöveget arról, hogy aszongya “Az Egyesült Államok minden körülmények között kiáll Izrael biztonsága mellett. Mint a zsidó állam stratégiai szövetségese garantáljuk a közel-kelet egyetlen demokráciájának a létezését.” - de ez a lemez valószínűleg egyetlen jelenlévő újságírót sem izgatott, bizonyára fel sem jegyezte senki, már annyiszor hallották. Most az a bréking nyúz, hogy nyomulnak az oroszok és mit tesz az elnök, hogy megakadályozza ezt Ukrajnában. Abban az Ukrajnában, aminek a létezésére - értsd legalább látszólagos függetlenségére az oroszoktól - az USA is garanciát vállalt húsz éve épp a magyar fővárosban (lásd “Budapesti memorandum”). Akkor, a Szovjetunió szétesése után, a teljes anarchiától tartó, ereje tejében lévő Amerika könnyedén nyomta le az “ukrán békát” az oroszok torkán. Ez a garanciavállalás praktikusan azt jelentette, hogy Ukrajna a térképen marad. Azóta sokat változott a világ.

Béke veréb

A legkomolyabb elemzők még néhány nappal ezelőtt is elhessegették annak a gondolatát is, hogy széteshet az ukrán tákolmány és apránként az orosz medve mancsai közé hull. De ma már látszik, hogy Obama nincs abban a helyzetben, hogy elődei garanciavállalását minden körülmények között érvényesítse. Ez intő jel Amerika minden szövetségese - így Izrael és Magyarország - számára is. Hisz, ha Ukrajnát ilyen lazán átengedik a látványosan izmozó oroszoknak, akkor mi a garancia, hogy máskor, más konfliktus zónában, más ellenfelekkel szemben, más szövetségesiével nem teszi pontosan ugyanezt Amerika?! Nem véletlen, hogy az ukrán krízis miatt a balti államok rendesen bepánikoltak és a lengyelek sem várják ölbe tett kézzel, hogy mi történik, csak a Pakssal megvásárolt magyar kormány lapít, mint szar a fűben…

Az óvóhely felé tartó óvodás a legutóbbi légvédelmi gyakorlaton

Most mindenki az oroszokra figyel, de Amerika szerepe nem kevésbé fontos. Elődeihez képest Obama adminisztráció pragmatikusan kezelte a szövetségi viszonyait. Nem is kell olyan messzire menni. Egyiptomban elengedték Mubarak véres kezét és esélyt adtak a rendkívül radikális Iszlám Testvériségnek. Akkoriban sokan széttárták a karjukat, nincs mit tenni demokratikus úton jutottak hatalomra, de aztán a kairói Tahrir téren (ami dramaturgiai funkcióját tekintve egybevág a kijevi Maidannal) az istenadta nép ismét hőzöngeni kezdett, amit az egyiptomi hadsereg jól ki is használt és egy kvázi puccsal visszaragadta magához a hatalmat. Mindezt Amerika legnagyobb megkönnyebbülésére. Ennyit ugye a demokrácia export realitásairól… Visszatérve Ukrajnához, ha ott a nyugat akár csak hallgatólagosan is elfogadja az orosz agressziót, akkor semmi garancia nincs rá, hogy mondjuk az atommal, gázzal, MOL-lal zsarolható Magyarországot egy szép napon ne engednék át az oroszoknak. Ahogy ’56-ban Kádár behívta a szovjeteket, úgy 2014-ben Orbán is így tett, amikor Pakssal az oroszok gazdasági rabszolgájává tette Magyarországot. Ilyen nagyszerű magyar államférfiak láttán nincs az a nyugati kormány, amely érdemben konfrontálódna értünk.

Szerencsére ilyen értelmű veszély Izraelt nem fenyegeti, de a nagyhatalmi játszadozásoknak mindig is kitett zsidó állam nagyon is a bőrén érzi Amerika tétovaságát. Tavaly ősszel ízelítőt kaphattunk abból, hogy az Obama adminisztráció aktuálisan hogyan értelmezi az Izrael felé tett biztonsági garanciákat. Vörös vonal ide, gáztámadás oda, amikor Putyinék bekeményítettek Szíria kérdésében már csak szájkarate maradt amerikaik részéről, nem hiányzott nekik Afganisztán és Irak után egy újabb megnyerhetetlen háború, inkább visszavonulót fújtak. Olyannyira kerüli a konfliktust Amerika, hogy még az ősellenség Iránnal is egyezkedni kezdett, ami nem csak Izraelben verte ki a biztosítékot, de a szaudiaknál is, akik ugyancsak Amerika tradicionális szövetségesének számítanak a térségben és cseppet sincs ínyükre a passzív amerikai asszisztenciával zajló iráni expanzió.

A véres szíriai polgárháború azóta csak eszkalálódott, az iráni atomprogram legfeljebb takaréklángon van, Izrael biztonsági helyzete pedig fikarcnyit sem javult. Igaz, Izraelben legalább szárazon tartják a puskaport, mert tudják, hogy baj esetén csak magukra számíthatnak. Ehhez képest Ukrajna maga a lőporos hordó, Magyarország az időzített bomba. Az oroszok pedig újra vidáman játszanak a tűzzel. Amerika meg csak néz, néz, mint egykor Néró a lángoló Rómát…

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Így kertészkedünk mi

3/2/2014

0 Comments

Egykor a hétvégi ház körül palántázott, aki tehette, néhány éve a gerillakertészkedés volt a menő, manapság gangparasztnak csap fel minden panel hippi. Mi a halucok példáját követve zöldítjük a kibucunkat. Változó sikerrel, de legalább akkora pedagógia elszántsággál, mint egykoron úttörő elődeink.

