A cég közleménye végén az apró betűs részben azért megjegyzi "a Budapest-Tel-Aviv útvonal Izrael polgári légiközlekedési hatóságának hivatalos jóváhagyására vár". Vagyis még semmi sem biztos, de nyilván nem véletlenül rukkoltak elő a nagy hírrel.
mishpaha |
|
Végre eldőlt, hogy a februárban csődbe jutott Malév repülési jogait a Wizzair kapja meg. Néhány napja a Népszabadság megszellőztette a hírt, de blogbarátunk, Kispaszti hívta fel a figyelmünket, hogy a légitársaság honlapján megjelent Tel Aviv az úticélok között. A Wizzair sajtóközleménye szerint a járatok előre láthatólag december 6-án indulnak. Hetente háromszor - kedd, csütörtök, szombat - Airbus A320-assal repülnek. Budapestről 15:25-kor szállnak fel és Tel Avivban 20:30-kor érkeznek meg a járatok. Az akciós bevezető jegyek 9900-tól indulnak, de akinek nem jut a beetetős jegyekből az várhatóan 180 eurós jegyárakkal kalkulálhat, ami még mindig sokkal olcsóbb, mint az El Al (és nagyjából ugyanannyi, mint a Bécsbe repülő Air Niki). Az árak nem tartalmazzák a fapadosokra jellemző egyéb extra költségeket (csomagdíj, jegykiállítás stb.)! Kispaszti tájékoztatása szerint foglalni még nem lehet, hibaüzenet jelenik meg. Ha viszont valakinek sikerülne jegyet vennie a Budapest-Tel Aviv járatra, az szóljon! A cég közleménye végén az apró betűs részben azért megjegyzi "a Budapest-Tel-Aviv útvonal Izrael polgári légiközlekedési hatóságának hivatalos jóváhagyására vár". Vagyis még semmi sem biztos, de nyilván nem véletlenül rukkoltak elő a nagy hírrel. Kapcsolódó cikkek:
2 Comments
Vicus
9/9/2012 07:10:11 pm
?????
szerző
9/9/2012 10:19:44 pm
Jelentem a foglalási rendszer működik. Mi már túl vagyunk az első sikeres próbavásárláson :-) Leave a Reply. |