Mindenhol jó, de legjobb otthon

Komolyan mondom országot váltani kisebb megrázkódtatást jelentett a gyerekeknek, mint háromnapra elutazni. A nyaralásunk kész vesszőfutás volt még úgy is, hogy tudtuk mibe vágunk bele. De azt egyikőnk sem gondolta, hogy ami nekünk felüdülés az a gyerekek számára ennyire kínszenvedés lesz.

Négy hónap után vágytunk már a környezetváltozásra, azzal viszont nem számoltunk, hogy ha megbojgatjuk a gyerekek megszokott életritmusát, akkor ennyire megnehezítjük a magunk életét is. Az, hogy nem úgy sikerült a nyaralás, mint ahogy terveztük csak a mi hibánk. Mentségünkre csak annyit tudok felhozni, hogy reméltük nem így alakul. Tévedtünk.

Ábel tízhónaposan még bárhol elalszik, de Ráchel már nem. Márpedig, ha egy háromévesnél kimarad az alvás garantált a balhé – különösen, ha erőltetett tempót diktálunk. Ennek megfelelően hozta a formáját a lányunk, akinek tulajdonképpen három napon át semmi sem volt jó, bármivel is próbálkoztunk durca lett a vége. Ezt tetézte még, hogy Ábel épp ekkorra időzítette a fogzását. Szegényke minden tankönyvi tünetet produkált (kiütés, hasmenés, láz stb.) és ha nem sikerült elterelni a figyelmét, akkor üvöltött, mint a sakál. Szóval a gyerekek vagy felváltva vagy rosszabb esetben szinkronban nyafogtak.

És persze a baj nem jár egyedül. Miután megérkeztünk Kibuc Dáliába, másnap Ráchelt végképp kiütötte a fáradtság. Olyannyira, hogy közel öt óra délutáni alvást követően úgy kellett kirobbantani az ágyból. Kisvártatva ugyan magához tért Ráchel és vidáman átslattyogott a vendéglátóinkhoz, de ott a játék helyett ismét inkább a kanapét választotta. Némi unatkozás után aztán kiderült, hogy nem csak úgy szárazon ásítozik, tud ő színeset is. Egy enyhe félfordulattal kidobta a taccsot a házigazdák frissen vásárolt ülőgarnitúrjára. Ezzel végképp megpecsételte a nyaralásunkat...

Mit volt mit tenni, lerövidítettük az amúgy is kurta vakációnkat és lefújtuk a péntekre tervezett találkozóinkat. Inkább hazajöttünk kipihenni a nyaralást. Ein Gevbe visszaérve aztán – hogy, hogy nem – varázsütésre meggyógyult mindkét gyerek. Nyoma sem volt már fogzásnak, fáradtságnak vagy bármi más nyavajának, láthatólag örültek, hogy újra a jól megszokott környezetükben vannak. Csak mi szenvedtünk egy kicsit, hogy ismét itthon vagyunk és nem máshol.

X  X  X

A kellemetlen élmények ellenére azért van mire visszaemlékezni. Ilyenek például vendéglátóink Ráchel és Dávid, valamint régi barátom Éli, akik nem csak jól tartottak minket, de lelket is öntöttek belénk a nehézségek közepette.
Ugyancsak nagy élmény volt újra látni Dáliát, amely továbbra is álom kibuckivitelben. Ugyan idén – a fent említett okokból – nem sikerült rendesen körbefotóznom, de két éve igen. Mivel azóta sok minden nem változott Dáliában, ezért nyugodtan meg merem osztani az akkor készült képeket néhány mostanival kiegészítve.