Ein Gevben nagy gonddal ápolják a zöldfelületeket. Komoly brigád feladata, hogy nyírják a füvet, metszék a fákat, új növényeket telepítsenek vagy épp összeszedjék a szemetet. Nekik, meg azoknak a gondos szomszédoknak köszönhetően, akik a házuk táján önszorgalomból virágosítanak szemet gyönyörködtető a kibucunk. Ha ők nem volnának, akkor itt is olyan kopár volna minden, mint a kerítésen kívül. A kontraszt külön is kiemeli micsoda erőfeszítés eredménye a mi kis oázisunk. (Lásd erről Élet a gyümölcsösben c. bejegyzésünket)

Zöld sziget - nem is zöld és nem is sziget, de a miénk!

Nem elvárás, hogy mi is hobbikertészek legyünk, de ha már adott a lehetőség, akkor miért ne csinosíthatnánk mi is a környezetünket? A házunk előtti placcon amúgy is látszott, hogy régen nincs igazi gazdája, hát mi kaptunk a lehetőségen és a metszőollón. A zilált képet nyújtó dzsumbujban pár délután alatt rendet vágtunk Zsófival. Az így előbukkanó egyik fa például kiváló mászókává vedlett át, a gyerekek jövet-menet azon csimpaszkodnak, ami szerintem az egyik legkirályabb elfoglaltság. Olyanok, mint Pom Pom “ahogy ülnek az ágon, egy szép hosszú ágon, föl-he-he-he, le-he-he-he”. A többcélú felhasználás szép példája, hogy a szukkoti sátrunkhoz is felhasználtuk tartópillérnek az elhajló ágakat. (Erről a Szukkoti nemzeti sátor posztunkban bővebben is olvashattatok). Kialakítottunk egy zöldszigetet is, ami ugyan még nem zöld, de a kősziklákkal körbevett földkupacunk tájépítészeti elemmé nőtte ki magát - legalább tagolja az egysíkú terepet. De ami fontosabb, benne van a lehetőség, hogy egyszer majd birtokba veszi a természet. Mi ehhez néhány palántával és rendszeres locsolással járulunk hozzá. Erőfeszítéseinket a szomszédság is jónéven vette, sok-sok gratulációt söpörtünk be (ez nem volt annyira magától értetődő, mert itt is vannak házsártos alakok, akik a kákánis találnak csomót). Egy csomóan a kibucépítő úttörőkhöz, a halucokhoz hasonlítottak minket, ami roppant hízelgő ránk nézve, bár a mi kapirgálásunkat a nagy elődökhöz mérni megtévesztő.

Borsó lesz ebből

A kertészkedés környezetünk szépítése mellett azért is hasznos, mert lefoglalhatjuk a gyerekeket vele - egészen addig, amíg el nem ragadja a figyelmüket valami más, ami ebben a korban előbb utóbb bekövetkezik. Ilyenkor csak reménykedhetünk benne, hogy a haverja rángatja el és nem ásóval, kapával játszadozik halált megvető bátorsággal. Szerencsére a locsolás viszonylag veszélytelen elfoglaltság, öntözni viszont a nyári melegben nem csak a növényeknek üdítő, de a gyerekeknek is hűsítő elfoglaltság. Addig, amíg nem jön a pancsolós kánikula a gyerekek napi szinten nagy lelkesedéssel szemrevételezik a frissen ültetett borsó, paradicsom, répa és kukorica veteményesünket. Hála istennek van mit, csak győzzék kivárni, hogy beérjen a termés.

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Róka fogta labda

2/22/2014

0 Comments

A napokban zajlott a téli olimpia, de kit érdeke, ha helyben is van miért izgulnil?! Aki hozzám hasonlóan iskolai kosár bajnokságokon szocializálódott, az tudja, hogy micsoda tétje van egy helyi rangadónak. Ahol amatőr sportemberek mérik össze a tudásukat ott a sportérték másodlagos a csapat becsületéhez képest! Ein Gevben most a lányok-asszonyok zsinórlabda csapata bizonyítja ezt.

A zsinórlabda - vagy ahogy itt nevezik kadur reset (כדור רשת) - a röplabda távoli rokona, annak lebutított változata. A pálya ugyanaz, a háló épp úgy áll, de itt nem ütik a labdát, hanem a gyengébbek kedvéért elkapják és kézből kézbe járatják. Még lépni is lehet a labdával, viszont itt is három érintés után az ellenfél térfelére kell juttatni a játékszert. Pontot akkor ér az akció, ha a labda földet ér és nem a védők kezében landol.

Ahogy a rögtönzött szabályismertetésből kiderül a zsinórlabda a lusták röplabdája. Futni nem kell, kúszni-mászni is csak módjával és még az ember alkarja sem fájdul meg egy-egy bikaerős labdaérintéstől. Koca sportolóknak, pocakos apukáknak és családanyáknak kiváló csapatsport, de ezen kívül nincs sok értelme. Illetve dehogynem! Lehet belőle bajnokságot rendezni és az már mindjárt izgalmasabbá teszi az amúgy nem túl látványos sportágat.

