Látszólag nem sok köze van egymáshoz egy első világháborús megemlékezésnek és egy évente megrendezett "nemzetiségi" találkozónak. És tényleg, a felszínen nem sok, de mégis érdemes összevetni a két programot, mert a különbségek beszédesek.
Október elején tartották Cfaton az izraeli magyarok legjelentősebb találkozóját. A magyar nyelvterületről elszármazott zsidók emlékmúzeuma természetese központja az itteni zsidóságnak. Tiszteletre méltó munkájukról csak az elismerés hangján érdemes szólni. Mint, ahogy azt a tavalyi találkozó kapcsán a Gulyászsidók posztban írtam ez tulajdonképpen a Lusztig család csodálatos vállalkozása, amihez sokan járulnak hozzá önkéntes munkával vagy anyagilag. Az évente megrendezett magyar találkozó az ő tevékenységük egyfajta elismerése és persze egyben a legfontosabb magyar közösségi esemény Izraelben.
A már említett tavalyi helyszíni riportomban a sorok közé rejtettem a találkozó finom abszurditását. Azt az ambivalens kötődést a magyarsághoz, aminek idén is szemtanúja lehettem: azért jönnek, hogy kiéljék a magyar identitásukat (ami mindenkinél mást jelent) viszont a résztvevők (mint ahogy az izraeli magyar zsidók) túlnyomó többsége nem tud, nem akar azonosulni a modern Magyarországgal. A cfati találkozón nyomokban sem éreztem azt, hogy a jelenlévők büszkék lennének arra, honnan jöttek, így zömük a modern Magyarországra sem tud úgy tekinteni, mint hazájára.
Sajnos nehéz is ez azok után, amin a megjelentek zöme fiatalon átment a magyar állam jóvoltából. Ebből aztán sok minden következik. Például az, hogy az izraeli magyar zsidó közösség kihalásra ítélte magát, mert a másod-harmad generációnak hézagosan, vagy egyáltalán nem adták át azt, amiért az első generáció a mai napig is kötődik a magyarságához. Ahogy a magyarsághoz példásan asszimilálódtak egykor az ősök, úgy most ugyanilyen könnyedén vált a magyar gyökerű család izraelivé. Miért ne tették volna?! Hisz ott volt a Holocasut, aztán évtizedeken át a vasfüggöny, mára pedig elkoptak a rokoni szálak is, és a nagy izraeli olvasztótégelyben a magyar csak egy a sok felmenő között. Meg amúgy is, a hivatalos államideológia, a cionizmus arról szól, hogy légy izraeli, légy büszke zsidó, ha már egyszer annak születtél.
A modern Magyarországhoz tehát több szempontból is nehéz kapcsolódnia annak, akiben él a magyar identitás szikrája Izraelben. Elképzelhetetlen volna, hogy valaki mondjuk magyar zászlót lengessen a cfati találkozón, vagy a március 15-i megemlékezés is hasonló közösségi eseménnyé váljon, hogy a kokárdáról már ne is beszéljünk. Lehetne, de nincs így. Az a nagy kérdés, hogy miért, ha mondjuk mára már az izraeliek körében elfogadott dolog a német válogatottnak szurkolni a foci eb-n.
A már említett tavalyi helyszíni riportomban a sorok közé rejtettem a találkozó finom abszurditását. Azt az ambivalens kötődést a magyarsághoz, aminek idén is szemtanúja lehettem: azért jönnek, hogy kiéljék a magyar identitásukat (ami mindenkinél mást jelent) viszont a résztvevők (mint ahogy az izraeli magyar zsidók) túlnyomó többsége nem tud, nem akar azonosulni a modern Magyarországgal. A cfati találkozón nyomokban sem éreztem azt, hogy a jelenlévők büszkék lennének arra, honnan jöttek, így zömük a modern Magyarországra sem tud úgy tekinteni, mint hazájára.
