Vasárnap megemlékezést tartanak Békéscsabán a városból elhurcolt zsidók emlékére, így Neumann Gáborért is szólni fog a kaddis. Ez alkalomból a vele kapcsoaltos nyomozás újabb érdekes eredményeivel szeretném megismertetni a Mishpaha blog olvasóit.
Az áprilisi felhívásom kapcsán összeköttetésbe kerültem az Izraelben élő Michael Alberttel (Albert/Adler Mihállyal), aki a Neumann családhoz hasonlóan békéscsabai. Az alábbiakban a vele folytatott levelezés és beszélgetések szerkesztett változatát teszem közzé. Elöljáróban csak annyit, hogy Albert Mihály élete is kész regény, igazi XX. századi magyar zsidó sors az ővé is. Ez azonban most sajnos mellékszál, így fájó szívvel kénytelen voltam elhagyni sok érdekességet, miközben több - látszólag a Neumann nyomozáshoz nem kötődő - információt meghagytam, mert jellemzőnek tartom arra a korra, ami a Neumann családot is sújtotta. Ha nem is velük esett meg, de ugyanígy érintette őket is.
Sajnos ki kell ábrándítanom azokat, akik átütő adatokat várnak a négyévesen Auschwitzban meggyilkolt Neumann Gáborról. Albert úr sem szolgálhatott közvetlen információkkal az 1940-ben született Neumann Gáborról. Bár feltehetőleg találkoztak, de mivel hét évvel idősebb volt nála, nem valószínű, hogy együtt játszottak volna. Gábor édesapjáról viszont annál többet mesélt nekem. Neumann/Naményi Elek a háború után patronálta őt, sokat köszönhet neki. De nézzük miként is:
Sajnos ki kell ábrándítanom azokat, akik átütő adatokat várnak a négyévesen Auschwitzban meggyilkolt Neumann Gáborról. Albert úr sem szolgálhatott közvetlen információkkal az 1940-ben született Neumann Gáborról. Bár feltehetőleg találkoztak, de mivel hét évvel idősebb volt nála, nem valószínű, hogy együtt játszottak volna. Gábor édesapjáról viszont annál többet mesélt nekem. Neumann/Naményi Elek a háború után patronálta őt, sokat köszönhet neki. De nézzük miként is:
1933-ban Adler Mihály néven Békéscsabán születtem neológ családba. 1939 és 1943 között a Lázár utcai neológ elemi iskolában tanultam, majd '43-tól a békéscsabai Evangélikus Gimnáziumba jártam, 1951-ben érettségiztem le. A '40-es években, ha zsidó voltál nem volt elég a gimnáziumhoz a jeles eredmény. Évfolyamonként mindössze három zsidó diákot vettek fel a város egyetlen gimnáziumába, őket is csak protekcióval, a legmagasabb tandíj fejében. Szüleimnek a Szt. István tér-Just Gyula utca sarkán volt házuk, ahol egy jól menő cipőáruházat vittek. Ebből futotta a tandíjra, és mivel ide jártak az evangélikus elöljárók megvolt az összeköttetés is a felvételimhez. A cipőüzlet révén a háború előtt családunk üzleti kapcsolatban is állt a Neumann családdal. Innen az ismeretségem Neumann Elekkel, és ennek révén találkozhattam fiával, Gáborral is.
Sajnos a kisfiú arcára nem emlékszem, valódi kapcsolatunk nem volt, hisz más korosztály voltunk. Természetesen nem tudhatom, hogy ha túlélte volna a Holokausztot mi lehetett volna Neumann Gáborból, azonban a családdal kapcsolatban jónéhány körülményt ismerek.
Neumann Gábor édesapja Neumann Elek bérelt földeken gazdálkodott Békéscsaba környékén. Annak ellenére vitt jelentős gazdaságot, hogy Svájcban, a jó hírű Eidgenossische Technische Hochsulén vegyészmérnöknek tanult. Azért Zürichbe járt műszaki egyetemre, mert a Numerus Clausus miatt nem volt esélye Magyarországon diplomázni. Kitűnő eredménnyel végzett, kiválóan beszélt németül, de hazatért. Első feleségét Róna Margitnak hívták. A miénkhez hasonlóan az ő családja is kereskedő volt Békéscsabán. A Ferenc József téren egy nagy vas és háztartási termek boltjuk volt (Kugel vagy Kugler néven). Úgy emlékszem, hogy a Neumann család a mi házunkkal szemközt, a Szt. István tér 9-ben lakott, ami a katolikus egyház háromemeletes bérháza volt.
