A tubisvát nagyon menő ünnep. Ez nem valami újabb alkalom az "ájtatoskodásra", ez egy hamisítatlan zöld dzsembori! A tubisvát gyökerei mélyen a zsidó hagyományban erednek, de az idők folyamán megkopott a jelentősége. Izrael földjén viszont táptalajra lelt, új életre kelt és mostanra nemzeti faültetési nappá terebélyesedett. Ebből természetesen mi sem maradhattunk ki.
Magyarországon a fagy és a jég szorításában szürreálisan hathat, de itt Izraelben teljesen természetes, hogy január végén, február elején tavaszodik. Ennek megfelelően ilyenkor vetnek, plántálnak, fát ültetnek. És mivel a zsidó vallás alapvetően egy ősi földműves társadalom lenyomata, ezért természetes, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkakezdésnek is megvan a maga ünnepe - ez lenne a tubisvát, amely a "fák újéve" néven vonult be a zsidó naptárba. Az ünnep eleve a természeti környezet tiszteletéről szól, mint ilyen bibliai szintre emelte a környezetvédelmet. Ami az egykori bölcsek részéről korszakos előrelátás volt, az ma igazán trendi hagyomány, és még azok számára is értéket képvisel, akik úgy egyébként nem hívők. De miként lehetséges ez? Amilyen tiszta ünnep a tubisvát, olyan sokdimenziójú a mögöttes tartalma - mindez megkönnyíti, hogy tömegek érezzék magukénak Izraelben és a zsidó világban egyaránt. Ez azonban nem volt mindig így. Az Ünnepsoroló sorozatunkban már megénekelt Sávuótthoz hasonlóan ez az ünnep is érdekes metamorfózison ment át.
A történelem folyamán a tubisvátban megtestesülő tanításokat sajnálatosan elhomályosították más - egyébként ugyancsak fontos - bibliai üzenetek. Ennek talán az lehet a legfontosabb oka, hogy a szétszóratással a zsidó nép elvesztette a fizikai kapcsolatot Erec Izraellel (Izrael földjével) és úgy általában is a földműveléssel. Ebből következően az idők folyamán az ünnep eljelentéktelenett, azonban a cionizmus XIX. századi megjelenésével új értelmet nyert a tubisvát: összekapcsolta a talmudi időket az államépítés eszményével, ezáltal is legitimizálva a cionista célokat. Így lehet az, hogy a tubisvát a modern Izraelben sokkal inkább az országépítés szimbóluma, mintsem valamiféle elvont növénykultusz.
A történelem folyamán a tubisvátban megtestesülő tanításokat sajnálatosan elhomályosították más - egyébként ugyancsak fontos - bibliai üzenetek. Ennek talán az lehet a legfontosabb oka, hogy a szétszóratással a zsidó nép elvesztette a fizikai kapcsolatot Erec Izraellel (Izrael földjével) és úgy általában is a földműveléssel. Ebből következően az idők folyamán az ünnep eljelentéktelenett, azonban a cionizmus XIX. századi megjelenésével új értelmet nyert a tubisvát: összekapcsolta a talmudi időket az államépítés eszményével, ezáltal is legitimizálva a cionista célokat. Így lehet az, hogy a tubisvát a modern Izraelben sokkal inkább az országépítés szimbóluma, mintsem valamiféle elvont növénykultusz.
Izraelben tubisvátkor kollektív faültetés a szokás, amit vallási elhivatottságától függetlenül derekasan teljesít kicsi és nagy egyaránt. De mire föl ez a nagy kertészkedés? - jöhet a jogos kérdés. Nos, egy olyan országban, ahol az idők folyamán eltűntek az erdők és kopár lett a táj a fásítás valódi nemzeti ügy, szerves része az országépítés eszményének. És mint ilyen meghatározó eleme annak a narratívának, amiben Palesztina elhanyagolt pusztaságát az ide évezredek után visszatérő zsidó nép kemény munkával felvirágoztatja és Izraellé varázsolja, ami ebben az olvasatban nagyjából az édenkert előszobájának tekinthető. Magyar szemmel erőltetettnek tűnhet a dolog, de a cionista pionírok álma ma valóság: újra létrejött a zsidó állam és az elmúlt évtizedek erőfeszítései nyomán szépen zöldül a táj - ez utóbbi nem kis részben épp a tubisvátkor kiültetett csemetéknek köszönhetően.
