Ez egy rendhagyó poszt lesz az ünnepek kapcsán. Nem, nem az ünnepekről (azokról írtunk már eleget), hanem az emberi kapcsolatokról. Hanukarácsony alkalmából megfontolásra, szeretettel.
Lassan nyolc hónapja vagyunk Izraelben - nyolc hónapja hagytuk hátra a szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket, egyszóval azt a szociális hálót, ami körülvett minket. A költözéssel ugyan fizikailag mi távolodtunk el, de sokaknál a távolsággal az érzelmi kötelékek is lazultak. Legyünk őszinték, ez valahol természetes, viszont nem előzmények nélküli, inkább egy folyamat része. Már Ráchel születése idején konstatáltuk, hogy sokak telefonkönyvéből "kihullottunk", de felülemelkedtünk ezen, mert volt helyette kire koncentrálnunk. Aztán Ábel születésénél látszott, hogy még kevesebben örülnek az örömünknek, amit elhomályosított, hogy mi örültünk, azok helyett is, akik elfelejtettek minket. Majd idén áprilisban fizikailag is kiléptünk abból a szociális hálóból, ami már előtte megritkult. Ha úgy tetszik tékozló bárányként önként elhagytuk a nyájat, ami már nem is bégetett.
Lassan nyolc hónapja vagyunk Izraelben - nyolc hónapja hagytuk hátra a szeretteinket, barátainkat, ismerőseinket, egyszóval azt a szociális hálót, ami körülvett minket. A költözéssel ugyan fizikailag mi távolodtunk el, de sokaknál a távolsággal az érzelmi kötelékek is lazultak. Legyünk őszinték, ez valahol természetes, viszont nem előzmények nélküli, inkább egy folyamat része. Már Ráchel születése idején konstatáltuk, hogy sokak telefonkönyvéből "kihullottunk", de felülemelkedtünk ezen, mert volt helyette kire koncentrálnunk. Aztán Ábel születésénél látszott, hogy még kevesebben örülnek az örömünknek, amit elhomályosított, hogy mi örültünk, azok helyett is, akik elfelejtettek minket. Majd idén áprilisban fizikailag is kiléptünk abból a szociális hálóból, ami már előtte megritkult. Ha úgy tetszik tékozló bárányként önként elhagytuk a nyájat, ami már nem is bégetett.
Tékozló bárány visszanéz
Sokaknak talán fel sem tűnt a hiányunk, hisz a Facebookon "láthattak" minket. Meg aztán azokban, akik elmélyülten használják ezt a felületet az a hamis érzet alakult ki észrevétlenül, hogy minden lényegeset tudhatnak rólunk - és persze mi is tudhatunk róluk mindent. Ez egyik irányban sincs így. A virtuális jelenlét nem azonos a személyes kapcsolattartással, csak nagyon-nagyon kényelmes lájkolni. De biztos, hogy ennyivel akarod kipipálni a kíváncsiságod?
Ezzel a bloggal erőn felül elkényeztetjük azokat, akik fontosak nekünk és még érdeklődnek irántunk. A sűrű blogbejegyzéseink kapcsán olvasóink könnyen azt hihetik, hogy már-már itt vannak velünk, hisz mi az "interneten éljük az életünket". Ez azonban nincs így - nem adunk ki mindent magunkból, és természetesen nem kürtölünk szét mindent az interneten. A webnaplónkon túl is jócskán van életünk, véleményünk, dilemmánk, érzelmünk.
Az információáramlás egyébként is meglehetősen egyirányú. Az otthon maradottak valamiért azt hiszik, hogy kölcsönösen képben vagyunk egymásról. De ez miért lenne így? Attól, hogy mi aktívan blogolunk semmit sem tudunk a passzív olvasókról. Szeretnénk, hogy ne így legyen, de ez nem rajtunk múlik. Ennél eggyel rosszabb, amikor baráti érdeklődésünkre az a válasz érkezik, hogy "velem semmi sem történik". Tudjuk, hogy a mi életünk most extra érdekesen alakul, ehhez képest majd' minden "hétköznapinak" tűnhet. De ha valakivel több mint fél év alatt sem történik semmi (amit egyszerűen nem hiszünk), akkor biztos, hogy azt az életet éli, amit szeretne? Vagy megfordítva: ha azt az életet éled, amit szeretnél, akkor nyolc hónap miért volt kevés, hogy megoszd velünk az örömöd?
