Jött az ősz és a zsinagóga oldalában mindig ott volt az a tákolmány. A rozoga szerkezetet szukkot ünnepére ácsolták, de hiába aggattak rá gyümölcsöket és gyerekrajzokat, cseppet sem volt ünnepélyes. Valahogy mindig hideg volt már ahhoz, hogy valódi élet költözzön a sátorba. Vacogva meg a franc akar kempingezni, ha két lépésre ott a kellemes meleg. Hát, valahogy így ment el mellettem éveken át a szukkot. De idén megvilágosodtam. - jó, kellett hozzá az a 30 fok is.
Lement Jom Kippur és pikk-pakk sátrak nőttek ki a földből szerte Izraelben. Ezek nem hagyományos sátrak, többnyire tákolmányok, jelzés értékű ideiglenes építmények szukkotra. Ahogy azt kell, a kibucot is elborították a különböző kivitelű szerkezetek. Mi ugyan nem állítottunk ilyet, kipipáltuk az óvodai sátor eszkábálásával. Ez viszont kellemes délutáni elfoglaltság volt kicsinek-nagynak egyaránt.
Este pedig barátaink sátorverését nézhettük végig, ami tavalyhoz hasonlóan idén is rekeszizom szaggató volt. De viszonyomat az ünnephez mégsem ez változtatta meg.
Nekem eddig a sátrak jobbára díszletek voltak, és inkább az értelmezhetetlenség tartományába tartozott, hisz semmit nem lehetett bennük csinálni a magyar klimatikus viszonyok mellett. De itt a mediterrániumban értelmet nyert az előírásosan szellős kiképzés és a kibucban az is kiderült számomra, hogy a sátor (vagy inkább a környéke) könnyedén megtölthető élettel. Az ünnep 8 napja alatt több, családias léptékű eseményre is hivatalosak voltunk. A hangulat mindannyiszor forró volt, harminc fokban milyen is legyen. Ezek amolyan gardenpartik voltak - könnyedek, lazák, átélhetők, befogadhatók, semmi kötöttség, vallásos erőlködés.
Szukkot kapcsán sem maradtak el a kibuc szintű, nagy megmozdulások - ebből kettő is kijutott nekünk idén. Az első felejthető volt, ha nem lennének a képek semmi nem ugranak be arról, hogy mi is történt az este folyamán azon kívül, hogy a végére Ábel majdnem elaludt rajta.
A második közösségi szukkotra időzített esemény már emlékezetesebbre sikeredett. Jom Maim, vagyis Vízi nap néven hirdetett esemény igazi vízi parádét ígért. A víznek kevés köze van az ünnephez, ha csak az nem, hogy Rosh Hasana előtt a vallásos zsidók vízpartra vonulnak (Tashlikh szertartásra), kiürítik a zsebeiket, képletesen megszabadulnak a bűneiktől. Ez is egy formája a megtisztulásnak, de a Jom Maim szervezőit ez valószínűleg cseppet sem motiválta. A program ugyanis inkább a nyári táborokból is ismerős klasszikus vízes sorversenyek köré épült.
Nagy volt a vidámság, annak ellenére is, hogy az előző hetek kellemes melege helyett épp e napon hűvösebb szelek jártak a Kineret partján. Ez azonban a résztvevők többségét nem zavarta abban, hogy csurom vízesek legyenek. Az este folyamán volt még egy meglepetés, amiben szerény személyem is aktív résztvevő volt. Úgy látszik a sávuóti táncprodukcióm olyan mély nyomokat hagyott egyesekben, hogy most is megkínáltak egy fellépési lehetőséggel.
A múltkori szólóm után most a tánckarban kaptam helyet, ami egyáltalán nem visszalépés tekintve, hogy egy sortáncról volt szó. A szervezők úgy gondolták, hogy a locsolkodást érdemes volna feldobni egy flesh mobbal, ami a kibuc azon felének, aki nem vesz részt a meglepetés performanszban biztosan hideg zuhany lesz. Azt, hogy ez így volt-e nem tudom, de mindenesetre mi jól szórakoztunk, a többi meg nem számít.
RSS Feed