A környékbeli települések idén zsinórlabdában mérik össze a tudásukat, a bajnokságban lányok-asszonyok csapnak össze. A legutóbbi fordulót a környék központjában, Zemahban tartották, ahol egy több ezer fős sportcsarnokban csaptak össze a csapatok.

Csollány lóg a szeren

A normál kézipályán leginkább kosármeccseket rendeznek, a pálya szélén pedig hétköznap tornászok edzenek. Nekik köszönhető, hogy a tornaterem falán a 2002-es debreceni tornász világbajnokság Csollány Szilveszterrel ékesített plakátja virít - így kapásból otthon érezhettük magunkat, annak ellenére, hogy a létesítmény kívülről úgy néz ki, mint egy elfuserált atomsiló és belülről sem szebb.

Az ein gevi csapat vagy ahogy magukat elnevezték “suálot” (שועלות rókák) bő kerete vagy húsz lányból áll, többségük gimnázium óta csak akkor érintkezett labdával, amikor a gyerekének gurította. De azért van egy elég erős sora a csapatnak, amely kiemelkedik a mezőnyből mind labdaérzékben, mind magasságban.

A sikerhez még ez is kevés volna, ha nem erősítené a csapatot egy igazi légiós, aki gyakorlatilag a hátán viszi az ein gevi rókákat. Ha meg épp nem, akkor sorkatonai szolgálatát teljesíti és bizonyára nem labdákkal lövöldözik… A vele felálló csapat egyelőre veretlen, rajtuk kívül még egy ilyen csapat van, úgyhogy még nem lefutott a bajnokság. Annál is inkább mert a legutóbbi ellenfél váratlanul megszorongatta az anyatigrisként küzdő csapatunkat, csak 2:1-re hozták a meccset, szóval volt miért izgulnunk.

Mindezzel együtt a meccsek sportértéke másodlagos, fontosabb a sportprogram közösségi szerepe. Teljes családok kisérik el a lányokat, kicsik-nagyon együtt vannak, jó buli ez. Bár a gyerekek érdeklődését mérsékelten köti le, hogy mi zajlik épp a pályán, ők inkább egymással vannak elfoglalva a tornateremben. De ez senkit sem zavar, még jót is tesz a hangulatnak, amikor a kölykök rohannak a be a játéktérre, legalább van egy kis mozgás a pályán…

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Kineret 3. - Homok a szélben

2/16/2014

0 Comments

Aki négy évszakból költözik Izraelbe, az egészen biztosan sokra értékeli, hogy itt csak hosszú nyár és némi tél váltja egymást. És mivel az ember gyarló, ezért ebbéli örömét rendre hátrahagyott barátai orra alá dörgöli, és elfelejt arról tudósítani, hogy felénk sem mindig felhőtlen az idő.

Az Izraelbe szakadt közép-európai szökevények különösen télen éreznek késztetést arra, hogy az enyhe, szikrázóan verőfényes napokról tudósítsanak a hátrahagyott didergő haveroknak. Belátom, ez aljas gonoszság, de szívet melengető. Én például valamikor tavaly október utolsó napjaiban, azzal az “ártatlan” kérdéssel hergeltem facebookos ismerőseimet, hogy ugyan mondják már el történt-e valami érdekes míg én a strandon lógtam. Picit anyáztak, de ettől gondolom kimelegedtek és nem fáztak annyira, szóval még én tettem jót velük :-)

Távolról úgy tűnhet, hogy Izrael az örök nyár országa, de ez nagyon nincs így, még ha a Facebookon vagy az utazási magazinokban csak ilyen képek keringenek. Vannak napok, amikor hideg van. Na jó, hetek. Még ha nem is annyira, mint mondjuk egy barátságtalan novemberi napon Budapesten, de ez sem elképzelhetetlen főleg a magasabban fekvő helyeken, mint például Jeruzsálem. A méltán népszerű verőfényes képek helyett a szuttyadék napokról tapintatosan hallgatni szokás, nehogy alább hagyjon az irigység. Ha meg annyira zordra fordul az idő, hogy még hó is hull (ami nem is annyira ritka dolog, főleg Észak-Izraelben), akkor büszkén hirdetjük, hogy lám-lám mifelénk a pálmafák alatt még ilyen csoda is megeshet és ez milyen nagy fun.

2014. február 12. :-)

Az más kérdés, hogy ha ilyen Magyarországon történik, akkor mindenki bevackolja magát a jól szigetelt, kellemesen felfűtött szobájába és olvadásig ki sem dugja az orrát, mi meg konkrétan vacogunk a lakásban, mert átjárja a huzat és nincs, ami benntartsa a meleget a teljesen áthűlt falak között.

A Kineret mikroklímája olyan, hogy a part mentén ritkán megy le a hőmérséklet fagypont alá, miközben pár kilométerrel arrébb, akár repkedhetnek is a mínuszok telente. Legutóbb 64 évvel ezelőtt, 1950. február 5-én alakult úgy, hogy hótakaró lepte el Ein Gevet, miközben a felettünk magasodó Golán-fennsíkon ez majd minden télen megesik.