A gettósítás nyomán Neumann Gáborhoz és édesanyjához hasonlóan a mi családunk is a a békéscsabai Dohánybevaltóba került, és kis híján ugyanaz a sors várt ránk, mint rájuk. Akkor ott senki sem sejtette, hogy mi fog következni, mindenki azon volt, hogy minél később kerüljön vonatra. Mivel azonban édesanyámról azt feltételezték, hogy a cipőüzlet miatt jelentős vagyont rejtett el, amit a csendőrök veréssel próbáltak kicsikarni belőle, ezért úgy döntöttünk, hogy - történjen később bármi is - inkább az első leendő alkalommal vonatra szállunk. Az ugyancsak a Dohánybevaltóba összegyűjtött orosházi zsidókhoz csatlakoztunk - már csak azért is, mert édesanyám is odavalósi volt, "egyszerűbbnek" tűnt a megpróbáltatás. Ez később sorsdöntőnek bizonyult, mert a transzportunkat vélhetőleg Kassánál visszafordították, és így nem az auschwitzi megsemmisítő táborba, hanem Bécs környékére, Strasshofba kerültünk. Itt viszonylag emberségesen bántak velünk - havat lapátoltunk a Mariahilfer strasszén, vizet hordtunk, kertészkedtünk. Azon kevés békéscsabai zsidó család egyike vagyunk, amely túlélte az üldöztetést. Miután a felszabadulás után visszatértünk Békéscsabára az üzletünket kifosztva találtuk. A meghurcoltatások ellenére szüleim osztályidegennek számítottak az új rendszerben és attól rettegtek, hogy kitelepítik őket, 1949-ben aztán államosították az üzletünket. 1951-ben, az akkor már Rózsa Ferenc nevét viszelő gimnáziumban érettségiztem. Mint Holokauszt túlélő, magamnak kellett megbirkóznom a traumával, se az iskola tanáraitól, se diákjaitól nem kaptam megértést. Mivel családomat osztályidegennek minősítették Békéscsabán, szüleimet 1951-ben kitették az állásukból és engem sem vettek fel egyetemre. 1952-ben családom Budapestre költözött, ahol csak Rákosi Mátyásnak írt kérvényem nyomán nyertem felvételt az ELTE Matematika-Fizika és Kémiai Karára. Békéscsabára azóta sem tettem be a lábam.
A háború után Neumann Elek is visszatért Békéscsabára és új életet kezdett. Így például nevet változtatott és Naményire magyarosított. Feleségül vette gimnáziumi barátom édesanyját, Manyit, akivel ugyanabban a Szt. István téri bérházban laktak már a háború előtt is. E házasságából született 1946 tájékán Péter nevű fiuk, aki Gábor emlékére kitöltötte a Yad Vashem adatlapot. A háború után Elek bátyám, Schwartz Sándor barátjával Békéscsabán ásványolaj és vegyianyag nagykereskedést nyitott, majd annak államosítása után Budapestre költözött. Családjával a Rózsadombon, a Rómer Flóris utcában vásárolt lakást. 1951 és 1968 között a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Alkatrészfejlesztési Osztályán dolgozott, ahol köztiszteletnek örvendett, munkatársai csak "apónak" becézték. Ezt onnan tudom, hogy a diploma megszerzése után, 1956 nyarától Elek bátyám közbenjárására néhány hónapig a cégnél kaptam munkát, ahol ő volt a főnököm. Az, hogy épp e gyárban szerzett nekem munkát végigkísért életem hátralévő részében.
A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár eredeti neve Standard Telefon és Rádiógyár volt, amely az angol Standard Telephones & Cables tulajdonban állt. (E cég neve az első magyarországi kirakatper kapcsán híresült el.) Miután 1956 decemberében Angliába disszidáltam azért kaphattam állást a Standard Telephones & Cablesnél, mert az akkor már rég államosított cégüknél dolgoztam Magyarországon. Később - miután Izraelbe költöztünk - harminc éven át ugyancsak a Standardhez kötődő cégnél lehettem fejlesztési igazgató. Elek bátyám nem is sejthette, hogy milyen jelentősen hozzájárult a későbbi karrieremhez. Így tulajdonképpen neki köszönhetem például azt is, hogy a Standard ösztöndíjával Angliában egyetemre járhattam és 1963 között 1966 a londoni Imperial Collegeben Gábor Dénes Nobel-díjas professzorral együtt kutathattam.
Sajnos a kisfiú arcára nem emlékszem, valódi kapcsolatunk nem volt, hisz más korosztály voltunk. Természetesen nem tudhatom, hogy ha túlélte volna a Holokausztot mi lehetett volna Neumann Gáborból, azonban a családdal kapcsolatban jónéhány körülményt ismerek.
Neumann Gábor édesapja Neumann Elek bérelt földeken gazdálkodott Békéscsaba környékén. Annak ellenére vitt jelentős gazdaságot, hogy Svájcban, a jó hírű Eidgenossische Technische Hochsulén vegyészmérnöknek tanult. Azért Zürichbe járt műszaki egyetemre, mert a Numerus Clausus miatt nem volt esélye Magyarországon diplomázni. Kitűnő eredménnyel végzett, kiválóan beszélt németül, de hazatért. Első feleségét Róna Margitnak hívták. A miénkhez hasonlóan az ő családja is kereskedő volt Békéscsabán. A Ferenc József téren egy nagy vas és háztartási termek boltjuk volt (Kugel vagy Kugler néven). Úgy emlékszem, hogy a Neumann család a mi házunkkal szemközt, a Szt. István tér 9-ben lakott, ami a katolikus egyház háromemeletes bérháza volt.
