Az elmúlt hónapok legfontosabb fegyverténye egyértelműen a jogosítványunk megújítása volt. Erre azért volt szükség, mert magyar jogsival egy évig közlekedhetünk itt, utána már csak izraeli vezetői engedély birtokában ülhetünk volán mögé.
Mi ugyan egy évre terveztünk, de az nagyon hamar látszott, hogy 365 napnál biztosan tovább fogunk maradni (tudja a fene, hogy mennyivel). Mit volt, mit tenni szükségessé vált az itteni jogsi megszerzése is. Ez látszólag egyszerű feladat, valójában semmi sem egyszerű, ami annak látszik Izraelben. Külföldi vezetői engedély birtokában az itteni jogosítvány egy éven át könnyített eljárással szerezhető meg, amihez némi adminisztráció és orvosi vizsgálat után csak a forgalmi vizsgát kell letenni. Kétszer próbálkozhat az ember, ha másodjára is megvágják, akkor teljesen elölről kell kezdeni, jöhet a KRESZ vizsga és újra a forgalmi. Nem kötelező, de a siker érdekében ajánlatos pár órát venni, hogy szokjuk a helyi vezetési kultúrát, de méginkább azért, mert a vizsgaútvonalak - csak úgy, mint otthon - itt is trükkösek.
Zsófinak rezgett a léc, de szerencsére elsőre sikerült a vizsga. Nekem pechem volt, sajnos megvágtak és csak másodjára mentem át. Először azt hittem, hogy ezzel a botlással a világ legdrágább jogosítványát szerezhettem meg, de mint utóbb kiderült annak idején George barátunk is ugyanígy járt két évtizedes vezetői tapasztalata ellenére. Sőt, egy másik ismerősünk tizenegyszer(!) próbálkozott, mire megkegyelmeztek neki. Ha ezt nézzük, akkor még olcsón megúsztam, bár cseppet sem vigasztal, hogy vannak nálam is bénábbak.
A jogosítvány megszerzése kapcsán folytatjuk nagy sikerű Kocsi mesék sorozatunkat, a következő napokban újabb rövid autós történetekkel jövünk. A biztonsági öveket tessék bekapcsolni!
Zsófinak rezgett a léc, de szerencsére elsőre sikerült a vizsga. Nekem pechem volt, sajnos megvágtak és csak másodjára mentem át. Először azt hittem, hogy ezzel a botlással a világ legdrágább jogosítványát szerezhettem meg, de mint utóbb kiderült annak idején George barátunk is ugyanígy járt két évtizedes vezetői tapasztalata ellenére. Sőt, egy másik ismerősünk tizenegyszer(!) próbálkozott, mire megkegyelmeztek neki. Ha ezt nézzük, akkor még olcsón megúsztam, bár cseppet sem vigasztal, hogy vannak nálam is bénábbak.
A jogosítvány megszerzése kapcsán folytatjuk nagy sikerű Kocsi mesék sorozatunkat, a következő napokban újabb rövid autós történetekkel jövünk. A biztonsági öveket tessék bekapcsolni!
Kocsi mesék V. - Időpont egyeztetés
- Mit nem értesz ezen?! Szeretnék vizsgázni. - Nem, nem ér rá. Nyakunkon április, kifutok az időből. Tudom, hogy január van, de én dolgozom és családom van, és ha esetleg megbukom, akkor az újrázásra is időt kell szánni. - Nem vagyok bizonytalan, nagyon is magabiztos vagyok, csak soha nem lehet tudni. - Szó sem lehet róla, nem akarok több órát venni, tudok vezetni. És különben is, szóltam előre, hogy megműtik a lábam. Még a hónap vége előtt le akarom tudni a vizsgát, utána járni sem tudok. - Hogy, hogy ez nem akadály? Szerinted sínbe tett lábbal tudok vezetni?! - Igen, tudom, hogy automata a kocsi, de ettől még mindkét lábamra szükség van, hogy vezessek. Mégis, miért olyan nehéz lejelenteni a vizsgára? - Ja, hogy rossz az autód… Nem érdekel. - Most akkor szerelőnél van, vagy új autót veszel és arra kell várnom? - Újat veszel, értem. De ez engem hol érdekel? Én vizsgázni akarok, ha nincs autód, akkor kérj egyet kölcsön addig. - Miért kéne azért fizetnem, hogy te lecseréled az autód és azon is gyakoroljak egy kicsit. Autó-autó, nincs különbség. Értsd meg vizsgázni akarok, VIZSGÁZNI! Menni fog? - Á, mégis találtál szabad időpontot. Csak elkerülte a figyelmed, ühüm. Hát persze. - Akkor jövő szerdán tizenegy harminckor a közlekedési hivatal előtt. Én ott leszek, de ne késs, mint a múltkor! Viszlát.
RSS Feed