Sajnos nehéz is ez azok után, amin a megjelentek zöme fiatalon átment a magyar állam jóvoltából. Ebből aztán sok minden következik. Például az, hogy az izraeli magyar zsidó közösség kihalásra ítélte magát, mert a másod-harmad generációnak hézagosan, vagy egyáltalán nem adták át azt, amiért az első generáció a mai napig is kötődik a magyarságához. Ahogy a magyarsághoz példásan asszimilálódtak egykor az ősök, úgy most ugyanilyen könnyedén vált a magyar gyökerű család izraelivé. Miért ne tették volna?! Hisz ott volt a Holocasut, aztán évtizedeken át a vasfüggöny, mára pedig elkoptak a rokoni szálak is, és a nagy izraeli olvasztótégelyben a magyar csak egy a sok felmenő között. Meg amúgy is, a hivatalos államideológia, a cionizmus arról szól, hogy légy izraeli, légy büszke zsidó, ha már egyszer annak születtél.
A modern Magyarországhoz tehát több szempontból is nehéz kapcsolódnia annak, akiben él a magyar identitás szikrája Izraelben. Elképzelhetetlen volna, hogy valaki mondjuk magyar zászlót lengessen a cfati találkozón, vagy a március 15-i megemlékezés is hasonló közösségi eseménnyé váljon, hogy a kokárdáról már ne is beszéljünk. Lehetne, de nincs így. Az a nagy kérdés, hogy miért, ha mondjuk mára már az izraeliek körében elfogadott dolog a német válogatottnak szurkolni a foci eb-n.
Az izraeli magyar közösség rajta kívül álló történelmi okokból képtelen az egészséges kettős identitásra. Nem úgy az ausztrálok, akik Izraelben is büszkék arra, hogy honnan jöttek. Nem ciki ausztrálnak lenni, nem tagadják meg az ausztrál mivoltukat, így generációkon át megmarad ez az identitásuk. Mindezt úgy, hogy az ausztrál zsidók nem is olyan rég bevándorlók voltak, zömében Európából. Azonban egykori gyökereiket felülírta az ausztrál identitásuk, akár már egy generáción belül is. De amikor Izraelbe költöznek, mégsem számolnak le olyan gyorsan ausztrál mivoltukkal, mint ahogy európai gyökereikkel tették annakelőtte.
| A magyarokhoz képest maroknyi ausztrál él Izraelben, de a lehető legtermészetesebb módon büszkék rá, ha tehetik ki is fejezik a kötődésüket és ezt senki sem nézi rossz szemmel, sem a közösségen belül, sem azon kívül. A minap ebből kaphattunk ízelítőt egy I. világháborús veterán találkozón. Egykor a Brit Birodalom kötelékében szolgáló ausztrál könnyű lovasság ostromolta a közelünkben húzódó Damaszkusz-Haifa vasútvonalat. Akkoriban stratégiai jelentősége volt a Kineret csücskében lévő aprócska vasútállomásnak, ami miatt 1918. szeptember 25-én, tehát több mint 94 évvel ezelőtti ausztrál katonák adták a vérüket - rájuk emlékeztek ausztrál hagyományőrzők, illetve a helyi ausztrál kolónia. Nekünk talán kicsit megmosolyogtató, de számukra a világ legtermészetesebb dolga volt, talpig ausztrálnak öltözni, ausztrál zászlót lengetni és látható büszkeséggel szemlélni az ausztrál katonai parádét. A korabeli katonai egyenruhába öltözött lovasok nagy feltűnést keltettek. Izraelben amúgy is nimbusza van a hadseregnek, a peckes kiállású ausztrálok tisztelgő látogatása talán ezért is vonzott annyi környékbelit is. |
|
Irigylésre méltó volt látni a sok helyi érdeklődőt és a méltán büszke ausztrálokat. Az volt az érzésem, hogy utóbbiak mindenfajta szégyen nélkül lehetnek patrióták és egyben zsidók. Ők tökéletes harmóniában vannak a kettős identitásukkal, nem úgy, mint az izraeli magyar közösség.
RSS Feed