Az FC Barcelona két napot töltött a szentföldön. A sorozat előző részeiben arról számoltam be mit tapasztaltam palesztinoknál, zárásként jöjjön, hogy nézett ki az én szemszögemből a Peace Tour izraeli programja.
Izraelbe is követtem az FC Barcelonát, bár a program ezen része kevésbé kalandosra sikeredett a ciszjordániaihoz képest. A Barca Peace Tour helyi szervezői, mondjuk így elszabotálták a kapcsolattartást, magyarán csesztek válaszolni minden megkeresésemre. (A dolog azért érthetetlen, mert az egész esemény valójában a propagandáról szólt, ahhoz meg elengedhetetlenek a magamfajta firkászok. A palesztinok bármennyit is bénáztak, legalább készségesek voltak, hogy jó hírüket vigyék, nem úgy a honfitársaim…) Az sem nagyon segített, hogy fél napot a katalán csapat médiabuszán potyáztam és ez idő alatt bedolgoztam magam a sajtófőnökük szívébe. Próbált közbenjárni értem izraeli partnereinél, de a biztonsági formaságok miatt meg volt kötve a keze. Esély sem volt rá, hogy az elnöki és a miniszterelnöki viziten ott kibiceljek. Reálisan egyedül a csapat Siratófalhoz tervezett nyilvános programján vehettem részt, de mint utóbb kiderült az izraeli szervezők nem csak a kapcsolattartásban voltak szemetek, de face to face is. Hiába toporogtam ott a többi fotóssal csak a külső zónába kaptam helyet, közvetlenül ahhoz a falszakaszhoz már nem engedtek be, ahová a barcás sztárokat várták. A távolság miatt eleve kizárt volt, hogy "meghitt" képeket készítsek a Siratófalhoz elzarándokló játékosokról. Némileg tantaloszi volt a helyzet - karnyújtásnyira tőlem a téma, de az én viszonylag szerény felszerelésemmel sokra nem mentem vele. Mindegy, azért vagyok újságíró, hogy a hátrányból előnyt kovácsoljak. Meg aztán most sem a Barca volt számomra igazán érdekes, hanem a körítés, az meg egy lépéssel hátrábbról talán még jobban is látszik.
Nem is egy olyan fanatikussal találkoztam, aki már órákkal előbb pozíciót fogott a Siratófal előtti téren, csak, hogy magnetikus közelségbe kerüljön kedvenceihez. Amúgy némi megvetéssel vagyok az olyanok iránt, akik napokkal előbb lesátraznak, hogy begyűjtsenek egy autogramot vagy megvegyék a legújabb agyon hájpolt kütyüt. De, akkor ott nem sokban különböztem ezektől a figuráktól, hiszen én is ugyanarra vártam mint ők, sőt a többségnél még gyűröttebb is voltam az autóban töltött éjszakám után, ahová hajnalban beájultam és már csak reggel volt erőm kiszállni, akkor is csak azért, mert valami barom belém tolatott. Szerencsére a kezemben lévő kamera markánsan megkülönböztetett a Siratófalnál gyülekező vérmes szurkolóktól, meg persze az, hogy egy darab barcás relikvia sem díszelgett rajtam.
Barcás kipával készült a kedvencei fogadására
Másfél óra toporgás után tekintélyes mennyiségű ember verődött össze a sztárok kedvéért. Amikor a szent helyre begördültek a Barca küldöttséget szállító buszok ízelítőt kaphattam abból, hogy a zsidó miért egy messiáshívó nép. Mert szerintem, ahogy Messiéket fogadták Jeruzsálem óvárosában az semmiben sem különbözött attól, ahogy mondjuk kétezer éve Jézus bevonult a szent városba: akkor is voltak, akik messiást láttak a rabbiban, most is voltak olyanok, akik focistákat istenítettek. Minden csak hit kérdése.
Jön a messiás! Vagy Messi! Mindegy nekik...
Miután valamelyik izraeli biztonságinak hirtelenjében fájt, hogy órák óta az (intim)zónájában ficergek, úgy kitett a kordonon túl, hogy a fal adta a másikat. Onnan nézve kicsit kilátásnak tűnt a helyzetem, egy pillanatig úgy állt, hogy végképp lemaradok a történésekről.
Aztán jött az isteni szikra: fogtam magam és sovány disznó vágtában perspektívát váltottam, némi közelharc után áttettem a székhelyem a Siratófal azon részére, amit szabadon hagytak a hívők előtt. Innen aztán megörökíthettem a focibiznisz másik oldalát egy "világbajnok" fotón. Talán ez a kép adja vissza a legjobban a helyzet abszurditását: míg a tomboló tömeg korunk sportcelebjeit éltette, addig egy zarándok - a karnyújtásnyira lévő cirkusztól mit sem zavartatva - meghitt áhítattal imádkozik az Örökkévalóhoz. Business/Pray as usual…
Mindenki mást istenít
Délután még átmehettem volna Jeruzsálemből Tel Avivba a Bloomfield stadionba, ahol a Barca nyílt kapus edzést tartott helyi focistákkal, de a szervezők "kedvességét" látva blikkre már nem volt kedvem gyűjteni a kilométereket. Inkább kihagytam az eseményt, jártam már ott pár hete a Győri ETO BL selejtezőjén, meg aztán nem valami nagy élmény hulla fáradtan alibiző világsztárokat kattintgatni, azt már előző este egyszer megtettem. Így már csak a tévében láthattam, ahogy Simon Peres izraeli elnök békéről szóló cirádái után nyilvánosan hasba rúgja a világ legjobb csatárát, Messit.
Ha a békeüzenetének nem is, de a félresikerült kezdőrúgásnak aztán volt hírértéke, felkapta a világsajtó. Naná, hisz a Barcának sem sikerült a csoda, hiába a szentföldi villámlátogatás, a fociistenek kedvéért sem köszöntött be a világbéke, de egy szerencsétlen lövés mindig célt ér, hogy aztán erről szóljanak a hírek és ne a jóakaratról.
RSS Feed