Közel, s távol

Ein Gev a Kineret és a Golán-fennsík közé szorult, közepes méretű kibuc. Innen a (nyugati) világ vége tényleg karnyújtásnyira van. Mondanám, hogy ahol mi vagyunk ott a madár se jár, de ez nem igaz, mert az északi félteke egyik legjelentőseb madárvonulási útvonala érinti a tavat. A menetrendszerű busz viszont ritka, mint a fehér holló.

Ornitológusoknak, stopposoknak és családosoknak ideális helyen vagyunk és csak nézőpont kérdése, hogy a világ végén vagy a közepén. A Kineret vidéke csodálatos és nem csak vizuális szempontból. Kétezer éve a környéken fejtette ki áldásos tevékenységét egy Jézus nevű rabbi, akit a kereszténység azóta messiásként tisztel. Az Újszövetség tanúsága szerint a tóhoz több, azóta sem überelt emberfeletti cselekedete köthető. Mindezzel nem csak a kereszténységet indította hódító útjára, de mellékesen máig ható konjunktúrát idézett elő a Kineret idegenforgalmában. A dologban az az igazán szép, hogy a zarándokokból - a bibliai marketingnek köszönhetően - ökumenikus alapon profitálnak a helyiek. Úgy látszik kicsiben működik a világbéke. A kenyér- és halszaporítás sztorinak hála örvendetesen gyarapodik a turistabuszok száma, nem úgy a menetrendszerű járatoké. Ami azért jelzi, hogy lehetne még errefelé csodákat tenni.

Amikor ezt a helyet választottuk ideíglenes lakhelyünknek pontosan tudtuk, hogy a Budapesten megszokott mobilitásunkat felváltja a viszonylagos röghözkötöttség. Más azonban a szárnyaszegettséget elképzelni és megélni. A legközelebbi nagyváros, Tibériás ugyan egy köpésre van, csak a tó túlpartján. Mi viszont a nagy előddel ellentétben nem járunk a vizen, így a Kineret megkerülésével próbálkozhatunk csak. Ez sem valami vészes távolság, viszont a szegényes tömegközlekedést és az autó hiányát figyelembe véve a térképen jelzett 30 kilométer pont a végtelennel egyenlő. Marad tehát a stoppolás vagy a társulás valamelyik a kibucautóba.

Nagyobb térképre váltás

Mi mindkettővel próbálkoztunk. A stoppolás egyébként is jó móka, itt pedig nemzeti sport – ismerkedésre kiváló alkalom és két perc után kiderül, hogy minden izraeli ereiben folyik egy kis magyar vér. Erre a közös felismerésre azonban csak akkor juthatunk, ha felvesznek minket. Gyerekkel viszont maga az örökkévalóság stoppolni, mivel gyerekülés híján kemény bűntetést kockáztat a sofőr. És hát ilyen esetben a magyar virtust felülírja a beszariság, így garantált, hogy leég az ember keze, mire sikerrel leint valakit. Gyerek nélkül persze minden könnyebben megy, de a kezdeti ügyintézéshez ketten kellettünk, a fél éves fiúnk pedig még csecsszopó üzemmódban van, ezért ő állandó tartozék, akit nem hagyhatunk magára.

Ennél egyszerűbb, ha kibuc autóval jövünk-megyünk. Különösen úgy, hogy kölcsön kaptunk egy biztonsági ülést, amit induláskor beszerelünk, érkezéskor kiveszünk. Ez ugyan nagy könnyebbség, de a biztos fuvarnak is vannak korlátai: teljességgel a sofőrhöz vagyunk kötve, az ügyintézésre csak annyi idő áll rendelkézésünkre, amennyit ő a városban van. Na, ezt magyarázd el a csiga lassú hivatalnoknak vagy a pénztárosnak, aki itt is unott pofával mered a semmibe...

A fapados utazási feltételek sem akadályozhattak meg minket abban, hogy szép apránként, nagyjából két hét alatt mindent elintézzünk. Így már van személyink, mobilunk és még bankszámlánk is, ami ugye belépő a fogyasztói társadalomba. A távolságnak és az elszigeteltségnek azért vannak jó oldalai is: a puszta közepén nehéz pénzt költeni, bár a hitelkártyánknak köszönhetően ez itt sem lehetetlen vállalkozás.