Tavasz óta majd minden hónapban találkoztunk barátokkal voltak, akik csak miattunk utaztak Izraelbe. Ez szép dolog tőlük és senkitől sem elvárható önzetlen befektetés. Vidéki magányunkban nagyon örültünk nekik és persze azoknak is, akiknek rendre eszébe jutunk egy levél vagy skype hívás erejéig. Mindezzel együtt háromezer kilométerre vagyunk a legtöbb ismerősünktől előbb-utóbb óhatatlanul megkopnak a kapcsolatok. Nincs ebben semmi rendkívüli - más közegben mozgunk, más ingerek érnek, és egyre inkább mások lesznek az élményeink, vagyis úgy tűnhet, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. De ez tényleg így van? Tényleg nem vagyunk már érdekesek egymásnak? Nem hiszem. Nem akarom hinni.
Attól, hogy egy világ választ el egymástól ne légy birka! Soha nem késő írni nekünk, mindig örömmel vesszük a hívásokat, szívesen látunk benneteket. Mi töretlenül kíváncsiak vagyunk rátok!
Boldog hanukarácsonyt!
Ezzel a bloggal erőn felül elkényeztetjük azokat, akik fontosak nekünk és még érdeklődnek irántunk. A sűrű blogbejegyzéseink kapcsán olvasóink könnyen azt hihetik, hogy már-már itt vannak velünk, hisz mi az "interneten éljük az életünket". Ez azonban nincs így - nem adunk ki mindent magunkból, és természetesen nem kürtölünk szét mindent az interneten. A webnaplónkon túl is jócskán van életünk, véleményünk, dilemmánk, érzelmünk.
Az információáramlás egyébként is meglehetősen egyirányú. Az otthon maradottak valamiért azt hiszik, hogy kölcsönösen képben vagyunk egymásról. De ez miért lenne így? Attól, hogy mi aktívan blogolunk semmit sem tudunk a passzív olvasókról. Szeretnénk, hogy ne így legyen, de ez nem rajtunk múlik. Ennél eggyel rosszabb, amikor baráti érdeklődésünkre az a válasz érkezik, hogy "velem semmi sem történik". Tudjuk, hogy a mi életünk most extra érdekesen alakul, ehhez képest majd' minden "hétköznapinak" tűnhet. De ha valakivel több mint fél év alatt sem történik semmi (amit egyszerűen nem hiszünk), akkor biztos, hogy azt az életet éli, amit szeretne? Vagy megfordítva: ha azt az életet éled, amit szeretnél, akkor nyolc hónap miért volt kevés, hogy megoszd velünk az örömöd?
Tavasz óta majd minden hónapban találkoztunk barátokkal voltak, akik csak miattunk utaztak Izraelbe. Ez szép dolog tőlük és senkitől sem elvárható önzetlen befektetés. Vidéki magányunkban nagyon örültünk nekik és persze azoknak is, akiknek rendre eszébe jutunk egy levél vagy skype hívás erejéig. Mindezzel együtt háromezer kilométerre vagyunk a legtöbb ismerősünktől előbb-utóbb óhatatlanul megkopnak a kapcsolatok. Nincs ebben semmi rendkívüli - más közegben mozgunk, más ingerek érnek, és egyre inkább mások lesznek az élményeink, vagyis úgy tűnhet, hogy nincs mit mondanunk egymásnak. De ez tényleg így van? Tényleg nem vagyunk már érdekesek egymásnak? Nem hiszem. Nem akarom hinni.
Attól, hogy egy világ választ el egymástól ne légy birka! Soha nem késő írni nekünk, mindig örömmel vesszük a hívásokat, szívesen látunk benneteket. Mi töretlenül kíváncsiak vagyunk rátok!
Boldog hanukarácsonyt!
RSS Feed