Van egy kedves tradíció a családunkban, ami generációkat köt össze. Igazán nem nagy dolog, de pont az ilyen semmiségektől szép az élet.
Egészen a legutóbbi időkig vígan felnőttek a gyerekek olyan babakényelmi cuccok nélkül is, mint például zenélő bili, ADAC csillagos autósülés vagy épp ergonomikus etetőszék. De volt valami, ami a bibliai idők ótat biztosan minden kisgyerekes házban szériafelszerelés volt, ez pedig a mózeskosár. Ma már sajnos kiment a divatból, talán mert vannak praktikusabb gyerekhordók is, de azért még most is jól jön a háznál egy bélelt fonott kosár. Lakáson belül például kifejezetten jó szolgálatot tesz, ezt saját tapasztalatból mondom.
| A mi mózeskosarunk tudtommal velem egyidős. A nagyszüleimtől kapták a szüleim az első unokához, vagyis hozzám. Aztán ebben volt a tesóm és két unokatestvérem is. Miután mi kinőttük - ami átlagosan minden három hónapos rokonommal megesett - a tágabb családban keringett évtizedeken át. Csodák csodájára az egyszerű fonott kosár nem tűnt el kézen közön és mikor jött Ráchel már az unokatestvérem kisfia előmelegítette. Amikor eljött az ideje büszkén birtokba vettük a mózeskosarat, de nem tartott sokáig az örömünk - már, ami a kosarat illeti - mert Ráchel alig egy hónaposan kinőtte és így nem vehettük igazán hasznát. Ábel valamivel tovább elfért benne, de a jófajta anyatej nála is gyorsan megtette a hatását és az ő esetében is viszonylag hamar szűkössé vált a családi mózeskosár. | Életmentő sáshajó A mózeskosár igazi bibliai tárgy. A Kivonulás könyve első két fejezetéből tudható, hogy az egyiptomi fárai elrendelte minden zsidó újszülött fiú elpusztítását. Azért hogy Mózes édesanyja elkerülje fia kivégzését egy sásból készült kátrányos-enyves kosárban a Nílusra tette a gyermeket, akit aztán a fáraó lánya talált meg és vett magához. |
 | Amikor ezeket a sorokat írom immár a harmadik gyermekünk, Lea pihen ugyanabban a mózeskosárban, mint amiben én is voltam egykor. Most még bőven elfér benne, de a mára már kissé viseletes gyerekhordozó kényelmét sajnos mégsem élvezheti sokáig. Alig egy hét múlva visszatérünk Izraelbe, a fonott kosarat vétek volna megutaztatni arra a kis időre, amíg még jó Leának. Meg aztán ennek a (család)történeti darabnak csak baja eshet a repülőút során, nem érdemes kockáztatni. (Bár egészen vicces volna szentföldi zarándokútra vinni és ezzel valódi kegytárgyá avanzsálni.) Hamarosan hátrahagyjuk hát a generációk alatt jól bevált mózeskosarat, hogy itthon vegye hasznát valaki. |
Aztán ki tudja, egyszer talán visszakerül a mi családunkhoz. Ha máshogy nem, akkor idővel majd Ráchel, Ábel és Lea révén vesszük újra hasznát a reménybeli unokáink legnagyobb megelégedésére. Úgy legyen!
RSS Feed