Ugyan itt a kibucban már nincs iskola, de gyerekek azért még szép számmal vannak. Rájuk a kibuc tradícinálisan külön figyelmet fordít az iskolán kívül is. Ennek a legfontosabb terepe a napközi, ami itt nem része az iskolai intézményrendszernek, hanem attól függetlenül működteti a közösség. Ein Gevben évfolyamok szerint úgynevezett kvucákat (csoportokat) hoznak létre, amelyeket egy-egy idősebb madrich (vezető) irányít. Egy-egy ilyen csoportban 6-8 gyerek „zsúfolódik” össze. Ez nem valami sok, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy személyre szabottan foglalkozzanak a gyerekekkel az erre külön fenntartott klub/tanulószobákban. A házi feladat megoldása mellett, jut idő a közös programokra is, ami ugyancsak segít a csapat összekovácsolásában. Erre egyébként bőven van idő, hiszen a gyerekek gyakorlatilag a bölcsődétől az érettségiig együtt nőnek fel.
Hogy jön mindez a ballagásokhoz? Ráadásul úgy, hogy a Magyarországon bevett műfaj Izraelben tualjdonképpen teljességgel ismeretlen. Nos, az évet itt is lezárják csak másképp. A már említett kvucák, ha kiscsoportból a nagycsoportba, a nagycsoportból az általánosba lépnek, vagy ha az általánosból a gimnázumba mennek, akkor ezt megünneplik. Ugyanígy tesznek a bat és bar micva korú gyerekek esetében is. Azzal a különbséggel, hogy ezen alkalmakkor a gyerekeké a főszerep – a szó szoros értelmében, mert ilyenkor kisebb-nagyobb műsorokat adnak elő. Ezek volnának az itteni ballagások.



Az évzárók közül a legnagyobb érdeklődés az érettségizők műsorát kísérte. A hátsósorban mi is ott ültünk Ráchellel, aki egészen felspannolt, hogy a nagyokkal együtt szórakozhat. Nem hiszem, hogy többet értett nálam a műsorből (én lényegében csak a helyzetkomikumokat) viszont sokat elárul a poénokről, hogy még ő is levette a csattanókat: lelkesen tapsolt, amikor a közönség is így tett és hangosan kacagott, amikor röhögtek a nézők.