Vannak apró mérföldkövek, amelyeken tükröződnek az életünk változásai. Ilyen például Ráchel születésnapja, amely önmagában is mutatja milyen szépen fejlődött kedvenc lányunk. De magán a születésnapon, mint társasági eseményen is lemérhető, hogy alakult a beilleszkedésünk.
Ez a nap mindenek előtt Ráchelről szólt. Pontosabban napok, mert egy friss négyévest - aki hetek óta erre vár - nem lehet egyetlen alkalommal ünnepelni. Az ő életében ez komoly dolog, meg kell hát adni a módját! Az ünnepi körmenet az óvodában indult, ahol - épp úgy, mint tavaly - kis házi ünnepséggel hízelegtek Ráchelnek. Tavaly ugye ez az esemény több volt annál, mint aminek látszott: a frissen érkezett, újonc Ráchelre ekkor vetült először reflektorfény és kezdett felfelé lépkedni a képzeletbeli óvodai ranglétrán. Ez nagy kiugrásnak számított, idén viszont nyoma sem volt az ilyen mellékzöngéknek - az ovis ünneplés helyére került, már "csak" ünnep volt, amit be kellett húzni, mert az kijár a négyéves királylányoknak. Ezzel nem lebecsülni akarom az esemény jelentőségét, sőt! Ez mutatja igazán, hogy Ráchel a maga közegében tökéletesen beilleszkedett, ami nagy ajándék, még ha ezt ő fel sem fogja.
Ezért is volt az, hogy idén már nem is az óvodai szülinapot várta tűkön ülve, hanem az általunk szervezett, otthoni babazsúrra gyúrt. Az ok egyszerű: igazodási vágy, ami esetében korosztályos sajátosság és egyben a beilleszkedés elsőre kicsit talán furcsa szinonímája. Az elmúlt évben tucatnyi babazsúrra voltunk hivatalosak. Ezeken gyakorlatilag mindig ugyanazok a kis barátai voltak ott és lényegében mindig minden ugyanaz volt. Mint a McDonalds étterem nyitásának, az izraeli szülinapi zsúroknak is megvan a sajátos franchise-a, így ha egyen voltál, az összesen jártál: Internetről letölthető hercegnős vagy Spidermanes tucatmeghívó, kegyetlen mennyiségű junk food, körbejáró ajándékok, instant dobozos brownie torta és a végén búcsú csomag, amiben biztos van buborékfújó. Szülői szemmel ezek a bulik dög unalmasak, viszont elmegy velük két-három óra, ami a programszegény kibucban különösen értékelendő. Csoda-e ha egyet se hagynánk ki… Ráchelnek tehát megvolt a minta, amit nekünk csak hoznunk kellett. Azért próbáltunk némi kreativitást belevinni, hogy ne csak Ráchel, hanem - az adott keretek között - mi is élvezzük.
Tavaly - alig másfél hónappal a megérkezésünk után - meglehetősen szűk körű volt a buli, igazából nem is Ráchel, hanem a mi friss barátaink jöttek el a gyerekeikkel. Idén viszont Ráchel diktálta a vendéglistát, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy az egész óvodás csoportját, valamint a velük együtt járó szülőket és egyéb tartozékokat is vendégül kellett látnunk. Nem kis falat, mi? A felkészülést ötletelés nyitotta, mit hogy csináljunk, mit kell beszerezni, elkészíteni, kölcsönkérni. Egyedi meghívót gyártottunk, amin lányunk egy hatalmas hungarocell négyessel pózol. Ezt aztán mindenkinek házhoz vittünk - ezzel is elment egy délután. Az ünnepet megelőző napokban névre szóló mézeskalácsokat sütöttünk és esténként szélforgókat gyártottunk búcsúajándéknak. Ráchelnek az egészből egy dolog volt igazán fontos, hogy a tortáján elképesztő mennyiségű színes cukorgolyócska legyen, épp úgy, mint másokén.
Jött a nagy nap és míg mi rohangásztunk, mint pók a falon, addig Réchel fürdött a boldogságban, meg a medencében, ahonnan csak akkor lehetett kirobbantani, ha házigazdaként fogadnia kellett a frissen érkezett haverjait - meg persze átvenni az ajándékokat. Ahhoz képest, hogy tavaly szerény ünneplést csaptunk (kis rágcsálnivalóval, limonádéval, rakott palacsinta tortával) idén - már csak a megnövekedett vendégsereg miatt is - nagyobb vendéglátással kellett készülnünk. Etettük-itattuk a népeket épp úgy, mint ahogy velünk tették mások. Kicsit talán túl is lőttünk a célon, de ezt előre nem lehetett tudni, elvégre nem csináltunk még ilyet. Mindenesetre külsőségeiben reprodukáltuk azt a babazsúrt, amiről Ráchel álmodott, és ami errefelé az etalon: sokan voltak, brownie tortát szolgáltunk fel és búcsúajándékot osztottunk a gyerekeknek.
Mindenkit boldoggá tettünk - és még az apró újításainkat is értékelték a meghívottak, így mi, szülők is büszkék lehettünk magunkra. Nekem azonban hiányzott a tavalyi családias lépték és a magyaros rakott palacsinta torta. Az a miénk volt, a mostani színes cukorkás brownie ugyancsak finom volt, de más ízekhez vagyok hozzászokva.
RSS Feed