Ezt visszük magunkkal

Ez az utolsó teljes napunk Ein Gevben. Ahogy az elmúlt hetekben, úgy most is pakolunk, lezárunk, stresszelünk - ezek valójában mind érdektelen dolgok. A vasárnapi búcsúbulink viszont annál inkább említésre méltó. Ahol a gyerekek vízicsatáztak, a felnőttek pedig a légkondicionált klubban nézhették meg rögtönzött fotókiállításunkat. Sokan jöttek el, de nem is ez a fontos, több terrabájtnyi kép közül negyven darabot állítottunk ki, illetve egy nagyobb válogatást slideshown nyomtunk. Nagy sikere volt a képeknek, már csak azért is, mert az elmúlt három évben a legtöbben csak annyit láttak belőlem, hogy eszeveszetten kattintgatok, de a végeredmény már nem jutott el hozzájuk.
A sok tényleg színvonalas kép mellett kiakasztottunk a falra egy sötét, kissé elmosódott, de annál homályosabb fotót is. Rendes körülmények között ilyen minőségű képpel nem dicsekszik az ember, pláne nem állítja ki, de ez kivétel. Valahogy az emberi agy, hasonló képeket hív elő, amikor a memóriánk felidéz egy eseményt - a részletek elmosódnak, de az összkép mégis egyben van. Talán ezért lehet, hogy Zsófinak és nekem is nagy kedvencünk ez fotó, mert ezer másiknál átütőbben adja vissza azt a tömény kibuc élményt, ami három év alatt belénk égett az otthonunkról. Mi ezzel a képpel szeretnénk búcsúzni Ein Gevtől, ez az a hangulat, amit képletesen becsomagolunk magunknak.

A képen Saleet látható, aki egy vizes sorversenyen örvendezik, tudja isten, hogy minek.