Szuszita

A rómaiak tudtak valamit. Szinte minden, amit építettek kétezer évvel később jól jövedelmező turistalátványosság lett. Ráadásul mindig megtalálták azokat a helyeket, ahonnan kitűnő a panoráma. Nincs ez másképp a Szuszitával sem, csak ne lenne olyan kurva meleg a tetején.
Egyébként nem csak a rómaik miatt történelmi a bejegyzésem. A cikk végén olvasható héber szöveg ugyanis az leső héber nyelvű publikációm. 

A Szuszita olyan Ein Gevnek, mint Budapestnek a Gellért-hegy. A Kineret fölé magsodó kőóriáson egykor virágzó város állt, ma már csak romok vannak, azok is jobbára a föld alatt. Így kiváló terep a régészek számára, akik minden évben kicsivel többet hoznak felszínre abból, ami egykor ott volt. A Szuszita titkait több mint tíz éve egy amerikai-lengyel-izraeli ásatási "konzorcium" kutatja. (Az ásatást és az azon dolgozókat bemutató kétrészes videót a bejegyzés végén találjátok, a Facebook oldalukat itt.)

Az archeológusok munkáját lelkes önkéntesek hada segítette. A nemzetközi csapat idén nyáron is a kibucunkból – azon belül is a velünk szemközti turistaszállóból - ingázott a hegyre. (A kora hajnali munkakezdést ajtócsapkodással hozták a tudomásunkra, de ettől eltekintve aranyemberek voltak.) Egy hónapon át szorgalmasan áskálódtak, majd miután befejezték a kutatást meghívták a kibuc aparaját-nagyját, hogy elbüszkélkedjenek az eredményeikkel.

Ez jó alkalomnak ígérkezett, hogy végre feljussak a Szuszitára, amivel már megérkezésünk óta szemeztem. Bár csak karnyújtásnyira van tőlünk (nincs két kliométer) de az aránylag meredek hegy meghódításába gyalog biztos soha nem vágtam volna bele. Most viszont viszonylag kényelmesen, részben autóval juthattam fel az egyébként nem is olyan rettenetesen magas Szuszitára. (A térkép szerint a tengerszint feletti magassága 144 méter, de ez azért csalóka mert a hegy talapzata -200 méternél indul. A mi szemszögünkből tehát ennyivel is tekintélyesebb a szikla.)

Amikor jelentkeztem a bejárásra naívan azt gondoltam, hogy alig egy órácska alatt megjárom az utat, kattintok párat és hazaérve boldogan mesélek Ráchelnek, hogy láttam felülről. Hát nem így lett. Amikor felértünk a Szuszitára szembesültem azzal, hogy a romváros nagyobb, mint gondoltam és ennek megfelelően az ásatások léptéke is. (Nem régiben bozóttűz perzselte fel a hegyet, néhány nappal később légifelvételeket készítettek a romvárosról. Az aljnövényzet takarása nélkül látszik igazán a hely léptéke.)

A másik meglepetés az volt, hogy nem csak páran lézengtünk a szellemvárosban, hanem rajtam kívül legalább 100-150 ember volt kíváncsi az ásatásokra. Ez azért volt fura számomra, mert az elmúlt tíz évben minden egyes kutatási szezont ugyanilyen túrával zártak le, vagyis aki fel akart jutni, az minimum évente megtehette.

Mint kisvártatva kiderült most többről volt szó, mint egyszerű vizit, ugyanis az ásatásvezető professzor vezetésével járhattuk körbe a Szuszitát. Aki, mint saját gyermekét kezelte a helyet és hihetetlen részletességgel és történelmi dimenzióban, sok lábjegyzettel megsépkelve tartotta meg akadémiai székfoglalóját, de legalábbis dupla egyetemi előadását. Mindezt veretes héber nyelven, amiből speciel én csak a sűrűn repekedő latin szavakat hallottam ki. A közönség viszont nagy áhitattal itta a szavait.

