Az elmúlt hónapokban tettem a dolgom, de belül a túlélésre játszottam. Minél előbb le akartam tudni a kötelező programot, amiben a legnagyobb ellenségem az idő volt: lassan csordogált és még rosszul is fizették meg.
A három hónapos belgyógyászat gyakorlat ideje alatt, három hetet a kardiológián kellett tölteni. A belgyógyászaton tapasztalt viszonyokhoz képest ez tulajdonképpen még felüdülés is lehetett volna, ha az egészhez lett volna kedvem. A főnök itt is, mint oly sok helyen híresen munkamániás, ami esetemben sok túlórában csapódott le. A szakmai fejlődést pedig nem lendítette elő, hogy az ügyeletben a sztázsos egyedül van a kardiológián, csak az intenzíven ügyelő szakorvos segíthet, ha épp ráért. Illetve szinte mindig kéznél vannak a tapasztalt nővérek, akikkel a bevált taktika szerint hamar összehaverkodtam, hogy ha valamit nem tudok könnyebben kapjak használható segítséget. Szerencsére ez nem egyszer bevált.
Azért, hogy valahogy túléljem ezt a nettó gályázást és láthassam a családom "trükköznöm" kellett. Egy korábbi bejegyzésben szóltam már az újraélesztős tanfolyamról, amit még a sztázs előtt kellett volna elvégezzek, de csak májusban volt hely. Én viszont pofátlanul a kardiológia gyakorlatra szerveztem rá a kurzust, amikor négy napra Tel Avivba kellett menjek. Relatív persze, hogy ez lógás volt-e vagy sem, mivel a kardiológián annyi túlórám gyűlt össze bő két hét alatt, hogy fel sem tűnt a négynapos hiányzásom a bérszámfejtőknek.
Egyébként a túlórákon kívül, egész jól telt az idő a kardiológián, kedves társaság fogadott, amiben szerepet játszott, hogy ha már ott voltam, akkor igyekeztem segíteni munkájukat. Ezt díjaztak, több, mint elégedettek voltak velem. A kardiológia vezetője viszont kevéssé törődött velem, leginkább a szakorvosaival vagy az orvostanhallgatókkal volt elfoglalva. Ez elvette a figyelmet rólam, elmaradtak a kínos kikérdezések, megalázó szituációk.
Nagyon boldog voltam, amikor végre leléphettem a belgyógyászatról. Következő állomásom egy hónapon át a sürgősségi volt. Mindenki a Vészhelyzetből indul ki, de Poria egy kis kórház, nincs tömegnyomor a sürgősségin, az emberek nem várakoznak két napot, hogy orvos lássa őket. Délelőtt lassan csordogál az idő - általában nincs beteg, legfeljebb egy-egy. Aztán dél körül (a helyközi busz menetrendjétől függően) beesik két tucat beteg - azok, akiket a szakrendelőből a kórházba irányítanak. Kettő-három körül újra elcsendesedik a sürgősségi osztály, egészen este 8 óráig, amikor is munka után az emberek rádöbbennek, hogy tulajdonképpen mennyire rosszul érzik magukat, vagy csak ilyenkorra van ingyen családi fuvar.
A sürgősségin volt egy doki, aki nagyon sokat tudott, és még érdekelte is, hogy a tudását másoknak átadja. Ennek megfelelően, amikor épp nem voltak betegek, általában átbeszéltünk valamilyen fontos témát. Legalább tanultam valami értelmeset. Egy másik doki 30 évvel ezelőtt Pécsett végzett az orvosin, és még beszél egy kicsit magyarul. Vele néha a többiek heccelésére magyarul beszéltünk. Vicces volt. Alapjáratban a sürgősségi remek hely. Jön a beteg, néhány perc alatt kikérdezi az ember, hogy miért is jött, megvizsgálja, elrendel néhány vérvizsgálatot, amit a nővérek végeznek el, majd vár az eredményekre, és eldönti, hogy haza küldi, vagy befekteti valamilyen osztályra. Röviden, tömören, hatékonyan. Nincs túlóra, nem kell a délutáni vizit végét kivárni. Az orvosi csapat kedves, nyugis hely. Kár, hogy csak egy hónap volt.