Az izraeli tél ezen árnyoldalaival nem dicsekszik az ember, szolidaritásra úgysem számíthat azok után, hogy a mezítlábas, napszemüveges januári fotókkal halálra bosszantottuk az otthoniakat.

Mostanában nem is a hideg, hanem az eszeveszett szél okoz fejfájást. Meteorológiai szempontóból a Kineret környéke érdekes hely. A tó déli felén a sivatagi, míg az északi csücskében a mediterrán időjárási zóna dominál. Aigner Szilárddal szólva ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy tőlünk északra telente a tenger felől nedves légtömegeket hoz a szél. Tulajdonképpen ez táplálja a Jordánt és a Kineretet. Egészen szürreális, hogy nálunk -200 méteren kellemes tavaszias idő van, míg tőlünk alig 25 kilométerre hósapka virít a Meron tetején vagy épp Cfaton. Kicsit távolabb, a 2000 méternél jócskán magasabb Hermonon pedig szinte alig van olyan tél, hogy a sílifteket ne üzemelnék be.

Ein Gevben inkább a sivatagi klíma dominál telente. Arábia felől iszonyatos erővel csapnak le a száraz, nem igazán hideg, de ettől még nagyon csípős szelek, amit héberül sharkiának (שרקיה) neveznek. (Ez a szél a görög-római közvetítéssel sirokkó néven Magyarországon is ismert, bár a kettő nem teljesen ugyanaz, mert errefelé egy csepp esőt sem hoz kelet felől.)

A szél kicsavarta a kibuc bejáratánál lévő hajóárbocnak álcátott hirdetőtáblát

A sharkia nagyon alattomos. Derült égből, pillanatok alatt óriási lökésekkel letarol mindent. Ilyenkor telente fél napokat tombol, ahogy az kell belekap mindenbe. Nem kellemes, na. De van ennél is rosszabb. Mégpedig a sharkia tavaszi-őszi változata a hamsin (חמסין). Az áprilisban menetrendszerűen érkező szél jóval viharosabb és melegebb, de az igazán kellemetlen az, amit magával hoz a Szahara övezet felől: irgalmatlan mennyiségű finom porral terít be mindent. Rosszabb napokon pár száz méterre csökken a látótávolság, minden narancs-szürkében úszik és pikk-pakk összeszedhető egy kiadós szilikózis. Van, hogy napokon át prüszköl az ország a kavargó porfelhő miatt. 2011-ben pont, amikor megérkeztünk jött egy ilyen időszak, de aztán 2012-ben nálunk kimaradt, tavaly pedig épp Budapesten voltunk, amikor a homokfúvás volt.

Nyaranta másféle szelek járnak mifelénk. Napközben általában megáll a levegő, a rendkívül magas páratartalom miatt olyan, mintha egy jól fűtött szaunában élnénk az életünk. És higgyétek el, ez nem fehér embernek való… Délután - nagyjából öt óra magasságában - menetrendszerűen elkezd hol jobban, hol enyhébben fújni a szél. Ez egyrészt némi felüdülést hoz (bár ugye csak a Jordán-völgyében kavarog az irdatlanul meleg, párás levegő), másrészt sokat elvesz az egyetlen felüdülést jelentő Kineret élvezeti értékéből. Öt és hét óra között, amikor a Nap már nem éget, tehát gyerekkel bátran strandolhatnánk, akkor erős hullámzásba kezd a tó.

Homok biznisz

Az 1937-ben alapított Ein Gev első éveiben a homoknak komoly gazdasági jelentősége is volt. Gallilleában ugyanis a homok ritka kincs, erre felé köves, agyagos, lápos földek voltak - közel s távol csak Ein Gevben volt könnyen kitermelhető mennyiségben. A ’40-es évektől gomba mód szaporodó zsidó települések felhúzásához viszont betonra és malterre volt szükség, ez utóbbihoz meg homokra. Ein Gev strandjáról zsákokban hajózták be Tiberiásra a finom szemcsés építőanyagot. A nagy üzletnek csak a szél tett be, de az alaposan. Ha lecsapott, akkor a hajósok kénytelenek voltak a nehéz munkával összelapátolt terhet kidobálni a Kineretbe. Így aztán, amit a szél hozott, azt tulajdonképpen sokszor a szél vitte el…

De nem ám úgy, ahogy a Balaton, amiben vígan ugrándozunk még piros jelzés idején is! Nagy ereje van a Kineret vizének, könnyen elsodor vagy épp odavág a sziklás aljzathoz még felnőtt embereket is, nem hogy gyerekeket, szóval nagyon kell vigyázni.

Így homokozunk mi

A mifelénk domináns szeleknek van némi pozitív hozadéka is. Mivel a világ legnagyobb homokozója felől süvítenek, ezért szaharai importból kellemes homokos fövenye van az ein gevi strandnak - legalábbis az első tíz méteren. És mivel tavaly magas volt a Kineret vízszintje, ezért hónapokon át homokos parton süttethettük magunkat. Egészen augusztusig, míg el nem kezdett erősen visszahúzódni a víz és ki nem bukkantak a part menti kavicsos zátonyok. De októberig ezt is valahogy ki lehet bírni :-)

Kapcsolódó cikkek:

0 Comments

Bojkott? Nem! Akkor inkább éhező gyerekek

2/6/2014

5 Comments

Morálisan nem az az alapvető probléma, hogy a “Fidesz pénzéből” megemlékezünk-e vagy sem a Holocasut áldozatairól, hanem az, hogy ennek a pénznek valójában volna jobb helye. Az improduktív bojkott helyett, a holocaust áldozatok emléke előtt tisztelegve, a magyar kormány, valamint a Mazsihisz hívjon életre egy közös gyermekétkeztetési alapot, amihez minden pályázó csatlakozhat.

