Ha van nap, amikor megáll az élet Izraelben, akkor az Jom Kipur. Ilyenkor az ország nagyobbik fele legalább benéz a legközelebbi zsinagógába vagy épp az egész napját ott tölti, a fennmaradó rész vagy otthon kuksol vagy daffke olyat tesz, ami szembe megy az ünnepi szokásokkal. Nem volt ez másképp Ein Gevben sem.
Bár nem vagyunk különösebben vallásosak, de nekünk természetes volt, hogy Jom Kipurt a zsinagógában köszöntjük, ahol az előzményekhez képest meglepően sokan tolongtunk a kis épületben és az előtt. Miközben mások a zsinagóga tőszomszédságában, közvetlenül a Jom Kipur napján böjtölő hívek orra előtt, kerti partit tartottak. Nem arról van szó, hogy ehhez nincs joguk, de tapintatosságból a kibuc másik sarkába is elvonulhattak volna grillezni. Ez még akkor is épületes parasztság volt a részükről, ha történetesen a mi kibucunk annyira vallásos, hogy isteni csoda, hogy egyáltalán van zsinagógája.
Amikor a templomból kijövet ezt szóvátettem az egyik barátunknak csak fanyarul mosolygot és találóan megjegyezte, hogy Izraelben az ortodox vallásosság kitermelte az ortodox szekularizmust. És tényleg. Ez a nap sok izraelinek spirituálisan nem jelent semmit, csak egy plusz munkaszüneti nap a naptárban, amikor kedvükre utazhatnak, pihenhetnek vagy épp szórakozhatnak – már ha van hol, mert azért Jom Kipurkor tényleg minden bezár úgy, mint Magyarországon karácsonykor. Azok, akik Jom Kipurkor nem böjtölnek 25 órán át pont azért teszik ezt, mert ha az év többi részén sem tartják magukat a vallási hagyományokhoz, akkor miért pont ezen a napon viselkedjenek másképp. Ahogy a vallásosság bármilyen formáját szenteskedésnek tartják, úgy képmutatás volna a részükről, ha Jom Kipurkor látványosan bűnbánatot gyakorolnának. Van azért ebben logika, ami mégiscsak tiszteletet érdemel.
De a másik oldalt sem kell félteni, amely kikényszeríti az ünnepek szigorú betartását és nem tolerál semmit, ami kicsit is szembe megy az általuk vallott nézetekkel. Így lehet az, hogy Jeruzsálemben szombatonként és minden egyéb nagyünnepen (így Jom Kipurkor is) lezárják a legvallásosabb zsidó negyedekbe vezető közutakat, hogy ne zavarja semmi az ott élőket, pláne ne szentségtörő autósok. Na de Brooklynban miért nem gond ugyanez? Ünnepnapokon ott mért lehet autózni az ortodox negyedben is?! Persze tudom én, hogy minden a Tórából következik, meg van írva a Talmudban vagy valamilyen rabbinikus magyarázatból levezethető.
Az sem jár jobban, aki mindebből ki akar maradni – nem megy sem zsinagógába, de grillpartit sem szervez a háza elé, inkább békésen otthon marad. Aki így tesz és a kanapéján ülve próbálja kibekkelni az ünnepet azt szép csendben megeszi az unalom. Jom Kipurkor ugyanis az izraeli tévék is „böjtölnek”, ilyenkor bárhová kapcsol a néző adás helyett szünetjel fogadja. Ami a dübörgő digitális világban meglehetősen értelmezhetetlen, álságos magatartás a média részéről – de Istenem, láttunk már ilyet...
X X X
Az, hogy az általam boncolgatott probléma mennyire élő kérdés Izraelben mi sem jelzi jobban mint, hogy az itteni művészeketi is erősen foglalkoztatja. A társadalmi csoportok között lévő láthatatlan, és sokszor látható falakról szól a mellékelt, alig kétperces kisfilm, amely egy 2111-ben játszódó nyomasztó utóipán keresztül mutatja be (szerintem zseniálisan) az egymás mellett élő „ortodox vallásos és ortodox szekularis” közösségek párhuzamos világainak képtelenségét. A kisfilm Jeruzsálem jövőjéről szóló filmfesztivál nyertes alkotása volt idén. Érdemes megnézni a többi filmecskét is a mellékelt linken.
RSS Feed