Az 1956-os forradalom leverését november 4-hez köti a történelem. Az ezt követő megtorlások elől – és a jobb élet reményében – 150-200 ezer ember menekült el Magyarországról. Sokan közülük zsidók voltak, egy részük Izraelben kötött ki. A dolog csak azért kívánkozik a blogunkra, mert a cfati magyar találkozón volt szerencsém személyesen megismerkedni a forradalom egyik legendás alakjával, a „Széna téri Vadmacskával”. Aztán belekóstoltam a médiavalóságba...
Hallottam én már ezt is, azt is arról, hogy a forradalom idején üldözték-e tevőlegesen a zsidókat, vagy csak vehemensen zsidóztak, esetleg egyik sem. Mindenesetre forradalmak idején népszerű dolog elővenni a zsidókat, szóval inkább hajlok afelé, hogy nem zörög a haraszt, ha nem dobnak rá Molotov-koktélt. De mielőtt felszisszennénk, hogy „na ugye megmondtam” azért tisztázzunk valamit: az utcai csőcselék tevőleges antiszemitizmusa és a szabadságért vívott küzdelem közé nem lehet egyenlőség jelet tenni. Mint, ahogy megfordítva sem áll a dolog: attól, hogy a gyűlölt ÁVÓ hemzsegett a zsidóktól (meg a volt nyilasoktól...) nam A zsidók, mint olyanok seperték le a padlást. Felekezettől függetlenül szenvedett itt mindenki, ez lehet a magyarázat arra, hogy forradalmárok között is szép számmal találunk zsidókat (Gimes Miklós, Angyal István, Nickelsburg László, Földes Gábor, Gáli József akiket kivégeztek, valamint a bebörtönzött Renner Péter, Krassó György hogy csak a legismertebbeket említsük). Mint ahogy az sem lehet véletlen, hogy közvetlenül a forradalmi eseményeket követően egyes források szerint 15, más adatok szerint 20 ezer zsidó hagyta el Magyarországot. Ha ők olyan jól éltek volna Rákosiék alatt, vagy ha biztonságban érezték volna magukat a forradalom idején és utána, akkor biztos nem disszidálnak.
A „Széna téri Vadmacska” néven híressé vált Tova Meir, alias Einhorn Gizella egy volt azok közül, aki jobbnak látta kitántorogni, mint bevárni a lesittelést vagy épp a bitófát. Én a cfati magyar találkozón lettem rá figyelmes, amikor a kürtőskalácsosnál reklamált, hogy nem is így kéne héberül (át)írni a süti nevét. De ettől még nem szólítottam volna le (hisz Izraelben nemzeti sport sorban állás közben veszekedni) viszont a blúza hajtókáján szemet szúrt egy lyukas magyar zászló, ami – magyar találkozó ide, vagy oda – mégiscsak egyedi viselet Izraelben. Leültünk egy padra és ömlött belőle a szó.
Újságíróként rögtön éreztem, hogy „kincsre” akadtam, de a néni kicsit összefüggéstelenül adta elő élete történetét, nem nagyon akaródzott összeállni a kép: Német kényszermunkáról, oroszoktól szerzett lőtt sebről és rendszereken átívelő üldöztetésről mesélt – megemlítve, hogy a „tutajos” szemei, hol veszélybe sodorták, hol segítségére volt hajdani szépsége. Elmondta, hogy volt házvezetőnő és kalauz és miért ragadt rá a „Vadmacska” név, hogyan ismerte fel a mentősnek öltözött ÁVH-sokat és miként lőtte ki a kereküket 1956 októberében. És persze azt is elmesélte, hogy Izraelbe Belgiumon keresztül vezetett az útja, ahol már majdnem hozzáment egy katolikus biztosítási ügynökhöz, de amikor Vöröskereszt segítségével rátalált a világháborúban eltűntnek hitt bátyjára, csapot-papot hátrahagyva utána jött Izraelbe. Itt férjhez ment, letelepedett egy kibucban és örökbe fogadtak egy gyereket. Ma pedig ő az egyetlen, aki Nemzetőr igazolvánnyal rendelkezik Izraelben, bár ez itt nem nagy érdem. A Széna téri Vadmacska nagy szívfájdalma, hogy a róla készült portréfilmet az izraeli tévé nem vetíti le, pedig "a Duna tévén többször is leadták már” – jegyezte meg keserűen búcsúzóul.