Borítékolható volt, hogy az egybe csúszó Holocaust emlékév és kampány időszak botrányokkal lesz terhelt. Aki ezen meglepődik, az nem ismeri a magyar közélet dinamikáját. Valahogy a választásokat megelőző időszakban mindig jobban tombol az antiszemitizmus. Nem csoda, most is sokak egybehangzó véleménye, hogy ennél már nem lehet rosszabb. De igen, a következő kampány időszak biztosan felülmúlja. Így megy ez húsz éve, és ahogy állnak a dolgok így lesz ez a következő 20 esztendőben is, mert a történet szereplői ebben érdekeltek.

A félelem nem jó tanácsadó, más meg nincs…

A magyar baloldal előszeretettel tetszeleg antifasiszta pózban, miközben kormányon lényegében semmit nem tett, de biztosan semmit nem ért el az antiszemitizmus elleni gigászi küzdelmében.

A Magyar Gárda tündöklése mégiscsak az “emútnyócévre” esik, mint ahogy a Jobbik felemelkedése is - ezek ellen nem akadt hatékony ellenszere egyik szocialista kormánynak sem. De gondoljunk csak bele Edward Snowden óta tudjuk, hogy nincs már titok, a titkosszolgálatok mindent látnak. Hát ezek után hihető, hogy a kurucinfósok kiléte kezdettől fogva nem volt ismert a magyar hatóságok előtt?! Ilyen és ehhez hasonló okokból gondolom, hogy baloldal antifasizmusa szimpla szájkarate, a fogyatkozó tábor összetartásának jól bevált, ám egyre kevésbé hatékony eszköze.

Persze a “centrális erőtérben” terpeszkedő Fideszt se kell félteni! Mint a jobboldal vezető ereje egy évtizede - ha kell, ha nem - az arcába kapja, hogy náci. Hát, most nagyon úgy fest, hogy stabilan beleálltak a rossz fiú szerepbe. Ha már szépek nem lehetnek, akkor miért ne tehetnének gesztusokat a jobbszélen toporgó választói csoportoknak? Rezsicsökkentős álbaloldali demagógiájukkal balról már nincs kit felszívni, így jobbról kell maximalizálni a szavazatokat. Annál okosabbak, hogy ezért a Jobbik színvonalára ereszkedjenek, ezért csak módjával nyitják meg a szelepeket, például holdudvari szalon náci történészek helyzetbe hozásával, utat nyitva a történelmi relativizálásnak, aminek minden tekintetben szimbóluma a Szabadság térre “meglobogtatott” védhetetlen emlékmű. Ezek és más hasonlóan irritáló mozzanatok vitán felül döbbenetesen károsak és annullálják azokat a gesztusokat, amelyek során vezető kormánytagok elismerik a magyar állam Holocaustban játszott aktív szerepét.

A hatalmas csatazajban mégsem ismeri fel a zsidó közösségből senki, hogy bábúként játszanak velük.
(...)
Bárki és bármilyen szándékkal játssza ki unos untalan a zsidó kártyát az valójában nem érdekelt a társadalmi békében, a magyar-zsidó szimbiózisban.

A magyar politikai közélet testületileg cinikusan játszik a zsidó kártyával, teheti ezt, mert amúgy is kibeszéletlen társadalmi sérelmek egész sora terheli Magyarországot. A történelmi sebek folyamatos szaggatása kitűnően alkalmasak a démonizálásra és végső soron a szavazatmaximalizálásra, de legfőképpen arra, hogy addig se essen szó más, a napi élet szempontjából fontosabb, jövőbe mutató kérdésekről. Egy kis zsidózás, egy kis nácizás mindig jó volt arra, hogy elterelje a figyelmet a nagyobb horderejű problémákról. (Az megvan, hogy Magyarországnak aktuálisan nem a Szabadság téri emlékmű vagy a Sorsok Háza, hanem Paks 3000 milliárdosra tervezett bővítése a legnagyobb botránya, de ha az nem, akkor a NAV-os asszisztenciával zajló ÁFA-csalás?)

Bárki és bármilyen szándékkal játssza ki unos untalan a zsidó kártyát az valójában nem érdekelt a társadalmi békében, a magyar-zsidó szimbiózisban. Ebben az ostoba játszmában sajnos tevékeny szereplő a Mazsihisz és újonnan az EMIH is. Mindkét szervezet az aktuális botrányok mentén próbálja jól-rosszul pozicionálni magát, leginkább rövidtávú előnyöket remélve a helyezkedésüktől, amiben az érdek- és értékképviselet csak az önigazolást szolgálja. Így lehet az, hogy a magyar közéletben e két szervezetről leginkább csak az antiszemitizmus és a Holocaust kapcsán hallunk, miközben az egyetemes zsidó értékek hatékony közvetítésére már nem futja tőlük. Ez csak azért nagyon fontos megemlíteni, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a zsidóság nem egyenlő a Holocausttal, illetve az ellene irányuló agresszióval. Ez annak ellenére így van, hogy a rendkívül asszimilált magyar zsidóság túlnyomó többségének zsidó identitása kifejezetten és lényegében kizárólag a Holocausthoz (és az antiszemitizmushoz) kötődik. Szörnyű adottság ez, ami azért lehet így, mert semmilyen szinten nem volt meg a lehetőség a tisztességes gyászmunka elvégzésére, mint ahogy a többségi társadalom múlttal való átható szembenézése is elmaradt.

