Úgy látszik a szívügyek kimeríthetetlenek, így ismét ezen a vonalon folytatom a csoporttársak bemutatását. Legutóbb Tatjanával és Leahval ismerkedhettetek meg, most pedig Madelint, Markot és Pávelt mutatom be az ulpánról. Különös élettörténetek, bonyolult élethelyzetek.
Mindannyiunk közül Madelin beszéli legjobban a hébert, aminek több oka is van. Egyrészt majd’ öt éve él az országban, másrészt a munkája miatt használja is a nyelvtudását. Madelin ugyanis a Fülöpszigetekről érkezett idősgondozónak, ami nem túl hálás feladat, viszont sokkal jobban fizet, mintha otthon éhbérért szalag mellett dolgozik valami multinak. Madelin egyébként nincs egyedül, hozzá hasonlóan vagy százezer ázsiai vendégmunkás keresi a kenyerét Izraelben. A zömében kétkezi munkát végző ázsiaiakra égető szükség van, de a társadalmi elfogadottságuk rendkívül ellentmondásos. Madelin helyzete kivételesnek mondható, a végtelenül kedves negyvenes hölgy ugyanis Izraelbe érkezése után kisvártatva férjhez ment egy pocakos hatvanas kibucnyikhoz. Elmondása szerint szerelemből, ami biztos így is van, hisz több mint négy éve a legnagyobb egyetértésben, boldogan élnek együtt Kibuc Afikimban.
Ugyancsak Afikimből ingázik az ulpánra Mark (40), az ízig-vérig manchesteri srác is, akit másokhoz hasonlóan a szíve húzott (vissza) Izraelbe. Ő először huszonéves fejjel, a ’90-es évek végén önkéntesként érkezett a zsidó államba a hecc kedvéért. (Hozzá hasonlóan évente több ezer fiatal jön kibucokba, hogy némi munka fejében pár hónapig élvezzék az itteni életet.) Akkoriban a kibuc pubjában volt csapos, ahol saját állítása szerint a dolgozóknak ingyen volt az ital, úgyhogy ennek örömére szétitta az agyát. Végül egy izraeli lány olyannyira kijózanította, hogy tizenkét éve összebútoroztak, igaz Manchesterben – nagy szerelem fűthette a leányzót, ha a forró Izrael helyett hajlandó volt a széljárta angol városba költözni. Ebben persze szerepe lehetett annak, hogy Mark időközben jólkereső pénzügyi tanácsadó lett és így volt miből fizetni a huzatos manchesteri lakásuk fűtésszámláját. A gazdasági válság azonban az ő jövedelmén is éreztette a hatását. Miközben az asszonyka is kéjesen dideregett Mark fülébe, hogy ha már a piacokon ennyire rossz idők járnak, akkor hagyják a hideg Manchestert másra és cuccoljanak vissza Izraelbe. Mark nem engedett, így a kapcsolatukat jegelték – ő maradt, a felesége visszahúzott Izraelbe. Egy évvel később Mark a szívére hallgatva követte nejét, hogy felmelegítsék a kapcsolatukat. Úgyhogy most – hozzám hasonlóan - az ulpánon izzad az ivrittel.
Az élet itt sem rózsaszín és nem minden történet végződik happy enddel. Erre szolgál szomorú példával Pável, aki családjával a Volga menti Szamarából aliázott Izraelbe idén januárban.
Ne szépítsük, sok más orosz zsidóhoz hasonlóan Pávelék is a szegénység elől disszidáltak Izraelbe. Azt mondjuk nem sikerült megértenem, hogy a harmincas évei elején járó Pável miért csak most jött el Oroszországból, ha már a bátyja tizenötéve itt él. Mindegy, Pável még otthon elvégzett valami közgazdasági főiskolát, aztán kétévre besorozták és a leszerelés örömére családot alapított, hogy aztán jobb híján biztonsági őrként keresse a kenyerét. Ez józanította ki annyira, hogy végül a költözés mellett döntött. Pável – aki egyébként biztos dobogós volna a Rákosi Mátyás hasonmásversenyen – kiváló nyelvérzékkel van megáldva, jól pörgeti a hébert, ellentétben feleségével, aki hamar kimaradt az ulpánról. A motíválatlanságra erős magyarázat, hogy – Pávellel ellentétben – a leányzó ízig-vérig orosz és így kicsit sem érzett késztetést arra, hogy legalább minimálisan izraelivé váljon. Ezzel mondjuk nincs egyedül, Izraelben százezrnyi orosz egészen jól elbodogul így. Nem így Pável kedvese, aki rövid küzdelem után feladta: néhány hete fogta magát és a három éves gyereket és visszaköltözött a kies Oroszországba. Pável viszont maradt Izraelben és immár a családja nélkül, magányosan próbál boldogulni.
Ne szépítsük, sok más orosz zsidóhoz hasonlóan Pávelék is a szegénység elől disszidáltak Izraelbe. Azt mondjuk nem sikerült megértenem, hogy a harmincas évei elején járó Pável miért csak most jött el Oroszországból, ha már a bátyja tizenötéve itt él. Mindegy, Pável még otthon elvégzett valami közgazdasági főiskolát, aztán kétévre besorozták és a leszerelés örömére családot alapított, hogy aztán jobb híján biztonsági őrként keresse a kenyerét. Ez józanította ki annyira, hogy végül a költözés mellett döntött. Pável – aki egyébként biztos dobogós volna a Rákosi Mátyás hasonmásversenyen – kiváló nyelvérzékkel van megáldva, jól pörgeti a hébert, ellentétben feleségével, aki hamar kimaradt az ulpánról. A motíválatlanságra erős magyarázat, hogy – Pávellel ellentétben – a leányzó ízig-vérig orosz és így kicsit sem érzett késztetést arra, hogy legalább minimálisan izraelivé váljon. Ezzel mondjuk nincs egyedül, Izraelben százezrnyi orosz egészen jól elbodogul így. Nem így Pável kedvese, aki rövid küzdelem után feladta: néhány hete fogta magát és a három éves gyereket és visszaköltözött a kies Oroszországba. Pável viszont maradt Izraelben és immár a családja nélkül, magányosan próbál boldogulni.
A sorozat következő részében az afrikai hadtestről lesz szó.
RSS Feed