Már amíg bírta, mert az idő előrehaladtával egyre csak nőtt a hallgatóság veszteséglistája. Ami nem csoda, hiszen árnyék egy szál sem volt a hegytetőn, viszont a romok között bokáig jártunk a forró porban és másfélórára után garantáltan minden kulacs kiürült - nekem pedig a türelmem is fogytán volt.

Az én sokat próbált újságírói érdeklődésem a tűző napon pont 45 Celsius-fokig tartott ki, utána próbáltam menekülőre fogni. De ezek a ravasz rómaiak olyan helyre építkeztek, ahonnan nem olyan egyszerű ám lejutni.

A levezető ösvény egy takaros aknamezőn vezet keresztül. Mivel fél lábbal már otthon éreztem magam, ezért ezt a rizikót még vállaltam volna. Csak az tartott vissza, hogy a turistautat a kelleténél meredekebbnek, az autóutat viszont túl távolinak és forrónak ítéltem ahhoz, hogy ezek valamelyikén bandukoljak haza. Így maradt a B. terv: várok.

Miközben kitartóan várakoztam végigfotóztam a Szuszitát, megörökítettem minden kicsit is érdekes követ, lekaptam a panorámát, de a kedves professzorom még így is nagyon lassan jutott el az idei ásatási szezon nagy szenzációjáig. Ez két mozaik volt, amelyek három óra napozás után már nem tudtak őszinte lelkesedést kiváltani belőlem.

Kicsivel a kiszáradás előtt már csak abban leletem örömöm, hogy a hallgatóság kameraérzékenyebb tagjait lencsevégre fogjam. Adott körülmények között úgy éreztem, hogy a csajok fotózásának csak a hőguta lehet az alternatívája. Az életösztönöm nem csalt meg, mert élve jöttem le a hegyről, de ez kicsin múlt.

---

Most már elmodnhatom, hogy megjártam a Szuszitát. De ha legközelebb ilyen programra adom a fejem, akkor előbb megkérdezem, hogy milyen sikáig tart, mert a kíváncsiságnak is megvannak a határai.

x  x  x

Az idei ásatási szezonról készült kétrészes kisfilmből kiderül milyen nagyszerű kutatás folyik a Szuszitán és mi motíválja az ásatáson részt vevő önkénteseket, hogy évről évre rendkívül nehéz körülmények között kulizzanak.

Még több kép és videó itt tekinthető meg a Szuszitán zajló ásatásokról.

סוסיתא

---

בקיץ גרו ארכיאולוגים בקיבוץ שלנו. הם עבדו על הר סוסיתא אל יד קיבוץ עין גב. להר סוסיתא יש היסטוריה מעניינת לכן אני הייתי סקרן לצעת את ההיסטוריה של המקום.

הארכיאולוגים מצאו הרבהדבריםחשובים על ההר סוסיתא. אחרי שהם גמרו את העבודה הם הזמינו את כול הקיבוץ לסוסיתא. אני חיכיתי לתוכנית הזות!

אני חשבתי שאני עולה לסוסיתא מסתכל על ההר וחוגר לקיבוץ. אני האמנתי שרק חצי שעה. אבל אני טעיתי. אני לא הבאתי את קרם ההגנה ובקבוק מים זדול לסוסיתא. אני טיילתי לסוסיתא במחונית.

כאשר אנחנו הגנו לראש ההר אני ראיתי הרבה אנשים. הם שמעו את הפרופסור מי שהיה ראש הארכיאולוגיה על הסוסיתא. הפרופסור סיפר סיפור בעברית אף על פי שאני לא הבנתי כלום. כי אני בעצמי עברתי במקום ואני ראיתי חומה וקירות ואבנים. כאשר סיימתי את הטייול שלי הפרופסור כל הזמן סיפר את ההיסטוריה של סוסיתא. על ההר היה חם מאוד ולא היה צל. והפרופסור דיבר ודיבר ודיבר... הוא לא יכול לגמור את הסיפור. אחרי שלוד שעות לא מעוניינות על סוסיתא.

כאשר אנחנו חגרנו לקיבוץ אני כעסת על עצמי כי אני לא שאלתי עד מתי הטיול