Az elmúlt esztendőben akkurátusan sorra vettük az itteni ünnepeket, az ahhoz kapcsolódó szokásokat és személyes élményeinket. Egy év után bezárult az ünnepi kör, de ettől még bőven lesz miről mesélni az ünnepek kapcsán, még akkor is, ha az Ünnepsoroló következő évadjában már nem vesszük szigorúan újra az ünnepeket. Ismétlés helyett inkább friss képgalériákkal jelentkezünk és ha vannak - márpedig rendszerint vannak -, akkor személyes élményekkel is kiegészítjük a fotókat.
Ünnepsoroló 14.
Három fontos esemény volt Izraelben az elmúlt hetekben. A sort Yom Hasoah nyitotta, amely a Holocaust üldözötteinek emléknapja.
A kibucban hagyományosan emlékestet tartottak, ahol idén az egyik kibucnyik tartott képes előadást családja történetéről, a lengyelországi megpróbáltatásaikról, a család elpusztításáról és megmeneküléséről. Szerintem nagyon helyénvaló, hogy a hatmillió áldozat mellett egy-egy személyes, családi sorson keresztül emlékeztünk a borzalmakra. (A még mindig futó Neumann-kutatással én is valami hasonlót csinálok.)
| A megszemélyesítés még itt Izraelben is fontos, hisz az első generációs túlélők fogynak, az utókor emlékezete pedig szelektív, és ez akkor is így van, ha egy felfoghatatlan nemzeti tragédiáról van szó. Az emlékesten nem csak helyiek jelentek meg, hanem a kibucban hosszabb-rövidebb időt eltöltő önkéntesek is, akik közül jópáran Németországból érkeztek. Érdekes volt látni, hogy ezek a huszonéves fiúk és lányok milyen megrendülten viselték az estét. Koruknál fogva ezeknek a srácoknak nem lehet közük Holocaust borzalmaihoz, mégis kiült rájuk a bűntudat. Furán hangzik, de örömmel láttam ezt. Nem valamiféle káröröm miatt, hanem azért, mert ha ez így van, akkor a németek tényleg szembenéztek a rémtetteikkel. Szomorú, hogy ezt a kínzó önvizsgálatot a magyar társadalom megtakarította... | Ez a kép rólunk Az izraeli 2-es csatornán Yom Hasoáh napján leadott egy összeállítást az európai szélsőjobbról. Ebben nagy teret szenteltek Magyarországnak is, a Magyar Gárdáról és a Jobbik térnyeréséről beszéltek. Ez rendben is volna, hisz két fasisztoid szervezetről van szó. Az már kevésbé, hogy a szerkesztő annyira mélyedt el a témában, hogy a Jobbikot tendenciózusan Dzsobbiknak ejtette. Az pedig kifejezetten bántó volt, hogy a Magyarországról szóló szöveg alatt olyan képsorok voltak láthatóak, amelyek nem ott készültek. Megértem, hogy látványosabb utcai harcokat, füstbombákat és égő autókat bemutatni, de ennek semmi köze a valósághoz. A legszebb mégis az volt, hogy a január elei Operaház előtti Orbán-ellenes (vagyis balos) tüntetés tömegét is sikerült vágóképnek felhasználni a náci veszély alátámasztására. Kár ezért. |
Tudom, nem reprezentatív és bizonyos szempontból méltatlan, de a Yom Hasoáh emlékest látogatottságán valamelyest tükröződött, hogy az izraeliek szívében milyen helyet foglal el ez a nap. Tényleg sokan voltak, tényleg jött kicsi-nagy, de a következő héten tartott Yom Hazikaron-on (hősi halottak és terroráldozatok emléknapja) érezhetően többen voltak.
Az áhítat ugyanaz volt, de az érintettség más egy olyan társadalomban, ahol gyakorlatilag mindenki volt katona, vagy épp van a családjában. A program ugyanolyan katonás volt, mint tavaly, vigyázz állás, sziréna, zászlólevonás, örökmécses gyújtás, katonai jelkép kihelyezése a színpadra. Tavaly elkövettem azt a hibát, hogy fotózni mertem a himnusz alatt, idén odafigyeltem az érzékenységükre, bár azt hiszem inkább megszokták már a jelenlévők, hogy kattintgatok.
A másnapi Yom Haacmaut kellemesen telt, erre már a gyerekekkel együtt mentünk. A színpadi programok közül nekem az volt a legérdekesebb, amikor egy az általános iskolából ismert írásvetítőre homokkal festettek zenés aláfestésre. Láttam már ennél jobbat, de szerintem ez tök rendben volt és végre valami vizuális innovációval rukkoltak elő a szervezők. A műsort most is tűzijáték zárta, tavaly Ráchel teljesen beparrantott a durrogtatástól, idén már készültünk és füldugóval csillapítottuk a zajterhelését. Ábelnek meg se kottyantak a robbanások, őt teljesen elvarázsolték a hirtelen jött égi jelenségek. Az esti össznépi grillezésbe torkollott, amit mi a kései kezdés miatt kihagytunk, másnap délelőtt viszont frissen és üdén vetettük bele magunkat a családi majálisba. Ugrálóvár, kézműveskedés, sportjátékok volt terítéken és akinek volt kedve banánozhatott a Kinereten. Pompás délelőtt volt.
Nem tartozik szorosan a fenti eseményekhez, de mégiscsak kapcsolódik az államalapítás ünnepéhez egy helyi hagyomány. Yom Haacmaut előtt a környékbeli kibucok immár 27 éve váltófutást tartanak, amely fontos lokális esemény. (Tudjátok, kit érdekel, hogy a Fradi mit játszott a Dózsával, az a kérdés, hogy a szomszéd falu csapatát mennyire vertük meg…) A véresen komoly versenyen természetesen indult a mi kibucunk csapata is, de sajnos a futottak még kategóriában.
RSS Feed