Ez utóbbi okairól könyvtárnyi irodalom szól, de a zsidó képviseletek szerepe kevés figyelmet kap. Holott a Holocaustot követő társadalmi kiegyezés elmaradásától függetlenül lett volna lehetőség legalább az öngyógyítás megkezdésére. Magam alapvető stratégiai hibának tartom, hogy a Mazsihisz évek óta nem képes az aktuálpolitikától távol tartania magát, amivel a maga módján épp úgy devalválja a Holocaust ügyét, mint azok az erők, amelyek a zsidó kártyával játszadoznak. Improduktív antifasizmusa, bántó stratégiátlansága nem hozta el sem a Holocaust társadalmi kibeszélését, sem a zsidó közösség rekreációját a történelmi trauma után.

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a zsidóság nem egyenlő a Holocausttal, illetve az ellene irányuló agresszióval.

A Mazsihisz 20 kemény év munkájával, szisztematikusan csökkentette a mozgásterét azzal, hogy a közösség építése és az egyetemes zsidó értékek felmutatása helyett megnyerhetetlen szélmalomharcát vív az antiszemitizmus ellen. Csoda-e, ha a zsidó közösség aktív része állandó ostromállapotban érzi magát? A félelem nem jó tanácsadó, más meg nincs… Mindezek segítenek megérteni miért merülhetett fel komolyan a Mazsihisz berkeiben, hogy - a valóban bicskanyitogató - kormányzati lépések ellen az állami Holocaust emlékév bojkottálásával tiltakozzanak.

E sorok írója egyetért az elemi felháborodással, amit kormányzat zsidó közösséget érintő egynémely döntése váltott ki. De innen távolról nézve picit más a dolgok optikája (talán azért is van rossz szájízem a bojkott hirdetés miett, mert mostanában épp Izraelt támadják ilyen eszközzel). Amíg a baloldal évtizedeken át proaktívan nácizta ellenfeleit - mert erre mindig szolgáltattak valami kisebb-nagyobb apropót - addig mostanra a Fidesz felismerte, hogy ezt a stigmát akár előnyére is fordíthatja. Ha kórusban nácizzák, akkor kikacsint jobbszélre, hogy “látjátok felebarátaink, jól odabasztunk nekik, most ajvékolnak” - ezzel is jelezve az említett szavazói bázisnak, hogy ki is az igazi “élcsapat”.

Csoda-e, ha a zsidó közösség aktív része állandó ostromállapotban érzi magát?

Ha meg külföldről komoly fejmosás néz ki, akkor gyorsan kihúznak a kalapból egy jobbikos barmot, aki mond valami igazán gyomorforgató nácit, majd erre hivatkozva fideszes vezetők ártatlan tekintettel széttárják a kezüket, hogy jó-jó, de ha minket levesztek a pályáról, akkor jönnek az echte nácik, azt meg ti sem akarhatjátok komolyan.

És mindeközben, míg minden épkézláb publicista arra pazarolja az erejét, hogy ismételten, immár százezredjére is bizonyítsa, hogy a Fidesz egy náci párt, de legalábbis ördögien cinikus képződmény, addig a fideszes fiúk sorra kenik el az olyan botrányokat, mint Paks, Áfa-csalás, trafik ügy és még sorolhatnánk napestig a kormányzati simliket, amikre a szimbolikus ügyek helyett aránytalanul kevesebb figyelem jut a tolvajok nagy örömére…

Az általam felvázolt politikai technika mindennapos használata szembeötlő, de a hatalmas csatazajban mégsem ismeri fel a zsidó közösségből senki, hogy bábúként játszanak velük. Mert könnyebb sértetten bojkottot kiáltani, hisz az milyen betyáros. Az. De zsidó részről a konfrontáció valójában legitimizálja a Fideszt jobbszél felé, ami így kampányidőszakban pompásan egybecseng a párt stratégiájával. A választások után meg úgyis szép csendben lekerül a napirendről Szabadság téri borzalom és bekerül néhány hangadó zsidó értelmiségi a Sorosok Háza kuratóriumába, hogy a zsidó közösséggel is normalizálódjon a helyzet.

Ha már annyira égeti a zsebeket a júdáspénz, akkor ne aprózzuk már el! Ne csak a Holocaust emlékév kapcsán elnyert pályázati pénzekről mondjon le a hitközség, hanem arról a több mint 3 milliárd forintról is, amit éves szinten ilyen-olyan jogcímeken a magyar államtól kap. Hisz miben is különbözik ez a pénz attól, amit most nagy csinnadrattával, jó nagy morális fölénnyel visszaküldenének egyesek?!

