December végén tobzódtunk a hanukában. És mivel az ünnep kapcsán annyi dolog merült fel bennünk és annyi élmény ért minket, ezért nem egyszerre öntjük rátok. A hanukacunami első részében tőlünk szokatlanul az ünneppel kapcsolatos személyes dilemmáinké lesz a főszerep. A következő hullámban pedig a nyolcnapos hanuka lokális történéseit foglaljuk össze a már megszokott személyes megközelítésben.
Először arra gondoltam, hogy nyolcnapos ünnepről nyolc napon át, nyolc posztban számolok be - csak, hogy érzékeltessem az ünnep maratoni jellegét. De aztán letettem erről, mivel nem akartam, hogy érdektelenségbe fulladjon a szépen felívelő blogunk. Ezt csak azért hozom fel így az elején, mert a hanuka garantált mellékhatása, hogy a nyolcadik napra már mindenki unja. Ennyi ideig egyszerűen nem lehet a figyelmet és pláne nem az áhítatot fenntartani. Ez utóbbi amúgy is problematikus a hanuka esetében, hisz mégis csak egy i. e. 165-ben történt katonai győzelem dicsőítése és ez akkor is így van, ha a fény ünnepéről beszélünk, illetve a nyolc napig égő olajlámpás csodájáról hallelújázunk. Egy csepp olajjal sem szeretném csökkenteni az isteni csoda jelentőségét, de a nyolcnapos hanukához képest a bő kétnapos karácsony dramaturgiailag kétségtelenül koncentráltabb. Arról a tényről nem is beszélve, hogy egy kisded születése jobban átélhető és ezáltal nagyobb marketing erővel bír, amit az elmúlt kétezer évben ügyesen felismert a kereszténység és kihasznált a kereskedelem. (A dolog már csak azért is figyelemre méltó mert ugye a kereszténység de facto legnagyobb ünnepe nem a karácsony, hanem a húsvét, mégis a decemberi ünnep a "húzómárka". De ez történetünk szempontjából teljességgel mellékszál.) Mindezt csak azért hozom elő, hogy megvilágítsam milyen nehézségekkel kell szembenéznünk nekünk, viszonylag újdonsült hanukázóknak.
Nem tartozunk azon kevesek közé, akik a családból magától értetődően hozzák a hanuka misztériumát. Különböző okokból felnőttként hamar leszámoltunk a karácsonnyal, majd amikor megszületett Ráchel egyszerűen döntenünk kellett, hogy milyen családi ünnepet ülünk decemberben: karácsonyt vagy hanukát. Spirituálisan mi ez utóbbit éreztük közelebb magunkhoz, még akkor is, ha esetünkben autentikus hanukázás a mai napig kicsit nyögvenyelős. Nem az ünnepben megnyilvánuló identitásunkkal vagy hitünkkel van probléma, az stabil. A gond azzal van, hogy a "mennybőlazangyalkázást" kulturálisan készen kaptuk, a hanuka fennkölt ünneplését viszont nem, azt otthoni körülmények között nekünk kell kiizzadni magunkból. E tekintetben minőségi ugrást jelentett, hogy Izraelbe költöztünk. Nem, nem a hanukiánk lett nagyobb (az ugyanaz, mint otthon), hanem az ünnep megélése egyszerűsödött le. Ez vesz minket körül, erről szól minden. De ami még ennél is fontosabb, hogy a gyerekek ebbe nőnek bele, a karácsonyfa nekik egyszerű fenyő, számukra a "Máoz cur" és nem a "Mennyből az angyal" a természetes.
Ezzel együtt az ünnep átélése mégis csak problematikus és nem azért, mert a "Szevivon szov, szov, szov" nem áll a szülők ajkára. A nyolc napos ünnep a kisgyerekek számára beláthatatlan. Egyszer még vicces és misztikus, de minden egyes plusz gyertyával fogy a figyelem, csökken a koncentráció, amit az ajándékokkal még csak-csak fenn lehet tartani. Na de ez az ünnep sem az ajándékozásról kéne, hogy szóljon, amiről viszont kéne azt meg (minden dicséretes próbálkozásunk ellenére) egyelőre nem tudjuk hitelesen átadni. Hiányzik a spiritusz meg a fíling. Maradnak tehát az ajándékok, amit idén épp a hanuka idején nálunk vendégeskedő nagyszülők prezentáltak - leginkább Ráchel nagy örömére, mert Ábelt gyertyástól, ajándékostul hidegen hagyta az egész hanukai hacacáré, ő még tényleg őszintén örült a mamáéknak.
RSS Feed