Ünnepsoroló 3.

Az első rész bevezetőjében homályos utalást tettem arra, hogy ugyanazt az ünnepet milyen különböző módokon ülhetik meg Izraelben. Ez a vallási ünnepekre talán méginkább igaz: a hagyományokhoz való viszony és az ünnepek értelmezése széles skálán mozog. Sávuótkor ebből kaphattunk sajátos ízelítőt a kibucunkban.

Sávuót egyike a Bibliából ismert három zarándokünnepnek (Peszach, Sávuot, Szukkot). Eredetileg aratási ünnep lehetett – épp olyan termékenységi kultusz, mint ami az év ezen időszakában a közel-kelet minden valamirevaló kulturájában előfordult. Azonban a történelem folyamán a zsidó bölcsek hozzácsaptak még néhány szimbolikus magyarázatot, így misztifikálva az alapvetően mezőgazdasági vígasságot. Évezredeken át rendben is volt így. Míg nem a XX. század elején jöttek az országépítő kibucnyikok, akik meglátták az ünnepben rejlő további fícsöröket. A zsidó vallási hagyományokat dafke elutasító zsidó ifjak a Sávuótról igyekeztek lehántani minden sallangot, hogy visszatérjenek az ünnep gyökereihez. Ami egyrészt jól sikerült (erről mindjárt), másrészt fából vaskarika, hiszen bárhogy is nézzük, ez egy ősi bibliai ünnep. Ez a tény azonban kevésbé zavarta a kibucok alapvetően kommunista ideológusait, ők a mezőgazdasági munka, a paraszti lét dicsőítésének propagandaezsközét vélték megtalálni a „zsidó pünkösdben”.

Kibucos Sávuot izraeli és vörös zászlók árnyékában a '60-as években

Így aztán nagyon ügyesen Sávuótból a kibuc mozgalom házi ünnepét faragták. Amolyan jól megérdemelt önfényezés volt ez, ami a ’40-50-es évekre külsőségeiben inkább a szovjet típusú május 1-ékre hajazott, mintsem a zsidó hagyományokra.

Olyan ez az ünnepevolúció kicsit, mint mifelénk augusztus 20. története: Szent István napján kenyérszenteltek, majd a honalapítást került inkább előtérbe, aztán jött a fordulat és az új kenyér ünnepe lett belőle, hogy aztán most tűzijátékos állami ünneppé nője ki magát a katolikus búcsúnap.

A bő lére engedett bevezető után nézzük miből áll 2011-ben egy hamisítatlan kibucos Sávuot. Bár a vörös zászlóknak már híre-hamva sincs, azért a vallási gyökerekhez sem tértek vissza.

---

Sávout alkalmából traktorok, kombájnok árnyékában és kisállatok társaságában ismét fehér asztal(ok)hoz ült a kibuc apraja-nagyja, a másik fele pedig a színpadon kapott szerepet. Ki táncolt, ki énekelt, míg mások aprócska jelenetekben villantottak. A koreográfia követte Sávuot hagyományos vallási megközelítését, de a párhuzam itt nagyjából véget is ért, bár azért volt Mózes a szénabálák tetején, aki ha már ott járt lehozta onna a tízparancsolatot.

Az est kiemelkedő pillanata volt, amikor színpadra szólították azokat, akik az előző Sávout óta születtek. A büszke szülők és nagyszülők széles vigyor közepette belengették a kibuc legifjabbjait, amit rendre ováció követett. Ezt gyüttementként mi is besöpörtük, mivel Ábel révén érintettek vagyunk. Az újabb nyílvános szereplésünk már sokkal természetesebb volt, meg aztán egészen más tömegjelenetben statisztálni, mint szólóműsort adni.

A gyerekek közszemlére tétele egyébként abszolút releváns volt a kiscsirkék, és bocik mellett. Mint említettem a Sávuot eredendően aratási ünnep, ami ha úgy vesszük a termékenység kultuszokkal rokonítható. Innen nézve tehát a gyerekek színpadi szerepeltetése cseppet sem pedofília, hanem nagyon is szép gesztus.

Az ünnepség természetesen közös vacsorába torkollott. Méghozzá vega kajákat szolgáltak csak fel és kakaót osztottak, mert Sávuotkor a tejes ételeké a főszerep. Ezt a magam részéről kiterjeszteném más ünnepekre is, ha már degeszre eszi magát az ember legalább kicsivel könnyebb ételekkel. A nagy zabálást örökzöld héber slágereket zengő dalnok zárta, aki próbálta dalra bírni a közönség extravertált részét és ez sajnos sikerült is neki... De mi ezt már csak messziről hallottuk, miután hazahoztuk a gyerekeket. Ráchel lefekvéskor nagy határozottsággal kijelentette, hogy Izraelben azért jó, mert itt minden este parti van. A hároméveskre jellemző költői túlzás persze köszönőviszonyban sincs a valósággal, viszont jelzi, hogy neki mekkora buli itt.