Egyébként a túlórákon kívül, egész jól telt az idő a kardiológián, kedves társaság fogadott, amiben szerepet játszott, hogy ha már ott voltam, akkor igyekeztem segíteni munkájukat. Ezt díjaztak, több, mint elégedettek voltak velem. A kardiológia vezetője viszont kevéssé törődött velem, leginkább a szakorvosaival vagy az orvostanhallgatókkal volt elfoglalva. Ez elvette a figyelmet rólam, elmaradtak a kínos kikérdezések, megalázó szituációk.
Nagyon boldog voltam, amikor végre leléphettem a belgyógyászatról. Következő állomásom egy hónapon át a sürgősségi volt. Mindenki a Vészhelyzetből indul ki, de Poria egy kis kórház, nincs tömegnyomor a sürgősségin, az emberek nem várakoznak két napot, hogy orvos lássa őket. Délelőtt lassan csordogál az idő - általában nincs beteg, legfeljebb egy-egy. Aztán dél körül (a helyközi busz menetrendjétől függően) beesik két tucat beteg - azok, akiket a szakrendelőből a kórházba irányítanak. Kettő-három körül újra elcsendesedik a sürgősségi osztály, egészen este 8 óráig, amikor is munka után az emberek rádöbbennek, hogy tulajdonképpen mennyire rosszul érzik magukat, vagy csak ilyenkorra van ingyen családi fuvar.
A sürgősségin volt egy doki, aki nagyon sokat tudott, és még érdekelte is, hogy a tudását másoknak átadja. Ennek megfelelően, amikor épp nem voltak betegek, általában átbeszéltünk valamilyen fontos témát. Legalább tanultam valami értelmeset. Egy másik doki 30 évvel ezelőtt Pécsett végzett az orvosin, és még beszél egy kicsit magyarul. Vele néha a többiek heccelésére magyarul beszéltünk. Vicces volt. Alapjáratban a sürgősségi remek hely. Jön a beteg, néhány perc alatt kikérdezi az ember, hogy miért is jött, megvizsgálja, elrendel néhány vérvizsgálatot, amit a nővérek végeznek el, majd vár az eredményekre, és eldönti, hogy haza küldi, vagy befekteti valamilyen osztályra. Röviden, tömören, hatékonyan. Nincs túlóra, nem kell a délutáni vizit végét kivárni. Az orvosi csapat kedves, nyugis hely. Kár, hogy csak egy hónap volt.
Év elején nagy változás történt az izraeli kórházakban, elkezdték mérni, hogy ki mennyit tölt a munkahelyén. Bevezették, hogy belépéskor is kilépéskor le kell húzni a belépő kártyánkat. Aki a kötelezőnél kevesebbet van a kórházban, fizetéslevonást kap, aki tovább marad extra pénzre számíthat. Ez így korrekt, de nem feltétlenül praktikus.
Bizonyos osztályoknak annyi a munka, hogy túlóra nélkül nem lehetne tisztességesen ellátni a betegeket. Nyilván ezt díjazni kell, ugyanakkor nem gondolom, hogy érdemes annyiért túlórázni, mint amennyit fizetnek ezért. Óránként bruttó 25 shékel nevetségesen összeg azért, hogy ne lássam a családom.
Az alacsony díjazás mellett a rendszer másik hibája, hogy valójában nem igazodik a munka mennyiségéhez. Akkor is le kell tudni a napi 7-8 órát, ha egyébként nincs munka, márpedig egy vidéki kiskórházban ez általános jelenség. Vannak osztályok, mint például a gyerekgyógyászat (amiről később még lesz szó), ahol alacsony az ágyszám, kevés a beteg, ergo, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem tudunk mit csinálni egy ponton túl. Akik itt dolgoznak nagyon rosszul jártak a blokkólóórával. Régen letudták az osztályos munkát délben és már mentek is tovább a dolgukra, most négyig malmozhatnak. Nekem annyi előnyöm volt hozzájuk képest, hogy anyaként napi egy órával kevesebbet kell dolgoznom. Ez elég családbarát megoldás és még anyagilag sem ér hátrány, a fizetésem nem csökken azzal, hogy napi egy órával kevesebbet töltök a munkahelyemen. Ráadásul, ha hét óránál tovább maradok, akkor a 8. órában nem az alap óradíjam ketyeg, hanem egyből túlórá díjjal számolnak. Apróság, de sokat számít.