Attól, hogy Ein Gevben a fenti magasröptű filozófiatörténetből direkt módon szinte semmit sem érezhettünk, még a tubisvát hagyományosan fontos ünnepnek számít. Ez még akkor is így van, ha a település környezete ma már takaros kultúrtáj, tele öles fákkal és gyümölcsösökkel, látszólag tehát semmi sem indokolja a kampányerdősítést. De ugye a dolog nem erről szól, meg aztán fát ültetni mindig jó, közösen pedig buli. Nem volt ez másképp most sem. Az ünnep első eleme egy közös vacsora (széder este) volt, amely során ötvözték a hagyományokat a cionizmussal - vagyis az előírásoknak megfelelően az asztalra került 15 féle gyümölcs, termés, mag stb. Az este folyamán ezeket sorra (v)ettük, hogy mi mit szimbolizál, majd minden egyes gyümölcs elfogyasztása után egy-egy hazafias héber dalcsokor került terítékre az öntudatot erősítendő. Nos, ez leírva nem tűnik valami izgalmasnak és valóságban sem volt az. Ellentétben a másnapi családi programmal, amikor már pezsgett az élet.
Reggel tízre vagy százan gyűltünk össze, hogy kisvonattal átpöfögjünk arra a helyre, ahol már cserépben vártak minket a kiültetendő növények. Egy hosszú műanyag szalag mentén előre kiásott gödröcskék sorakoztak, ezek mellett álltak fel a családok. Kicsit olyan volt a látvány, mintha valami tömegrajtos versenyre készültünk volna, csak itt a startpisztoly helyett egy tényleg nagyon rövid beszéd csattant el. Ennek elhangzása után kezdetét vette a nagy faültetés, ami viszonylag gyorsan lezajlott tekintve, hogy a résztvevőknek csak annyi dolga volt, hogy a cserépből a gödörbe helyezzék a fácskát, majd az odakészített lapátok segítségével rájuk hányják a maradék földet. Ez tényleg gyerekjáték volt.
Mi egyébként melegítettünk az akcióra. Zsófival napokkal előbb elhatároztuk, hogy a tubisvát igazán jó alkalom arra, hogy az ablakpárkányainkat kizöldítsük. Mivel Ráchel gyakran emlegeti a nagymama borsóit és epreit, ezért e növények beszerzésével gondoltuk feldobni a lányunkat. A dolog bevált, Ráchel és Ábel igazán nagy lelkesedéssel túrták a virágládáinkat, vetették a borsókat, ültették az eperpalántákat az ünnep reggelén.
Miután túl voltunk a tubisvát földműves részén, közös erővel átvonultunk a kibuc rendezvényházába, ahol különböző gyerekjátékok, kézműves foglalkozások vártak a gyerekeket, míg a felnőtteket könnyed környezetvédelmi előadással próbálták lekötni. Ábel időközben beadta a kulcsot, őt a jó levegő és a sok zöldség leterítette a délelőtt hátralévő részére. Ráchel ezalatt lelkesen haverkodott a kis barátaival, nekik tubisvát (vagy ahogy ő nevezi: Duby Svát) is csak egy újabb alkalom volt, hogy egy jót játszanak. Őket még nem érintette meg az ünnep magasztos mondanivalója. De a magot már elvetettük bennük, aztán meglátjuk mi kell ki.
Miután túl voltunk a tubisvát földműves részén, közös erővel átvonultunk a kibuc rendezvényházába, ahol különböző gyerekjátékok, kézműves foglalkozások vártak a gyerekeket, míg a felnőtteket könnyed környezetvédelmi előadással próbálták lekötni. Ábel időközben beadta a kulcsot, őt a jó levegő és a sok zöldség leterítette a délelőtt hátralévő részére. Ráchel ezalatt lelkesen haverkodott a kis barátaival, nekik tubisvát (vagy ahogy ő nevezi: Duby Svát) is csak egy újabb alkalom volt, hogy egy jót játszanak. Őket még nem érintette meg az ünnep magasztos mondanivalója. De a magot már elvetettük bennük, aztán meglátjuk mi kell ki.
RSS Feed