Magam nem csak reálpolitikai okokból tartom károsnak a teátrális bojkott hirdetést. Az ugyanis nem csak azt zárja karanténba, aki ellen irányul, hanem azt is sarokba szorítja, aki ezzel az eszközzel él. És mivel a bojkott nem tarthat az örökkévalóságig, főleg mert a zsidó közösség anyagilag tökéletesen kiszolgáltatott a magyar államnak, ezért kínos arcvesztés nélkül nem lehet megúszni az előbb-utóbb úgy is bekövetkező konszolidációt. Bár megjegyzem, ha már bojkott, akkor álljunk is bele rendesen! Az anekdota szerint megboldogult Horn Gyula a sokadik koalíciós válságnál azt vetette oda SZDSZ-es partnereinek, hogy fel lehet állni a kormányból, de akkor most azonnal tessék kipakolni a zsebekből az Audi slusszkulcsokat. Szóval, ha már annyira égeti a zsebeket a júdáspénz, akkor ne aprózzuk már el! Ne csak a Holocaust emlékév kapcsán elnyert pályázati pénzekről mondjon le a hitközség, hanem arról a több mint 3 milliárd forintról is, amit éves szinten ilyen-olyan jogcímeken a magyar államtól kap. Hisz miben is különbözik ez a pénz attól, amit most nagy csinnadrattával, jó nagy morális fölénnyel visszaküldenének egyesek?! Itt a nagy alkalom az érdemi anyagi szerepvállalásra, a függetlenség megteremtésére!

Kasszához újkori Sternek, Kornfeldek, Aschnerek, Hatvani-Deutchok! Tessék mindenkinek a zsebébe nyúlni és az egyházi adón felül még további nagy összegű adományokkal rendszeresen segíteni a hitközség működését! Ki vállalkozik erre? Hol van az a zsidó polgárság, amely képes kiváltani az állami apanázst?
Nagy a csend…

Végtelenül rövidlátónak tartom a Mazsihisz újdonsült balliberális barátait, akik az elmúlt években ugyan magasról lenézték a hitközséget (meg kell hagyni néha okkal), de most hogy kikerültek a pikszisből hirtelen megvilágosodtak és felismerték a megmaradt bázisban rejlő lehetőségeket. E véleményformáló csoportosulásnak mindig is nagy szava volt a tradicionálisan balra húzó zsidó közösségben, mint ahogy most is az van, amikor elképesztő elánnal gyakorolnak nyomást a Mazsihisz esztablishmentjére, hogy az ő szájuk íze szerint vonuljanak csatába Orbánékkal szemben.

Mégiscsak az volna a legfontosabb, hogy tisztességgel megemlékezzünk a Holocaust áltdozatairól és ezt ne áldozzuk fel kampánycélokra!

Érdekes, hogyan változnak az idők, a doktríner liberálisok húsz éven át a szólásszabadság felsőbbrendűségét hangoztatva foggal körömmel tiltakoztak a Holocaust tagadás és az antiszemitizmus büntetőtörvényi tiltása ellen, amivel nyiltan szembe mentek a Mazsihisz törekvéseivel. Most ugyanez a liberális kör van leginkább felháborodva (hozzáteszem joggal) amiatt, hogy egyes történészek - élve a szólásszabadság adta jogukkal - relativizálják a Holocaustot és mosdatják Horthyt. A liberális véleményformálók részéről ez akkor is vaskos kettősmérce, ha utóbbi esetben vitathatatlanul igazuk is van, de a többségi társadalomban ettől még egy cseppet sem lesznek hitelesebbek.

Stratégiai hibának tartom, hogy a Mazsihisz évek óta nem képes az aktuálpolitikától távol tartania magát, amivel a maga módján épp úgy devalválja a Holocaust ügyét, mint azok az erők, amelyek a zsidó kártyával játszadoznak.

A Mazsihisz új barátai által kívánatosnak tartott morális elvekkel tulajdonképpen nincs is semmi baj, a gond az, hogy ezek érvényre juttatása olyan következményekkel jár a zsidó közösségre nézve, amelyért felelősséget viszont nem ők vállalják, hanem a hitközség vezetése viszi el a balhét, hisz a formális döntést ők hozzák. Ha nem lehetne előre tudni, hogy a Fidesz újrázhat még azt mondom, hogy van ráció ebben az újsütetű szövetségkötésben. De így, hogy biztosan tudható, hogy a balliberális politikai oldal nem kerül vissza oda, ahonnan négy éve kihullott, némileg túlzottnak tűnik a kockázatvállalás a kedvükért. Mondom ezt úgy, hogy láthatólag a zsidó közösségen belül nagyon népszerű és támogatott a bojkottfelhívás (sorra jönnek a közlemények a pályázati pénzek visszautasításáról), miközben a következményekkel senki sem számol, csak a morális győztes szerepében tetszeleg. De, aki felülkerekedik, az alulmarad - régi igazság ez...