Izraelben hivatalosan hatnapos munkahét van, csak a szombat munkaszüneti nap. A legtöbb munkahelyen a péntek félnapnak számít, amit bizonyos munkahelyeken nem vesznek komolyan, máshol előre le kell dolgozni, hogy szabad legyen. Nekem alapesetben a péntek munkaszünet, kivéve ha ügyelek. Ügyeletek után egy pihenőnap jár, amit az éjszakai műszakot követően kell kiadni. Ha viszont péntekről szombatra dolgozunk, akkor szombat eleve munkaszüneti nap, ezért a plusz pihenőnapot a rákövetkező héten vehetjük ki. Így van némi játékra lehetőség - ha ügyesek vagyunk, akkor sakkozhatunk úgy, hogy négy napig otthon vagyunk. Ehhez csak az kell, hogy pénteki ügyelet után kedden éjjel is bent legyünk. Szerda reggel hazamegyünk, másnapra pedig kivesszük a pénteki ügyelet után járó szabadnapot péntek és szombat meg eleve munkaszünet és máris kész a hosszú hétvége. Na jó, ilyet összehozni művészet, hisz az ügyelet beosztás társasjáték a kollégákkal.
Bizonyos osztályoknak annyi a munka, hogy túlóra nélkül nem lehetne tisztességesen ellátni a betegeket. Nyilván ezt díjazni kell, ugyanakkor nem gondolom, hogy érdemes annyiért túlórázni, mint amennyit fizetnek ezért. Óránként bruttó 25 shékel nevetségesen összeg azért, hogy ne lássam a családom.
Az alacsony díjazás mellett a rendszer másik hibája, hogy valójában nem igazodik a munka mennyiségéhez. Akkor is le kell tudni a napi 7-8 órát, ha egyébként nincs munka, márpedig egy vidéki kiskórházban ez általános jelenség. Vannak osztályok, mint például a gyerekgyógyászat (amiről később még lesz szó), ahol alacsony az ágyszám, kevés a beteg, ergo, ha a fejünk tetejére állunk, akkor sem tudunk mit csinálni egy ponton túl. Akik itt dolgoznak nagyon rosszul jártak a blokkólóórával. Régen letudták az osztályos munkát délben és már mentek is tovább a dolgukra, most négyig malmozhatnak. Nekem annyi előnyöm volt hozzájuk képest, hogy anyaként napi egy órával kevesebbet kell dolgoznom. Ez elég családbarát megoldás és még anyagilag sem ér hátrány, a fizetésem nem csökken azzal, hogy napi egy órával kevesebbet töltök a munkahelyemen. Ráadásul, ha hét óránál tovább maradok, akkor a 8. órában nem az alap óradíjam ketyeg, hanem egyből túlórá díjjal számolnak. Apróság, de sokat számít.
Izraelben hivatalosan hatnapos munkahét van, csak a szombat munkaszüneti nap. A legtöbb munkahelyen a péntek félnapnak számít, amit bizonyos munkahelyeken nem vesznek komolyan, máshol előre le kell dolgozni, hogy szabad legyen. Nekem alapesetben a péntek munkaszünet, kivéve ha ügyelek. Ügyeletek után egy pihenőnap jár, amit az éjszakai műszakot követően kell kiadni. Ha viszont péntekről szombatra dolgozunk, akkor szombat eleve munkaszüneti nap, ezért a plusz pihenőnapot a rákövetkező héten vehetjük ki. Így van némi játékra lehetőség - ha ügyesek vagyunk, akkor sakkozhatunk úgy, hogy négy napig otthon vagyunk. Ehhez csak az kell, hogy pénteki ügyelet után kedden éjjel is bent legyünk. Szerda reggel hazamegyünk, másnapra pedig kivesszük a pénteki ügyelet után járó szabadnapot péntek és szombat meg eleve munkaszünet és máris kész a hosszú hétvége. Na jó, ilyet összehozni művészet, hisz az ügyelet beosztás társasjáték a kollégákkal.
A következő részben a gyerekgyógyászat és a várva várt patológia gyakorlatról számolok be. Egyúttal magam mögött hagyom Poriát és Afula felé veszem az irányt.
RSS Feed