A gettósítás nyomán Neumann Gáborhoz és édesanyjához hasonlóan a mi családunk is a a békéscsabai Dohánybevaltóba került, és kis híján ugyanaz a sors várt ránk, mint rájuk. Akkor ott senki sem sejtette, hogy mi fog következni, mindenki azon volt, hogy minél később kerüljön vonatra. Mivel azonban édesanyámról azt feltételezték, hogy a cipőüzlet miatt jelentős vagyont rejtett el, amit a csendőrök veréssel próbáltak kicsikarni belőle, ezért úgy döntöttünk, hogy - történjen később bármi is - inkább az első leendő alkalommal vonatra szállunk. Az ugyancsak a Dohánybevaltóba összegyűjtött orosházi zsidókhoz csatlakoztunk - már csak azért is, mert édesanyám is odavalósi volt, "egyszerűbbnek" tűnt a megpróbáltatás. Ez később sorsdöntőnek bizonyult, mert a transzportunkat vélhetőleg Kassánál visszafordították, és így nem az auschwitzi megsemmisítő táborba, hanem Bécs környékére, Strasshofba kerültünk. Itt viszonylag emberségesen bántak velünk - havat lapátoltunk a Mariahilfer strasszén, vizet hordtunk, kertészkedtünk. Azon kevés békéscsabai zsidó család egyike vagyunk, amely túlélte az üldöztetést. Miután a felszabadulás után visszatértünk Békéscsabára az üzletünket kifosztva találtuk. A meghurcoltatások ellenére szüleim osztályidegennek számítottak az új rendszerben és attól rettegtek, hogy kitelepítik őket, 1949-ben aztán államosították az üzletünket. 1951-ben, az akkor már Rózsa Ferenc nevét viszelő gimnáziumban érettségiztem. Mint Holokauszt túlélő, magamnak kellett megbirkóznom a traumával, se az iskola tanáraitól, se diákjaitól nem kaptam megértést. Mivel családomat osztályidegennek minősítették Békéscsabán, szüleimet 1951-ben kitették az állásukból és engem sem vettek fel egyetemre. 1952-ben családom Budapestre költözött, ahol csak Rákosi Mátyásnak írt kérvényem nyomán nyertem felvételt az ELTE Matematika-Fizika és Kémiai Karára. Békéscsabára azóta sem tettem be a lábam.
A háború után Neumann Elek is visszatért Békéscsabára és új életet kezdett. Így például nevet változtatott és Naményire magyarosított. Feleségül vette gimnáziumi barátom édesanyját, Manyit, akivel ugyanabban a Szt. István téri bérházban laktak már a háború előtt is. E házasságából született 1946 tájékán Péter nevű fiuk, aki Gábor emlékére kitöltötte a Yad Vashem adatlapot. A háború után Elek bátyám, Schwartz Sándor barátjával Békéscsabán ásványolaj és vegyianyag nagykereskedést nyitott, majd annak államosítása után Budapestre költözött. Családjával a Rózsadombon, a Rómer Flóris utcában vásárolt lakást. 1951 és 1968 között a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Alkatrészfejlesztési Osztályán dolgozott, ahol köztiszteletnek örvendett, munkatársai csak "apónak" becézték. Ezt onnan tudom, hogy a diploma megszerzése után, 1956 nyarától Elek bátyám közbenjárására néhány hónapig a cégnél kaptam munkát, ahol ő volt a főnököm. Az, hogy épp e gyárban szerzett nekem munkát végigkísért életem hátralévő részében.
A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár eredeti neve Standard Telefon és Rádiógyár volt, amely az angol Standard Telephones & Cables tulajdonban állt. (E cég neve az első magyarországi kirakatper kapcsán híresült el.) Miután 1956 decemberében Angliába disszidáltam azért kaphattam állást a Standard Telephones & Cablesnél, mert az akkor már rég államosított cégüknél dolgoztam Magyarországon. Később - miután Izraelbe költöztünk - harminc éven át ugyancsak a Standardhez kötődő cégnél lehettem fejlesztési igazgató. Elek bátyám nem is sejthette, hogy milyen jelentősen hozzájárult a későbbi karrieremhez. Így tulajdonképpen neki köszönhetem például azt is, hogy a Standard ösztöndíjával Angliában egyetemre járhattam és 1963 között 1966 a londoni Imperial Collegeben Gábor Dénes Nobel-díjas professzorral együtt kutathattam.
X X X
Természetesen még most sem késő bekapcsolódni a keresésbe! Vedd a fáradtságot és mélyülj el a nyomozásban - ennyivel tartozunk az áldozatoknak. A kutatás eredményeit írd meg kommentben, vagy az [email protected] e-mail címre.
RSS Feed