Tova Meir és Szentgyörgyi Zoltán magyar nagykövet
Hazafelé jövet beugrott, hogy mintha én már olvastam valahol valami hasonló élettörténetről. Rágugliztam és kidobta Shiri Zsuzsa interjúját Tova Meirrel, ami a HVG.hu-n jelent meg valamikor 2006-ban. A tisztességesen megírt cikk újraolvasás után kezdett összeállni a kép, de a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni és végigpörgettem a többi internetes találatot is. Ezek után nem annyira csodálkozom azon, hogy az izraeliek nem erőltetik a Vadmacska szerepeltetését. Egyrészt hiába a sok magyar zsidó menekült, az ’56-os forradalom valahogy tabúnak számít Izraelben – talán a magyar forradalommal egy időben zajló Szuezi-válság miatt, talán a már említett antiszemita vonulat miatt. Másrészt Tova Meir élettörténete (Holocaust túlélő, de gyűlöli a szovjeteket, fegyverrel küzd ellenük) szembe megy az itt elfogadott történelmi narratívával, ami szerint a Vörös Hadsereg felszabadító és a zsidók számára egyértelműen a szabadságot hozta el. Naná, hisz a zsidók ellen irányuló népirtásnak véget vetettek, milliók életét mentve meg ezzel. A történet folytatása viszont már nem ilyen egyértelműen pozitív, a szovjet hatalom anticionizmusba bújtatott antiszemitizmusa kényelmetlen téma, jobb ezt nem bolygatni.
A magyar sajtóban Tova Meir történetét a liberális HVG dobta be, de ennek nyomán jobboldali média kapta fel. Nem ám (csak) azért, hogy az utolsó még élő forradalmárok egyikére ráirányítsák a figyelmet. Neeem! A kedves kollégáknak arra kell Tova Meir, hogy 1956 (vélt, vagy valós) antiszemita élét elvegyék. A 85 éves néni ugyanis úgy szidja a szovjeteket, mint szódás a lovát (érthető, meg akarták erőszakolni, meglőtték és üldözték). Ennél azonban sokkal fontosabb az elkötelezett jobbos sajtómunkásoknak a zsidó Vadmacska személye. Ez igazolja ugyanis azt a sematikus tételt, hogy „a hazafi zsidók a barikád ezen oldalán álltak, nem úgy AZOK a zsidók...” Az én szememben ez a manipuláció 1956 aljas elárulása, visszaélés azzal a (sajtó)szabadsággal, amiért akkor sokan harcoltak.
’56 hőse, a Széna téri Vadmacska 2011-ben ebből persze semmit sem ért, szegény csak a róla szóló portréfilmet hiányolja az izraeli tévéből, mindhiába.
A magyar sajtóban Tova Meir történetét a liberális HVG dobta be, de ennek nyomán jobboldali média kapta fel. Nem ám (csak) azért, hogy az utolsó még élő forradalmárok egyikére ráirányítsák a figyelmet. Neeem! A kedves kollégáknak arra kell Tova Meir, hogy 1956 (vélt, vagy valós) antiszemita élét elvegyék. A 85 éves néni ugyanis úgy szidja a szovjeteket, mint szódás a lovát (érthető, meg akarták erőszakolni, meglőtték és üldözték). Ennél azonban sokkal fontosabb az elkötelezett jobbos sajtómunkásoknak a zsidó Vadmacska személye. Ez igazolja ugyanis azt a sematikus tételt, hogy „a hazafi zsidók a barikád ezen oldalán álltak, nem úgy AZOK a zsidók...” Az én szememben ez a manipuláció 1956 aljas elárulása, visszaélés azzal a (sajtó)szabadsággal, amiért akkor sokan harcoltak.
’56 hőse, a Széna téri Vadmacska 2011-ben ebből persze semmit sem ért, szegény csak a róla szóló portréfilmet hiányolja az izraeli tévéből, mindhiába.
RSS Feed