Az látszik, hogy a Mazsihisz két tűz közé szorult és nagyon úgy fest, hogy jól nem jöhet ki a dologból Ha a kormánnyal húz ujjat, akkor annak a pályázati pénzek elvesztésén bőven túl mutató következményei lehetnek, viszont a zsidó közösség nagyobbik részének szimpátiáját élvezheti és még a Fidesz is örülhet titkon egy kicsit, mert a konfliktus nyomán jobbikos szavazatokat söpörhet be. Ha a Mazsihisz kihátrál a bojkott felhívás mögül, akkor helyből arcvesztést könyvelhet el, rögtön megkapja, hogy eladta az ősök emlékét és legitimizálja a Fidesz vállalhatatlan politikáját, viszont időlegesen kivonja magát a választási kampányból és nem veszélyezteti intézményrendszerét - több száz ember állását és több ezer ember ellátását, oktatását stb. meg persze tovább odázhatja, hogy anyagilag végre önállóan működjön és ezzel politikailag is függetleníthesse magát. Van mit végiggondolni… de talán mégiscsak az volna a legfontosabb, hogy tisztességgel megemlékezzünk a Holocaust áltdozatairól és ezt ne áldozzuk fel kampánycélokra!

Morálisan nem az az alapvető probléma, hogy a “Fidesz pénzéből” megemlékezünk-e vagy sem a Holocasut áldozatairól, hanem az, hogy ennek a pénznek valójában volna jobb helye.

Magam úgy látom, hogy a lövészárkokban mindenki betárazott. És komolyan senki sem gondolkozik el azon, hogy nem biztos, hogy fejjel kéne a falnak rohanni. Lássuk be, a helyzetnek van jobb megoldása is a bojkottnál. A Holocaust emlékév meghirdetésekor sokakban felmerült a zsidó közösségen belül is, hogy mi értelme van ennyi pénzt, ilyen formában felhasználni, hisz az emlékezés valójában nem pénz kérdése, bár ha van az azért lássuk be nem árt - már ha nem csinálunk belőle politikai ügyet… De az lett és ebben a helyzetben a bojkotnál is radikálisabb megoldásra van szükség.

A Holocaust áldozataira sokféleképpen lehet emlékezni úgy is, hogy az erre szánt pénzt olyan célra ajánljuk fel, ami a jelenlegi társadalmi helyzetben sokkal hasznosabb. Morálisan nem az az alapvető probléma, hogy a “Fidesz pénzéből” megemlékezünk-e vagy sem a Holocasut áldozatairól, hanem az, hogy ennek a pénznek valójában volna jobb helye. Ha ugyanis a XXI. században még mindig tömegesen vannak Magyarországon éhező gyerekek, akkor az a közösség, amely a vészkorszak idején alaposan megtanulhatta mit jelent ez az állapot egyszerűen nem hagyhatja ezt! Itt az alkalom a társadalmi szerepvállalásra, az egyetemes zsidó értékek felmutatására. Javaslom, hogy az improduktív bojkott helyett, a holocaust áldozatok emléke előtt tisztelegve, hívjon életre egy közös gyermekétkeztetési alapot a magyar kormány, valamint a Mazsihisz, amihez minden pályázó csatlakozhat. Ebbe aztán bele lehetne dobni a Szabadság téri emlékműre szánt százmilliókat és a Sorsok Háza nevű “kisiklásra” szánt milliárdokat is. Demagóg a javaslat?! Az, nagyon is, pont annyira, mint a bojkott felhívás, csak ennek legalább lenne pozitív hozadéka is. Fontosabb volna erre az alapra költeni, mint a központi költségvetés bugyraiba visszaküldeni a fel nem használt pályázati pénzeket, mondjuk stadion építésre? Igen! Ez a jószolgálati cselekedet elegánsan lezárhatná a mostani konfliktust és menekülő utat adna, mind a magyar kormánynak, mind a zsidó vezetésnek, és egyaránt vállalható pozitív üzenete volna a zsidó közösség és a többségi társadalom felé. A megemlékezés ezen formája ugyan nem túl látványos, nem lehet szalagokat átvágni és nagy hatású beszédeket mondani, viszont messzemenően összhangban volna az adakozás ősi zsidó hagyományaival. Kardcsörtetés helyett tessék átvágni a gordiuszi csomót! És végre valóban nagyot álmodni, hogy újra az életről szóljon a zsidóság! Itt a soha vissza nem térő alkalom.

x x x

E sorok írója a Kidma Egyesülettel két nyertes pályázatban is érintett a Holocaust emlékév pályázatán. Tisztességes programokkal, jó célra kértünk és kaptunk. Az éhező gyerekek javára nagyon szívesen lemondunk a megítélt támogatásról, de egy átgondolatlan bojkott kapcsán nem kívánjuk a központi költségvetést gyarapítani az emlékezés helyett.

5 Comments

<<Previous

Forward>>

Boldog Peszachot!

Minden olvsónknak boldog peszachot kívánunk!

Kapcsolódó cikkek:

Családi album közszemlén

X X X

Kapcsolódó cikkek:

Lea első születésnapjára

Kapcsolódó cikkek:

Képmentő 3. - Purimi örökifjak

Kapcsolódó cikkek:

Kombó program az iráni-izraeli konfliktusról

Kapcsolódó cikkek:

Lángoktól ölelt kis országok

Kapcsolódó cikkek:

Így kertészkedünk mi

Kapcsolódó cikkek:

Róka fogta labda

Kapcsolódó cikkek:

Kineret 3. - Homok a szélben

Homok biznisz

Kapcsolódó cikkek:

Bojkott? Nem! Akkor inkább éhező gyerekek

x x x

Mottó

A szerző ajánlja

Legfrissebbek

Visszatekintő

Archív

Kategóriák