Újságíróként mindig sóvárogva néztem a fotós kollégák jobbnál jobb képeit a Magyar Sajtófotó kiállításokon. Más pályán mozogtam, Izraelbe költözésünkig eszembe se jutott, hogy fotóimnak kimagasló hírértéke is lehet. Tavaly aztán vettem egy nagy levegőt és életemben először - az esélytelenek teljes nyugalmával és hályogkovácsok naivitásával - beneveztem.
A Magyar Sajtófotó kiállításra bárki nevezhet, ahol több körös zsűrizés után választják ki azokat a fotókat, amelyeket végül kiállítanak. Összesen harminc fotót lehetett versenyeztetni, én három komolyabb sorozatomat futtattam meg (eilati életképek, utolsó etióp alija megérkezése, a barca szentföldi túrája), illetve több egyedi képet. Természetesen mindegyik kedves valamiért, de szakmai értelemben a legbüszkébb az FC Barcelona szentföldi túráján készített fotóimra vagyok (ezek történetéről bővebben itt, itt és itt emlékeztem meg). Titkon reménykedtem benne, hogy ezt a zsűri is így gondolja, ami csak részben volt így, mert ugyan az előválogatást minden fotóm “túlélte” de aztán az éles verseny második körében sajnálatosan egytől egyig elvéreztek. Nem baj, elsőre ez is eredmény, szerényen én még a “futottak még” kategóriára is büszke vagyok, annyi jó fotóssal voltam versenyben.
Aztán hetekkel később kaptam egy levelet, hogy a készülő sajtófotós évkönyv számára pontosítsam a szakmai önéletrajzom és mellékesen megjegyezte a levélíró, hogy a szerkesztők még nem döntöttek a képeim sorsáról. Jó, hát gondoltam, hogy a fotózsurnaliszta ”szaknévsorba” illendőségből mindenkit megemlítenek, a díjazottak fotográfiái meg nyomtatásban is megőrzik az örökkévalóságnak. Megmondom őszintén korai “kizsűrizésem” okán nem számítottam arra, hogy a lábjegyzeten kívül bárhol is megjelenik a nevem. De kishitű voltam. Néhány nappal a Sajtófotó Kiállítás megnyitója előtt nekem is megküldték a hivatalos meghívót, amiben azt írták, hogy egyébként a helyszínen átvehetem a Sajtófotó évkönyv tiszteletpéldányát. Kiderült, hogy ugyan a kiállításra nem válogattak be, de az egyik egyedi képemmel kiérdemeltem a könyvszerkesztők figyelmét és én is ott díszelgek a sok-sok nagynevű sajtófotós között az évkönyvben. Azért erre büszke lehetek! A kiválasztott képem teljesen vállalható, megállja a helyét a válogatásban.
Egy apró pici dolog miatt mégis kicsit röstellem, hogy pont ezzel a fotóval képviseltetem magam az évkönyvben. Ugyanis az album 102 oldalán látható fotó történetesen egy családi képünk, amin az épp a napokban egyéves Lea lányunk első találkozását örökítettem meg az édesanyjával a szülőszobában. Mondom, jó képről van szó, helyén van, csak kicsit pironkodom, hogy a másik 29 klasszikus sajtófotóm közül épp ezt, a nekem egyébként nagyon fontos személyes fotómat emelték ki. De azt hiszem ez csak engem zavar, mindenki más egy bömbölő lila újszülöttet és egy boldog anyát lát a képen, a többlet jelentés meg magánügy.
X X X
A 2013-as év legjobb magyar sajtófotói május 18-ig láthatók a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a budapesti Nagymező utca 8. szám alatt (a közelmúltig ez volt az Ernst Múzeum, ha így ismerősebb a hely). Az én fotóimat ne keressétek a falakon, mert egyet sem állítottak ki, ellenben a helyszínen megvásárolható évkönyvben már képviseltetem magam. Az általam nevezett képeket itt tekintheted meg:
RSS Feed